Előszó

Amikor 1995-ben megjelent a Népi beszélgetések Szatmárból című kötetem, nem terveztem, hogy néhány év múlva újabb hasonló szöveggyűjteménnyel lépek a nyilvánosság elé. De az utóbbi években munkahelyemen, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékén egyre konkrétabb formát ölt az a törekvés, hogy Csűry Bálint debreceni szótártervét föl kellene éleszteni tetszhalott állapotából. A magyar szakos egyetemi hallgatók nagyobb méretű bekapcsolásának lehetőségével élve már eddig is záródolgozatok és szakdolgozatok tucatjai készültek el a szótárhoz tartozó témakörökből. Magam önként(elenül) kerültem kapcsolatba a Csűry-iskola legnehezebbnek tekinthető tudományos vállalkozásával (vö. CSŰRY BÁLINT, Mit akarunk? MNny. 1: 3-6; MNny. 2: 271; KÁLNÁSI ÁRPÁD, Fejezetek a Csűry-iskola történetéből. Debrecen 1998. 62-71. Itt a kérdéskör fontosabb szakirodalma is megtalálható.). A hallgatók irányításán kívül kezdettől fogva én is részt veszek ebben a munkában. Így a felmerülő gondokat saját tapasztalataim alapján tudom megbeszélni a gyűjtésre vállalkozókkal. Emellett az összegyűjtött anyag ellenőrzése, kiegészítése is szükségesnek tűnik, legalábbis a legfontosabbnak ítélt témaköröket, például a cívis életforma megannyi területét illetően.

E bevezetőnek nem lehet célja számba venni a Debrecennel foglalkozó tudományos kutatásokat. Ezért csak utalnék rá, hogy míg a néprajztudomány és történettudomány jelentős eredményeket mutathat fel - elég csak a Déri Múzeum kutatóinak munkáira (l. Magyarország kézművesipar-történetének válogatott bibliográfiája. Szerk.: DOMONKOS OTTÓ-NAGYBÁKAY PÉTER. Bp. 1992) vagy a nemrég teljessé vált Debrecen története című ötkötetes monográfiára gondolnunk -, addig a nyelvészeti kutatás nem fordított kellő figyelmet városunkra. Az eredmények között a kisebb közleményeken kívül (vö. LŐRINCZE-BENKŐ: Magyar nyelvjárási bibliográfia 1817-1949. Bp. 1951. 77-8) elsősorban a Csűry-iskola néhány tárgykör-monográfiáját (PETŐ JÓZSEF, A debreceni tímárok céh- és műveltségszavai. Debrecen 1938, N. BARTHA KÁROLY, A debreceni gubacsapó céh. Debrecen 1939, BALASSA IVÁN, A debreceni cívis földművelésének munkamenete és műszókincse. Debrecen 1940), valamint BÁRCZI GÉZA Debrecennel (is) foglalkozó tanulmányait (A városi népnyelv kérdéséhez. MNny. 3: 70-85; Egy kezdődő magyar hangváltozás. MNny. 6: 111-6), az Új magyar tájszótár és a Magyar Nyelvjárások Atlaszának anyagát említhetjük. (Bár ez utóbbi Debrecen vonatkozásában is javarészt kiaknázatlan.) Közös jellemzőjük, hogy mindegyik több évtizeddel ezelőtti munka, illetve gyűjtés. Mindeddig a szociolingvisztikai alapon megújított élőnyelvi, nyelvjárástani kutatásnak sincsenek figyelemre méltó eredményei a debreceni "városi népnyelv" tanulmányozása terén.

Természetesen, ha megvalósulhatott volna Csűry Bálint cívis szótárának a terve, sokkal kedvezőbb képet rajzolhatnánk a városunkkal kapcsolatos nyelvészeti kutatásokról. Az ismert okok miatt azonban a szótár torzóban maradt (BALASSA IVÁN, A debreceni cívisszótár. MNyj. 32: 37-8). De a tervbe vett gyűjtést és szótárszerkesztést kedvező körülmények között is igen nehéz lett volna sikeresen befejezni. Csűry nem ok nélkül tartotta a debreceni Népnyelvkutató Intézet legnehezebb feladatának a cívis szótár elkészítését. A történeti jellegű szóanyag kicédulázása és az élőbeszéd szókincsének összegyűjtése (a kor technikai színvonalán) ugyancsak idő- és munkaigényes vállalkozás lett volna. Az újrainduló munka megtervezésekor más alapokra kellett tehát helyeznünk a cívis szótár anyaggyűjtését. Lemondva a céhes iratokban, levéltárakban rejtőző történeti szóanyag felkutatásáról, az anyaggyűjtést "csupán" a XX. századra koncentrálva végezzük. Ennek megfelelően a kismesterségek szókészletén kívül az élőbeszéd szókincsének, fordulatainak regisztrálása került az adatgyűjtés középpontjába. Ez utóbbin természetesen nem a modern nagyvárosi nyelv újabb, szlenges kifejezéseit értjük, hanem a még ismert, de sok vonatkozásban egyre inkább visszaszoruló, kihalóban lévő régit. Azt a szókincset, amely kapcsolatba hozható a cívis társadalom életével, műveltségével, hiszen a cívis szótár adatgyűjtéséhez csatlakoznak a jelen kötetben közreadott beszélgetések is.

