Ismertető

Naisbitt - a nyolcvanas évek második felében magyarul is megjelent nagysikerű könyv, a Megatrendek szerzője - jelenünket a múlt és a jövő közé ékelődő zárójeles kornak nevezi, amikor sok minden bizonytalan, megállapodott szerkezetről, kitaposott utakról nem beszélhetünk. Noha megállapításának helytállóságában aligha kételkedhetünk, mégis érzékelhetők világunkban olyan tartós alapirányzatok, melyek minden bizonnyal a távolabbi jövőben is érvényesülni és hatni fognak.

Minden jel szerint környezetünk súlyos problémái, a környezetszennyezés és a természeti értékek pusztulása a következő évszázadban is kihívást jelentenek világunk számára, s a jövő szempontjából már ma is alternatívák között kell választanunk: meghódítandónak és felhasználandónak tekintünk-e minden erőforrást az anyagi gazdagodás szolgálatában, vagyis Kenneth Boulding metaforája szerint cowboyok leszünk-e, avagy űrhajósok, akik tudják, hogy a Föld véges, s ezért a véges erőforrásokkal való gazdálkodásban is a körforgásra, a hulladékok visszaforgatására, a veszélyek csökkentésére törekszünk.

A környezet ügye tehát tartósan előtérbe került, az angol nyelvterületen terjedőben lévő kifejezés szerint "zöldülésnek" /greening/ vagyunk tanúi és részesei. A magyar nyelvben a "zöldülés" szónak van némi negatív mellékjelentése is, az angolban viszont a "greening" megújulást, újjászületést is jelent és használatában - ha mellékjelentésként is - ez is jelen van.

Mi ennek a zöld megújulásnak, mint jelenségnek, a lényege? Erre a kérdésre ma még nem tudunk minden tekintetben kielégítő választ adni. Gladwin szellemesen megvilágító írásában visszatér a rendszerelmélet hőskorában gyakran idézett indiai tanmeséhez, melyben hat vak kívánja együttesen meghatározni, hogy milyen is az elefánt. Attól függően, hogy történetesen az elefánt melyik "vetületét" tapogatják, érvelnek saját tapasztalataik alapján az elefánt milyenségéről. Aki történetesen az ormányát tapintja, annak számára olyan mint a kígyó, aki az agyarát, az dárdaszerűnek minősíti stb. Gladwin szerint a "zöldülés" jelenségét illetően még a tudós professzorok is vakok, mert saját szakterületük szemlélete alapján minősítik a jelenséget. Másként észleli a filozófus, aki az emberközpontú rendszertől az ökocentrikus rendszer felé való elmozdulásként minősíti, másként az ökoszisztémák épségének megóvását valló ökológus, a társadalmi intézményrendszer átalakulási folyamatának minősítő szociológus, az "externáliák internalizálási törekvéséről" értekező közgazdász, másként a természettudósok kara és így tovább. A tanmese időszerűsített változatának is az a végkövetkeztetése, mint az őseredetinek - amit egy angol költő még versbe is szedett -: noha mindegyiküknek igaza volt a részekben, valamennyien tévedtek az egészben.

A kétségtelenül megtapasztalható jelenségről tudjuk tehát, hogy van, de igazi mivoltát még nem ismerjük, s ezért valójában csak azt tehetjük, amire a Gladwin-féle modernizált tanmese változatban maga a megszemélyesített jelenség is felszólít bennünket: tanulmányozzuk minél sokoldalúbban, vitatkozzunk róla, foglalkozzunk vele minél többen, annak reményében, hogy hozzájárulunk teljességének megismeréséhez.

