Egészség, egészségvédelem, egészségnevelés - napjainkban gyakran előforduló fogalmak. Beszélünk róluk, ám úgy tűnik mégsem eleget és nem elég hatékonyan.

"Az egészség fontos" - mondjuk, de valóban így gondoljuk-e. Teszünk-e valamit is annak érdekében, hogy a köztudatban valódi tartalommal telve jelenjen meg.

Napjainkban megfigyelhető, hogy csak akkor kezdünk foglalkozni az egészség érték mivoltával, amikor már baj van, ha már valódi betegség "tulajdonosai" vagyunk. Sajnos a fiatalok körében az a jellemző, hogy 25-30 éves korig mindent megtesznek annak érdekében, hogy ártsanak egészségüknek, s utána a küzdelem az ideális állapot helyreállításáért már nagyon nehéz.

Úgy vélem, a mai rohanó, túlcivilizált társadalmunkban az értékek devalválódása is oka annak, hogy kevesebb figyelmet szentelünk e kérdésnek.

Természetesen felelős a család, a társadalom, a környezet, a média stb., de felelősek vagyunk mi magunk is egészségünkért.

A felelősség súlya a pedagógusok vállára is nehezedik, hiszen a gyermek egészségnevelésének mi is letéteményesei vagyunk.

Nem mindegy tehát, hogy hogyan viszonyulunk a kérdéshez, mennyire vagyunk felkészültek az egészség, mint érték átadására. A téma tehát nagyon is aktuális.

12 évig dolgoztam gyakorló óvónőként óvodában, a probléma valódiságával nap mint nap találkoztam. A különböző felmérések kimutatták, hogy a legnagyobb veszélynek a társadalom azon rétegei vannak kitéve, amelyek kevésbé részesülnek a társadalmi javakból. A társadalmi szociális helyzet nemcsak a felnőtt lakosságra hat ki, hanem a születendő gyermekre is, végigkíséri a gyermekkort és meghatározóvá válik a későbbi időkre nézve is.

Személyes tapasztalataim és a vizsgálatom alapján kísérletet tettem a családok egészségfelfogásának megismerésére. A pedagógusokkal valamint az orvosokkal végzett beszélgetések által megoldási lehetőséget kerestem az egészségnevelés és prevenció hatékonyabbá tételére a 3-6 éves gyermekek körében.

Az óvodáskor a személyiségfejlődés, a tudatformálás tekintetében a legfontosabb időszak. Ezért az egészségnevelés terén ezt a korosztályt kell megcélozni.


Milyen a helyzet ma Magyarországon?
Öregedik a nemzet, évente egy kisváros lakosságával leszünk kevesebben. Romlik az élet minősége. Napjainkban az állam minimális gondoskodása is megszűnt, a társadalmi szolidaritás, a szociális védőháló nem működik.

A társadalom fele a létminimum alatt él. A nemzet egészséggel kapcsolatos felfogására leginkább a szőlősgazda tehetetlen dühe jellemző, kinek, miután elverte a jég a szőlőjét, látva a szörnyű kárt, kihúzott egy karót, s a maradék szőlőt is leverte szitkozódva: hadd lássuk Isten, mire megyünk ketten.

Ez az önpusztító mentalitás jellemzi ma az embereket. Az elkerülhetetlen, kivédhetetlen ártó tényezők mellé önként vállalunk újabbakat. Dohányzás, alkohol, drog, egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód. Nem működnek az önvédelmi reflexek, enervált, hitevesztett nemzet lettünk.

Párhuzam vonható a 30-as évek Magyarországának egészségügyi állapotával, ezért idézem ebből a korból hazánk legnagyobb drámaíróját, minden idők legnagyszerűbb iskolaorvosát, Németh Lászlót.

"Igazán jól a fiúknak alig egyharmada fejlett. Semmi tekintetben sem elégíti ki a fiúk egyhatoda. Izomtalan, beesett mellű, fakó színű álmos képű fiúk ezek, az iskola teher nekik... Tizenhárom éves gyerekeket láttunk teljesen tönkrement fogazattal."

