A II. világháború végére a Magyar Királyi Honvédség és a légoltalom szervezete is szétesett. A honvédség újjászervezése még 1944-ben megkezdődött.

A légoltalom szervezeteinek újjáalakítása ebben az időszakban nem volt napirenden. Magyarország már nem állt ellenséges viszonyban a szövetséges hatalmakkal, így részükről nem fenyegetett légitámadás veszélye. Németország légiereje pedig már az egyre csökkenő területű birodalom megvédésére sem volt képes.

A légoltalom hivatásos és sorállományú tagjai - amennyiben harcolni kívántak a fasizmus ellen - az újonnan szerveződő Magyar Honvédség alakulatainál kaphattak beosztást. Ebben az időben nem folyt szervezett katonai, és így légoltalmi képzés sem. A légoltalmat hivatalosan sohasem szűntették meg, 1945. nyarán feloldották a légoltalmi készültséget, és engedélyezték a légoltalom anyagainak és eszközeinek "egyéb célra" történő felhasználását, ami egyenlő volt a szervezet felbomlasztásával.

Az 1947. február 10-én aláírt békeszerződés megteremtette a hadsereg fenntartásának nemzetközi jogi alapját. A hadseregfejlesztés a szerződésnek megfelelően megkezdődött, azonban ezzel együtt folytatódott, sőt erősödött a hivatásos állomány körében folyó politikai tisztogatás, amely jelentősen hozzájárult a szakmai színvonal csökkenéséhez, és a krónikussá váló tiszthiány kialakulásához.

Az 1948. június 12-i pártegyesülést követően a helyzet csak romlott, az MDP nyílt harcot hirdetett a régi hadsereg tagjai ellen.

Mindezek oda vezettek, hogy amikor szükségessé vált volna a légoltalom újjászervezése, tapasztalt szakemberek híján szinte a semmiből kellett kiindulni.

Az 1948-as év egyik legjelentősebb nemzetközi politikai eseménye a KOMINFORM június 29-i közleménye volt, amelyben a Jugoszláv Kommunista Pártot a marxizmustól való eltéréssel, a Szovjetunióval szembeni barátságtalan politikával és az osztályharc elméletétől való eltéréssel vádolták.

Ezzel Jugoszlávia vált a fő ellenséggé, és napirendre került a háborús felkészülés, amelyben Magyarországnak is jelentős szerep jutott. A korabeli haditervek szerint Albánia, Bulgária, Magyarország és Románia saját területéről indított volna támadást Jugoszlávia ellen.

Ebben az időben merült fel az igény a légoltalom újjászervezésére, hiszen egy esetleges háborúban az ország területét ismét súlyos légitámadások érhették volna. A csaknem fél évtizede széthullott szervezet ismételt felállítása jelentős nehézségekbe ütközött. A hivatásos állomány nagy részét eltávolították a demokratikus hadseregből, a kiképzett állomány nem volt fellelhető, az eszközök, felszerelések elpusztultak vagy elkallódtak, a védőlétesítmények tönkrementek.

A légoltalom megszervezésére Zöld Sándor BM államtitkár előterjesztése alapján került sor.

Ennek jogi alapját az 1939. évi II. t. c. alkotta. A szovjet befolyás erősödését jelzi, hogy a légoltalmat a magyar hagyományoktól eltérően, nem az 1949-ben Magyar Néphadsereg névre keresztelt honvédség, hanem a Belügyminisztérium alárendeltségébe utalták.

A légoltalmi szervezetek állományának felkészítése céljából hozták létre 1950. márciusában a BM Műszaki Tanfolyamot, bentlakásos formában, a képzés időtartama 3 hét volt. Az első tanfolyamok tananyaga jórészt a II. világháborús tapasztalatokra és a háborús szabályzatokra épült. A feldolgozott témák között szerepeltek a lakóházi önvédelem-, a különböző szolgálatok feladatai és működése, a légitámadások és vegyi harcanyagok hatásának felszámolása. Az oktatást 2 fő állandó előadó és a Légoltalom Országos Parancsnokságának, a különböző minisztériumok, illetve a Vöröskereszt és más szervezetek felkért előadói végezték.

A hallgatók az előadásokon készített jegyzetek alapján tanultak, szabályzat vagy tankönyv ugyanis nem állt rendelkezésre, a képzés fő módszere az előadás volt. A felkészítés eléggé feszítet ütemű volt, napi 12-14 tanóra kötelező elfoglaltságot jelentett. Az oktatási anyagot politikai ismeretek, kiképzésmódszertan, vegyivédelmi és műszaki ismeretek, riasztási és elsötétítési ismeretek, tűzvédelmi ismeretek, és alaki kiképzés tantárgyakra tagolták.

