18. fejezet
A könyvnyomtatás fénykora Franciaországban


I. Ferenc francia király kiváló szellemi képességekkel, költői tehetséggel megáldott uralkodó volt, a tudományok és művészetek barátja, Rabelais pártfogója, Itália csodálatos tájainak, nagy hagyományainak és a reneszánsznak rajongója. Egyetemeket alapított, nagy művészeket hívott országába, így Leonardo da Vincit. A Louvre, St. Germain-en-Laye, Fontainebleau, Boulogne, Chambord építése nevéhez fűződik. Andrea del Sarto, Rosso Rossi, Primaticcio olasz festőket fogadta szolgálatába, s ugyancsak az olasz Ruggieri, Fontana és Bellini művészekkel ékesíttette fel Fontainebleau-t.

A Franciaországban még csak csírázó nyomdai művészetet is lelkesen pártfogolta. Párizsban I. Ferenc korában, az első nyomdász, Ulrich Gering halála után már negyven nyomda működött. A nyomdák száma később királyi rendelet következtében huszonnégyre csökkent, hogy minden nyomdát elegendő munkával tudjanak ellátni, és hogy munkahiány ne kényszerítse őket "olcsó és rossz könyvek" nyomtatására. A francia nyomdászok aszerint hogy követték-e a király előírásait, vagy sem, előkelő címeket, méltóságokat kaptak, vagy pedig a máglyahalál fenyegette őket; volt, akit utol is ért ez a végzetes sors, de legtöbbjüknek, akiket a máglyahalál fenyegetett, sikerült elmenekülni.

A királyi szabadalmak oltalma alatt számos nyomdászdinasztia vert gyökeret. Generációkon keresztül apáról fiúra szállt a mesterség, sőt a nyomdászok özvegyei is legtöbbször újból nyomdászhoz mentek férjhez, hogy a nyomda nagy értéket jelentő kiváltságai veszendőbe ne menjenek.

Már láttuk, hogy az első párizsi nyomdászok kezdetben antiqua betűkkel nyomtattak, de később a gótikus betűk használatára tértek át. A XVI. században ismét az antiqua betűket részesítették előnyben. A gót betű kiküszöbölése Geoffroy Tory (1480-1533) betűművész nevéhez fűződik, akinek működése sok tekintetben emlékeztet Dürer tipográfiai munkásságára. Geoffroy Torynak a francia könyv reformálásában és a francia betű kialakításában a XVI. század második negyedében döntő szerepe volt. Igazi reneszánsz típus: egy személyben költő, fordító, kritikus, művész és mesterember volt. Olaszországban is járt, s ez jelentős hatással volt további működésére. Írt, nyomtatott és kiadott könyveket, tervezett betűket és ornamenseket. A francia helyesírás reformja is nevéhez fűződik. Ő vezette be a francia könyvekbe az ékezet nyomtatását. Tory kiadványai az összes korabeli könyvek közül kitűntek.

Legnevezetesebb alkotása a Champfleury, amelyhez 1523-ban kezdett hozzá és 1529-ben fejezett be. A mű három részre tagozódik. Az első rész a nyelv helyes használatáról szól, a második rész a capitalis betű keletkezésével foglalkozik, a harmadik rész a betűk pontos rajzát adja. Végül 13 különféle ábécét és 4-féle francia betűfajtát mutat be. Van a könyvnek egy függeléke, amely a következő részeket öleli fel: 1. A vokális héber betűk, a görög, a latin és a francia betűk olvasási szabályai. 2. Ábécék: Lettre cadeaux (kvadrátbetűk, a capitalis quadrata), Lettre de forme (gótikus betűk), Lettre de bastarde (a gótikus betűből fejlődött francia betű), Lettre de somme (kurzív betű) és még sok egyéb. Tory könyve törekvésében Dürer Underweysungjához hasonlít, az első francia tipográfiai ábécéskönyv, és éppen ez ad neki nagy jelentőséget (57. ábra). Egyébként I. Ferenc is felfigyelt rá, s elismerése jeléül 1530-ban Toryt királyi tipográfusának nevezte ki.

A XVI. század első 60 éve a francia tipográfia aranykorszaka volt. I. Ferenc király nagy súlyt helyezett a francia szellemi élet fejlesztésére. Az 1494 és 1525 közötti hadjáratainak következménye volt, hogy az itáliai művészet, tudomány és irodalom divatos lett az udvarnál és az udvar hatása alatt a francia művelt világban. Ennek tulajdonítható, hogy a XVI. századbeli francia könyvek olasz utánérzéseket árulnak el.

A szép könyvek nyomtatóinak sorát Jodocus Badius nyitja meg, aki az irodalom és az ókori görög nyelvtanára volt, és mint nyomdász 1498-tól 1535-ig görög és római klasszikusokat adott ki. Három leányát az akkori idők három leghíresebb nyomdásza vette feleségül, Michael Vascosan, Jean Roigny és Robert Estienne. Fia, Conrad Badius 1535-ben örökölte a nyomdát, azonban hugenotta létére menekülnie kellett Párizsból, és Genfben telepedett le, ahol új nyomdát alapított.

