Előszó

Az Officina Textologica című sorozatnak ez a kötete a periodika 1. számában meghatározott kutatási programhoz, illetve - a megadott szerkesztési elveket követve - a periodika hasonló címmel megjelent 3. kötetéhez kapcsolódik mint diszkusszió, azaz vitát kezdeményez a szövegmondat-összevetők lehetséges lineáris elrendezésének elemzése témában az 1999-ben megjelent dolgozatokról.

A 3. kötetben a linearitás kérdésköréhez kapcsolódó feladatok "játékos" módon tették próbára tanárok és diákok nyelvi/szövegtani kompetenciáját. A kérdés az volt, hogy a változatlan kontextusban a változó szórendű/tagmondatrendű/mondatrendű mondatvariánsok közül melyek a legelfogadhatóbbak, azaz a szövegbe beszerkesztettséget mutatók, és melyek a legelfogadhatatlanabbak, vagyis a szövegbe építettséget nem mutatók. Az utószóban a dolgozatokból levont következtetéseim a következők voltak: a szöveg elemeinek lineáris elrendezése szituáció- és kontextusfüggő, vagyis a közvetlen szövegelőzmény és -folytatás függvénye; az elemzésekben igazolódott: a szórend, az aktuális mondattagolás és a szupraszegmentális eszközhasználat szerves összefüggése. Ugyanakkor számos kérdés nyitva, megválaszolatlanul maradt. Ezért a 6. kötet ezt a témakört vitára bocsátva szerves folytatása a 3.-nak.

A 6. kötetként most megjelenő kiadványban az első értekezés tudománytörténeti áttekintés, három tanulmány elméleti, általánosítható következtetések levonása után újból a 3. kötet elemzett szövegéből, Áprily A hiúz című novellájából veszi elemzendő- bizonyító anyagát, kettő pedig csak távolról kapcsolódik az Áprily- szöveghez, mivel tisztán elméleti megközelítés.

Tolcsvai Nagy Gábor Vázlat a mondat és szórend funkcionális viszonyáról folyó magyar nyelvészeti kutatásokról című tanulmányában abból indul ki, hogy a szaktudományban egyetértés mutatkozik abban, hogy "a szórend nem egyszerűen sorrendiség kérdése" (11), mert "az elemek mondatbeli sorrendje: szerkezeti jellemző, e szerkezeti jellemzőnek funkcionális (jelentésbeli) szerepe van, e szerkezeti jellemzőnek tágabb, szövegtani vonatkozásai vannak" (11). Ezekre a megállapításokra alapozva megközelítése kettős: mondattani és szövegtani.

Ezt követően a szerző a szórend szerkezeti, ezenkívül funkcionális leírásának, azaz az aktuális mondattagolásnak vagy más néven a funkcionális mondatperspektívának a XX. századi magyar nyelvtudományi értelmezéseit követi nyomon. A Tompa József (1961-62) szerkesztette akadémiai leíró nyelvtannak, a Rácz Endre (1968) és a Keszler Borbála (2000) szerkesztésében megjelenő egyetemi tankönyveknek, illetve Hadrovics László (1969) funkcionális mondattanának hibájául rója fel, hogy az aktuális mondattagolásnak nem vagy alig szentel teret.

Részletesebben ismerteti a tanulmányíró Deme Lászlónak (1971), Dezső Lászlónak, illetve Szépe Györgynek (1967), Elekfi Lászlónak (1964, 1986) és É. Kiss Katalinnak (1983, 1992, 1995, 1998) az aktuális mondattagolással kapcsolatos elképzeléseit és fogalomhasználatát. E témában így summázza a magyar eredményeket: "A magyar nyelvészeti kutatásokban még kevés hatása van az elmúlt két évtizedben kidolgozott funkcionális és kognitív elméleteknek, jóllehet azok új elméleti és módszertani lehetőségeket dolgoztak ki a mondat funkcionális perspektívájának leírására is" (17). A funkcionális megközelítésekre Halliday (1985) és Givón (1983, 1984), a kognitívra Langacker (1987 stb.) munkáit idézi.

Meglátása szerint a magyar szövegtani kutatások két összetevőre építkeznek: Daneš tematikus progresszió elvére és az É. Kiss által a magyar nyelv mondatainak aktuális tagolására kidolgozott modellre. Ezek előnyeit és hátrányait különben a szerző a szövegtani munkájában részletesen is feltárta (2001: 244-246).