A légoltalom kiépítésével járó megnövekedett szakemberigény miatt alapították meg 1950-ben, az Üzemgazdasági Tanács határozata alapján a Központi Légoltalmi Iskolát. Az intézmény 1951. március 19-én kezdte meg működését a XIV. kerület Szent Domonkos (ma Cházár András) úti volt zárda épületében, a korábbi műszaki tanfolyam bázisán utódjaként.

Az iskola törzsállománya 16 fő volt, az épületben 50 fő egyidejű oktatására és elhelyezésére volt lehetőség, a tanfolyamok ugyanis bentlakásosak voltak, még a budapestieknek sem engedélyezték a bejárást.

Az iskolán a szakmai ismeretnyújtás mellett egyfajta felnőttoktatásra való felkészítés történt. Ez sokban különbözött a felnőttoktatás egyéb formáitól. A legjelentősebb eltérések egyike, hogy a dolgozók az oktatáson nem önként vettek részt, így aktivitásuk is csekély volt. A másik sajátosság az volt, hogy mivel a több százezer dolgozónak nem tudtak tankönyvet biztosítani, ezért minden szükséges, vagy annak tartott ismeretet a foglalkozások során kellett elsajátítani. Az oktatás tartalmát, formáját és célját nagyrészt az abban az időben megjelent szovjet fordítások alapján határozták meg.

Az iskolán folyó oktatás feltételei lényegesen javultak azáltal, hogy a BM VI. főosztály 1952. végéig 29 szabályzatot adott ki. Sajnálatos módon a főosztály kevés gondot fordított a képzés módszereinek korszerűsítésére. Az alkalmazott eljárás sajátos ötvözetét képezte a polgári iskolai és a felnőttoktatásnak, illetve a katonai kiképzésnek.

A tanfolyam hallgatóinak előmenetelét, az elsajátítás fokát rendszeresen - foglalkozásonként - ellenőrizték, és számszerűen, osztályzatokkal értékelték, ami főleg az általános és középiskolai oktatásra jellemző. A tanfolyam sikeres elvégzésének feltétele a vizsgán való eredményes szereplés volt, hasonlóan a felsőoktatáshoz, illetve a felnőttoktatáshoz. A katonai képzés sajátosságaként nagy fontosságot tulajdonítottak az ismeretek azonnali, még a tanórán - foglalkozásokon - történő elsajátításának, részben azért mert a feszített ütemű felkészítés során viszonylag kevés idő jutott az egyéni tanulásra.

A 8 hónapos tiszti tanfolyam hallgatói megismerték a hagyományos kárhely felszámolásának rendjét, és a végrehajtók munkájának vezetését, irányítását.

1952. végére a tanfolyamra kötelezettek 68%-a elvégezte a 3 hónapos légoltalmi tanfolyamot, a légoltalom katonai törzsének, a BM VI. Főosztálya dolgozóinak, és a főváros, valamint a nagyvárosok légoltalmi dolgozóinak 100%-a vett részt valamilyen szintű tanfolyamon. A légoltalom célját az Üzemgazdasági Tanács a következőképen határozta meg: "Az állampolgárok előkészítése az emberi élet, a nemzeti vagyon oltalmazására, valamint a légitámadások és egyéb támadófegyverek által okozott károk csökkentésére és felszámolására".

Ez döntően háborús feladatrendszer, amelyet a feszült nemzetközi helyzet indokolt. Annak ellenére, hogy az atomfegyver már 1945. óta létezett - sőt be is vetették Japán ellen - a légoltalom feladatait hagyományos fegyverekkel vívott háború esetére dolgozták ki és nem tartalmazták sem a vegyi, sem a biológiai, sem az atomfegyverek hatásai elleni védekezésre való felkészülést.

A NATO 1949. április 4-én történt megalakítása óta Jugoszlávia helyett ez a szervezet lett a fő ellenség. Bár a kormányok békevágyukat hangoztatták, mindkét táborban folyt a háborús készülődés. Ezen intézkedések egyikeként az Üzemgazdasági Tanács 1952-ben az üzemi törzsparancsnokok képzési idejét hat hétről egységesen három hónapra növelte. Jelentős javulást eredményezett a hallgatók életében, hogy az új rendszerben már "csak" napi 10 tanóra kötelező elfoglaltság volt.