Megállapításai akár ma is alkalmazhatók az óvodás korosztályra. Egészségügyi szűrővizsgálatainak eredményeit a mai kartonokra is átvezethetnénk.

Ha ezeket a tényeket a mai felmérésekkel összehasonlítjuk, azt tapasztaljuk, hogy a hasonlóság kísérteties. A magyar gyermekek 12 éves korukra kevésbé edzettek és megterhelhetők, mint más országok fiataljai, kevesebbet mozognak, sportolnak, azonban többet dohányoznak, higiénés szokásaik is kedvezőtlenebbek. Serdülőkorban emelkednek a szorongásos kapcsolati problémák, az agresszív megnyilvánulások. A gyerekek pszichés megterhelhetősége is alacsony.

Mit tehet a társadalom, mit tehetünk mi pedagógusok a drámai helyzet javítása érdekében?

A kisgyermekek egészségnevelése szerintem 3 alappilléren nyugszik. Ezek a következők:

- a család
- a nevelési intézmény
- az egészségügyi intézményrendszer.

Van-e megfelelő együttműködés a 3 rendszer között a prevenció érdekében?

A vizsgálatom során a családot, a köznevelést (óvoda) és az egészségügyet, mint intézményt vizsgáltam. A hármas rendszert úgy tételeztem fel, mint a 3-6 éves korú gyerekek egészségnevelésének egészét, mint érték megjelenítőinek és tudatosítóinak letéteményeseit.

Vajon a család szocializációs csatornáin keresztül milyen egészségtartalmakat közvetít a gyereknek, az óvoda hogyan látja ezt és mit ad, mindehhez miként kapcsolódik az egészségügy, mit tesz az egészséges gyerek fejlődésének elősegítéséért , egészségneveléséért.

A vizsgálatomban ankét módszert használtam, mellyel a családok egészségéről vallott felfogását, az óvoda és a család közti kapcsolatot és a 3-6 éves korú gyermekek egészségnevelésével összefüggő kérdéseket kívántam feltérképezni. Sopron három óvodájának három csoportjában (1 városszéli, kertvárosi környezetben épült, 1 belvárosi és 1 "klasszikus" lakótelepi óvoda) a csoportlétszámnak megfelelően 75 kérdőívet osztottam szét. 53 kitöltött és értékelhető kérdéssor érkezett vissza a szülőktől.

Az óvodai csoportok óvónőivel és az óvodaorvossal félig strukturált interjút készítettem. A kérdéseket az egészségnevelés és kapcsolattartás köré csoportosítottam. A mintában a szülők minden társadalmi rétegből képviselve voltak. A családok átlagosan 4 főből álltak, az átlagos magyar családok mintáját követve, tagjai 2 felnőtt, 2 gyerek. A teljes első család dominanciája volt megfigyelhető (86,7%).

A lakások átlagosan a lakótelepi lakásméretet mutatták, míg a ház méretei már emberibb, családnak való, egészségesebb méreteket jelöltek.

Az összkomfortos lakás, a ház jellege és szinte teljes kizárólagossága alapján feltételezhetjük, hogy a családok természetes folyamatként kezelik az egészségügyi szokások kialakítását gyermekeiknél. Kialakításukban azonban az óvoda jelentőségét is hangsúlyozzák a szülők a család felelőssége mellett.

Feltétlenül pozitívan értékelendő az a tény, hogy a családok közül a mozgás és játék színtereként senki nem jelölte meg az utcát. Úgy látszik, a szülők törekednek a legideálisabb játszóhelyet keresni a gyerekeik számára.

A családok majdnem 2/3-a (67,8%) kielégítőnek látja, egy család kilátástalannak tartja jövedelmi helyzetét.

