Ismertető

"... Vállalkozásunk tehát a következő: keresünk hazánkban, a nép körében, lehetőleg mennél többet abból, amiben fajunk szépérzéke - a meséiben, dalaiban, szokásaiban, sőt babonájában is kifejeződő költői érzését kiegészítőleg - a legjellemzőbben nyilvánul. Célunk: fölkutatni a magyar művészi alkotókedv ösztönszerű érvényesülésének kezdetleges próbálkozásaitól kezdve, el a már fejlettebb motívumokig lehetőleg mennél többet; menteni az elkallódástól azt, amink van és így a nemzeti jelleg megőrzésében erősíteni, irányítani, fejleszteni fajunk alkotókedvét; megmutatni, bizonyítani és igazolni fajunk művészeti érzékének, rátermettségének és készségének sajátosságát, erejét, becsét s ezzel közvetve és közvetetlenül segíteni a nemzeti elem érvényesülését ízlésünkben, művészetünkben és iparunkban; gyarapítani a nemzeti önbizalmat, tanítani a magunk többrebecsülését, valamint megbecsülését annak, ami a miénk..., - ez vállalkozásunknak erkölcsi tartalma és ez a célunk."

A fenti sorokat az 1907-ben megjelent első kötet bevezetőjében írta Malonyay Dezső. A hatalmas vállalkozás táptalaját több tényező együttes jelentkezése adta. A múlt század derekától Európa-szerte erőre kapott a nemzeti gondolat, a nemzetállamok kialakulása, helyi és nemzeti kultúrák felértékelődése. A modern gyáripar esztétikailag igénytelen tömegtermékeivel szemben erősödött a kézművesség, az iparművészeti-háziipari termékek iránti (időleges és némiképpen nosztalgikus) szimpátia. A hazai szellemi életben, művészetekben is markánsan megjelent a népi-nemzeti gyökerekhez fordulás (az építészetben Lechner Ödön, Thoroczkai Wigand Ede, Kós Károly, a zenében Bartók és Kodály, az irodalomban Móricz Zsigmond nevét említhetjük).

A kormányzat által is támogatott gyűjtőmunka 1904-ben indult a sokoldalú, kiválóan író, jó szervező Malonyay vezetésével. Neves és népes munkatársi gárda segítségével járták az ország tájegységeit, gyűjtötték, rendszerezték, festményen, grafikán, fényképen megörökítették a népi kultúra, a népi képzőművészet fellelhető elemeit. Egy-egy vidék bemutatása általában a tájbemutatás - viselet - templom - ház - temető rendet követi, legnagyobb teret a házról szóló rész kapja, amely a paraszti élet teljességének leghívebb tükre. A viszonylag szárazabb, részletező (ám az értékek megőrzése, leltározása szempontjából alapvető jelentőségű) leírásokat stílusos táj- és környezetleírások, színes riportok és interjúk frissítik. Az öt gazdagon illusztrált kötet mindmáig a magyar népművészet leggazdagabb forrásgyűjteménye.