Bevezető

A nyelvjárási, élőnyelvi anyaggyűjtés fontosságáról BÁRCZI GÉZA 1963-ban így írt: "Gyűjteni, gyűjteni, gyűjteni! Megragadni a pusztulót, menteni a veszendőt, feltárni a jelent, melyben múlt és jövő ölelkezik" (MNy. 60: 13). Bár elvégzendő feladataink sorrendjét tekintve napjainkban is időszerűek a neves nyelvtudós szép gondolatai, másokkal együtt én is úgy vélem, helynévkutatásunk jelenlegi szakaszában már hozzá kell látni az elkészült adattárak hasznosításához, tudományos feldolgozásához is (ÖRDÖG FERENC: MNyTK. 183. sz. 45). Ugyanakkor az évek múlásával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a gyűjtés semmiképpen sem fejeződik be az ezredfordulóig, e többektől óhajként megfogalmazott "végső" időpontig. A meglévő névanyag elemzésével hiba lenne tehát mindaddig várni, míg a teljes korpusz a rendelkezésünkre nem áll. Sajnos számolnunk kell azzal is, hogy a magyar névtudománynak ez a nagy vállalkozása torzóban marad(hat), nem lesz befejezett egész, hiszen az 1960-as években kibontakozó és kétségtelenül szép eredményeket felmutató helynévgyűjtő mozgalomnak köszönhetően az ezredforduló küszöbén hazánk területének még csupán feléről rendelkezünk korszerű adattárakkal. A korábbi lendület megtorpanását tapasztalva nem sok okunk van az optimizmusra (vö. KÁLNÁSI ÁRPÁD: A Csengeri járás helyneveinek összegyűjtéséről. NÉ. 15. sz. 169-170). De a tudományos elemzés mielőbbi elkezdésére figyelmeztet a Magyar Nyelvjárások Atlaszának "utóélete" is. A szakemberek előtt ismeretes, hogy e hatalmas művet - IMRE SAMU monográfiáján kívül - mindeddig nem követte a feldolgozás termékeny szakasza, nem bontakozott ki ennek talaján a remélt nyelvatlasz-kultúra (vö. BENKŐ LORÁND: A nyelvjárási monográfiák. VEAB Ért. 1982. 2: 19, BALOGH LAJOS: MNyRét. 1988. 85. Stb.). Keresni kell tehát a módot a meglevő helynévanyag tudományos szintű, ugyanakkor a közművelődésben, iskolai oktatásban is hasznosítható feldolgozására, elemzésére.

Egy ilyen jellegű vizsgálódás kísérlete ez a dolgozat, melynek előzményét, egyben szerves részét alkotják a kutatás tárgyául szolgáló adattárak és névmutatók is. Elöljáróban álljon itt néhány megjegyzés róluk!

Az adattárak. Az elméleti vizsgálódás alapját képező négy adattár Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és az ország északkeleti részének helynévanyagát tartalmazza (KÁLNÁSI ÁRPÁD: A Fehérgyarmati járás földrajzi nevei. Debrecen 1984. 508 lap; JAKAB LÁSZLÓ-KÁLNÁSI ÁRPÁD: A Nyírbátori járás földrajzi nevei. Nyírbátor 1987. 431 lap; KÁLNÁSI ÁRPÁD: A Mátészalkai járás földrajzi nevei. Debrecen 1989. 605 lap; KÁLNÁSI ÁRPÁD-SEBESTYÉN ÁRPÁD: A Csengeri járás földrajzi nevei. Debrecen 1993. 549 lap). A felgyűjtött terület jelentős része (a volt Csengeri, valamint a Fehérgyarmati és a Mátészalka járás egésze meg a Nyírbátori járás néhány faluja) a történelmi Szatmár megyéhez, kisebb része Szabolcshoz tartozott (vö. BOROVSZKY: Szatmár vármegye, Szabolcs vármegye c. monográfiák). A négy járás összterülete az 1969 előtti állapot szerint 212 917 hektár, ebből a Nyírbátori járásé 69 596, a Mátészalkaié 57 881, a Fehérgyarmatié 50 458, a Csengerié 34 982 hektár. Ezen a területen 104 település található, melyekből 20 a Nyírbátori, 24 a Mátészalkai, 36 a Fehérgyarmati, 24 a Csengeri járásban található. A települések között négy város van (Nyírbátor, Mátészalka, Fehérgyarmat, Csenger), a többi község.

