7. fejezet
A könyv alakja megváltozik. Kódexek, láncoskönyvek


Gondoljuk csak el, milyen nehéz volna, ha kedvenc olvasmányainkat, a Don Quijotét, a Szent Péter esernyőjét, a Tündérkertet, a Háború és békét tekercsekről kellene olvasnunk. Milyen körülményesen, mennyi üggyel-bajjal jutnánk könyvünk végére. Nem csaphatnánk a hónunk alá, hogy ott és akkor olvassuk, ahol és amikor kedvünk tartja. Nem vihetnénk magunkkal a szabadba vagy utazásra, mert a tekercs kiteregetéséhez alkalmas olvasóasztal kell. A tekercs folytonos ide-oda csavargatása sem volna ínyünkre. Milyen vesződséggel járna a könyv egy-egy fejezetének újbóli elolvasása. Amíg a hosszú tekercsben a keresett részt megtalálnánk, annyi idő telne el, hogy inkább lemondanánk szándékunkról. Nem hódolhatnánk annak a rossz szokásunknak sem, hogy ágyban olvassunk, mert a tekercs erre aztán valóban nem alkalmas.

Az ókori népek évezredeken át még csak nem is gondolhattak arra, hogy a könyv alakján változtassanak. A papiruszlapok törékenyek és merevek voltak, nehezen lehetett őket hajtogatni. más anyagra volt szükség.

Pergamon kisázsiai ókori város híres királya, II. Eumenész nagy műveltségű uralkodó volt, aki görög kultúrán nevekedett. A másfél évszázaddal előbb létesült alexandriai könyvtár mintájára megalapította a pergamoni könyvtárt, s a hellén műveltség terjesztésére Athénból tudósokat és művészeket hívott udvarába. Ügynököket küldött szét az akkor már hanyatló görög birodalomba, hogy értékes kéziratok után kutassanak. Az ügynökök nagy pénzeket ígértek a városok és tudósok tulajdonában lévő kéziratokért, s ezzel magasra felverték az árakat. A Ptolemaioszok nem szívesen látták Pergamon királyában az erős vetélytársat. És azt is zokon vették tőle, hogy nagyobb jövedelem ígéretével magához csábítja Alexandria legkitűnőbb tudósait. E cél elérésére az egyiptomi kormány megtiltotta a papiruszkivitelt Pergamonba.

A legenda szerint a pergamoni király találékonysága kifogott az egyiptomi parancson. Összehívatta tudósait, akik végül is megtalálták azt az anyagot, amellyel a papirusztekercseket pótolni lehet. A tudósok tanácsára a király elrendelte, hogy a bőrcserzők, a tímárok bőrből készítsenek olyan hártyákat, amelyeket könyvek írásához lehetett használni. A valóság az, hogy a pergament az i.e. II. században sokfelé használták Kisázsiában. Borjú-, kecske- és juhbőrből valóban sikerült vékony hajlékony, sárgásfehér színű lapokat előállítani oly módon, hogy a lenyúzott bőrt napokon keresztül meszes vízben áztatták, majd a megpuhult szőrzetet és húst lehúzva, a bőrt egy arra alkalmas kereten kifeszítették, és száradás után éles késsel mindkét oldalát lekaparták és habkővel csiszolták.

Ezekről a hártyákról kiderült, hogy könyvkészítésre sokkal jobban megfelelnek, mint az addig használt papirusz. Vágni, hajtogatni lehetett, s ellenálló képességük is sokszorosan felülmúlta a papiruszét.

A pergamoniak a pergament is tekercsekbe göngyölítették. Csak később ébredtek tudatára, hogy hajtogatva sokkal célszerűbb és kezelhetőbb könyveket lehet készíteni. Ezt az új anyagot Pergamon városáról, ahol először gyártották, pergamennek nevezték el, és ma is ezen a néven ismerik. Az új könyvanyagnak célszerűsége hozta létre a kódexeket, amelyek már a mai értelemben vett könyvek alakját mutatják. A kódexnek igen nagy előnyei vannak a tekerccsel szemben. Először is a pergamen mindkét oldalára írhattak, s ezzel jelentékeny anyagot és helyet takarítottak meg. Azonkívül sokkal tartósabbnak és külső behatásokkal szemben sokkal ellenállóbbnak bizonyult.

A kódexek az i.e. I. században tűntek fel, s a IV. században már világszerte általánossá váltak. A lapokat előbb összehajtották, azután láttak a megírásukhoz, s legvégül bekötötték.

