Előszó

Kardos László az Őrségben született, Tótkeresztúron 1918. november 13-án, három nappal az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után, s nem sokkal szülőfalujának Jugoszláviához való csatolása előtt. Élete tudatos időszakát kezdetben a Pestkörnyéki agrár- és ipari településeken töltötte, majd egyetemi éveitől haláláig terjedő korszakát Budapesten. Az Őrséghez: szűkebb pátriájához való szeretetét és hűségét gondolataiban és tetteiben mindig ápolta. Bizonyíték erre az is, hogy 1975-ben Nagyrákoson egy kis parasztházat vásárolt, s 1980. március 3-án úgy halt meg, hogy a halála előtti évben majd négy hónapig még egyszer őrségi lakos lehetett. Még egyszer belélegezhette az Őrség gyantás levegőjét, még egyszer körüljárhatta kedves falvait, maga sem tudta, hogy ezúttal búcsúzott szülőföldjétől. Nagyrákoson kezdte el írni utolsó nagy néprajzi monográfiáját: a nazarénus kisegyház 1945-1978 közötti életrajzát, és ugyancsak az Őrséghez kötődik első tudományos publikációja is: éppen az, amelyet az olvasó most vett kezébe. A könyv története megérdemli, hogy ezúttal hosszabban is szóljunk róla.

A Horthy-korszakban a szegény családok gyermekei - akik közé ő is tartozott - nemigen gondolhattak továbbtanulásra, mert a magas tandíjkövetelményeknek a szülők nem tudtak eleget tenni. Már a gimnáziumot is a család egy befolyásos tagjának a segítségével végezte el. Arról az álmáról pedig végleg le kellett mondania, hogy orvostanhallgatónak iratkozzék be a budapesti egyetemre - jeles érettségi bizonyítvánnyal a zsebében. Nyáron házitanítóskodott, össze kellett gyűjtenie annyi pénzt, "hogy legalább egy fél évet elvégezhessek az egyetemen" - szokta mondani. Nyári kis keresményével a zsebében kopogtatott az egyetem kapuján és iratkozott be a számára hozzáférhető bölcsészkarra magyar-olasz szakos tanárjelöltnek. Érdeklődő volt és nyitott. Szűkebb szaktárgyain kívül hallgatott történelmet és néprajzot is. Bekapcsolódott a népi és haladó egyetemi ifjúság mozgalmaiba. 1941-ben az illegális kommunista mozgalomban részt vevő barátaival való kapcsolatai juttatták arra a felismerésre: néprajzos lesz, néprajzból fog doktorálni, mert a falusi gyűjtőmunka kiváló alkalma lehet a parasztság körében végzendő felvilágosító munkának is. És a lélek alján tudat alatt vagy tudatosan ott lappangott a nagy gondolat: minél szélesebbre bővíteni a munkás- és parasztfiatalokkal való kapcsolatok körét, minél több kollégiumot létrehozni paraszt- és munkásfiatalok számára - a Györffy István Kollégium már 2 éve működött akkor Budapesten -, hogy a közép- és főiskolák kapui a nép tehetséges, de szegény gyermekei előtt ne maradjanak zárva. És ezzel a gondolattal már a felszabadult Magyarországon kibontakozott ifjúsági mozgalomnak az alapjait rakta, amely több mint tízezer munkás- és parasztfiatalnak nyitott utat a tanulás és a művelődés magasabb szintjei felé. Álmai - ha más formában is - így váltak valóra: a társadalmi különbségek ütötte sebek orvosa és doktora lett.

De még csak 1941 kora tavaszán vagyunk: a doktori disszertáció témája kiválasztásának az idején. Az ügyben Viski Károlyt, az egyetem néprajzi intézetének kiváló professzorát kereste meg. A nála tett látogatás során a témát latolgatva felmerült a kérdés: a leendő doktor hová való, és Kardos László a kérdésre az Őrséget nevezte meg szülőföldjéül. A beszélgetés során rajzolódtak ki a leendő disszertáció - jelen könyvünk - körvonalai.