Henry Estienne volt a feje a nagyszerű Estienne családnak. Előkelő nemesi családból származott, de a család kitagadta örökségéből, mert nemeshez nem illő foglalkozást, a könyvnyomtatást választotta hivatásául. Henry Estienne a XV. század utolsó éveiben kezdte meg működését Párizsban, és 1502-től 1520-ban bekövetkezett haláláig nyomtatott könyveinek száma meghaladta a százat. Három fia közül Robert folytatta apja mesterségét. Henry Estienne özvegye, mint a legtöbb francia nyomdászözvegy, újból nyomdászhoz ment férjhez. Férje, Simon de Colines ily módon az Estienne nyomda tulajdonosa lett. De Colines szép könyvei olasz hatásra vallanak, mindenkor át- és átszőve a csínra törekvő finom francia művészettel (58. ábra). De Colines-nak tudható be a kurzív betűk alkalmazása végig a könyvekben (mint Aldusnál láttuk), amelyeket ő maga tervezett.

Robert Estienne, Perette Badius férje (1503-1559) mostohaapjánál, de Colines-nál tanult. Nyomdász és tudós volt. Még de Colines-nal együtt kiadta 1522-ben az Új Testamentumot. A szövegben azonban jóhiszeműen bizonyos javításokat végzett, s emiatt a könyv nagy visszatetszést keltett a papok között. Nyilván ez lehetett az oka, hogy végül mostohaapjától megvált. Már egyedül készítette az 1532-ben megjelent szép kiállítású bibliáját, amellyel azonban újabb botrányt okozott. Csak a király oltalma s fogadalma, hogy a teológiai fakultás hozzájárulása nélkül nem fog többé vallásos tárgyú könyvet nyomtatni, mentette meg nagyobb veszedelemtől. Ezen okulva, most már görög és latin klasszikusokat adott ki. A király 1539-ben udvari tipográfusának nevezte ki; majd a király költségére készített görög betűivel 1546-ban kiadta az Új Testamentumot görög nyelven. Később egy héber nyelvű bibliát is nyomtatott, amely ismét nagy vihart váltott ki a papok körében, olyannyira, hogy minden kitüntetése és a királyi pártfogás ellenére kénytelen volt Párizst elhagyni. Genfben telepedett le, ahol áttért a református hitre; új nyomdát rendezett be, és Kálvin közreműködésével folytatta bibliakiadásait. Ugyanakkor párizsi nyomdája is tovább dolgozott. 1559-ben halt meg Genfben.

Halála után egyik fia, Henry II. a genfi műhelyt, a másik fia, Robert II. pedig a párizsi műhelyt vette át. Henry II., aki apjával együtt költözött Genfbe, előbb apja nyomdájában mint korrektor dolgozott, majd 1557-ben az augsburgi Ulrich Fugger hírneves, gazdag patrícius támogatásával saját nyomdát alapított, amiért is magát pártfogója tiszteletére 1568-ig Typographus Fuggerorum címen titulálta. Nyomdáját 1559-ben apjáéval egyesítette, s ettől kezdve a tipográfiának és tudományoknak szentelte életét. Nagyobb utazásokat tett Olaszországban, Angliában, Németalföldön, Franciaországban és Németországban. Ide, a frankfurti vásárokra különben is rendszeresen eljárt. 1572-ben adta ki legjelentősebb művét: a Thesaurus linguae graecaet (A görög nyelv kincsestára), amelybe egész vagyonát beleölte, de számításában csalódott, mert álnok korrektora, Johannes Scapula, ravasz módon olcsóbb és könnyen kezelhető kivonatos kiadást jelentetett meg a háta mögött. Felesége is ugyanebben az időben halt meg, s ettől kezdve nem találta helyét Genfben. Egy ideig leányánál, Montpellier-ben tartózkodott, majd innen is továbbment. Betegen érkezett Lyonba, ahol 1598-ban, a város egyik kórházában, lelkileg teljesen összetörve, meghalt. Henry II. a görög nyelvben egészen kivételes tudással és ismeretekkel rendelkezett. Kiadványai felölelik majdnem a teljes görög irodalmat, és hitelességüket mind a mai napig elfogadják. Maga is kitűnő író volt. Több tudományos könyve jelent meg, latin és görög verseket írt.

Fia, Paul Genfben nyomtatott. Nevezetes a nagyon szép Euripidész- és Szophoklész-kiadása. A család utolsó sarja, Robert III. 1674-ben halt meg Párizsban.

