Korszakunkban (t. i. a védikus korszakban - i. e. 1500-560) az ind társadalomban két speciálisan indiai rendezőerővel kell számolnunk. Az egyik a varnarendszer, a másik az ásramák, vagyis az "életkorok" rendje.

A varna szó jelentése "szín"; ez valamilyen utalás lehetett az emberek bőrszínére, és elsősorban a világos bőrű árják és a sötét bőrű más népek különbségét volt hivatott hangsúlyozni. Az európai társadalmi fejlődésből ismert fogalmakat felhasználva a varna leginkább "rend"-nek fordítható.

A négy varna a következő: bráhmana - a papi rend, az ideológia és a szellemi foglalkozások letéteményese, a szent szanszkrit nyelv tudója és ápolója; ksatrija (itt rádzsanja) - a harcosok rendje, ahova a király is tartozott; vaisják - a vegyes foglalkozásúak, és súdrák - a felsőbb varnák szolgálatát végzők. Az első három rend együttesen alkotja a "kétszer születettek" rétegét. Ők voltak feljogosítva bizonyos szent zsinór viselésére, s a szertartáskönyvekben található bonyolult előírások csak rájuk vonatkoztak. A varnák kialakulása i. e. 1300-900 között ment végbe. A varnák közötti különbségek nem voltak még olyan merevek, mint a későbbi, ebből kinövő dzsáti- (kaszt-) rendszerben, ami az i. sz. I. évezred terméke. (Erről később még bővebben szólunk.) A varnák közötti házasság megengedett volt. Ugyanakkor csakhamar észrevehető a három felső varna közötti versengés. A bráhmanák igyekeztek felsőbbségüket biztosítani még a ksatrijákkal szemben is. Ez a késő védikus korszakban nagyrészt sikerült. A vaisják, akiknek elnevezése a vis, "törzs" szóból származik, egyértelműen a harmadik helyre kerülnek, foglalkozásként az állattenyésztés, a kereskedelem és részben a földművelés hárul rájuk. A bráhmana rend formálódásában bizonyos szerepe volt az árják előtti népesség megfelelő papi rétegeinek is, ami egyben egy sor ideológiai jelenség asszimilációját jelentette. A késő védikus korszak úgy zárult, hogy az áldozatokat bemutató bráhmana rend befolyása megingathatatlannak látszott, és ezt kénytelenek voltak elismerni a ksatrija királyok is.

Az ásramák a kétszer születettek életében a négy egymást követő életkorhoz kötött állapotot jelentik. Az első szakasz a brahmacsárja. A fiúgyermeket 7-9 éves kora között egy speciális beavatási rítussal vezetik be a tanulóéveket jelentő életszakaszba. A gyermek megkapja a szent zsinórt, és szülőapja mellé egy szellemi atyát (guru) kap, ki megismerteti egy bizonyos szent szöveggel (mantra), amelyet senkinek sem árulhat el egész életében. A tanulás éveit az ifjú rendszerint otthonától távol tölti. Huszonegynéhány éves korában hazatér, és családot alapít. Ezzel kezdetét veszi a grihasztha (házban tartózkodó), vagyis "háziúr, családfő" életmód. Gyermekei felnőttével egy bizonyos életkorban azonban fokozatosan lemond a gyakorlati dolgok irányításáról, ha lehet, egy erdei remetelakba tér, ahol vallási tanulmányoknak él, vánaprasztha, "erdőben lakó" lesz. Végül a halálra és a túlvilági életre való felkészülés időszaka következik, amelyet szent helyeken töltöttek el. Ennek neve szannjásza, "letevés", és az ebben a periódusban tartó egyén szannjászin, aki "leteszi" a világi dolgokat.

A védikus társadalom legkisebb egysége a nagycsalád volt, élén a családfővel, akinek neve kulapa, grihapati. Hatalma a klasszikus ókorból ismert pater familiasszal vethető egybe. A családon belül a nők és a gyermekek alávetett helyzetben éltek, habár a nők ott lehettek a gyűléseken, tanulmányozhatták a szent nyelvet (ez később szigorúan tilos volt számukra!), és korlátozott mértékben közreműködhettek az áldozatok bemutatásában. A bibliabeli Izsák feláldozásához hasonló történet rekonstruálható a védikus szövegekből. Sunahsépát apja az áldozati cölöphöz köti, és fel kívánja áldozni, de isteni beavatkozás folytán nem kerül sor erre (vö. Aitaréjabráhmana VII, 13-18). Mindez azt jelzi, hogy a családfő a gyermekeket tulajdonában lévő tárgyaknak tekintette. A családokból épült fel a nemzetség (gótra). A gótrák alkották a törzset (vis). A törzsek fokozatosan törzsi királysággá fejlődtek.

---

Wojtilla Gyula: A mesés India
(Gondolat, Budapest, 1988.) 37., 45-48. o.