Oktatás
Az ókori Egyiptom oktatási rendszere, akárcsak a mindennapi élet sok más mozzanata, nem tárul fel teljes egészében egyik papiruszból sem. A különféle forrásokból azonban annyi mégis nyilvánvaló, hogy a fiatalok nevelésére nagy figyelmet fordítottak, és hogy az olvasás és írás ismeretét az iskolai teljesítmények csúcspontjának tartották, amely megnyitotta a hatalomhoz és a tekintélyhez vezető utat: "Add át szívedet a tanulásnak, és szeresd, mint anyádat, mivel semmi sincs, ami oly becses" - így hangzott az egyiptomi fiúgyermekeknek adott tanács.

A gyermekeket anyjuk gondozta, valószínűleg mintegy négyéves korukig. A gazdag házak és a paloták gyermekei a nők lakrészében éltek. Kétségkívül itt sajátították el a jó modor és viselkedés elemi szabályait; a nevelésnek erre a részterületére az egyiptomiak nagy súlyt fektettek. Az anya iránti tiszteletadás fontosságát az ókori szövegek különösen hangsúlyozzák. Az egyik bölcs, Ani, akinek maximái (életszabályai) ránk maradtak, így írt erről: "Emlékezz rá, hogyan hozott világra anyád, és milyen szerető gonddal ápolt. Soha ne adj neki okot arra, hogy szemrehányást tegyen neked és az istenek felé emelje kezét, helytelenítve viselkedésed, és soha ne adj az istennek okot rá, hogy felfigyeljen anyád panaszára."

A fiúk négyesztendős korukban kezdték meg tanulmányaikat. Egy pap, Bakenhonszu pályafutásából tudjuk, hogy iskoláztatása igen hosszadalmas volt. Tizenkét évig, négytől tizenhat éves koráig tartott, ekkor kezdte meg templomi szolgálatát mint italáldozatokat bemutató pap.

A különböző társadalmi csoportok gyermekeit eltérő módon oktatták. A királyi család gyermekeit, akik gyakran elég sokan voltak, magántanárok tanították a palotában. Gyakran csatlakoztak hozzájuk az előkelő nagycsaládok fiai is, és így létrejött az "elitképző" palotai iskola. Ez szoros köteléket teremtett a trónörökös és leendő legbefolyásosabb alattvalói között, amely egész életükön át tartott, és biztosította a király iránti hűségüket. Egyes esetekben a hercegnők, sőt még az előkelők leányai is látogathatták ezeket az iskolákat.

Egyiptomban a legkapósabb foglalkozás az írnokoké volt. Írnoki képzettséggel az ember elhelyezkedhetett a templomokban, a főbb államigazgatási központokban vagy a börtönökben. Ezenkívül egyes előkelők személyi írnokokat alkalmaztak, hogy közreműködjenek nagy birtokaik igazgatásában. Nem meglepő tehát, hogy a fiúkat így biztatták: "Láss neki a munkának, és légy írnok, akkor te leszel az emberek vezetője." Egyedül az írnokokat tekintették függetlennek minden gazdától. A legnagyobb tekintélyük azoknak a tudós írnokoknak volt, akik a templomokban a többieket tanították. A fiúk rendszerint apjuk mesterségét folytatták, bár egyes esetekben talán rá tudták beszélni apjukat, engedje meg nekik, hogy ők maguk választhassák meg, milyen pályára mennek.

Az írnoki, orvosi vagy jogászi pályát választó fiúk, a jelek szerint a templomok mellett működő és a papok által irányított iskolákban tanultak, ahol azután a bennlakó papi szakemberek oktatták őket, illetve az apjukat alkalmazó állami hivatalok mellett működő iskolákba jártak.

Milyen képzést kaptak ezek a kiváltságos gyermekek? A legfontosabb tantárgy az olvasás és az írás volt. A fiúk írópalettával és nádecsettel felszerelve megtanultak hieroglif írással (az ókori Egyiptom szent nyelvén) írni, majd elsajátították ennek kurzív származékát, a hieratikus írást, amelyet a mindennapi életben használtak. Minden egyetemi hallgató, aki már megpróbálta lemásolni a hieroglif írás bonyolult jeleit, együtt fog érezni azzal a kisfiúval, aki több ezer évvel ezelőtt kijelentette: "A leckeórák örökké tartanak, mint a hegyek!" A fiúk lassanként megtanulták, hogyan kell leírni a jeleket, és fokozatosan kibővítették szókincsüket. Tanítójuk diktálása után szövegeket másoltak, nem drága papiruszra, hanem osztrakonokra (törött cserepekre és mészkődarabokra), amelyeket később a városok és falvak hulladékai között mindenütt meg lehetett találni.

