I. Bevezető

"Az ökológiai kultúra legjelentősebb alfája: a kíváncsi rácsodálkozás a természetre. Minden más - így akár a tudományos, akár a művészi kibontás - már ebből az alapérzésből következik."

(Juhász-Nagy Pál)

A világ, amelybe születtünk, maga a csoda. Lenyűgöző az élettelen- és élő létezők változatossága, szépsége, harmóniája. A Kozmosz - ez az "arányos- szép rendezett egész", a működő rendszer logikus felépítése mellett esztétikai értéket is hordoz. Az antik görögség eszménye a kalokagathia, a szép és a jó harmonikus egységében tükröződik. Platonnak köszönhetjük a szépség ideájának megalkotását, mely szerint a szépség ontológiai jelentést hordoz. Ez nem más, mint a lét különböző fokozatainak megnyilvánulása, amely az érzékitől és szemmel láthatótól a szellemi szféráig terjed. A szép metafizikai értéke időtlen és örök. Az anyag megjelenési formáját meghaladva, az őslétező tulajdonsága fejeződik ki benne.

A nyugati típusú társadalom felépítése a racionális, célratörő, érdekeit határozottan érvényesíteni tudó személyiségnek kedvez. Descartes mechanikus természetfilozófiája óta - amely szerint az anyagi világ sokfélesége a kiterjedtségre vezethető vissza, s a természet leírható a három térbeli dimenzió és az időparaméter segítségével, így például az állatok óraműhöz hasonlatos gépezetek, - a hangsúly a mérhetőségre, a kognitív módszerekre, az egzakt adatokra alapozott definíciókra helyeződik.

Rousseau már a tizennyolcadik században felismerte, hogy a gyermek eredendően jó, csak a társadalmi együttélés rontja meg. A gyermekre elsősorban az érzelmein, a képzeletén keresztül kell hatni, nem pedig racionális érveken keresztül. "A szellem hangja a szíven keresztül szóljon, mert csak így talál meghallgatásra" - mondja. A "Vissza a természethez" jelszót számos reformpedagógiai törekvés zászlajára tűzi: gondoljunk csak Ellen Key, Montessori, Freinet pedagógiájára, vagy a "New School" természetközeli iskolamodelljére. A századfordulón kibontakozó művészetfilozófia és az ebből kinövő "Új iskola" irányzat az enciklopédikus ismeretfelhalmozás helyett az alkotóképesség fejlesztését szorgalmazza. Az ember számára mindkét világmegismerési forma egyaránt fontos: az absztrakt gondolkodás éppúgy, mint a szemléletes, konkrét megismerés. Így tehát a tudománnyal egyenrangú a művészet, mely a valóság megismerésének sajátos formája. Elősegíti a világ értékeinek, szépségeinek felfedezését, feleletet keres az élet nagy kérdéseire, s teszi mindezt érzéki benyomások, élmények alapján.

A civilizáció felgyorsult életritmusa egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy az ember átélje a szép természeti rendet, s alkalmazkodjon törvényeihez. Durkheim rávilágított arra, hogy az időérzék nem velünk születik, az ember szociális időélményét a visszatérő ritmikus időszakokban és a megismételhetetlen időmúlásban éli meg. A kettő között ível azonban az örökkévalóság metafizikája, az időtlenség, a térbeli végtelen. Erre nincsenek tapasztalataink, csupán képzeteink, intuícióink, látomásaink, álmaink lehetnek. Egyre kevésbé adódik azonban alkalom e végtelen tér és időérzékelés megélésére. A hétköznapi feladatok áradata beszűkíti a tudatot, elszürkíti a világképet. A homo sapiens a maga törvényei és saját, önző érdekei szerint strukturálja a folyamatokat. Ez a kapzsiság által vezérelt öngerjesztő tendencia egyaránt rombolóan hat a környezetre, és az életminőségre is. Ebbe a rendszerbe születnek bele, és ebben nevelkednek a következő generációk.

