Előszó

0. Az Officina Textologica programadó első és az azt követő - magyar nyelvű szövegek szerkezetét elemző - tematikus kötetek után ezúttal a Debreceni Egyetemen 2001. november 9-én (a nyelvi tanszékek belső és külső munkatársainak részvételével) megrendezett konferencia kötetét veszi kézbe az olvasó, amely három irányban is tágítja a sorozat eddigi tematikáját. Tágítja egyrészt azáltal, hogy a konferencia résztvevői olyan mondatgrammatikai és szövegtani (retorikai, stilisztikai, tipológiai) jelenségeket is elemeztek, amelyeket sorozatunkban eddig nem tárgyaltak; másrészt azáltal, hogy elemzéseik zömmel idegen nyelvű szövegekre vonatkoznak; harmadrészt a fórum jellegéből adódóan az előadások a hagyományostól nagyon eltérő vagy azzal egyenesen ellentétes felfogásoknak is helyt adnak (Kádár Edit dolgozata).

Az írásokban vizsgált problémák köre szemléletesen mutatja, hogy a szövegtan elmélete nem ismer nyelvi határokat, hiszen a cikkek között magyar, angol, francia és latin nyelvű szövegeket elemző írásokat találunk. A konkrét nyelvi vizsgálatok egyike sem nélkülözi az általános szövegelméletre való kitekintést, és lényegében mindegyik vagy annak egy aspektusát mutatja be, vagy továbbfejlesztésére tesz javaslatot konkrét nyelvi anyag kapcsán. A gyűjtemény mindegyik tanulmánya a maga sajátos módján hozzájárul a szövegtan tudományának minél jobb megismeréséhez, és egyben felhívja az olvasó figyelmét az értő feldolgozásra.

A kötet írásait két nagyobb tematikai egység keretében helyeztük el, még ha ez a két egység metodológiai szempontból nem is különíthető el élesen egymástól. Az elsőbe a különböző nyelvű szövegeket különféle szempontból elemző előadások anyagát soroltuk (a nyelvek abc-sorrendjét követve), a másodikba a szövegegész szerkezetének vizsgálatával kapcsolatos általánosabb jellegűeket.

1. Az első egységet Pelyvás Péter "Az idealizált kognitív modellek szerepe a mondat- és szövegalkotásban" című írása nyitja, amely angol nyelvű példákon szemlélteti az előadása címében jelzett tematikát. A tanulmány a holista kognitív grammatika megközelítési módszerével tárgyal néhány egymással kognitív nyelvészeti szempontból összefüggő problémát (az idealizált kognitív modellek szerepét a mondatalkotásban; a magyar kell, az angol must típusú predikátumokat, a kognitív modellalkotás korrekcióját), s ezek segítségével bizonyítja, hogy a kognitív nyelvészet a hagyományostól eltérő eszköztára ellenére is képes lényeges nyelvészeti kérdésekre a hagyományos megoldásokkal korreláló, illetve azokat továbbvivő válaszokat adni. A dolgozat befejező részében Pelyvás Péter J. Heller A 22-es csapdája című regénye egy rövid részletének figyelemre méltó elemzését adja, melyben a kognitív nyelvészeti elemzés és az irodalmi elemzés ötvözete valósul meg.

Ezt követi három francia nyelvű szöveg szövegnyelvészeti aspektusait elemző írás: Csűry István a "Hogyan osztályozzuk a szöveggrammatika kötőelemeit? - A konnektorok mibenlétéről es hovatartozásáról -" című cikkében a konnektor fogalom tisztázására tesz kísérletet. Miután bemutatja a szerző, mi mindent értenek általában konnektoron a szakirodalomban, felvázolja a szövegszervező elemek rendszerezésének egy általa célszerűnek tartott módját, és ezt az osztályozást szemléletes ábrával illusztrálja. Cikke záró részében speciális eseteket elemez. Francia példái alapján kimutathatók bizonyos tendenciák, nevezetesen a konnexív funkcióval felruházott francia mondatösszetevők a mondat elejére kerülnek, míg az adverbiális konnektorok mondatbelsejei vagy mondatvégi helyzetben maradnak, ha nincs konnexív szerepük.

Csűry Andrea "Névmási referencia: szöveggrammatikai és/vagy (szöveg)- szemantikai kérdés?" című cikkében három francia nyelvű példa meggyőző elemzésével bizonyítja a névmási referencia interpretálásának több síkon megvalósuló módját. Mindegyik esetben határozatlan névmás a kiinduló elem. Maga az elemzés kideríti, hogy teljes értelmezésük csak szemantikai síkon valósítható meg, valamint azt is, hogy a francia határozatlan névmások szövegkohéziós funkciót töltenek be a különböző típusú szövegekben.

Skutta Franciska "A megfejthető sűrítés (Francia nyelvű példák a kihagyásoss szerkesztésre)" címmel írt tanulmányt a kötetbe, mely egy kevéssé ismert kortárs francia író Jean-Loup Trassard egy műve (Tardifs instantanés) tíz rövid elbeszélésének szövegszerkesztési/sűrítési eljárásait tárja fel. Olyan szövegekről van szó, melyek bőséges példát szolgáltatnak a kihagyásos szerkesztés változatos megoldásaira: grammatikai és lexikai téren egyaránt. A tanulmány szerzője bemutatja a trassard-i írásmód sűrítési/tömörítési jellegzetességeit; osztályozási lehetőségeket kínál, s nagyon találó magyar fordításait is adja a francia szerző szövegének. Konklúziója szerint az olvasó fokozatosan "megtanulja" a szöveg által teremtett új nyelvi szabályrendszert, s frissen szerzett kompetenciájával maga is képes lesz addig soha-nem-volt kifejezéseket alkotni.