Az oktatás, a jelek szerint, szóbelileg történt. Fennmaradtak az ókori történetek gyerekek készítette másolatai, és olykor ezek az illető szöveg egyedüli forrásai. Az iskolai "füzetek" szélét irkafirkák, néha állatok hevenyészett rajzai díszítik. A fiúk végül eljutottak a fogalmazásig, ami lehetővé tette számukra, hogy különféle tárgyú leveleket írjanak. Szakismeretüket egyesek kenyérkeresetre használták fel: kérvényeket szerkesztő írnokok lettek, akiket effajta fogalmazványok írására alkalmaztak. A hieroglifákat, amelyeket igen korán felváltott a mindennapi életben a hieratikus, később pedig a démotikus írás, ezekben az iskolákban valószínűleg klasszikus alapozásnak és az elme fejlesztőjének szánták, ugyanúgy, mint az európai iskolákban a latint. A tanulókat történetek kántálása és fennhangon elmondott szövegek segítségével arra is megtanították, hogyan olvassanak. Az egyiptomiak olvasási és írásbeli feladataik során közvetve számos más tárggyal - történelemmel, irodalommal, földrajzzal, erkölcstannal - is megismerkedtek. A számtan csaknem bizonyosan szintén része volt a tananyagnak. A bonyolult adózási rendszer miatt a számtan gyakorlati ismerete az állami szolgálatban álló írnokok számára fontos szaktudás volt.

Egyiptom, különösen az Újbirodalom idején, az ókori Közel-Kelet sok országával létesített kapcsolatot. Eszmék és emberek cseréjére került sor, és a hivatalos udvari ügyek egy részét idegen nyelveken kellett intézni.

Az Újbirodalom korában a diplomáciai körök lingua francá-ja az akkád volt. Az egyiptomi udvarban bizonyára alkalmaztak olyan szakembereket, akik tudtak írni és olvasni ezen a nyelven, és erre a feladatra valószínűleg még az iskolában képezték ki őket.

Az egyiptomiak szilárdan hittek abban, hogy a tudás és az erény együtt jár. Az ókori népek, például a görögök, gyakran emlegették az egyiptomiak bölcsességét és jó modorát. Hérodotoszra, a görög történetíróra mély benyomást tett az egyiptomi kamaszok udvariassága, és feltűnt neki az is, mennyire tisztelik az idősebbeket. A gyermekektől megkövetelték, hogy az öregek jelenlétében felálljanak, és hogy étkezéskor uralkodjanak mohó étvágyukon. A hazugságot, az indulatosságot, a tiszteletlenséget és udvariatlanságot, a lustaságot és a folytonos fecsegést súlyos hibának tekintették; a kíváncsiskodást, mely szerintük egyet jelentett az idősebbek és elöljáróik nézeteinek kétségbevonásával, szintén szigorúan helytelenítették. Ezeket az eszményeket bizonyára otthon sajátították el, a szülők példamutatása és dorgálása révén.

Az iskolában azonban rendszeresebb oktatást is kaptak. Különböző bölcseknek tulajdonított erkölcsi "törvényeket" állítottak össze tanulmányi célokra, melyeket apáról fiúra hagyományozott előírások formájában tanítottak. Ezek hangsúlyozták az erényeket, az üzenetek hűséges továbbítását, azt, hogy az ember tudja tartani a nyelvét - "az ember vesztét nyelve okozza" -, más házába csak akkor lépjen, ha meghívást kap, és akkor se bámulja meg az illető értéktárgyait leplezetlen kíváncsisággal. Az "intelmek", mindent összevéve, megfelelő viselkedésmódot ajánlottak csaknem minden helyzetre, amelybe a fiatalemberek kerülhettek, és igyekeztek gondoskodni róla, hogy képesek legyenek megtalálni helyüket a társaságban, akár feletteseik, akár a velük egyenlők, akár a náluk alacsonyabb rangúak körében. Amikor pedig mindezeket az ismereteket már elsajátították, akkor óva intették őket a kevélységtől, "tanuljanak a tudatlanoktól éppúgy, mint a bölcsektől, mivel a művészet számára nem lehet határokat kijelölni. Nincs olyan művész, aki elérheti a tökéletességet".