A társadalmi elvárásoknak megfelelően az iskolában az értelmi nevelés hangsúlyossága, az ismeret-túlsúlyos, teljesítményorientált oktatás a jellemző. Mindez az embercentrikus ismeretanyagra építve felerősíti hatását, s meghozza eredményét: az öntelt, csak a jelennek élő, azonnali megvalósulást igénylő, természeti környezetét pusztító embertípust. Pedig elgondolkodtató Seattle indián törzsfőnökének üzenete, miszerint "Nem az ember szövi az élet hálóját, ő csak egy a sok fonal közül. Bármit tesz a hálóval, azt saját magával teszi."

A kognitív elemekre építő, ismeretcentrikus oktatás eredményeképpen ma túlspecializálódott, beszűkült diszciplínák alakultak ki. A természet fogalma az "emberi környezet" kategóriájává zsugorodott, az élettelen és élő létezők kísérleti tárggyá degradálódtak. A Jung féle pszichikus tájékozódás funkciói közül csak a gondolkodást illeti prioritás, az érzés, az intuíció, az érzékelés háttérbe szorul, pedig ezek nélkül lehetetlenné válik a külső és belső világból érkező benyomások kezelése.

Ez az elérzéktelenedési folyamat az emberi kapcsolatokat sem kíméli: általánossá vált az elidegenedés, a hagyományos kultúrák szertefoszlása, az élet értelmét zsákutcában keresők tömege. Konrad Lorenz megfogalmazása szerint: "A fiatal emberekben kell újjáélesztenünk a tudományközpontú és a technomorf gondolkodás által elnyomott fogékonyságot a Szép és a Jó értékei iránt." Új etikára, új szemléletre, új morálra van szükség, mely a természet sokféleségét mint különösen kitüntetett értékkategóriát szemléli. "A nagy a sok kicsiből épül fel. Mindez a magatartásformákra is igaz, különösen igaz a kultúra egészére." - mondotta Juhász Nagy Pál. Nélkülözhetetlen tehát a felelősségtudat újraértelmezése, s az értéktisztelet új metafizikájának kialakítása.

Szükséges egy új környezettudományos paradigmaváltás, mely képes a természet-szemléletű tudományos világkép kialakítására, a holisztikus, rendszerszemléletű szintézisre, befolyással van az ember attitűdjére, gondolkodására, cselekvésére. Ennek érdekében fontos a természet szubjektív, érzelmi megközelítése, a létteljességet hordozó természeti szépség és harmónia értéknormatívaként történő átörökítése.

Az emberiséget eddig három nagy trauma ingatta meg identitásában: Kopernikusz cáfolata a Föld-központú elmélettel kapcsolatosan, Darwin evolúcióelmélete, és Freudnak a tudat mindenhatóságába vetett hit elleni cáfolata. A XXI. század küszöbén újabb kopernikuszi fordulatra van szükség gondolkodásunkban: az emberközpontú gondolkodásmódot fel kell hogy váltsa egy egyetemes természetközpontú gondolkodás, a természet törvényeihez alkalmazkodó, természetempatikus attitűd által meghatározott magatartás- és tevékenységforma.


II. téma szociálpszichológiai megközelítése
A tudományos szociálpszichológia az individuálisan megélt egyéni lét kollektív megnyilvánulásait vizsgálja. A nevelés lényege az értékközvetítés. A kettő találkozási pontja a pedagógiai szociálpszichológia tudományterülete. A pedagógia a beavatkozás területén fejti ki hatását, a szociálpszichológia célja a megismerés. A kettő szervesen kiegészíti egymást, hiszen céljukat könnyebben érhetik el az egymással való kölcsönhatásuk során. Egyrészről a nevelő szándékú beavatkozás akkor igazán eredményes, ha találkozik a befogadó céljaival, szükségleteivel, életmódjával. Másfelől a szociálpszichológia számára is nélkülözhetetlen az eszmények, értékek megfogalmazása. A nevelés tehát olyan közösségi értékeket közvetítő szocializációs folyamat, melynek során az egyén elsajátítja az eredményes életvitelhez szükséges morális normatívákat.

