|
AZ OKTATÁSÜGY FEJLŐDÉSE ÉSZAK-AMERIKÁBAN Az észak-amerikai telepesek az európai iskolákat utánozták, legalábbis annyira, amennyire ezt a határvidékeken uralkodó körülmények lehetővé tették. Amint ez nyilvánvaló, mindenekelőtt az angol hagyományok és szokások domináltak, mivel számos telepes az anyaországban született. Jóllehet, a népesség nagy része az angol társadalom azon közép- és alsóbb rétegeiből került ki, ahol gyakori volt az analfabétizmus, a dokumentumok azt mutatják, hogy az első emigránsok jelentős százaléka tudott írni-olvasni. Azon telepesek között, akik a Massachusetts-öböl mellett alapítottak kolóniát, minden 30 személyből egy iskolába járt (college), és ez az arány jelentősnek mondható, ha számba vesszük az anyaország kisvárosaiban uralkodó állapotokat. Az kétségtelen, hogy a határvidék egyszerű életvitele nem részesítette előnyben a tanulmányokat, a munkabírás és az ügyesség sokkal fontosabbnak bizonyultak, mint a szellemi ismeretek. A családtagok és a közösség teendői sosem értek véget, és sok órát fordítottak a munkavégzésre. Ilyen körülmények között sem idő, sem érdeklődés nem merült fel egy új oktatási rendszer kidolgozása iránt. Ennek következtében ugyanaz az állami és egyházi kontroll, amely már a reformáció-korabeli Európában is dominált, kezdetben Észak-Amerikába is átkerült. Az iskolarendszer kettős útjának az eszménye - egy az arisztokrácia, a másik pedig a nép gyermekei számára - sohasem gyökeresedett meg Amerikában, annak dacára, hogy igyekeztek azt meghonosítani. Miközben új politikai és gazdasági intézmények alakultak ki, kezdett formát ölteni egy sokkal demokratikusabb oktatási rendszer is. 1635-ben Bostonban döntöttek egy iskola alapításáról, melyet abból a jövedelemből kívántak fenntartani, amelyet az e célra szánt földdarab nyújtott, valamint magánbefizetésekből. A századvég előtt Új-Anglia további 30 városa választott hasonló eszközöket az oktatás finanszírozására, kimondva ezzel azt az elvet, hogy a városoknak nem csupán a kezdeményezést, de az iskolák fenntartásának felelősségét is fel kell vállalniuk. A pénzügyi támogatás a beiratkozásoktól függött, mely lehetővé tette a szülők befizetéseiből és a pénzbírságokból, engedélyekből, tulajdoni adókból és a városi földek és halászatból származó jövedelmekből kialakuló gazdagságot. A Massachusetts-öböl-beli kolónia még két fontos eszközről határozott annak érdekében, hogy kötelezze a késlekedve fizető városokat, hogy közreműködjenek lakosaik oktatásában. Az első amerikai oktatási törvény, melyet 1642-ben hirdettek ki, arra kötelezte a szülőket és patrónusokat, hogy részesítsék gyermekeiket elemi iskoláztatásban. Az alapvető és minimális tantárgyak a következőek voltak: angol olvasás, az alapvető törvények ismerete, katekizmus és egy mesterség megtanulása. A hivatalnokokat felhatalmazták a törvény betartatására pénzbírság kivetése és kötelező oktatás tekintetében. Meg kell jegyeznünk, hogy ez az első iskolai törvény nem alapított iskolákat, és még azokban a városokban sem történt ez meg, ahol a törvényt végrehajtották. Az 1647-es törvény volt az, amely elrendelte az 50 családnál népesebb városokban, hogy alkalmazzanak elemi iskolai tanítót, és a 100 családnál nagyobb városok alapítsanak latin grammatikai iskolát a középfokú képzés céljából. Elrendelték, hogy a városok különítsenek el jövedelmeket a tanárok javadalmazására, és úgy határoztak, hogy mindazoknak a városoknak, melyek nem értenek egyet a törvénnyel, büntetést kell fizetniük. Sok város inkább kifizette ezt a büntetést, még mielőtt jelentős összeget költött volna egy iskola felépítésére. Sokat hallhattunk már arról, hogy milyen jelentőséggel bírtak ezek az első törvények a nyilvános iskolák észak-amerikai rendszerének megteremtése kapcsán. A történészek nagy része egyetért abban, hogy mindez előzménye volt a XIX. századi állami iskolai rendszernek, de mások ellenkezőleg gondolják, és e törvények kihirdetésének okát tulajdonképpen abban