Vizsgáltam az iskolai végzettségeket, foglalkozási és lakáskörülményeiket, az állításuk alátámasztódott. Az apa szakmunkás végzettségű, jelenleg munkanélküli, az anya 8 osztályt végzett, szociális segélyen van. Komfort nélküli 46 m²-es lakásban élnek, mely bérlemény, két gyermekük van.

Az alacsony státusz, a rossz lakáskörülmények, rossz anyagi helyzet a többszörösen hátrányos család jellemzői. Így az elkeseredésük érthető.

A vizsgálat során a napirenddel kapcsolatos kérdésre adott válaszokat összevetettem a kontrollkérdéssel, a várt eredménytől eltérő adatokat kaptam. Míg az előző kérdésre a szülők több mint a 2/3-a adott igenlő választ (81,1%), addig csupán 61,6% jelölte be a "mese után le kell feküdnie" kitételt, mely az "igen, van napirend" válaszhoz hozzárendelhető és valóban napirenddel bíró családokat jelölte volna. 38,7%-uk jelölte meg az "attól függ" alternatívát, mely már nem feltételezi a tudatos életritmus kialakítására törekvést.

A szülők következetessége ez esetben megkérdőjelezhető.

A közös szabadidő fontos a családok többségének, nemcsak a közös étkezések, hanem a közösen eltöltött, munkaidő utáni idő is. Ennek fontosságát még az elkeseredett, többszörösen hátrányos helyzetűnek ítélhető család is hangsúlyozta.

A közösen eltöltött idő időbeli behatárolása után érdekes eredményt kaptam. A napi 1-2 óra megjelölése volt a jellemző. Elgondolkodtató azonban, hogy azok is bejelölték ezt az intervallumot, akik a "néha van közös program" kategóriát húzták alá. A napi 1-2 óra rendszerességet megjelölő kategória alapján némi ellentmondás figyelhető meg a válaszok között.

A családok 90,5%-ánál a hétvégén, a szabadság ideje alatt változik az együtt töltött idő megnövekszik, az indoklásokból egyértelműen kiderült, hogy ilyenkor törekszenek arra, hogy több idejük jusson egymásra.

Fontos volt számomra a család étkezési kultúrájának megismerése, hogy láthatóvá váljon, milyen étkezési, táplálkozási szokásokat sajátít el a gyerek a családban, milyen gyakori az otthoni főzés, tervezik-e az étrendet, milyen ételek a preferáltak.

A mai hazai étkezési kultúrát vizsgáló eredmények és az általam vizsgált családok válaszainak eredménye megegyező képet mutatott. Az egészséges táplálkozás lassan terjed, a tradíció meghatározó. (Itt a jövedelem kevésbé befolyásolta az étkezési szokások kialakulását, ezt támasztja alá az is, hogy a kedvenc ételeket gyakorta megjelölték.)

Az "Ön szerint mit jelent egészségesen élni" kérdés alatt a családok rangsort állítottak fel 1-5 közé sorolva a számukra legfontosabb kijelentéseket. Legtöbb család a mentális egészséget, mint fontos értéket jelölte meg elsőként, míg a második - leggyakrabban előforduló első helyre sorolt válasz - a testi egészség fontosságát hangsúlyozta ki.

A jövedelem elsődlegességét senki sem rangsorolta az első helyre. A családok megítélése szerint az egészséges élet pénzzel nem váltható meg. Összevetettem a két leggyakrabban első helyre sorolt kategóriát a szülők iskolai végzettségével. Látható volt, hogy mind a lelki, mind a testi egészséget első helyre emelő családok esetében a legmagasabb %-ban előforduló iskolai végzettség a felső- és középfok. Tehát az egészség, mint érték megjelenése a magasabb iskolai végzettségű szülők esetében hangsúlyozott.

Az egészségügyi szokások kialakítására irányuló kérdést összehasonlítottam a család egészséges életéről vallott felfogásával. Azok a szülők, akik a harmóniát jelölték elsőként, elsődlegesen az alapvető higiénés szokások kialakítását tartják szükségesnek gyermeküknél. Ezek a családok a lelki egészség fontossága mellett a gyermekeik higiénés szokásait is elsőrendű feladatnak tartották.