A kódexek írása a középkorban már nem a rabszolgák dolga volt, mint egykor a rómaiaknál, hanem a kolostorokban élő szerzeteseké. Később nemcsak szerzetesek, hanem világi emberek is foglalkoztak kódexírással, mégpedig vagy ők maguk vállalták el egy-egy könyv elkészítését, vagy pedig valamelyik gazdag könyvgyűjtő szolgálatába léptek.

Az első kolostori másolóműhelyek Itáliában létesültek, ahol a Benedek-rendi szerzetesek reggeltől napestig szigorú fegyelem alatt, dolgozóasztaluk mellett másolták a bibliát és más szent könyveket. Innen terjedt át Írországra, s az ír másoló barátok eljutottak a kontinensre is, ahol ugyanezt a munkát végezték. Művészetüket megtanulták a velük érintkezésbe került szerzetesrendek tagjai, s rövidesen a kontinensen is kezdetét vett a kódexírás. A szerzetesek munkája a következőképpen ment végbe: a másolóműhely vezetője, a scriptuarius osztotta ki a scriptoroknak a munkát. A szerzetesek a kiosztott munka elvégzéséhez a pergameníveket összehajtották, majd hármat, négyet vagy ötöt egymásba raktak. Az összerakott íveket terniónak, quaternióak, quinterniónak nevezték. A nagyobb alakú kódexekben két hasábra osztva írták a szöveget. A lapszámozás még ismeretlen volt, ehelyett minden oldal aljára odaírták a következő oldal kezdőszavát, ezt a szót custosnak, őrszónak nevezték. A custost hosszú időn keresztül még a nyomtatott könyveknél is odaírták a lap aljára.

A scriptorok munkájának befejeztével a teleírt ívek a scriptuarius kezébe kerültek, aki ellenőrizte, korrigálta a szöveget, s keze jelével is ellátta. Ezután a rubricator munkája következett, aki vörös tintával úgynevezett rubrum-jelekkel megjelölte minden bekezdés első betűjét, gyakran alá is húzva a feketebetűs szöveg egy részét, s az eléggé nagy számú belső iniciálékat is belerajzolta a sorokba. A munka e részét rubrikálásnak nevezték. Ezután a miniator munkája következett, aki a könyv vagy fejezet kezdőbetűjét, az iniciálét rendszerint piros színnel, díszes kivitelben rajzolta meg. Az erre a célra használt festék a mínium volt, innen származik a miniator elnevezés is. A piros vagy kék színű kezdőbetűkbe ezután finom kis képecskéket, miniatúrákat festettek bele. Ez sokszor még a miniator munkája volt. - Ezután a hasábokat ornamentális díszítésekkel vették körül, "illuminálták". A kódexeket mind díszesebbé igyekeztek tenni, s néha a sorok közé is kerültek apró ornamentális díszecskék. Szokásos volt - főleg a bizánci könyvfestők gyakorolták ezt -, hogy a pergamenlapokat is megfestették, vörös színűre, a lapokra aztán arany meg ezüst betűkkel másolták rá a szöveget.

A másoló szerzetesek a VIII. században, Nagy Károly tours-i udvarában is fontos szerephez jutottak. Alkuin, akinek szerepét már a karolingi minuscula létrehozásánál ismertettük, nemcsak az új betűk megteremtésében, hanem a kódexek díszítésében is új csapáson haladt. A kódexek miniatúrái, amelyek eddig csupán díszítésül szolgáltak, illusztráció jelleget vettek fel.

A másoló szerzetesek odaadó munkájának eredményeképpen a kódex valóságos műtárgy lett, amelyet tulajdonosa mérhetetlenül nagy becsben tartott, és ezért láncokkal a polchoz láncoltatott, hogy valamiképp lába ne keljen. Ezeket a könyveket libri catenati-nak (megláncolt könyveknek) nevezték. Ilyen megláncolt könyvtár ma is épségben áll az olasz Cesenában, a XIII. századból, a hollandiai Zutphenben és az angliai Trinity Hall (Cambridge) könyvtárában, a XIV. századból.

A temérdek gonddal és művészettel kiállított kódexlapokhoz megfelelő művészi kötés is kellett. A könyvkötő szerzetesek, akárcsak másoló társaik, minden tudásukkal arra törekedtek, hogy a legszebb és legtökéletesebb kötésekkel lássák el a kódexeket.