A nyolchónapos tiszti tanfolyam hallgatóinak programjában szerepelt a hagyományos kárhelyen (hagyományos fegyverekkel okozott pusztítás hatására kialakult rombolódás körülményei között) végzendő kárfelszámolás és a végrehajtók tevékenységének irányítása. Az üzemi törzsparancsnokok tanfolyamán a résztvevők elsajátították az üzemi önvédelmi szervezetek megalakításával, működésével és ezek tevékenységének irányításával kapcsolatos ismereteket.

A munkáját Honvédelmi Tanács néven folytató egykori Üzemgazdasági Tanács a légoltalmi tisztképzés idejét 1953-ban a BM Légoltalom Országos Parancsnokság (LOP) javaslatára tíz hónapra módosította. Ebben az évben szerepelt először az éves továbbképzés programjában a nukleáris fegyver, annak alkalmazási módja, hatásai és az ellene való védekezés lehetőségei.

Az 1950-es évek elején elégségesnek tartották a helyi védelmet. Ez alapján az egyes települések légoltalmi erői képesek voltak a saját területükön okozott károk felszámolására, sőt az egyes lakóházakat (háztömböket) is önálló védekezésre készítették fel. Az évtized közepére ez az elképzelés egyre inkább tarthatatlanná vált. Az új szervezési- és alkalmazási alapelvek kidolgozása már az 1955-ös év végén megkezdődött. Az iskola könyvtára újabb szabályzatokkal bővült, amelyek a Szovjetunióban folyó felgyorsított ütemű kísérletek eredményei alapján készültek. Ez a tapasztalatszerzés hihetetlen összegeket emésztett fel, hiszen a valósághűség érdekében egész városokat építettek fel a sivatagban, amelyeket azután egy-egy atomcsapással elpusztítottak. Különböző technikai eszközöket, gépeket, járműveket és állatokat tettek ki az atomfegyver hatásainak. Egyes források szerint élő embereket (katonákat) is alkalmaztak a kísérletek során, akik közül sokan meghaltak, mások súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. A tömegpusztító fegyverek elleni védekezés növekvő fontosságát jelzi, hogy a Honvéd Kossuth Akadémián megalakították az Atom- és Vegyi Kiképzési Tanszéket.

Az 1956-os forradalom idején a Központi Légoltalmi Iskola hallgatóit együtt tartották és felkészültek az objektum védelmére, a hivatásos állomány a Budai Karhatalmi Ezredben teljesített szolgálatot. 1957. májusától augusztusáig az intézet törzse megkezdte az új iskola megszervezését, amely önálló elhelyezésben a XI. kerület Karolina úti objektumba települt át és kiegészült az ellátó (hadtáp) részleggel. Az új iskolában 120 fő egyidejű oktatására és elhelyezésére volt lehetőség.

Az oktatás 1957. szeptemberében indult meg ismét egy háromhónapos üzemi törzsparancsnoki tanfolyammal. Az oktatási anyagban a hagyományos fegyverek hatására kialakult kárterület felszámolása mellett az atomfegyverek pusztító hatásai elleni védekezés, illetve szervezési kérdések szerepeltek.

Ebben az időben a védekezés még a helyi védelmen alapul, de már elkezdődött a légoltalom szervezeti korszerűsítésének és a védekezés új elveinek kidolgozása, amelyben az iskola tanárai is részt vettek.

A változtatást a nemzetközi politikai és katonapolitikai helyzet alakulása, illetve a haditechnikában végbement, fejlődés indokolta.

A politikai tényezők mellett a haditechnikában létrejött változások is hozzájárultak a két rendszer ellenséges viszonyának fokozódásához.

A Szovjetunió 1957. augusztus 26-án sikeresen kipróbálta első interkontinentális rakétáját, október 4-én pedig földkörüli pályára juttatta az első mesterséges holdat. Ezzel gyakorlatilag megszűnt az Egyesült Államok területének sérthetetlensége. 1958. február 1-én fellőtték az első amerikai műholdat, az "Expolorer" azonban csak 14 kilogramm hasznos terhet volt képes szállítani, így semmiképpen sem volt alkalmas nukleáris eszköz célbajuttatására. Ezek az események új lendületet adtak a fegyverkezési versenynek.

1955-56-tól BGS (bomba, gáz, és szilánk elleni védelmet nyújtó) óvóhelyek helyett BGA típusú (bomba, gáz és atomfegyver hatása elleni védelmet nyújtó) életvédelmi létesítményeket kellett építeni, a meglévőket pedig az új követelményeknek megfelelően át kellett alakítani.