Hogyan vésték bele ezeket a magas viselkedési normákat a tanítványok emlékezetébe? A gyermekeket bizonyosan büntették: "A fiú füle a hátán van: akkor figyel, ha verik!" - fogalmazza meg ez a szállóige. Az egyiptomiak szerették gyermekeiket, de nem találtak semmi rosszat a testi fenyítésben, sőt a fegyelmezés szükséges eszközének tekintették. Az ifjú embert a fiatal állathoz hasonlították, amelynek idomításra és fenyítésre van szüksége: "Egyetlen napot se tölts lustálkodással, vagy megkorbácsolnak!" - mondják az ősi szövegek. "Sorokat" (bizonyos számú sort) megtanulni az egyiptomi gyerekek számára is megszokott büntetés volt. Ezeknek a fáradságosan másolt szövegeknek egy része máig fennmaradt. A mai diákok ókori társaikban ugyanazokat a gyarlóságokat fedezhetik fel, mint magukban: képtelenek korán felkelni a leckeórákra, és hajlamosak az álmodozásra.

Azok a fiúk, akik a szokásos tananyagon kívül az orvostudományban, a jogban vagy a vallási szertartástanban óhajtottak szakismereteket szerezni, idejük egy részét talán ezek alapismeretei elsajátításának szentelték, de a tulajdonképpeni szakképzésre csak akkor került sor, amikor tanulmányaikban már magasabb fokra jutottak.

A fiúk részt vettek különféle játékokban és sportokban, amilyen például az úszás, csónakázás, labdajátékok, birkózás, és elkísérhették apjukat a vadászatokra és madarászatokra is. Egyértelmű azonban, hogy az egyiptomiak úgy gondolták: a jellemfejlesztés főként a fegyelmezett írástanulással, valamint az erkölcsi és etikai oktatással érhető el.

Úgy látszik, a fiúkat, legalábbis a későbbi időkig, nem fenyegette számos mai diák réme: a vizsgarendszer. Az oktatási központokként működő iskolák, a jelek szerint, csak napközben foglalkoztatták a tanulókat, bár később megkövetelték tőlük, hogy egyes időszakokra benn lakjanak a templomokban. A leckeórák korán reggel kezdődtek, és délben - a hőség miatt - véget értek. A gyermekek türelmetlenül várták anyjuk megérkezését, "három cipóból és két kancsó árpaborból" álló ebédjükkel. Az oktatás valószínűleg nem volt ingyenes, a családok földjük terméséből természetben fizettek a templomnak vagy az államnak.

Azok számára, akik valamely tartományban specializálódni kívántak, az oktatás magasabb szinten folytatódott a választott életpályájukra felkészítő tárgyakban. Tanulmányi idejüket a templomokban vagy az állami központokban kellett tölteniük, ahol olyan emberek (többnyire saját apjuk is közéjük tartozott) mellett tevékenykedtek, akik átadták nekik szakismereteiket és tudásukat. Az ókori szövegekből azonban kitűnik, hogy a diákok már akkor is ugyanannyi gondot és aggodalmat okoztak szakvezetőiknek, mint a legújabb időkben. Helytelen viselkedésükre egy idős írnok meglepő észrevételt tesz, amely napjainkban is megállná a helyét: "Azt mondották nekem, hogy elhanyagolod tanulmányaid, és teljesen az élvezeteknek szenteled magad. Utcáról utcára botorkálsz, közben bűzlesz a sörtől. A sör kivetkőztet az emberségből, megzavarja elméd, és most olyan vagy, mint egy törött kormánylapát, amely már semmire sem jó... Látták, hogy egy fal tetején egyensúlyoztál. Bár ismernéd fel, hogy a bor milyen undorító; bárcsak lemondanál a szeszes italról, és valami mással is törődnél, nemcsak a söröskorsókkal!"

Az alsóbb osztályokhoz tartozók fiai intézményes oktatásban csak legelemibb szinten részesültek. Pályaválasztásuk nem azon múlott, hogy művészek, aranyművesek vagy földművelők akartak-e lenni, sem azon, hogy elárultak-e valamilyen sajátos tehetséget. Azért űzték egyik vagy másik mesterséget, mert apjuk is azzal foglalkozott. A kézművesek és mesteremberek fiaikat a templomba vagy állami műhelybe adták inasnak, ahol alighanem közvetlenül saját apjuktól sajátíthatták el a szakismereteket. Az apa valószínűleg már négyéves korában átvette feleségétől fia nevelését, hogy megtanítsa azokra az ismeretekre, amelyekre élete során szüksége lesz, mielőtt még a gyereket hivatalosan egy kézművesmesterhez adták inaskodni valamelyik műhelybe. A parasztok fiai hasonlóképpen igen fiatal korukban csatlakoztak apjukhoz a szántóföldeken.

