petrarkista szerelem

Petrarca, 14. században Itáliában élt költő Daloskönyvének nyomán Európa-szerte terjedt el a reneszánsz szerelmi költészet új, a lovagi lírától eltérő divatja. Középpontjában az imádott, eszményi nő alakja áll, az ő szépsége, az utána való reménytelen vágyódás kifejezése a szerző legfőbb törekvése. Bár a költő szabadulna a kínzó érzéstől, Cupido nem engedi, a szerelem rabjává teszi. De hiába is menekülne, számára a szerelem - még a reménytelen is - az élet egyetlen értelme. Éppen az állandó alaphelyzet miatt a petrarkista költészetben sok a póz, a sablon: pl. a Hölgy "szép, ám kegyetlen" vagy "mások szerencsések, de a költő nem az", "a Hölgy szeme emésztő lángot lövell". A költő néhány elemet variál: a bók, a szánalomkeltés, a szemrehányás motívumai ismétlődnek.

ÁP-SzJú