Abstract

Emerging economies in the CEE/NIS region - faced with a number of similar or same challenges when trying to find their new role in the changing international settings, while still characterised by their own distinct level of socio-economic development, set of institutions, culture and norms - can benefit significantly from conducting foresight programmes. Yet, foresight should not be conducted for its own sake - just because it is becoming "fashionable" throughout the world, and currently being promoted by the EU. On the contrary, there should be a strong link between foresight, decision preparation and policy-making. In other words, foresight should be used in the context of (adequately identified) policy needs. Its focus (e.g. purely technological, technoeconomic or broad socio-economic orientation) is, therefore, largely determined by the perceived socio-economic and developmental needs. Further, its focus, broad objectives, geographical scope (level), themes, time horizon, methods and participation are closely interrelated, and thus a careful - but flexible - project design is needed to assure coherence among these constituents. It should be borne in mind, however, that foresight is only one of the available policy instruments, and definitely not a panacea.

Összefoglalás

Bár a technológia előretekintés módszereit a fejlett országokban dolgozták ki, és alkalmazták először, ezt az új döntés-előkészítő eszközt a felzárkózó országok is eredményesen használhatják a fejlesztési céljaik meghatározásához, társadalmi-gazdasági stratégiájuk megalapozásához. Az elmúlt évtizedekben olyan jelentősen változott az előretekintési programok fő célkitűzése, hogy a legújabb szakirodalomban már három modellt különböztetnek meg. Az ún. első generációs programok a hagyományos előrejelzést tekintették a fő feladatuknak; ezeket a piaci szükségletekre, azaz az egyes ágazatok, vállalatok által támasztott műszaki-technikai keresletre összpontosító programok követték. Az 1990-es évek második felében még tovább szélesedett a kérdések köre, ekkor már több ország előretekintési programja is a társadalmi-gazdasági fejlődést állította az elemzés központjába, az ehhez szükséges műszaki, szervezeti-intézményi és gazdaságpolitikai változásokra tettek javaslatokat (tehát nem szűken értelmezett kutatás-fejlesztési célokat emeltek ki). A három modell egymás mellett él, az egyes országok (ágazatok, vállalatcsoportok, régiók) döntik el, hogy milyen kérdésekre keresik a választ az előretekintés segítségével, azaz melyik modellt alkalmazzák. A modelleket azonban nem lehet szabadon "keverni". A fő célok megjelölése egyúttal nagymértékben meghatározza az elemzés időhorizontját, szintjét (pl. vállalati, ágazati, regionális, nemzeti) és a fő témák megközelítési módját, a résztvevők körét, a módszereket. Ezért alapos, de rugalmas megvalósítási, módszertani tervet célszerű készíteni, amely megteremti a program elemei közötti összhangot.

A tanulmány röviden áttekinti azokat a szakpolitikai feladatokat (kihívásokat), amelyek megoldásához az előretekintés hozzájárulhat (mind a fejlett, mind a felzárkózó országokban), de azt is hangsúlyozza, hogy ez a módszer sem "csodaszer", nem kínál minden bajra gyógyírt. Az sem elegendő indok az alkalmazására, hogy egyre "divatosabb", most már minden földrészen, a fejlettség lényegesen eltérő szintjén álló országokban használják, és nemzetközi szervezetek, pl. az Európai Unió és az UNIDO is szorgalmazzák előretekintési programok indítását. A módszert csak akkor érdemes alkalmazni, ha szoros kapcsolat teremthető a program elemzései és ajánlásai, valamint a döntés-előkészítés és a fejlesztési stratégiák, illetve szakpolitikai döntések kidolgozása között. A tanulmány röviden jellemzi az előretekintés eltérő modelljeit, azok időtávját, fő témáit, a résztvevőket, és bemutatja a modellek elemei közötti összefüggéseket. Ezután ismerteti az előretekintés leggyakrabban alkalmazott módszereit, majd elemzi, hogy az egyes módszereket hogyan, milyen módosítással lehet/érdemes a felzárkózó országokban alkalmazni. Végül javaslatokat fogalmaz meg a felzárkózó országok közötti együttműködésre, de nemcsak a lehetőségeket emeli ki, hanem néhány módszertani nehézségre is felhívja a figyelmet.