Jegyzetünk is ennek jegyében és szellemében készült: egy sajátos és világszerte egyelőre még meglehetősen mostohán kezelt vetületben, a vállalati környezetkezelés nézőpontjából világítjuk meg a jelenséget. Vállalaton a terminológiai zavarok elkerülése végett a nyereség- orientált gazdálkodó szervezeteket értjük, melynek angol megfelelője az egyébként sokjelentésű business. Az ugyancsak többjelentésű management megfelelő magyar nyelvi megfelelője a szakmai szövegösszefüggés függvénye. A business management például lehet vállalatvezetés, de más szakmai tartalmú szövegkörnyezetben vállalati vezetés, avagy felemás megoldással vállalati menedzsment is.

Az environmental management megfelelő magyar fordítása azonban a környezetkezelés, noha kétségtelenül kevésbé hangzik "tudományosnak" vagy divatosnak, mint a környezeti menedzsment. A gazdálkodó vállalatok, köztük kiemelten az iparvállalatok is, számos példával szolgálnak világszerte a környezeti szempontból felelős vállalati magatartásra. Egyre terjed például az önszabályozás filozófiája is, de rendelkezésünkre állnak a környezeti szempontú önkéntes átvilágítások (ökoaudit) tapasztalatai is.

Mindezek arról győznek meg bennünket, hogy Magyarországon is érdemes népszerűsíteni azokat a módszereket, melyekkel a vállalatok felelős környezetügyi magatartása elterjeszthető, környezetterhelési tevékenysége mérsékelhető. Reméljük, hogy jegyzetünk, ha szerény mértékben is, de hozzájárul ezekhez a tevékenységekhez és a szemléletformáláshoz.

A tankönyv kéziratos változatát az oktatásban kipróbáltuk és az oktatási tapasztalatokat felhasználva készítettük el a jelenlegi változatot. Nagyon hálásak vagyunk a BKE környezeti menedzsment szakirányos hallgatóinak, akik vállalták a még kiforratlan tananyag elsajátításának terhét és kellő türelemmel segítették munkánkat, de hálásak vagyunk azoknak a posztgraduális hallgatóknak is, akik a gyakorlatban kipróbálták az általunk ajánlott módszereket saját vállalatuk környezeti teljesítményének értékelésére. Az általuk írt dolgozatokból is sokat tanultunk. Az átdolgozás során az elméleti részeket esettanulmányokkal egészítettük ki, amelyeket a tankönyv második részében találhat az olvasó. Azt reméljük, hogy az "esetek" meggyőzik olvasóinkat: a környezetügy megfelelő kezelése nélkül Magyarországon sem lehet vállalatokat vezetni, és talán könyvünk a gyakorló vállalatvezetőknek is segít abban, hogy a környezeti kihívásban ne csak a fenyegetést, hanem az üzleti lehetőségeket is észrevegyék.

Könyvünk kéziratos változatának elkészítését a PHARE program, az átdolgozást a FEFA támogatta.

Néhány kiegészítő szót kell szólnunk jegyzetünk szerkezeti arányairól is. Úgy gondoltuk ugyanis, hogy azokról a témákról, amelyeknek mélyebb elméleti megalapozása hazánkban többnyire ismeretlen, vagy pedig kifejezetten idejétmúlt, azaz a tudományos fejlődés egy korábbi szakaszában megrekedt előfeltevésekre épülnek, mindenképpen részletesebben kell szólnunk, kitérve az elméleti alapokra is. Ezzel tudatosan vállaltuk a szerkezeti aránytalanságot is az elmélyültebb megértetés érdekében. Itt elsősorban a kockázatelméletre utalunk, tekintettel a környezeti kockázatok kezelésének kiemelt fontosságára. Mindazonáltal sem jegyzetünk egészében, sem pedig részleteiben teljességre nem törekedhettünk, s bizonyára számos kiegészítés, észrevétel, sőt módosítás érvényesíthető. Szívesen és köszönettel veszünk ezért minden, a jó ügyet segítő kritikát, melyek figyelembe vételével könyvünk későbbi kiadásait jobbá és hasznosabbá tehetjük.

Kerekes Sándor, Dr. Kindler József
egyetemi tanár