A XVII. században az európai telepesek hatalmas területeket derítettek fel Észak-Amerikában. A Londoni Társaság első telepes csoportja 1607-ben szállt partra a később Virginiának nevezett területen. Ezt követően egyre több telepes érkezett, akik gyakorta összeütközésbe kerültek az őslakos indiánokkal. 1664-ben angol kézre jutottak a holland birtokok.
A XVIII. században az amerikai agrárstruktúrát a farmergazdaságok túlsúlya jellemezte. Az északi gyarmatokon már ekkor megindult a manufaktúraipar fejlődése. Ebben az évszázadban is tovább folyt a telepesek Nyugat felé költözése, így állandó volt a munkaerőhiány. A XVIII. század 2. felében a gyarmatok többségén az angol király által kinevezett illetve megerősített kormányzók kezében volt a hatalom.
A papságnak a gyarmatokon nem volt túlságosan nagy politikai szerepe. Számtalan, egymással ellenségeskedő vallási irányzat létezett. A felsőoktatásban ugyanakkor jelentős volt a klérus szerepe, az akkori főiskolák zömét papképzés céljából működtették. A XVIII. század közepén az egyetemek (Princeton, Yale stb.) tanári karában már liberális gondolkodású tudósok is megjelentek.
A gazdag ültetvényesek fiai nem ritkán az anyaországban folytattak egyetemi tanulmányokat (Pl.: Cambridge), és magukkal vitték Amerikába a divatos európai műveket és irodalmi újdonságokat.