szélmalom

Légáramlás energiáját hasznosító mechanikai berendezés, amellyel őrlést, darálást, hántolást végeztek. A szélmalmokra vonatkozó első magyar adatok a 16. századból valók. A szélmalmoknak több típusuk van: a legegyszerűbb a papucsos malom, amelyen a tető a falkoronába épített papucsokon fordul. Ezt a típust mindig egyköves kivitelben készítették, a szeleskerék közvetlenül a főtengelyre kapcsolt követ forgatta. A szélmalmok általában két kőpárral készültek. Így a szeleskerék által meghajtott főtengelyről külön áttétellel kellett továbbítani az energiát. Az áttétel közbeiktatása lehetővé tette a forgássebesség növelését is. Ez alapján megkülönböztetünk felülhajtós, alulhajtós és középenhajtós szélmalmot. A szélmalmok vitorláinak megfelelő szélirányba fordítását a malom tetőszerkezetéhez kapcsolt fordító karok segítségével végezték. A fordító karokat a földszinthez rögzíthető csőrlőkocsi segítségével mozgatták, és tartották rögzített helyzetben. A szélmalmokat igyekeztek magas dombtetőkön építeni, hogy a felsőbb, nagyobb erejű légáramlást hasznosíthassák. A szélmalmok belsejének faszerkezeteit szép formában készítették - minthogy a szélmolnárok kiváló faragók voltak - az egyes alkatrészeket gazdagon díszítették.

TI