A fatáblából készített fedelet rendszerint pergamennel vagy más nemes bőrrel vonták be, s a bevont táblát arany vagy ezüst díszítésekkel, mesteri ötvösmunkákkal látták el. A díszekbe még drágaköveket, ametisztet, rubint zafirt is belefoglaltak. Később a könyvnyomtatás korában, áttértek az úgynevezett melegen való aranynyomásra, görgetőkkel és bélyegzővasakkal. Ezt a módszert a bibliofil könyvek kötésével foglalkozó könyvkötőmesterek még ma is használják.

Mi, magyarok, jogos büszkeséggel tekinthetünk vissza a kézzel írott és díszített kódexek korára. Könyvtáraink sok szép kódexet őriznek, amelyek itt készültek az országban.

Ezek: Anonymusnak, Béla király névtelen jegyzőjének latin nyelven 1200 körül írott históriája, szép nagy unciális kezdőbetűivel. Továbbá az 1228 körüli igen szép írású, sorai elején vörös meg kék iniciálékkal díszített Pray-kódexnek nevezett misekönyv, amelyben legrégebb nyelvemlékünk, a Halotti Beszéd és Könyörgés is benne van. Kézai Simon krónikája, amely vörös betűs címsoraival, kékre festett iniciálékkal, IV. László alatt, 1284 táján íródott latinul. A legbecsesebb és a legnagyobb művészi értéket jelentő kódexek két nagy királyunk nevéhez fűződnek.

I.(Nagy) Lajos királyunk számára 1358-ban írta meg Kálti Márk székesfehérvári kanonok, az ottani királysírok őre s a király levéltárosa azt a könyvet, amely Bécsi Képes Krónika néven ismeretes. A kéziratos könyv latin nyelven mondja el az Árpád-kori magyarok történetét 1330-ig. A 142 miniatúrával, iniciálisokkal és ornamentikákkal ékes pergamenkódex a magyar kódexművészet legnagyobbszerű darabja. Pompás színezésű miniatúrái különféle jeleneteket ábrázolnak a magyar történelemből. Címlapját Nagy Lajos királyunk képmása és címere díszíti. Képeinek stílusa emlékeztet az esztergomi ásatásoknál feltárt Árpád-kori freskók stílusára. Illusztrációi a realisztikus képalkotás remekművei.

Másik nagy uralkodónk, Mátyás király Corvina könyvtára világhírű volt a maga idejében, 2000-2500 kötetével jelentős helyet foglalt el a XV. századi európai könyvgyűjtemények sorában. A "Bibliotheca Corvinianá"-t nemcsak a kéziratos köteteinek száma, de azok tartalmi gazdagsága tette olyan jelentőssé. Európa nagy könyvtáraiban drága kincsként őriznek egy-egy ékes Corvina-kötetet. Mátyás az 1464-ben történt megkoronáztatása utáni esztendőkben kezdte gyűjteni könyvtára darabjait, megbízást adva embereinek, hogy az akkor ismeretes kéziratlelő helyeken, a németalföldi kolostorokban és másolóműhelyekben, Brüggében és egyebütt minden jelentékeny kéziratot felvásároljanak vagy lemásoltassanak részére. De a gyűjtés valójában az 1476-os esztendővel vett nagyobb lendületet, Beatrix nápolyi királyleánnyal kötött házassága idején, amikor kiváló olasz humanisták, írók és költők vendégeskedtek állandóan a budai udvarban - körülvéve őt s a királynét -, s akinek lelkes könyvszeretete erősen szította a király gyűjtési szenvedélyét. A Bizánc eleste után Olaszországba és más európai országokba menekült tudósok nemcsak a hellén kultúra iránti rajongásukat hozták magukkal, amit átplántálni igyekeztek, de értékes kéziratokat is, s ezekből Budára is jutott.

