Bevezetés - részlet

Benjamin Franklin a 18. században az embert szerszámkészítő lényként határozta meg. Mai ismereteink alapján ezt így helyesbíthetjük: az ember az a lény, amelyik nemcsak szerszámot készít, hanem tökéletesíti is szerszámait, technikáját, ill. szerszámokat készít szerszámok készítésére. Áttekintve ezt a kb. két és fél millió éves folyamatot a technika állandó, bár először rendkívül lassú fejlődését tapasztaljuk. (A legegyszerűbb szerszámtól, a vágókőtől, amit egyetlen ütéssel alakítottak ki, a mindkét oldalán megmunkált szakócáig kb. kétmillió év telt el. További százezer évek múltak el, amíg a szilánkszerszámokat kifejlesztették. A fejlődés ezután már jelentősen felgyorsult és egyre sokoldalúbb lett. Közhely, hogy műszaki kultúránk a legutóbbi időkben már 10-15 év alatt átépül, s hogy ma már az embert mesterséges környezete, a technika teljesen körülveszi. Az ember még érintetlen természettel csak a technika közvetítésével jut kapcsolatba. Mintegy fonákjáról vizsgálva ezt az összefüggést azt a paradoxont látjuk, hogy a természet egy darabjának, természetesen mint az emberi ráhatás bizonyos korábbi korszakai között kiformálódott és megmaradt darabjának természetvédelmi parkként való fenntartása, megőrzése óriási erőfeszítésekbe kerül.

Felmerül a kérdés, látva azt a hatalmas átalakulást és a történeti folyamat változatosságát: milyen általános, az emberiség egész történetén áthúzódó jellemzőkkel írhatjuk le, foglalhatjuk össze a technikai, a műszaki fejlődés történetét, feltéve, hogy léteznek ilyen jellemzők? Másrészt: mi az értelme az emberiség számára a technikai növekedésnek, fejlődésnek, miért haladás ez? Sokféle választ adtak már mindkét kérdésre. Megkíséreljük kiemelni az általunk legjelentősebbnek tartottat.

A technikai fejlődés, a műszaki fejlődés közös alapvető jellemzőjének azt tekinthetjük, hogy az emberiség a történelem során fokozatosan átvitte munkavégző képességét természeti folyamatokra, technikává alakítva azokat. Ezzel munkavégző képességét kibővítve, kiterjesztve termelte újra, saját munkavégző képességét az irányítása alá vont természeti folyamatok hatóképességével sokszorozta meg. Ez a folyamatmodellálás útján ment, megy végbe. Saját teste működésmódjának analógus modellezésével, szerveinek utánzás útján való meghosszabbításával indult és később egy más típusú modellezés, a funkcionálás modellezés kifejlesztésével is folytatódott. Ez utóbbi a szervek feladatainak gépi átvállalalásából keletkezett, ahol nem a szervek működésmódját utánzó megoldásokat hoztak létre, a hasonló cél elérésére. Ma ez a folyamat a számítógépek kifejlesztésével kiterjed az emberi szellemi irányító és tervező folyamatok modellezésére is. Az ember ugyanis, ha jól meggondolja, egy okos gép minden jellemzőjével rendelkezett. A legegyszerűbb szerszámoknál jól láthatjuk az analogikus modellállás, a szervmeghosszabbítás működését. Gondoljunk az ökölkőre vagy a kalapácsra. Kicsit kevésbé észrevehető a kétkarú mérleg kapcsolata a tehernek a vállon rúd segítségével való kiegyensúlyozásával. A funkcionális modellezés már nem ennyire szemléletes. Mégis bizonyos szellemi tevékenységeink, számítások funkcionális modellezése számítógépekben ma már nyilvánvaló, mindennapi esemény.

A technika történetét a munkavégző képesség modellálásának történeteként fogva fel egy szemléletes kép segítségével azt mondhatjuk, hogy történelme kezdetén az ember, kiindulva "embergép" (ne felejtsük el, hogy mind az "embergép", mind a "gépember" szó csak metafora!) állapotából, tehát amikor még lényegében saját szerveit használta "szerszámként", funkcióit fokozatosan átvitte a technikára, a technikává formált természeti folyamatokra. Ezzel koronként újra konstruálta ezt az egyre inkább megsokszorozódott munkavégző képességet, mint az ember-technika együttes működésmódját. Fokozatosan létrehozta a "gépembert", az ember tevékeny, az ember irányítása alatt, számára, de önállóan működő műszaki környezetét. A térben, időben, érzékelő-képességében, a természeti szférákat számára megfelelően működésbe hozó képességében behatárolt kezdeti ember egyre univerzálisabb emberré vált. (A ma már triviális dolgokon túl, mint hajózás, repülés, mikroszkóp, távcső, kémia, elektromosság stb., hihetetlenül rövid fizikai történésekbe is be tudunk avatkozni és fel tudunk fogni hihetetlenül hosszú időszakokat is.)

De mi az értelme mindennek az emberiség számára? A műszaki fejlődés történeti szerepének megértéséhez nézzük át röviden a tudáshányad növekedését és a tudás minőségi változásainak nagy szakaszait!