Az érték a neveléstudomány tükrében
Az érték olyan produktum, amely kettős funkciót tölt be: egyrészt közösségfejlesztő, másrészt individuális fejlesztő szerepe van. Ezáltal hozzájárul az emberi közösségek gazdagításához, ugyanakkor az egyén fejlődését is segíti. A nevelési vagy pedagógiai érték tehát, az egyén konstruktív, eredményes életvezetése, amely szociálisan is értékes.

Az érték a szociálpszichológia tükrében
Az egyén és a társadalom szociálpszichológiai kontaktusában az érték határozott viszonyulási pontot jelent. Az értékek körét meghatározzák az ember szükségletei, de hatnak rájuk a társadalmilag kialakított, közegyetértésen nyugvó értéktételezések is.

Max Weber célértékeket és eszközértékeket különböztet meg. A célértékek jelölik ki az egyén számára a követendő viselkedésmintákat, az eszközértékek a cselekvések mikéntjét minősítik. Az érték a belé vetett hit folytán adódó motivációs ereje révén jelentésekkel teli cselekvési teret képes teremteni a társadalom tagjai számára.

Az egyén által fenntartott értéktudat az értékelésben érhető tetten. Az értékelés során a kultúra által létrehozott értékek szerint rendezi a világot. A személyiség által vallott értékek erőteljesen meghatározzák az attitűdöket, melyek az etikai, esztétikai irányultságot befolyásolják, és sajátos szellemi látásmódot eredményeznek.

Clyde Kluckhohn három értékdimenziót állít fel: a modalitás, a tartalom és a szándék dimenzióit. Ezekben az értékek taszító-vonzó hatásait, az érvényesülési közegét, valamint a cselekvő szándék meglétét vagy hiányát jelöli. Az érvényesülési közegbe tartoznak a művészetek, a tudomány, az erkölcs, vagy a mindennapi élet cselekvési zónái.

A kultúra lényege az értékek készletében rejlik, segítségével az élet értelmére feltett kérdésekre kereshetjük a választ.

Kutatómunkám során arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon tettenérhetők-e a Zöld Szív által közvetített értékek a zöldszíves gyermekek munkáiban.


III. A két nevelési terület meghatározása
     III/1. Mi a környezeti/természeti nevelés?

"A legjobb iskola, amelyben egy ifjú ember megtanulhatja, hogy a világnak van értelme, a természettel való közvetlen kapcsolat."

(Konrád Lorenz)

A környezeti nevelés: kultúrára, világképre és életmódra nevelés. Olyan pedagógiai folyamat, amely során formálódik az ember természet- és környezetszemlélete, környezeti attitűdje és gondolkodása, kialakul környezettudatos magatartása, a környezetért felelős életvitele. Célja a természet- és környezetvédő gondolkodásmód és környezetbarát életmód kialakítása és terjesztése. Ez komplex cél, ezért számos területet érint: vannak tudományos, művészi, szociológiai, világnézeti vetületei is. A természeti-környezeti értékek közvetítője. Feladata a környezeti tudatosság, a természetközpontú szemlélet, a készségek, jártasságok, pozitív attitűdök kialakítása. Az iskolán belüli és iskolán kívüli környezeti nevelésnek kiegészítő szerepe van. Témáját tekintve interdiszciplináris, vagyis nem köthető egyetlen hagyományos tantárgyhoz sem. A természettudományos tárgyak anyagába éppúgy beépíthető, mint a humán tárgyakéba.

A környezeti nevelés akkor eredményes, ha az egész személyiséget áthatja. Ha a kognitív elemek - ismeretek, tapasztalatok - megszerzésén túl az attitűdök, érzelmi viszonyulások, magatartási módok terén is kifejti hatását. Ha felkelti az érdeklődést, a kíváncsiságot, a képzeletet. Időt enged az örömteli rácsodálkozásra, a gyönyörködésre, a szépség élvezetére. Ha teret hagy a hit, a szeretet, a boldogság megélésének.

