Bevezető

Kissé fura elnevezésű kötetem a rendszerváltás zavaros és a weimáriánus demokrácia konszolidációt máig nélkülöző idejében született történeti írásaimból állt össze: mindegyikük, még az ezeréve felvetődött kérdések is kötődnek azokhoz a vitákhoz, amelyek a jobboldal gondolkodását alakítják. Ezeréves sérelmeket nem tudunk elfelejteni. S ha a kommunizmus el is tűnt már, az általa teremtett "új osztály" a maga nemzetellenességével megmaradt.

Történelmünk 1100 évének drámai összesűrítését először pozsonyi újságíró barátom, Neszméri Sándor és Duray Miklós ösztönzésére írtam: első változata is a Felvidéken, a Szabad Újságban jelent meg Csehszlovákia szétesésekor. A cél egy karácsonyi üzenet eljuttatása volt a magyar történelem különös voltáról annak az olvasó közönségnek, amely egy másik nemzet érzéseit Cirill és Metód püspökök s a 44-es szlovák felkelés gyakorta hamis történetein keresztül ízlelte meg. Érett s jóval terjedelmesebb változata - amelyben visszacsengenek a Magyarok Világszövetségében, Csoóri Sándor és Hornyik Miklós oldalán eltöltött éveim beszélgetéseinek és vitáinak egyes gondolatai - 1996-ban jelent meg a Magyar Fórumban.

A magyar-szlovák kényszerű együttélésnek - amelynek szürke és alaktalan gomolygásából az anyaországi elemzések alig sejtetnek valamit - a Rejtőzködő polgárháború címet adtam. Ez valójában pamflet - vagy igazi "történeti riport?" - arról a nyolcvan évről, amely egy rendezett világ összeomlása után értelmetlen változásokat s még értelmetlenebb szenvedéseket zúdított az itt élő magyarságra. A végeredmény: a még száz éve államalkotó nemzetrész képletesen a cigánysorra került. (Az anyaországiak sem jártak sokkal jobban, 9 rendszer s 6 államforma váltást, 4 határrevíziót és 2 országcsonkítást, 3-3 forradalmat és megszállást éltek át három nemzedék alatt. Cigánysorhoz közelít ez is.)

Két történeti riportomban azt vizsgálom, hogyan nézett ki a magyar börtönvilág Kádár János uralmának idején? Hogy miképp próbáltunk aztán kilépni rendszerváltás ebből a börtönmódra hospitalizált létből, s a kilépés milyen következményekkel járt, erre az 1994-ben közölt tanulmányban kíséreltem meg fogódzót keresni. Letagadni sem lehet, gondolkodásmódomat nagyban befolyásolta Csurka István verbális radikalizmusa, csakhogy ezzel, akárcsak Tiborc panaszával, nem oldódik meg semmi. A Demokrata és Bencsik András hangja közelebb áll hozzám: konkrétabb s több fogódzkodót ad a mindennapi élethez. Lapjából három írásomat tettem be a kötetbe, elmélkedések ezek külpolitikánkról s arról a német tragédiából született lelkiségről, amely meglehetősen idegen számunkra. Az utolsó négy írásom, így - köztük egy a Nyugati Magyarságba és egy német emlékkötetbe, kettő pedig a Demokratába készült - külön kis német blokkot alkot. Ez egy másik út, egy másik világ "szabadnemvalóságával" zárul Egy gól világtörténelmet ír címmel: szerény fenomenológiai kísérlet ez részemről a berni vereség megértéséhez.

Ami a Magyar Szemlében megjelent tanulmányomat, az Árpádok titkait illeti, túl a kevéssé ismert tények ismertetésén, azt is akartam érzékeltetni, mennyire illik a riporteri hang a krimik fordulatait nem nélkülöző múltbeli történésekhez, de ugyanez volt a célom az osztrák császárság rangban és hatalomban a Habsburgok után következő második legnagyobb családjának, a Schwarzenberg hercegek 1848-49-hez kapcsolódó történetével is.

Történeti riportjaim célja a szórakoztató időtöltés mellett az észcsiszolás, s így remélem, hogy az olvasó lelkében megbocsát nekem paradoxonjaimért. S megbocsát a címért is, amellyel már-már egy új műfaj felfedezését harangoztam be, bár semmi mást nem tettem, mint hogy visszanyúltam Hérodotoszhoz, a történetírás atyjához. A "hisztoreo" ige nála valami olyasmit jelöl, amit mi "kutatásnak", "kérdezősködésnek" nevezünk. Olyan, a látásból és a szemtanuktól származó tudásra utal, amely naiv racionalizmussal kérdez rá a történésekre. Történeti riportjaimban ehhez az okos, tanúskodó látásmódhoz próbáltam visszatérni.