Az Officina Textologica 3. kötetének írásaira reflektálva megállapítja: "Egyetlen tény a következtetésekből mindenképpen kiemelendő: a funkcionális perspektíva diskurzusfüggő, tehát leírásakor modellálni kell a közvetlen szövegkörnyezetet és a beszédhelyzetet ahhoz, hogy a leírás reális legyen" (21). Ezekben a szövegtani kísérletekben Tolcsvai Nagy Gábor a funkcionális és kognitív megközelítések helyességének az igazolását látja.

Kádár Edit tanulmányának szellemes és érdeklődést keltő címe (Bá) birkózás. Ez egyrészt az elemzett mondat egyik szavára is utal, másrészt arra a szellemi küzdelemre, amelyet a kutató folytat anyagával, talán még a 3. kötet szerzőire való egyetértő vagy nem egyetértő reflektálás (Kocsány Piroska, Petőfi S. János, Wacha Imre) is beletartozik ebbe az egyedi szóalkotásba. A tanulmány első része az Áprily-szövegből törölt szövegmondat-variánsok kapcsán azt vizsgálja, hogy milyen síkokon közelíthető meg ez a kérdés. Megállapítása szerint nem vezet eredményre a lexikogrammatikai aspektus, vagyis nem csupán az önmagában vett szöveget szükséges vizsgálni, hanem helyette a kommunikációs szituációra kell tekintettel lenni, azaz a beszélőt és a beszélői intenciót kell kiindulási alapnak tekinteni, és a befogadó csak erre építve rendelhet a szöveghez implicit jelentéstartalmat. A szerző ezt a feladatot a még csak hipotetikusan létező beszédtevékenység-grammatika keretében tartja megoldhatónak, mert a kommunikációs szituáció a szűken értelmezhető lineáris kontextushoz képest jótékonyan kitágítja az elemzés terét. Ennek szellemében - miközben épít a klasszikus és a generatív grammatika eredményeire is - Kádár Edit a vizsgált szövegmondatnak meggyőző szövegtani elemzését adja, világosan elkülönítve a grammatikai szórendből és a grammatikai és kommunikatív korlátozás alá eső modulrendből adódó különbségeket. Egyértelműen leszögezi: "a szórendnek a leírása a szoros értelemben vett grammatikára tartozik, azzal tehát mi itt nem foglalkozunk. Bennünket ugyanis most kizárólag a modulrend érdekel, azaz a kommunikatív szempontok szerint szervezett szórend" (31). Ebből az aspektusból logikusan adódik a következő megállapítása: "...itt valójában nem 24 különböző mondattal van dolgunk, hanem egyazon mondatnak 24 különböző modulrendű megoldásával - variánsával" (32). Elemzése közben arra a fölismerésre jut, hogy a 24 változat nem ugyanolyan "státusú", mert ezek közül kiemelhető egy alapértelmezésnek megfelelő elrendezés, azaz az a változat, amelyet a magyar anyanyelvű ember akkor választ, ha sem a szövegkörnyezetről, sem a szituációról nincs semmiféle információja (32). Természetesen következik Kádár Editnek az ezt a gondolatsort summázó megállapítása: "A prozódiai séma (elsősorban az intonáció és a hangsúly) és a mondatösszetevők lineáris elrendezése együtt szervezik a szövegmondaton belüli új/lényeges és ismert információ strukturálását" (37).

Kádár Edit tanulmányának második része, amely a "relatív állítások"- nak nevezett szerkezettípusnak újszerű tárgyalását adja, lazább szállal kapcsolódik az előzőekben kifejtettekhez, mert messzire visz a tekintethatározói dativusról és az infinitivuszi vonzatról szóló okfejtése.

Petőfi S. János Szövegek linearizált szerkezetének analitikus megközelítése című tanulmánya első részében általános, elméleti kérdéseket feszeget a szövegeknek mint komplex jeleknek az organizációtípusairól. Az általa megkülönböztetett első organizációtípus: a formai és szemantikai kompozíció hierarchikus (vertikális) vs konfigurációs (horizontális), a második a korreferencia-háló denotatív vs predikatív organizációja. A szerző egyértelműen kijelöli nézőpontját: "... a vehikulum-organizáció megnyilvánulási formáinak az interpretatív létrehozásáról beszélek a ténylegesen adott vehikulummal kapcsolatban is" (51).

Tanulmánya második egységében Petőfi S. János konkrétan vizsgálódik: az Officina Textologica 3. kötete példaszövegének, vagyis Áprily A hiúz című novellája egészének linearizált szerkezetét elemzi tüzetesen, és a megértést több szemléletes ágrajzzal és táblázattal segíti.