Neves és jó nyomdász volt Michael Vascosan, ugyancsak Badius veje. De Colines, Robert Estienne és Vascosan érdeme, hogy Párizs XVI. századbeli nyomdászai megteremtették azokat a nagy reformokat, amelyeket Aldus nyomdája Olaszországban már meghonosított. E reformok: a gót betűk kiküszöbölése, a nemzeti jellegű betűk bevezetése, a könnyen kezelhető, kis alakú könyvek készítése, és végül olcsó könyvek forgalomba hozatala (60. ábra).

Kezdetben a legjobb francia nyomdászok egyben betűmetszők és öntők is voltak, az egy Claude Garamond kivételével, aki nyomdával nem rendelkezett, és csak mások számára metszett és öntött betűket.

Párizson kívül még Lyont kell megemlítenünk, ahol a nyomdászat magas színvonalat ért el. Robert Grandjon betűmetsző 1558-ban egy kurzív írást készített, amelyben a tollvonás finomságait igyekezett utánozni, a Theuerdank betűtípusához hasonlóan. Sebastian Crypterius német származású nyomdász a XVI. század derekán latin, görög és héber nyelvű könyveket adott ki. Tanítványa volt Jean de Tournes, művészi díszítésekkel ékes könyvek készítője. Tournes hasonló nevű fia a reformáció híve lett; házát kifosztották, könyveit elégették. Életét nagy nehezen sikerült megmentenie, Genfbe menekült s ott nyitott nyomdát. Még az övénél is tragikusabb sors várt egy másik lyoni nyomdászra, Estienne Dolet-ra. Őt azzal a váddal illették, hogy eretnek könyveket nyomtat, Párizsba hurcolták a Conciergerie-be. Itt 13 kiadványát mint eretnek könyveket nyilvánosan elégették, felette pedig kimondták a halálos ítéletet, amelynek alapja az volt, hogy Platón egyik gondolatát : "A halál után már nem leszel többé", így fordította le: "A halál után már nem leszel többé semmi." Visszaeső istentagadónak nyilvánították, és 1546. augusztus 2-án Párizsban elevenen megégették.

A királyi nyomda (Imprimerie Royale) alapítása (1640) XIII. Lajos és kardinálisa, Richelieu nevéhez fűződik. A nyomdát a Louvre-ban rendezték be. Alapját képezték Savary de Brèver keleti betűi, és azok a görög betűk, amelyeket még I. Ferenc készíttetett. Savary de Brèver 1589-ben mint francia követ hosszabb ideig Konstantinápolyban élt, s itt kedvelte meg a keleti irodalmat. Arab, perzsa és szíriai betűket metszetett, amelyekkel Rómában és Párizsban több művet ki is nyomtatott. A királyi nyomdát ezekkel a betűkkel szerelték fel. A nyomda mellé betűöntödét is felállítottak. Eleinte imádságos könyveket nyomtattak, de csakhamar áttértek a bibliofil és művészi jellegű kiadványok nyomására.

Az első tíz évben száz olyan mű jelent meg, amelyeket nagy fényűzéssel állítottak ki, és a legkiválóbb művészek, köztük Nicolas Poussin, készítették hozzájuk a metszeteket.

XIV. Lajos trónra lépése (1661) után a királyi nyomdának még az eddiginél is nagyobb szerep jutott. A király elrendelte egy különleges betűtípus metszését, amelyet csak ez a nyomda használhatott. Az új betűvel már csak XIV. Lajos halála után nyomtattak, 1715-ben, amikor is a Médailles sur les principaux événements du regne de Louis le Grand (Emlékérmek XIV. Lajos uralkodásának főbb eseményeiről) című díszkiadású könyvet készítették vele. XV. Lajos szintén lelkesen pártfogolta a királyi nyomdát, sőt odáig ment, hogy a maga használatára külön kis officinát állított fel, s egyetlen könyve napvilágot is látott. A királyi nyomda pompás termékeiből csupán néhányat említünk meg: Biblia Sacra (Szent Biblia) 8 kötetben, Scriptores historiae Byzantinae (Bizánci történetírók) 29 kötetben, Gallia christiana (A keresztény Gallia) 13 kötetben.

Röviden meg kell emlékeznünk a híres francia betűöntőkről is. Claude Garamond, a XVI. század párizsi betűöntője, a ma is használatban levő művészi becsű antiquáján kívül nagyon sok keleti betűt metszett: hébert, arabot stb. Guillaume le Bé, aki az 1561-ben elhunyt Garamond betűit átvette, maga is sok betűt készített. Vállalata négy generáción keresztül maradt meg a családban, míg 1730-ban az idősebb Fournier, a híres betűöntő műhely alapítója vette át.

Az ifjabb Fournier, az előbbinek öccse, ugyancsak kiváló betűöntő volt, s 1764-ben kiadta Manuel typographique (Tipográfiai kézikönyv) c. kétkötetes könyvét. Ennek első kötetében ismerteti tipográfiai pontrendszerét, amelyet később Didot tökéletesített (61.ábra).


tizenhetedik fejezet - kezdőlap - tizenkilencedik fejezet