A családok úgy vélekedtek, hogy az egészségügyi szokások kialakítása mind az intézménynek, mind a családnak fontos feladata, több, mint 2/3-a az intézményre is felelősséget hárított a saját felelőssége mellett.

Az óvodai kapcsolattartás és minősítése terén arra voltam kíváncsi, hogy ebben az időszakban (3-6 éves kor) milyen a kapcsolat a szülő, óvónő, orvos, védőnő között, a szülők hogyan minősítik ezt a folyamatot.

A további vizsgálódás érdekében a családokat a családban előforduló gyerekek életkora szerint bontottam 4 kategóriára.

Az I. kategóriába azokat a családokat soroltam, ahol az óvodáskorú gyermek mellett 0-2 éves korú gyermek is van.

A II. kategóriát azok a családok alkották, ahol az óvodáskorú gyerekek mellet nagy gyerek van a családban.

A III. kategóriába azon családok kerültek, ahol az óvodás gyermek mellett nagy és kis testvér is van.

A IV. kategóriában csak óvodáskorú gyerek található a családban.

Abban az esetben, amikor kicsi gyerek is volt a családban az óvodáskorú gyermek mellett, ott a legjellemzőbb a folyamatos kapcsolattartás az orvossal.

Ahol az óvodáskorú mellett kicsi és nagy testvér is volt, a folyamatosság jelenléte tettenérhető. Ott azonban, ahol már csak óvodáskorú gyermek, vagy az óvodás és nagy testvér van a családban, ott a folytonosság gyengülése volt megfigyelhető.

A védőnő és a család kapcsolata nem megfelelő. A leggyakoribb válaszok mindegyik család-kategória esetében a "nincs kapcsolatom" megjelölés alatt találhatók. Még azon családok esetében sem minősíthető megfelelőnek ez a kapcsolat az adatfeldolgozás alapján, ahol a családban kisebb testvér is található, hisz ezekben az esetekben is nagyon alacsony százalékban jelölték meg a fontos jelleget. Azt mondhatjuk, hogy akkor találkozik a család és a védőnő egymással, és azokban a családokban ahol kicsi, 0-2 éves gyerek van, de ezt a kapcsolattartást a védőnő irányítja.

Pedagógussal való kapcsolatban a leggyakoribb válasz mind a négy kategórián belül a "folyamatos, napi beszédes" kapcsolatot mutatta. A legmarkánsabban azoknál a családoknál mutatható ki, ahol óvodáskorú gyerek mellett kicsi gyerek, valamint csak óvodáskorú gyerek volt a családban.

A szülők kapcsolatminősítésének elemzése után megállapítható, hogy az orvossal való kapcsolat "Jó" (50,9%-ban), a védőnővel való kapcsolatminősítés a legtöbb esetben "Nincs kapcsolatom" jelzéssel történt, a pedagógussal a szülők többsége "Jó"-nak ítélte kapcsolatát.


Érdeklődnek-e a szülők?
A mélyebb régiókba próbáltam belelátni, az "érdeklődnek-e a szülők a gyermekük felől, ha igen, kitől" kérdéssel. A családok 83%-a válaszolt igennel, 16,9% nemmel.


Mi érdekli őket és az információkat általában kitől szerzik?
Megállapítható volt, hogy a leggyakrabban az óvónőtől érdeklődnek a gyermek felől a szülők, de néha megjelenik a válaszadók között a dajka is.

A legfontosabb kérdések, melyek a szülőket érdeklik az alvás, evés, de találkozunk a viselkedés, és a "jó volt-e" kérdéssel is. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a gyerekek szükséglet-kielégítése felől érdeklődtek.

Az interjúk elemzése után látható, hogy ahol az óvoda elvárásai egybeesnek a szülők elvárásaival, többnyire problémamentes a gyerekek óvodai élete, azoknál a családoknál, akik más értékeket, normákat közvetítenek a gyerek felé, mint amit az óvoda elvárna, ott a gyerekek nehezen élik meg óvodai életüket, a család nem tud kapcsolatba lépni az óvodával.