Az iskola 1957. őszén átköltözött a Pálffy laktanya épületébe, eközben az oktatás zavartalanul folyt. 1958-tól általános irányítás és tanulmányi felügyelet szempontjából a BM Tanulmányi Főosztály irányítása alá került, míg a szakmai irányítást a Légoltalom Országos Törzsparancsnoksága látta el. A kettős irányítás bizonyos fokú nehézséget okozott.

Az iskola ebben az időben főleg az üzemi törzsparancsnokok háromhónapos tanfolyamai hallgatóinak képzésével foglalkozott, amelynek tananyaga kiegészült a tömegpusztító fegyverek hatásai elleni védelem kérdéskörével.

1958. szeptemberétől tartalékos tisztképző tanfolyam indult háromhónapos időtartamban a légoltalmi zászlóaljtól tartalékállományba helyezett tisztesek, tiszthelyettesek számára.

Az üzemi törzsparancsnoki képzés mellett megindult a háromhónapos és egyéves hatósági tanfolyam is. A tanfolyam résztvevői a polgári életben valamelyik minisztérium alárendeltségébe dolgozva láttak el hatósági légoltalmi feladatokkal kapcsolatos beosztást.

1959. tavaszán indult az első levelező tanfolyam, háromhónapos és egyéves időtartamban a Légoltalom Országos Törzsparancsnokság tisztjei részére. Mivel ekkorra már megfelelő mennyiségű szabályzat és tankönyv áll rendelkezésre, lehetővé vált a hallgatók egyéni felkészülése. A tanfolyam során elsajátítandó tananyag mennyisége és tartalma megegyezett a nappali képzésével csak a feldolgozás módjában volt különbség.

1959-ben a Légoltalmi Tiszti Iskola ismét áttette székhelyét, ezúttal a Honvéd Kossuth Akadémia épületébe. Itt először légoltalmi tagozatként működött. Az oktatás feltételei javultak, elkészült az első légoltalmi oktatófilm, és megkezdődött a szemléltető eszközök, metszetek, makettek, tablók készítése.

Az új elvek szellemében átalakították a kiképzést is és a tömegpusztító fegyverek elleni védekezés került előtérbe.

A Légoltalmi Tiszti Iskolán az 1960-as évben is folytatódott az oktatás, január elején három hónapos üzemi törzsparancsnoki tanfolyamokat indítottak.

1961-től bővült az iskola képzési formáinak köre, megszervezték az első egyéves tiszti átképző tanfolyamot a honvédségtől újonnan áthelyezett tisztek, illetve azok számára, akik már a Iégoltalom szervezeteinél dolgoztak, de még nem részesültek szakkiképzésben. Ennek a tanfolyamnak az anyaga már részletesen tartalmazta a tömegpusztító fegyverek elleni védelem kérdéseit, különös tekintettel a nukleáris kárterületen kialakult helyzet értékelésére, a mentő és mentesítő munkák irányításának rendjére.

1961-ben az átképző tanfolyamon kívül kétéves levelező tanfolyamot is szerveztek 67 fős hallgatói létszámmal.

Az oktatás feltételein sokat javított, hogy az akadémia pincéjében egy gyakorló vezetési pontot építettek ki, amely tökéletes mása volt a valóságosnak.

Minden műszer, eszköz, híradó-berendezés megtalálható volt benne, ami szükséges volt ahhoz, hogy a hallgatók életszerű körülmények között gyakorolhassák leendő beosztásukból adódó háborús feladataikat.

A politika, amely meghatározta és meghatározza a légoltalom és polgári védelem tevékenységét, ezúttal is jelentős változásokat idézett elő a szervezet és az iskola életében. A két világrendszer fokozódó ellentéte, a politika és katonapolitika átértékelésére késztették a politikai és katonai vezetőket.

Az amerikai és szovjet elképzelés megegyezett abban, hogy mindkét fél tömegesen kívánt atomfegyvert alkalmazni egymás nagyvárosai, illetve jelentős ipari objektumai ellen.

A hátország védelme ilyen körülmények között össztársadalmi feladattá vált. Ennek megfelelően 1961. júliusában a szovjet légoltalom neve polgári védelemre változott és a hadsereg alárendeltségébe került.

A polgári védelem jelentőségének növekedését nyugaton is felismerték, az 1964-től meglévő NATO katonai felfogás szerint nem össztársadalmi feladatnak, hanem katonai erő mellett az összvédelem másik elemének tekintették.

Ezek a körülmények és a szovjet példa követésének - valószínű - kényszere késztette a Honvédelmi Bizottságot arra, hogy 1962. december 31-i hatállyal a polgári védelmet a Magyar Néphadsereg alárendeltségébe utalja.