A főmufti kádik^[1] és muftik^[2] népes serege fölött rendelkezett, akik a keresztény bírákhoz és püspökökhöz hasonlóan területi hatáskörrel bírtak. Szintén az ő fennhatósága alá tartoztak a dzsámik^[3] s azoknak az imámokból^[4], müezzinekből^[5] és prédikátorokból álló személyzete, valamint az iskolák és a tanulók, diákok, tanítók, tanárok, professzorok és rektorok hierarchikus láncolata. A hivatalnoki és vallási területek tagjai egyaránt ezekben az iskolákban részesültek oktatásban, és a legfőbb hivatali tisztségeket rendszerint az ulema^[6] réteg tagjai foglalták el.

Az ulema testület számos tagja tanárként töltötte be hivatását, e rangsor csúcsán pedig Isztanbul nagy medreszéinek vezető professzorai álltak. Ilyenek voltak a Hódító Mohamed és Nagy Szulejmán, valamint más, kisebb személyiségek által alapított nagy kollégiumok vezetői. A tanterv legfőbb részét a jog és a vallás alkotta, de - bár kisebb mértékben - figyelmet fordítottak az úgynevezett racionális tudományokra is, mint a természetrajz, a csillagászat és a matematika. A középkori iszlám hagyományú orvostudományt is tanították, és az orvosi hivatást az ilmije^[7] egyik ágaként tartották számon. A medreszék professzorai rangsort alkottak, s a legmagasabb rangú tanárokat az ulemák kezében levő állami hivatalok, mint a nisándzsi^[8] vagy a defterdár^[9] hivatala vagy éppen a bírói poszt várományosának tekintették.

A kezdeti időszakban az oszmán ulemák többnyire az ősi iszlám civilizáció országaiból, Perzsiából és Arábiából származó bevándorlók vagy tanulmányaikat ott végző emberek voltak. A 16. századra azonban már az oszmánok kerültek többségbe, s a fővárosban és a tartományi központokban saját felsőoktatási központokkal rendelkeztek. A vallási hivatalok örökletessé válásának tendenciája ellenére ezek soha nem lettek zárt papi kaszttá. A rabszolga-intézmény második generációjának tagjai - a katonai és a palotában betöltött tisztségek viselőinek fiai - gyakorta választottak papi pályát; de szegény sorból származó szabad mohamedánok - hivatalnokok és kézművesek, néha még törzsi tagok is megtalálták útjukat az iskolákon át az ulema posztjaihoz. Az oktatás, bár távolról sem volt általános, de ingyenes és támogatott volt, a tehetséges, de pénztelen diák fölemelkedhetett az ulema testületbe, eljuthatott a legmagasabb tisztségekig.

Az ulemák jogtudósok és teológusok voltak, jogi jellegű, dogmatikus és szigorú vallás képviselői. Az emberek szemében bírák és bölcsek, hatalmasok és többnyire gazdagok voltak. Mögöttük állt a törvény fensége, az állam hatalma és Allah, aki még földi képviselőjénél, a szultánnál is távolibb volt.

---

JEGYZETEK

1. kádi: bíró. A peres ügyek intézése mellett a pénzügyigazgatásban ellenőrzési és hitelesítési feladatokat kaptak a kádik, emellett a lakosság hangulatát és a magasabb beosztású tisztségviselők tevékenységét is figyeltették velük.
   
   
2. muftik: őket kérték fel jogi vélemény (fetva) elkészítésére, melyek gyakran döntő politikai jelentőséggel bírtak.
   
   
3. dzsámi: nagyobb és rangosabb mohamedán istentiszteleti hely, csak benne tartanak ünnepélyes pénteki istentiszteletet.
   
   
4. imám: előimádkozó és más szertartások (pl.: esketés) végzője. A siíták körében a kalifát is hívták imámnak.
   
   
5. müezzin: imára hívó. Isztanbulban a XVI. században a szultánnak 15 müezzinje volt.
   
   
6. ulema: tudósok, a vallási (jogi) tudományok szakértői, a mohamedán ideológia érvényesítői.
   
   
7. ilmije: az oszmán vallási vezetők testülete.
   
   
8. nisándzsi: főkancellár.
   
   
9. defterdár: a birodalom pénzügyigazgatásának különböző szintű vezetői.

Fordította: Dobrás Zsófia

---

Bernard Lewis: Isztanbul és az oszmán civilizáció
(Gondolat, Budapest, 1981.) 166-170. o.