Eddig kevés szó esett a lányok oktatásáról. Úgy látszik, az egyiptomi lányok többsége nem kapott olyan képzést, mint fiútestvérei. Kevés "pálya" állott nyitva a nők számára, viszont apjuk foglalkozását, szakmáját az asszonyok "átörökíthették" fiaikra. Nagyon valószínű, hogy - amint már említettük - egyes királyi hercegnők, sőt még az előkelők lányai közül is némelyek, részt vettek a palotában tartott tanórákon, és megtanultak olvasni és írni. Az egyiptomi történelemből nem hiányoznak az intelligens és ravasz királynék, akik, ha alkalom adódott magukhoz ragadták sok udvari ügy intézését. A lányok többségének azonban be kellett érnie az anya és a feleség szerepével, és ehhez a háztartás vezetését saját anyjuktól tanulták meg.

A nők egy része más úton haladt. A templomi táncosok és énekesek gyakorta közülük kerültek ki, és az ő templomi képzésük is igen fiatal korban kezdődött. A lakomákon a vendégeket szórakoztató táncosok bizonyára szintén gyermekkoruktól gyakorolták művészetüket. Nőket alkalmaztak hivatásos siratóasszonyokként is, és a sírfestményekből kiderül, hogy ezeknek a lányoknak is megvolt a "tanulóidejük", amelynek során gyakorlott előadóművészektől sajátították el a mesterség fogásait.

Minden közösségben mindenkor szükség volt bábákra. Azok a nők, akik Egyiptomban ezt a feladatot ellátták, valószínűleg nem részesültek intézményes oktatásban, hanem tudásukat ismét csak nemzedékről nemzedékre adták tovább. Más nők a nagybirtokok és templomok központi szövödéiben és pékségeiben dolgoztak fizetség ellenében. Bizonyára őket is munkahelyükön képezték ki.

Az egyiptomi oktatási rendszer arra az alapelvre épült, hogy a fiúk apjuk foglalkozását követik, legyen az akár hivatás, akár mesterség. A hangsúlyt a példamutatással való tanításra helyezték. Egyes esetekben azonban alacsony sorból származó fiúk számára is lehetőség nyílt, hogy pusztán képességeik révén befolyásos és nagy hatalommal járó, magas pozíciókba jussanak az országban. A rendszernek tehát elég rugalmasnak kellett lennie ahhoz, hogy a kiváló tehetségű egyének helyet kapjanak benne. Továbbá, annak ellenére, hogy a fiúknak nem volt bőséges pályaválasztási lehetőségük, az egyiptomiak orvosi, írnoki és művészi teljesítményeiből úgy tűnik, hogy sokan ösztönös tehetséget, néha egyenesen zsenialitást árultak el azon a területen, amelyet kiválasztottak számukra.

A rendszernek voltak hibái is. Nem volt esélyegyenlőség, és csak kevesen remélhették, hogy az életben nekik jutott hely lényegesen különbözni fog elődeikétől. A nők minden bizonnyal nem kaptak elegendő ismeretet ahhoz, hogy a férfiakhoz hasonlóan gyakorolják hivatásukat vagy mesterségüket, és csupán azok, akiknek királyi származásuk tekintélyt és hatalmat adott, voltak képesek néhanapján bebizonyítani hozzáértésüket, akár nyíltan, mint Hatsepszut, akár ravaszabb módon, mint Teje és Nofertiti. Az oktatási rendszer azonban elismerést érdemel azért, mert megpróbált "teljes" embereket formálni, akik nemcsak a kellő tudományos ismereteket vagy a kézügyességet sajátították el, hanem egyúttal megtanulták tisztelni az ősök hagyományait, megfogadni a kapott tanácsokat és mértéktartást tanúsítani minden dologban. Az egyiptomi gyermekek a hivatalos tananyagon kívül megtanulták a társadalmi együttélés szabályait is: miképpen viselkedjenek mások jelenlétében; hogyan uralkodjanak magukon és használják józan eszüket. Arra azonban nem tanították meg őket, hogy kételkedjenek a dolgok fennálló rendjében. Némi joggal mondották, hogy az egyiptomiak mindig azt a kérdést tették fel: "Hogyan?", a görögök viszont azt: "Miért?"

Az egyiptomi tudomány és bölcsesség a későbbi civilizációk számára közmondásossá lett. Oktatási rendszerük, úgy látszik, olyan embereket teremtett, akik tisztában voltak önmagukkal és a társadalomban elfoglalt viszonylagos helyzetükkel, és akik - ezen felül - elégedettek voltak. Annak, hogy az egyiptomi civilizáció oly sok évszázadon át szilárd maradt, talán az egyik oka ebben, a személyiség egészének kiművelésében rejlik.

---

A. Rosalie David: Az egyiptomi birodalmak
(Helikon, Budapest, 1986.) 114-117. o.