Az óvónők úgy vélik, hogy az orvos, mint az egészség őre, ott van az óvodában, de minimális időt tölt el a gyerekekkel, a szűréseken kívül más kapcsolata nincs velük és az óvónőkkel. A szülők ebből az együttesből teljesen kimaradnak. Az orvos tanácsadói mivolta háttérbe szorul.

A védőnő munkájával kapcsolatosan is elhangzottak óvónői vélemények, melyek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy hiányérzetük van a gyerek egészségnevelése terén.

Az információáramlás sem az intézményen belül, sem a 3 pillér között nem megfelelő, de utalások történtek arra is hogy a nevelési-oktatási intézmények közötti bölcsőde-óvoda, óvoda-iskola feed-back sincs meg. A legfontosabb kérdésekben egyetértettek az óvoda és egészségügy képviselői is, hogy a prevencióhoz minél nagyobb összefogásra és együttműködésre lenne szükség. Úgy, hogy a gyerek csecsemő korától kezdve egészen az óvodáskor kezdetéig viszonylag szoros kapcsolat volt a gyerek egészségnevelése terén a szülők és az egészségügy között, az óvoda belépésével ez a folyamat kezd átrendeződni, egyfajta függőségi viszony alakul ki a szülő és a pedagógus között, és az egészségügytől való leválás megkezdődik.

A prevenció érdekében mindegyik félnek lépnie kell a másik felé. Nyitni kell a szülőknek az óvoda felé, az egészségügy képviselőinek pedig a lehetőségekhez képest több időt kell szentelni az óvodai élet figyelemmel kísérésére, a gyerekek óvodai életben való megfigyelésére, az egészségnevelő munkára és nemcsak a szűrővizsgálatok ellátására. Így a mentálhigiénés problémák is időben, valódiságukban kiszűrhetők lehetnének és az egészségnevelés tényleg preventív jellegűvé válhatna.

Fontos, hogy az óvoda és a szülők partnerek legyenek és akarjanak lenni ebben a kérdésben. Éppen ezért jobban be kell vonni a családot és az egészségügy képviselőit az óvoda életébe, a közös, játékos programokba, vetélkedőkbe, kirándulásokba, alkalmat teremtve arra, hogy az érdekelt felek találkozhassanak egymással. A szülőknek, a családnak, az óvodának, az egészségügy képviselőinek rá kell hangolni a gyerekeket a természet, az épített környezet szeretetére, az egészséges táplálkozásra, a szabad levegőn tartózkodás, fizikai aktivitás fontosságára, az alapvető személyi higiénére. De ez csak közösen együttműködve érhető el.

Mindezek mellett fontos az óvónőjelöltek minőségi felkészítése, a korszerű ismeretek nyújtása is. Erre törekszik a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskola is, ahol a megfelelő tantárgyakon (pl. anatómia, élettan, egészségnevelés, rekreáció, környezetvédelem, stb.), továbbképzéseken keresztül igyekeznek minél több szaktudáshoz segíteni a hallgatókat. Az első lépéseket már megtettük. A további lépések megtétele is csak rajtunk múlik.

Ajánlom tehát tanulmányomat a közoktatásügy, a szülők, óvónők, és óvodai egészségügyi képviselők figyelmébe, mert úgy vélem, hogy közös erővel, megfelelő egészségneveléssel sok olyan probléma még az óvodai élet alatt "kiszűrhető" és "orvosolható", melyre később az iskolai évek alatt már nincs elég idő.

A megelőzésre fordított anyagi, szellemi energia hosszú távon biztosan és többszörösen megtérülő befektetetés, az egyén és a társadalom számára sokkal kisebb megterhelést jelent, mint a már előállt akut problémák kezelése.

Nagyobb odafigyelésre, összefogásra van szükség gyermekeink egészsége, a nemzet egészsége érdekében.