Mátyás, hogy könyvszükségletét ki tudja elégíteni Budán - egyes források szerint - királyi könyvmásoló-festő és könyvkötő műhelyt állított fel, ahol állítólag időnként harminc idegen nemzetiségű könyvmásoló és díszítő is dolgozott a jeles miniator, Félix Ragusanus felügyelete alatt - aki a könyvkötészetnek is mestere volt. De ugyanakkor Firenzében is öt nagynevű miniatort foglalkoztatott, ezek: Attavante degli Attavanti, Boccardino Vecchio, a Gherardo és Monte del Fiora fivérek és Francesco del Cherico. A király közülük leginkább Attavante degli Attavantit kedvelte. A kitűnő kódexfestő valószínűleg Verrocchio műhelyében tanult, Leonardo da Vincivel egy időben. Dolgozott Federigo da Urbino herceg könyvtárának, a Medicieknek, de a legtöbbet Mátyás király részére. 31 kódexről tudunk, ami az ő keze nyomát viseli magán. Könyvtáraink szép Corvina-kötetei - nagyrészt olasz kódexfestők munkái - a Brüsszeli Missale, amelyet gazdag ornamentális keretdíszek médallionjában Mátyás és Beatrix képmása s Buda látképe és négy nagyobb miniatúra díszít, ezután a Johannes Damascenus és a Joannis Chrysostomus Homiliae c. kötetei - ez utóbbiak Attavante hazánkban található művei. Itthon van még az ugyancsak Mátyás rendeletére készült Hieronymus és a Brüsszeli Missale díszítéseire emlékeztető Philostratos-kódex is. Attavante kódex a velencei "Biblioteca Marcianá"-ban őrzött, allegorikus képekkel illusztrált Satyricon, és Mátyás királynak a Vatikánban található imakönyve, s valószínűleg a Bakócz Tamás Párizsban őrzött Breviáriuma is az ő munkája.

Mátyás királyunk idejében Budán dolgozó olasz mester kezéből került ki a Kálmáncsehi Domokos székesfehérvári prépost számára készült Breviárium is.

A "Bibliotheca Corviniana" a budai várpalota külön épületrészében, erre a célra díszesen átalakított két egymásba nyíló termet foglalt el, a falak mentén húzódó polcokon feküdtek a könyvek, amiket díszes függönyök óvtak a portól, a kutatók számára asztalok szolgáltak. Itt vitatkozott a király kedvenc humanistáival.

Mátyás könyvtára igazi humanista könyvtár volt, melyben egyaránt helyet foglaltak az ókori remekírókon kívül a latin egyházatyák, skolasztikusok és humanisták munkái, továbbá Horatius, Vergilius, Boccaccio, Dante, de filozófiai, természettudományi, hadászati és építészeti munkák is. Könyvtárosai kiváló olasz humanista írók voltak, így Marzio Galeotto, Taddeo Ugoletti, Bartolomeo Fontio.

A hitelesnek elismert Corvina-kötetek miniált címlapjain mindenütt fellelhető Mátyás hollós címere vagy Beatrix címere, s egyik-másiknak keretdíszében vagy médallionjában Mátyás és Beatrix képmása is, de a feketésbarna és vöröses, kézi aranyozással dúsan díszített kecskebőr kötéses könyvek tábláin is ott van a hollós címer, vagy Magyarország és Csehország préselt címerképe.

A legjobb mesterek készítette kötések fényűző volta semmiben sem maradt alatta a könyvek belső díszítésének. A bőrkötéseken kívül bordó-lila selyembársonyba is kötöttek könyveket - virágos díszes aranymetszéssel -, s a kötések tábláit zománcozott vagy aranyozott címeres kapcsok tartották össze.

A ma kétségtelenül valódiaknak elismert Corvin-kódexek száma 180-ra tehető. Ezek közül 32 darabot őriz az Országos Széchényi Könyvtár, 12-t az Egyetemi Könyvtár, 1-et a Magyar Tudományos Akadémia, s 1-1-et Győr és Esztergom, összesen 47-et.

Mátyás királynak 1490-ben bekövetkezett halálával a könyvtár pusztulásnak indult. Corvin János herceg, Mátyás fia, miután minden reménye megszűnt, hogy trónra kerüljön, az értékes kódexek egy részét magához vette és megszökött. Kinizsi Pál azonban seregeivel nyomon követte, és Baranyában utolérte. A könyvek visszakerültek helyükre. Mátyás utóda a trónon, II. Ulászló, nem törődött a könyvtárral, s őrizet nélkül hagyta. A könyvtárt látogató külföldi tudósok nem tudták megállni, hogy az őrizetlen könyvkincseket olykor-olykor meg ne dézsmálják. Ulászló király az udvarnál megforduló vendégeit megajándékozta egy-egy szép Corvina-kódexszel. Mohács után II. Lajos elestének hírére felesége, Habsburg Mária, egyéb értékek között sok kódexet is útnak indított hajón Bécs felé. A török megszállás után a még megmaradt könyvek nagy része Konstantinápolyba került a szultán udvarába. 1869-ben Abdul Aziz szultán ajándékozott Ferenc Józsefnek 4 Corvinát, majd 1877-ben. II. Abdul Hamid szultán 35 darabot ajándékozott Magyarországnak, összesen 39 darabot, de ezek közül csak 15 darab a hiteles Corvina.


hatodik fejezet - kezdőlap - nyolcadik fejezet