1941 nyarán többedmagával kölcsönkért kerékpáron elindult Budapestről a Dunántúlra, alkalmi szállásokon töltve két-három éjszakát, míg úticélját, az Őrséget elérte. Itt rögtön munkához látott: néprajzi gyűjtőmunkát végzett, és beszélgetett, sokat beszélgetett az őrségi parasztfiatalokkal arról, hogy tanulniok kell, mert a jövendő Magyarországának éppen őrájuk lesz szüksége. Arra, hogy maguk is, saját és osztályos társaik gyermekei is az egyenlő esély alapján már magasabb társadalmi célokat tűzzenek maguk elé, s azokat következetesen meg is valósítsák. Az 1941-es nyári magvetés egyik szép termése a pankaszi Török Malvin esete. Horváth Károlyné Török Malvin, a budapesti III. kerületi Tanács V. B. elnöknője 1974-ben hosszas keresés után újra találkozott Kardos Lászlóval. Ezen a találkozón mesélt életéről. Elmondta, hogy az 1941-es, tanulásra buzdító szavakat sohasem felejtette el. Beszámolt munkával és tanulással teli küzdelmes életéről, amelynek során két egyetemi diplomát is szerzett. Ügyekről, tervekről tájékoztatta, többek között élete egyik nagy vállalkozásáról, az óbudai lakótelep építéséről, amelynek lelke, motorja volt, s amellyel sok tízezer embert juttatott - először életében - kényelmes, modern, összkomfortos lakáshoz. Kardos László patronáltjai közé tartozott még 1941-ben Őriszentpéteren egy Horváth Károly nevű munkaképtelen és Szomorócon egy Németh Vendel nevű vak énekes koldus is. És még folytathatnánk a sort.

Csendes, de szenvedélyes beszélgetései nem hátráltatták a disszertáció anyaggyűjtését. Sőt, éppen ellenkezőleg hatottak: Megérkezett Pestről egy fiatal tanár - egy akkori "nagyságos úr" és kiderült, ő az, aki ismeri az őrségi parasztok problémáit, ő az, aki a rászorultaknak segít ahol tud, és ő az, aki a kiábrándultaknak a jobb jövőbe vetett, de megingatott hitét visszaadja, sőt az általuk elképzeltnél tágasabb perspektívát képes megrajzolni. Hogyne segítették volna. Az asszonyok - olykor szégyenlősen - elsorolták szokásos ételeiket, azok elkészítési módját, kívánságára megmutatták a háztartásukban használatos edényeket, főzőalkalmatosságokat, tárolókat, készségeket... És így történt meg az a szinte példa nélkül álló eset, hogy Kardos László mintegy két és fél-háromhónapnyi kutatómunka eredményeként kézben tarthatta és hazavihette a disszertáció nyersanyagát. 1941/42 telén elkészült a kézirat is. A Horthy-korban az volt a szokás, hogy a doktorjelölt maga adta ki megvédésre kerülő disszertációját. Kardos Lászlónak erre nem volt módja. De - a munka magas színvonalának éppen egyik bizonyítéka ez - az akkori Államtudományi Intézet Táj- és Népkutató Osztálya felvette kiadási tervébe és 1943-ban meg is jelentette.

Mi annak a titka, hogy Az Őrség népi táplálkozása című munka ma is időszerű, hiszen jószerivel négy évtized telt el az első megjelenés óta? Korszerűvé és modernné avatja a szerző szemlélete, amellyel messze megelőzte korát. Magában foglalja annak a hiteles dokumentálását, hogy három nép (magyar, stájerosztrák, vend-szlovén) békésen élhet egymás mellett. Bemutatja a szubalpin típusú mezőgazdasági termelés lehetőségeit. Részletesen elemzi az Őrség paraszti rétegeinek táplálkozási rendjét és szokásait. Olyan archaikus ételeket, táplálékokat említ, amelyek az ország más vidékeiről már régen eltűntek. Egyszóval: könyve a hazai néprajztudomány legrendezettebb táplálkozási monográfiája, amelynek szemléletmódját, koncepcióját ő érlelte ki. A mai napig is tankönyve a néprajzszakos egyetemi hallgatóknak.

Vegye hát kezébe az olvasó e könyvet, emlékül is és tanulságul is. Emlékezzék vele Kardos Lászlóra, az Őrség szülöttére, a kiváló néprajztudósra, a Kossuth-díjas pedagógusra, a demokratikus ifjúsági mozgalom egyik vezetőjére, a csupaszív őrségi emberre, és emlékezzék vele a már végleg letűnt múlt nyomorúságára is. Az ifjú generáció vegye kezébe tanulságul is: vésse eszébe, hogy mai szabad, gondtalan, magas színvonalú élete a szülők és a nagyszülők nyomorúságából sarjadt ki. És szeresse úgy ezt a tájat, ennek a földnek a népét, ahogyan Kardos László szerette.

Pogány Mária