Bár az adattárak bevezetői szólnak az egyes kötetek létrejöttének körülményeiről, a Szabolcs-Szatmár-Beregben folyó helynévgyűjtés rövid történetéről is, szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a KLTE Magyar Nyelvtudományi Tanszékén készült négy kötet mintegy negyedszázados gyűjtő- és feldolgozó munkának az eredménye. Vállalkozásunk sikerében tanszékünkön kívül az MTA rendszeres célhitelének, valamint a kiadást anyagilag támogató városoknak, falvaknak is jelentős szerepük volt.

Az adattárak főként az egyes települések élő névanyagát tartalmazzák, de bizonyos mennyiségű történeti anyag is található bennük. Míg az élő nevek esetében teljességre törekedtem (törekedtünk) - s ez kiterjedt a nevek szociális értékére, a névhasználat körére is -, a történeti adatok gyűjtése a sorozat szerkesztői elvének megfelelően néhány alapvető forrástípusra épült (vö. MEZŐ ANDRÁS: A Baktalórántházi járás földrajzi nevei. Nyíregyháza 1967. 4). A sorozatszerkesztők döntésében a szinkrón adattárak jellegéből adódó szűkösebb lehetőségeken kívül más kényszerítő okok is szerepet játszottak. Ismeretes ezen országrésznek, benne a történelmi Szatmár megyének a hányatott sorsa, melynek következményeként a levéltári anyag jelentős része határainkon kívül, az egykori megyeszékhelyen, Nagykárolyban található. Kutatására napjainkban sincs sok reményünk. De a helyi hatósági iratanyag is gyér, és a meglévő is szinte hozzáférhetetlen. Egy teljes történeti forrásanyag felhasználására épülő helynévgyűjtemény elkészítése tehát napjainkban majdnem lehetetlen vállalkozásnak tűnik . Ögy az egyes települések adattárába SZIRMAY ANTAL, KISS KÁLMÁN, MAKSAI FERENC munkáinak idevonatkozó adatai, a BOROVSZKY szerkesztette megyei monográfiák helynevei, valamint PESTY FRIGYES 1864. évi országos gyűjtésének és MÁNDY ISTVÁN pótgyűjtésének az anyaga kerültek be. Történeti jellegű neveknek tekinthetők még a századforduló táján készített kataszteri térképeknek, esetenként ennél korábbi, illetve későbbi datálású kéziratos, katonai, vízrajzi stb. térképeknek az adatai meg a helységnévtárak és más, kevésbé jelentős forrásoknak a helynevei is. (A források teljes listáját l. az egyes kötetek irodalomjegyzékében!) Az ily módon összegyűlt történeti helynévanyag, ha nem tekinthető is teljesnek, elégséges ahhoz, hogy segítségével az élő nevek mögé felrajzolódjék a történeti háttér, és elegendőnek mutatkozik ahhoz is, hogy megfelelő számú adatot szolgáltasson egy sajátos szemléletmódnak, a nyelvtudományunkban dinamikus szinkróniának nevezett közelítésmódnak, vizsgálati aspektusnak a kipróbálásához. (Vö. RÁCZ ENDRE: MNy. 82: 497. Bővebben lásd a 7-9. lapon!)

A névmutatók. A négy adattár összesen 35 372 címszavasított adatot (nevet, névváltozatot) tartalmaz. Megoszlásuk a kötetek sorrendje szerint: Fehérgyarmati járás 7 736, Nyírbátori járás 7 502, Mátészalkai járás 10 883, Csengeri járás 9 251. Kezelésük csak névmutató segítségével lehetséges. Ennek elkészítését későbbi időre szándékoztam hagyni, egy ilyen tekintélyes adatmennyiség vizsgálatához azonban nem mondhattam le róla. A névmutató hiányát a Fehérgyarmati járás földrajzi nevei című kötetről írt ismertetésében joggal rótta fel a szerzőnek JUHÁSZ DEZSŐ (MNy. 82: 373-8). Valóban ez más kiadványoknál általában egy kötetben található az adattárral (vö. Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg 1964; Heves megye földrajzi nevei. II. A Füzesabonyi járás. MNyTK. 144. sz. Stb.). Nálunk a tervezéskor úgy döntöttek a sorozat szerkesztői, hogy a névmutatót csak az egész megye teljes névanyagának megjelenését követően állítják össze (MEZŐ i. m. 4). Az értekezésemhez készített névmutatóknak munkámban kettős haszna volt. Megkönnyítették a cédulázás nehéz és főként időrabló munkáját, másrészt ily módon a szakirodalomban joggal kifogásolt sommás értékelés ("ritka", illetve "gyakori" név vagy névelem) helyett pontosan megállapítható az egyes névtípusok, névelemek aránya, megterhelése. (A statisztikai módszer fontosságáról l. KÁZMÉR 1970. 15-6.) Az első kötet, az "Összesített mutató" a négy adattár minden címszavasított adatát tartalmazza a kötetszám és lapszám megjelölésével, az adatok után az illető helynév előfordulásának számával. Pl. Káposztás-dűlő 3/*19, 376... (2 adat). A lapszám előtti * a nem élő nevet jelöli. A második kötet (Mutatók) három részegységből áll: A) Névalapelemek betűrendes mutatója, B) Névalapelemek lelőhely-mutatója, C) Egyelemű nevek atergo mutatója. Az első egységben a különböző földrajzi köznevek, helyzetviszonyító elemek (és nyelvtani változataik) szerepelnek címszóként, utánuk pedig betűrendben a locus megjelölésével azon helyneveknek a teljes listája, melyekben az illető alapelem utótagként megtalálható. A második egységben a címszavak után az adatok lelőhelye található a kötetek és a lapszám emelkedő rendjében. Az első egység az adatok objektumtípusok szerinti kiválogatását és osztályozását teszi lehetővé, a második résznek pedig a szóföldrajzi vizsgálódás szempontjából van jelentősége. (L. a kötet utolsó fejezetét!) A harmadik rész, az egyelemű nevek atergo mutatója a helynevek alaktani elemzéséhez nyújt segítséget. Pl. Melyik adatban található -d vagy -ály/-ély képző stb.