A Cívis beszélgetések Debrecenből című kötetben (CbDebr.) található szövegek magnetofonfelvételeit 1998 februárja és 1999 októbere között készítettem. Beszélgetőtársaim idős emberek voltak (átlagos életkoruk 83, 6 év), a négy nő és három férfi adatközlőből ketten hetven, öten nyolcvan év fölöttiek, sőt Ménes Andrásné és Bak Gáborné már közel jár a kilencvenhez. Kettő kivételével mindnyájan a cívis társadalmi rétegből származnak. Dr. Balogh István, bár felmenői között ő is számon tart cívis ősöket, "plebejus" származásúnak vallotta magát, míg a legszegényebb népréteget, a cselédséget Lajos Gézáné képviseli. Az iskolázottságot tekintve is ők ketten jelentik a két végletet, hiszen a jeles néprajztudós, helytörténész Balogh István tudománydoktori fokozattal rendelkezik, míg Lajos Gézáné nehéz, küzdelmes élete miatt nem járhatott iskolába, ő ma sem tud írni-olvasni. A többiek a cívis középparaszti, kisiparos réteg iskolázási szokásainak megfelelően az elemi iskolán kívül néhány évig polgáriba is jártak.

A kötet - miként erre a címe is utal - a debreceni cívis életformáról igyekszik képet rajzolni. A remélhetőleg a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tartó beszélgetésekből elsősorban Debrecen XX. század eleji, század közepi képe bontakozik ki előttünk. A több évszázados múltra visszatekintő cívis kultúra jellegzetességei a történelmi sorsfordulók, a társadalmi változások miatt egyre fogyóban vannak. Különösen 1945 után gyorsult fel a változás folyamata, de az utóbbi évek sem kedveznek a régi értékek átmentésének. A beszélgetésekből egy olyan zárt paraszti és kézműves-társadalom képe rajzolódik ki, melynek megőrzésre, továbbvitelre érdemes hagyományai között olyan időtálló értékeket említhetünk, mint a munka szeretete, a becsületesség, a magyarságtudat és a családszeretet. Mindezek szoros összefüggésben vannak a református vallásosság talaján álló puritán életszemlélettel.

A kötet első része a dr. Balogh Istvánnal folytatott két beszélgetést tartalmazza. A helytörténész szakembernek a régi Debrecent bemutató elbeszélései a tudós saját kutatási eredményeire épülnek, míg a század első felének Debrecenéről megrajzolt képe át van szőve a személyes emlékekkel is. Tőle nemcsak a hajdani Debrecenről hallottam sok értékes ismeretet, hanem a cívis fogalmáról is hasznos tudnivalókat közölt. A második beszélgetésünknek elsősorban irodalmi vonatkozása érdemel figyelmet. Balogh István hitelesen számol be Csokonai sírjának a feltárásáról, melynek kapcsán a Rákosi-korszak kultúrpolitikájáról is fogalmat alkothatunk. A Bak Gáborné Jóna Erzsébettel folytatott beszélgetéseknek az elemi iskola, a nagygazdabál, kenyérsütés, disznóölés, karácsonyi ünnepi szokások alkották a fő témáit. Bak Imre a gazdálkodásról, a lótenyésztésről mondott érdekes dolgokat. Ménes Andrásné Nagy Katalin a cívis szótári szógyűjtésem legjobb adatközlője volt. E kötetben vele a családi emlékeiről, a lakodalomról, a földművelésről beszélgettem. Erdei Lászlónét többek között a cívis fiatalok társaséletéről és a tímármesterségről faggattam. A szöveggyűjteményben a cívis kismesterséget Pálóczi László hentes- és mészárosmester képviseli. Szakmájának színes szóanyaga mintegy ízelítő abból a szókincsből, amit a kismesterségek kifejezéseinek összegyűjtésével megmenthetünk a pusztulástól. A kötet végére a Lajos Gézánéval folytatott beszélgetésem került. Az írástudatlan asszony nehéz sorsának története mintegy ellenpontozása annak az életformának, amiben a cívis középréteghez tartozó adatközlőim ifjabb éveikben éltek. Lajos Gézánénak fiatal korában sohasem volt új ruhája, táncolni nem tudott, nem járt bálokba sem. De az ún. felszabadulás az ő társadalmi helyzetén sem javított. A többiekén, és ez is kiderül a beszélgetések egyik-másik részletéből, csak rontott. Tisztes parasztpolgári, kispolgári létüktől fosztotta meg őket a magyar társadalom egészét kiszolgáltatottá tevő szocialista rendszer.

A beszélgetéseket az egyezményes hangjelölési rendszer alapján jegyeztem le. Kerültem a sematizáló átírást, törekedtem úgy visszaadni a adatközlőimtől elmondottakat, ahogyan hallottam őket.

Szeretném remélni, hogy a Cívis beszélgetések Debrecenből című szöveggyűjtemény nem csupán a cívis szótárhoz kötődő "adattár" anyagát gyarapítja, hanem a kiveszőben lévő cívis hagyományok értékeinek megismertetéséből és megmentéséből is magára vállalhat valamit. Ugyanakkor a kötet a városi regionális köznyelv szociolingvisztikai szempontrendszerű kutatásához, a változásvizsgálathoz is alkalmas anyagot, viszonyítási alapot jelenthet mind a hangtani és alaktani, mind a mondattani és szövegtani kutatások terén. Bizton hiszem, hogy mindazok, akik a tudományos vizsgálódás céljával vagy csupán múltidéző olvasmányként veszik kezükbe a kötetet, maguk is elfogadják Ménes Andrásné adatközlőmnek közös munkánk során többször emlegetett mondását: De szíb debrecenyi beszíd!

A kötet elkészítéséért elsősorban adatközlőimet illeti köszönet, akik időt és fáradságot nem kímélve vállalták velem a közös munkát.

Debrecen, 1999. november havában
Kálnási Árpád