E fenti célok eléréséhez új pedagógiai paradigma bevezetése szükséges idő és tér viszonylatában: jelen idejű megvalósulás helyett a jövőre figyelés, valamint részről az egészre történő átállás tekintetében. Mindez jelenős változtatást kíván a hagyományos értékrend, a szemlélet, beidegződések, magatartás terén. Az egészre és a jövőre figyelés felelősségre szoktat, mivel megláttatja cselekedeteink következményeit. A paradigmaváltás megvalósításához új ismeretekre, látásmódra és módszerekre is szükség van. Az élménygazdag, - lehetőleg természetes környezet -, tág lehetőséget teremt a felfedezésre, a beleélőképesség fejlesztésére, a változatos tevékenykedtetésre. A játékhelyzetek, a szenzitív környezetpedagógia alkalmazása segíti a ráeszmélés, befogadás, feldolgozás folyamatát, melynek során finomítja az érzékszerveket, segíti a környezetempátia fejlődését. A holisztikus szemléletmód kialakítása során fejlődik a lényeglátás, gazdagodnak az érzelmek. A közösségben megélt személyes élmény a környezetérzékenység kialakulásában segít. A tapasztalatok feldolgozása egyéni világnézet, filozófia formálódását hozza magával.

A környezeti nevelés integráns része a természet szeretetére és védelmére nevelés, ezért az iskolán kívüli, szabad természetben végzett tevékenység elengedhetetlen. Hatása az egész személyiséget érinti; az érzelmi, értelmi, és a mozgásos szféra egyaránt fontos. Megközelítési módjait tekintve lehet tudományos-analitikus kiindulópontú, mely a részletek megismerésén keresztül közelíti meg az egészet, és lehet holisztikus, mely a maga teljességében próbálja a természetet "megérezni". Ez utóbbi felhasználja az alternatív művészi módszereket: vizuális, mozgásos, zenei elemek, a dráma pedagógia eszközeinek segítségével igyekszik érthetővé tenni a környezeti változásokat, s törekszik a környező világgal való jobb kapcsolat elmélyítésére. A természettisztelő szokásrend érzelmi, esztétikai, erkölcsi megalapozásának eredményeként remény adódhat a kedvezőtlen környezetpusztító folyamatok megállítására. A legfontosabb filozófiai-etikai kérdés az, hogy a materiális javak korlátlan birtoklása-fogyasztása helyett képes-e az ember a természet önmagában vett értékeit elismerni és tiszteletben tartani.

A környezeti nevelés a Nemzeti Alaptanterv bevezetésével legálisan is helyet kap a közoktatásban. A műveltségi területek oktatásának közös követelményei lehetővé teszik, hogy e korszerű szemlélet áthassa az iskolai oktatás szinte valamennyi elemét. Témakörei minden követelményszinten megjelennek, mind a tananyag, mind a fejlesztési követelmények tartományban. Ezek megvalósítása minden pedagógus feladata, valamennyi tantárgy vonatkozásában, de emellett szükség van a szintetizáló, rendszerszerű összefoglalásra is, hiszen a környezeti nevelésnek egyaránt helyet kell kapnia mind a természettudományos mind a humán területek témáiban. A kognitív gondolkodás csak a természeti- művészeti látás- és gondolkodásmóddal kiegészítve lehet teljes.

A tudományos megismerés módszerei mellett szükség van az egész befogadására orientált, holisztikus szemléletű, tevékenységen-játékon keresztül elsajátított tanulás módszereinek alkalmazására is, különös tekintettel az affektív-érzelmi megközelítésre, a Szép és a Jó befogadására, a természetempátiára. Ezt a törekvést segíti a természeti-művészeti nevelés.

A környezeti nevelés definíciója még nem egységesen elfogadott. Egyes nézetek szerint a környezeti nevelés olyan gyűjtőfogalom, amely magába foglalja az összes, ezzel a témával kapcsolatos ismeretet, természeti és környezeti témakörben egyaránt. Mások véleménye szerint a környezeti nevelés emberközpontú, a környezet fogalmán az emberi környezetet kell érteni, és ennek része a természeti környezet is. Véleményem szerint épp ezért van szükség egy megkülönböztető fogalom bevezetésére. A természeti nevelés természetközpontú. Középpontjában a világegyetem áll, amelynek része minden élettelen és élő létező, így az ember is. Ezért a továbbiakban a környezeti nevelés helyett a természeti nevelés kifejezést használom.