Könyvemben a nevek tipológiai vizsgálatával foglalkozom. A helyneveknek a tudománytörténet fejlődése során alapvetően kétféle tipológiája jött létre. A névélettani szempontú, amelyben a név vizsgálata nem eszköz, hanem cél. E szerint a földrajzi nevek kutatásának középpontjában nem egy másik tudományág (történeti földrajz, település- és művelődéstörténet), hanem maga a név áll, és a vizsgálódás - függetlenül az eredmény egyéb területen való hasznosíthatóságától - arra irányul, miért és hogyan keletkeznek a földrajzi nevek, milyen körülmények között változnak meg, mik e változás okai, formái, törvényszerűségei (LŐRINCZE 1947/1967. 4. KÁZMÉR 1970. 8, 14, MEZŐ 1982. 24). Ez a tipológia "természeti neveket", "műveltségi neveket" és "eseményneveket" különít el (LŐRINCZE i. m. 5-19). E helyen nincs lehetőség a gazdag szakirodalom akár cím szerinti felsorolására sem, ezért a helynévkutatás egy-egy korszakának összefoglalását, a fontosabb művek rövid értékelését lásd a következő cikkekben: SZABŕ T. ATTILA, A magyar helynévkutatás a XIX. században (Kolozsvár 1944), LŐRINCZE LAJOS, Földrajzinév-gyűjtésünk múltja, jelen állása és feladatai (Bp. 1949), KÁZMÉR MIKLÓS, Földrajzinév-kutatásunk 1945 és 1955 között (MNy. 52: 238-55), SEBESTYÉN ÁRPÁD, éjabb eredmények és feladatok földrajzinév-kutatásunkban (MNyj. 13: 29-55), MEZŐ ANDRÁS, Földrajzinév-kutatásunk helyzete és feladatai (MNyTK. 160. sz. 85-99), ÖRDÖG FERENC, A földrajzi nevek gyűjtése, kutatása (1980-1986) (MNyTK. 183. sz. 31-47).

A helynévtipológia másik fajtáját történeti tipológiának nevezi a szakirodalom. Ez is szükségszerűen a földrajzi névből, annak nyelvi felépítéséből indul ki, de az egyes típusokra kronológiai jellemzőket dolgozott ki, megállapította azokat az időhatárokat, amelyek között e típusok tagjai keletkeztek. Ebből következően ez a helynévtipológia, illetve az ezt létrehozó névtudomány a kronológiát érzékelő, az időrendre ügyelő történettudományi ágak (településtörténet, történeti földrajz, gazdaság-, társadalom- és politikatörténet) segéd- tudományává lett. Noha nyelvészeti szempontból nincs éles határ a kétféle helynév-tipológia között, a történetiség követelményének alkalmazása, illetve ennek hiánya mégis elég markáns választóvonalat húz a helynév-tipológia két fajtája közé (LŐRINCZE 1947/1967. 4, BÁRCZI 1958. 145-162, KÁZMÉR 1970. 6, 12, KRISTÓ 1976. 3-4, MEZŐ 1982. 15-18).