A szövegnek relációs és lineáris szerkezetét különbözteti meg. Az előbbit olyan tematikus vagy grammatikai szerkezetnek tekinti, amely a szövegegésznek az egységeiből és ezek összetevőiből épül fel. Ennek megfelelően a szövegösszetevők mikro-, mezo- és makroszintű szerveződésével számol. A szöveg linearizált szerkezete a szövegegész egységeiből és ezek összetevőiből felépülő struktúra lineáris szerveződése, amely globális, ha a szövegegész tagolódásáról van szó, lokális, ha kisebb szövegegység összetevőinek szerveződését vizsgáljuk.

A szerző írása lezáró, összefoglaló részében fontosnak tartja megismételni az Officina Textologica 1. kötetében már megfogalmazott kutatási alapkérdéseket.

Benkes Zsuzsa A szövegek linearizált szerkezetének kreatív megközelítése című dolgozata az analitikus elemzésre előkészítő kreatív gyakorlataival és szövegelemzéseivel arra keresi a választ, hogy "... a lineáris elrendezés vizsgálatát mi módon lehet szövegek egészére kiterjesztve kreatív gyakorlatokkal megközelíteni" (69), és egyúttal a kreatív szövegmegközelítés típusairól ad általános képet. A jól megválasztott szövegekhez kapcsolódó gondolkodtató gyakorlatok és az elemzések arra világítanak rá: milyen változatos szövegmegközelítési lehetőségek, szempontok kínálkoznak. Ez a dolgozat meggyőzi az olvasót arról, hogy a kreatív-produktív és a kaleidoszkopikus gyakorlatok a tanulókat önálló gondolkodásra, aktív tevékenységre késztetik.

A lineáris elrendezés elméleti témájához kapcsolódik, ezért ennek a diszkussziós kötetnek az anyagától viszonylag független Alberti Gábor Távolsági kapcsolatok kezelése egy totálisan lexikális grammatikában című, nagyívű és rendkívül igényes tanulmánya. A szerző arra a tapasztalatra épít, amely szerint az összetartozó szavak szemantikai, szintaktikai (megelőzés és szomszédosság), illetve morfológiai (esetrag, egyeztetési jegyek) információ alapján kereshetik egymás szomszédságát a mondatban. Kiindulásként olyan mondatokat idéz, amelyekben a mondatátszövődésen kívül többszörös alárendelésből adódóan beékelt tagmondatok is növelik az összetartozó elemek távolságát. Alberti Gábor a Generatív/Általánosított Argumentumszerkezet Grammatika (GASG) elméleti keretében arra keresi a választ: hogyan tartható viszonylag jól formáltnak a mondatátszövődésnek nevezett szerkesztésmód, vagyis az olyan mondat, amelyben a szemantikailag összetartozó szavak korlátlan távolságra kerülnek egymástól. A dolgozat aprólékos vizsgálatokkal és elemzésekkel bizonyítja, hogy a "távolba szakadt szavak" elhelyezésének sorrendi és szomszédossági viszonya "a szavak lexikai jegyein nyugszik" (90).

A lineáris elrendezés kérdését Kárpáti Eszter Megjegyzések a szöveg fogalmához című dolgozatában bizonyos multimediális szövegtípusok és a politikai szövegek általánosító elemzése révén közelíti meg. Felfogása szerint a verbális és nem verbális elemeket is tartalmazó dominánsan verbális szövegek befogadása az olvasó linearizálásának függvénye, aki azt állapítja meg, hogy milyen sorrendben és mértékben tekinti a szöveg részének a nem verbális elemeket. Viszont másképp alakul a multimediális szövegek értelmezése, mert a néző által nem befolyásolható az egymásutániság. Kompetenciája csak arra terjed ki, hogy az egységeit elhatárolja az adott kontextusban, és kideríti meg- és beszerkesztettségüket. A politikai beszédek esetében is fontos szerepet tulajdonít a szerző a linearizációnak: mivel ekkor az olvasónak a résztvevők között kiosztott szerepekről árulkodó (nem egyértelműen használt) személyes névmások szövegszervező szerepét kell felismernie.

Az elméleti megközelítések és a szövegelemzések pontosították és elmélyítették a linearitásról való tudásunkat, de nyilvánvaló, hogy a felvetett sok érdekes gondolat ellenére sem tekinthető lezártnak maga a lineáris elrendezés témakör ezzel a diszkussziókötettel.