A sort Kiss Sándor "Szövegvizsgálatok kései latin krónikákban" című írása folytatja, amely latin nyelvű szövegek szövegösszetartó elemeinek vizsgálatával foglalkozik. A címben jelölt szövegeket az elbeszélés folyamatának tagolása, a szó szoros értelmében vett narráció és a kommentár viszonya, az esetleges utalások a szöveg más részeire, illetve a kapcsolódó-tagoló elemek (konnektívumok) működése szempontjából vizsgálja a szerző. Összegzésként különféle kísérleti formulákba sűríti azt a négy modellt, melyek meghatározzák a vizsgált reprezentatív szövegrészletek szerkesztésmódját. Kitűnik a dolgozatból, hogy sikerrel ötvözhetők a szűkebb értelemben vett szövegnyelvészet módszerei az elbeszéléselméleti szempontokkal.

Murvai Olga és Kádár Edit "Szemantikai és pragmatikai kiegészítések a modalitás vizsgálatához", illetőleg "Gond van!" (Töprengések a van-os szerkezetek egy sajátos típusa kapcsán) című írásainak magyar nyelvű szövegek képezik a példaanyagát. Az utóbbi tanulmány a van mint igei funktor kérdését tárgyalja, szoros kapcsolatban egyrészt az ún. alanytalan igék, másrészt a funkcióigék kategóriáival. Tanulmányának első részében áttekintést ad a Magyar grammatikában (2000) fellelhető kategorizálásról, majd tárgyalja a létigének azokat a sajátos előfordulásait, amelyekben az valamilyen természeti, környezeti, állapotot, helyzetet kifejező szerkezetben jelenik meg. Murvai Olga dolgozatának sok példájából egyértelműen adódik a következtetés: a kommunikáció nagy nyeresége az, hogy a modális jelentésben mindig több tartalom van, mint amennyi a strukturális/szemantikai jelentésben.

Ezt a tematikai-metodológiai egységet Molnár Anna "Német modális partikulák egy irodalmi dialógusban (F. X. Kroetz: Öberösterreich)" című írása zárja, amely egy kortárs német drámaíró modern népszínművének nyelvhasználata alapján szemlélteti a modális partikulák interakciós stratégiai szerepét, azt, hogyan fejezi ki a közlő a nyelvileg meg nem fogalmazott előfeltevéseit ezekkel a nyelvi elemekkel. A számos példával illusztrált elemzés nyilvánvalóvá teszi, hogy a modális partikulák a mondanivaló sűrítésének eszközei, illetve a stiláris hatásúak.

2. A második egység első írása Dobi Edité "Egy kétlépcsős modell szövegmondatok szemiotikai textológiai reprezentációjához" címmel, amely a szövegek legalsó makroszintje (szöveg)nyelvészeti elemzésének aspektusaival foglalkozik. Dolgozata első részében a szerző alapvető fogalomértelmezéseket ad, a továbbiakban pedig egy konkrét szövegmondat leírásával világítja meg a modell működését. Kétlépcsős modellje a verbális megformáltság, a kommunikációs szituáció, illetve az ábrázolt valóság felől támasztott elvárásoknak is meg kíván felelni. Ilyen integráló jellegű modellt csak többfajta grammatikára: a generatív, a funkcionális és az esetgrammatikára támaszkodva lehet létrehozni.

Kovács-Kiss Kálmán "A szöveg figurális meghatározottsága Heine és Petőfi költészetében" című írása a szövegelemzés néhány poetikai-retorikai aspektusát tárgyalja, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy az irodalmi szöveget szerzői instancia vagy figurális-retorikus elemek határozzák-e meg. A Heine- és Petőfi-versek összevető elemzése alapján arra a következtetésre jut a tanulmány szerzője, hogy az általa idézett szövegek alkalmanként meghajolnak valamiféle implicit szerzői akaratnak, míg más esetekben ez az instancia elveszteni látszik uralmát a szöveg felett.

Szabó Zoltán a szövegstilisztika és a szövegtan kapcsolatát elemzi "Összehasonlító stilisztika és összehasonlító szövegtan" címmel. A szerző hat pontban fejti ki az összehasonlító stilisztika mibenlétét, lényegét, különféle funkcióit. Bemutatás közben hangsúlyozza azt a tényt, hogy az összehasonlító stilisztika újból való átgondolásra, megújításra, javításra, tárgykörének bővítésére szorul. Az összehasonlító stilisztikának az összehasonlító szövegtan lenne/lehetne a textológiai megfelelője. Az összehasonlító szövegtan kialakítása mindkét tudományban, a szövegtanban és a stilisztikában is egyaránt kedvező hatású volna, mert szövegtani és stilisztikai univerzálék felfedezéséhez segítene hozzá.

Ennek az egységnek utolsó, "A szövegtipológiai sajátságok és a mondatszerkezet néhány összefüggése" című írásában Tolcsvai Nagy Gábor tipológiai problémákat tárgyal. Dolgozata első részében írott, monologikus, tervezett, hagyományos szerkezetű szövegtípusokat vizsgál, melyekben a kommunikációs színtér szabályozva van, és mindegyikre a formális, választékos stílus jellemző. A második témakör a beszélt, spontán és nem hagyományos szövegek köréből való. A bemutatott elemzések arra a következtetésre adnak lehetőséget, hogy a mondatszerkezet fajtái és a szövegtípusok között összefüggések mutathatók ki.

3. Meggyőződésünk, hogy mivel ez a kötet sok új szemponttal gazdagítja az Officina Textologica tematikáját, ilyen konferenciákra (és konferencia-kötetek publikálására) célszerű a jövőben is gondolnunk. Ezáltal is szellemi műhellyé kívánjuk tenni ezt a sorozatot.