Vizsgálódásom a helynevekről általánosan vallott felfogáson alapul. E szerint "A [hely]nevek keletkezésében két tényező játszik szerepet: az elnevező ember és a táj. Nincs olyan név, amelyet ne emberek alkottak volna; és nincs név, amely ne valóságos vagy elképzelt tájra, tájrészre vonatkoznék. Az elnevezők oldaláról nyelvük, műveltségük, társadalmi-gazdasági fejlettségük, lélektani sajátosságaik stb., a tájrészek oldaláról természeti, földrajzi jellegük, szembetűnő tulajdonságaik, az emberek életében betöltött szerepük befolyásolják a születendő neveket. A földrajzi név tehát kifejezi az ember és a táj viszonyát, éppen ezért a nevek e viszony jellegétől függő sajátos csoportokba foglalhatók, amelyeket ezen kívül még nyelvi megformáltságuk azonossága és kronológiai sajátosságaik (az én kiemelésem) is összefűznek" (SzabSzatm. 11).

Dolgozatomban a szinkrón tipológiai és a helynévtörténeti rétegek szembesítésére teszek kísérletet. Abból a felismerésből indulok ki, hogy a ma élő (szinkrón) helynévrendszer sem napjainkban jött létre, egyes tagjai (típusai) korábban, mások később jelentek meg. A szinkróniát tehát nem az jellemzi, hogy csupán hasonló korú névegyedek élhetnek együtt, hanem több, különböző korú rendszerhullám tagjai, csoportjai is megtalálhatók benne. A mai állapot kialakulása hosszú folyamat eredménye, melyben egyes nevek (típusok) történelmünk legrégibb korszakából (vagy még korábbi időkből), mások későbbről származnak, megint mások pedig nemrég kerültek be a névrendszerbe. Ezek elkülönítését, korszakok szerinti bemutatását és a szinkrón rendszerben elfoglalt helyüknek, súlyuknak a meghatározását tűztem ki célul magam elé. A kihalt történeti adatokat is bevontam az elemzésbe. Segítségükkel nem csupán a hajdani idők névadási szokásaiba nyerhetünk bepillantást, hanem az is megállapítható, mely nevek (névtípusok) bizonyultak életképtelennek; esetenként pedig arra is választ adhatnak, miért éppen ezek vesztek ki a rendszerből.

A vizsgálódást az egyes főbb objektumtípusok elnevezése szerinti tagolásban végeztem el. Ennek megfelelően külön fejezetben tárgyalom a településneveket, belterületi neveket, határrészneveket, vízneveket, tanyaneveket és létesítményneveket. Az egyes fejezetek felépítése hasonló. Elöljáróban a névtípussal kapcsolatos legfontosabb szakirodalmat ismertetem, majd a névanyag történeti rétegeinek bemutatása, elemzése következik. A névrendszer történeti rétegeinek vizsgálata főként az objektumok keletkezésének, változásának a tényezőire épül. A történeti korszakok áttekintése után a névtípus tipológiai vizsgálata következik. Ezt a nevekre, névtípusokra vonatkozó statisztikai számítások (számszerű és százalékos adatok) egészítik ki. A dolgozat végén pedig néhány jellemző földrajzi köznév szóföldrajzi bemutatására kerítek sort térképlapok és hozzájuk kapcsolódó rövid kommentárok segítségével.

Az elméleti részben bőséges példaanyaggal dolgozom. Az adatok után zárójelben feltüntetem a lelőhelyet, hogy visszakereshető legyen az adattárban. Mivel csak keveseknek lesz lehetőségük a helynévgyűjtemények tanulmányozására, a nevekhez fűzött megjegyzéseimet igyekeztem úgy megfogalmazni, hogy önmagukban is megálljanak. Ha a név többször fordul elő, akkor kötetenként általában egyet említek, a többit stb.-vel elhagyom. Ha szükségesnek látom, akkor közlöm az adatok előfordulásának számát is.