     III/2. Mi a művészeti nevelés?

"Az élményminőségek nem definiálhatóak, a kimondhatatlan azonban kifejezhető: a művész képes rá."

(Konrad Lorenz)

A művészeti nevelés olyan pedagógiai folyamat, amely során formálódik az ember művészetszemlélete, nyitottá válik a nemzeti- és egyetemes kultúra környezet-esztétikai értékeinek elfogadására, képes lesz a művészeti alkotások megértésére, aktív befogadására, átélésére. A művészeti nevelés akkor eredményes, ha a befogadáson és a kognitív ismeretek megszerzésén túl felkelti az alkotás, teremtés, létrehozás iránti érdeklődést és vágyat. Akkor éri el célját, ha a szenzitív pedagógiai módszerek következtében a befogadó is érzékennyé, fogékonnyá, a művészi élményekre fokozottan visszahatóvá válik valamennyi művészeti ág: irodalom, zene, vizuális kultúra stb. területén. Erre a nevelési területre különösen érvényes az empatikus képesség magas szintre történő fejlesztése, a beleélés, az átlényegülés megérzése, a katarzis megélésének képessége. A művészi alkotást létrehozó lelki folyamatok megértése segít a befogadási folyamatban.


     III/3. A természeti- és a művészeti nevelés kölcsönhatása

"A nevelés első lépéseit annak az alakfelismerésnek a gyakorlása jelenti amely egyedül képes a harmónia iránti fogékonyság közvetítésére ... Sokat ígérő módszer, ha valaki a lehető legfiatalabb korától a lehető legszorosabb kapcsolatban van az élő természettel."

(Konrad Lorenz)

A két nevelési terület szoros rokonságban áll egymással. Mindkettő érzékeny lelkületet feltételez, a szép átélésének képességét, a harmóniára való törekvést. A természet- és művészetérzékeny személyiség nyitott a világ befogadására, érdeklődését a kíváncsiság, a megismerés vágya motiválja. Világszemléletét a holisztikus megközelítés jellemzi, de képes a "kicsi szép"-ből fakadó öröm megélésére is. Érzékeny befogadója a természet változatos információinak, képes a könnyed, játékos bekapcsolódásra. Schiller véleménye szerint "az ember csak akkor igazán ember, ha játszik." Játék közben az ember gyakorolhatja empátiás képességét, és személyisége gazdagodik általa.

A természeti-művészeti látásmód valóra válthatja a kognitív ismeretek, és a transzcendens gondolatvilág szintézisét. A művészet, a természet szépségével és annak bámulatos sokféleségével kiegészülve képes a katarzis élményének előidézésére. Konrad Lorenz jegyezte meg a fiatalok eszképizmusával és drogfüggőségével kapcsolatban:

"A valóságos nemcsak szép, hanem titokkal teljes is, így felesleges misztikussá lennünk, hogy csodálatos dolgokat élhessünk át. A természeti-művészeti látásmód kitágítja a világképet, fejleszti az empátiakészséget, rugalmasan átlépi a különböző szakterületek határát. Segítségével lehetővé válik rendszerszerűen gondolkodva, nyitott szemmel és nyitott szívvel járni a világban."

A két nevelési terület méltán reprezentálhatja a természet és kultúra szoros összefonódását. Valósággá válhat a környezettel kapcsolatos életérzés művészi megfogalmazása. Megvalósulhat a mítoszok, jelképek által rögzített ökológiai tudás közvetítése. Szintézisük révén és kölcsönhatásuk következtében hatékonyabban hívhatják fel a figyelmet az értékvesztésre, uniformizálódásra, kulturális örökségünk megőrzésének fontosságára. A képzőművészet, a mozgásművészet, a film- és fotóművészet, a népművészet, a zene, az irodalom, s a művészet megannyi ága alkalmas arra, hogy képet adjon a világ másik oldaláról, arról az érzéki és szellemi háttérről, amely az ösztönös gyökerek, a természet és lélek, a tudat és tudattalan közötti szakadék áthidalását jelenti.