Az említett célok eléréséhez a komplex módszert választottam, melyet a fentebb bemutatott kétféle tipológiából alakítottam ki. Tudjuk, a komplexitás igénye főként a történészek részéről fogalmazódott meg, de nyelvészek, névtanos szakemberek is vallják, hogy pusztán a névélettani módszer alkalmazása elszegényíti a helynévkutatást (vö. SEBESTYÉN: Acta Univ. Debr. II [1955], 55 DEME: NévtVizsg. 72). Ilyen vonatkozásban munkámnak a hazai névtani szakirodalomban két fő előzménye van. A helynévi anyag időbeli rétegekre tagolódásának felismerése hatja át LŐRINCZE már többször idézett tanulmányát (1947/1967. 3-27). A természeti neveknél több helyen utal erre. Az alaprétegről például megemlíti, hogy ez az, melyből földrajzinév- anyagunk legrégibb rétege keletkezett (i. m. 5). Másutt így ír: "Vannak viszont földrajzi köznevek, amelyek ma már nem tartoznak az aktív szókincshez, földrajzi nevekben való előfordulásuk tehát a név régiségét jelenti" (i. m. 6). De szól arról is, hogy "A földfelszíni alakulások nagyság, méret szerint való differenciálódása általános volt a régiségben" (i. m. 7). Felhívja a figyelmet arra is, hogy a külső formára utaló jelzők mint a "... csúcsos, tompa, ferde, görbe...mind a régiségben, mind a mai adatokban igen ritkán fordulnak elő" (i. m. 7). Megint másutt arról szól, hogy "Maga a név alakja keletkezésének legalábbis viszonylagos sorrendjére mutat, pl. a Hangyálos, Körtvélyes nevek ugyanazon vidéken régebbiek, mint a Hangyás, Körtés,..." (i. m. 10; az én kiemeléseim). Hasonló szemlélet jellemzi a helynevek másik két fő típusáról, a műveltségi nevekről (i. m. 12-7) és az eseménynevekről (i. m. 17-9) írtakat is. - INCZEFI GÉZA Földrajzi nevek névtudományi vizsgálata (Bp. 1970) című monográfiája a nyelvtani, névélettani, történeti jellegű sokszínűségre törekvő vizsgálódásának keretében egy fejezetet szentel a földrajzi nevek történeti tanulságainak is (i. m. 108-31). Ebben tulajdonképpen LŐRINCZE és mások (pl. KNIEZSA, Keletmagyarország; BÁRCZI 1958; BACH 1954) alapján a helynevek alakjának, típusának, jelentéstartalmának stb. elemzésével a nevek keletkezésének korára igyekszik következtetni. INCZEFI vizsgálata itt is - miként a monográfia egészében - egy jól körülhatárolható korpuszon történik. Alkalmazott szempontjait saját anyagom elemzésében jól tudtam hasznosítani.

A sokszempontú - nyelvtani, névélettani, történeti (gazdaságtörténeti, művelődéstörténeti stb.) - vizsgálódással tehát a helynevek keletkezésének viszonylagos vagy konkrét idejét igyekszem megállapítani, és ennek alapján az élő névanyagban jelen lévő dinamikus szinkróniára próbálok fényt deríteni. Emellett az évszámokhoz kötődő történeti adatok vallomása is igen fontos, mert bizonyítja, hogy a névtípus az adatolás idején már élt, illetve már azt megelőzően is élhetett (vö. KRISTÓ 1976. 5). A helynevek kronológiai szempontú vizsgálata azonban gondos kritikát igényel. Nem lehet tagadni, hogy csekély számban bizonyos típusok, nevek a régi, sőt a legrégebbi időkből is fennmaradtak. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy a helynévanyag egészének korát túlértékeljük (vö. INCZEFI 1970. 13). Ennek veszélyére ADOLF BACH is figyelmeztet a német dűlőnévanyag vizsgálata kapcsán: "Allerdings möge man sich hüten, das Alter der Gesamtheit unserer heutigen FLN zu überschätzen. Der dt. FLN-Schatz hat im Laufe der Jahrhunderte fortlaufend weit stärkere Umschichtungen erfahren als der Vorrat an dt. Siedlungsnamen. Stets sind alte FLN untergegangen und neue aufgekommen; stets ist der Bestand vermehrt worden. Sicherlich aber befindet sich ältestes Sprachgut auch unter den heutigen dt. Distriktsnamen" (BACH 1954. 175).

Munkám eredetileg kandidátusi értekezésnek készült, melyet 1990-ben védtem meg. Ebben az addig megjelent három járási adattárnak (a Fehérgyarmati, Nyírbátori és Mátészalkai járás településeinek) a névkincsét dolgoztam fel. 1993-ban napvilágot látott A Csengeri járás földrajzi nevei című kötet is; ezzel befejeződött a tájegység helynévi anyagának publikálása. Mivel értekezésem a Szatmári helynévtípusok és történeti rétegződésük címet viseli, munkám jelenlegi, kibővített változatában természetesen az új kötet névanyagának elemzése is helyet kapott. A belterületi nevek vizsgálatával foglalkozó fejezetet kiegészítettem. Ezt a hivatalos utcanevek ideológiai jellegű rétegében nemrég lezajlott változás indokolta. (Bővebben lásd ott!)