a vágyban látják, hogy a gyerekek képesek legyenek elolvasni a Bibliát, mely a protestáns teória szerint elvezet az üdvösséghez. Bármi volt is az eredeti ok, a fontos az, hogy a kormány kiterjesztette hatalmát az oktatás fölött. A valóságban ezen oktatási rendszer abból a kálvinista véleményből eredeztethető, mely szerint az állam és az egyház felelős az iskolákért, és ellenőrzési joggal bír. Ehhez az eszméhez csatlakozott az az angol tradíció, mely a szegény gyermekek tanulásához nyújtott állami támogatást, mint ahogy ez kifejeződött például az 1601-es angol szegény-törvényben. A középső részek telepei is igyekeztek ezt az ellenőrzést az iskolákra kiterjeszteni, de képtelenek voltak hosszabb időn át ezt fenntartani a vallási közösségek jelentős sokszínűsége miatt. Délen az oktatásügy az anglikán egyház általános gyakorlatát követte. Kezdettől fogva magánügynek tekintették az oktatást. Az ingyenes oktatást gondolatban összekapcsolták a szegényeknek fenntartott javadalmi iskolák fogalmával; innen van az, hogy a gazdag családok lebecsülték az ingyenességet. Ez az ingyenes oktatáshoz való hozzáállás, mely csak az árvák és a szegények vagy indiánok számára létezett, jelentős mértékben szembenállt azzal az új-angliai hagyománnyal, mely szerint valamennyi gyermeket ingyenes oktatásban kell részesíteni. Kétségtelen, hogy azok a törvények, melyeket a telepesek jóváhagytak, arra irányultak, hogy a szegény gyermekeknek vallásos nevelést nyújtsanak és biztosítsák egy mesterség megtanulását - ezek a törvények eltértek a klasszikus angol arisztokrata szellemiségtől, melyet átültettek a kolóniákra. Az ezzel kapcsolatos uralkodó elképzelés szerint a nevelést arra kell használni, hogy a társadalom egy részét meg kell védelmezni a munkásosztálytól, mely az élet és a tulajdon szempontjából veszélyt jelenthet. Ami a katolikusokat illeti, kezdetben erőfeszítéseket tettek iskolák alapítására, de a XVII. század végén olyan kicsi és jelentéktelen kisebbséget alkottak, hogy iskoláik gyakorlatilag eltűntek az angol kolóniákról. A legérdekesebb az a hatás volt, melyet az oktatásügyre a kvékerek gyakoroltak. Pennsylvaniában, New Yerseyben és más kolóniákon való megtelepedésükkor számos iskolát hoztak létre gyülekezeteik gyermekei számára. A William Penn (1644-1718) nevéhez fűződő alkotmány, a "Kormányzási keret Pennsylvania számára" (Frame of Government for Pennsylvania), melyet az 1682-es első törvényhozó gyűlés hagyott jóvá, olyan nyilvános iskolarendszert vetített előre, amely a vallásos érdekek megóvását célozza. Ami a nevelést illeti, ez a törvény sohasem ment át a gyakorlatba: lehetetlen volt alkalmazni abban a korszakban, a szekták sokasága miatt. Kétségtelen, hogy a kvékeriskolák is olyan gyorsan nőttek ki a földből, mint ahogyan egy közösség kialakult; és még Penn ambiciózus oktatási rendszerének kudarca után is folytatódtak ezek az iskolaalapítások a Barátok Társasága működésének idején. A kvéker iskolák zöme elemi szintű volt, és ezek erkölcseik, életvezetésük és vallásos eszményeik kialakítására szolgáltak. A számtan és az írás valamelyest kiérdemelte a nevelők érdeklődését, a kereskedelem fejlesztésében játszott jelentősége miatt. Annyi bizonyos, hogy a kvékerek által tartott gyűlések a felnőttek számára is kiterjesztett oktatási program kiváló példáit állították össze. Az első telepes iskolák kialakulását a vallásos nevelés motiválta. Senki sem vállalt felelősséget a világi irodalommal, természettudománnyal, művészettel és társadalmi intézményekkel kapcsolatos ismeretek átadásáért. Az alapfokú iskolákban csak azokat az alapismereteket tanították, amelyek szükségesek voltak a Biblia olvasásához; a nevelés szűk látókörű és tartalomban szegény volt. Egy jó tanulónak elegendő volt mindössze egy év ahhoz, hogy megtanulja mindazt, amit az iskola nyújtani tudott neki. Az első észak-amerikai tanárok társadalmi helyzete érzékenyen változott egyik vagy másik helyszín helyzete illetve az iskolatípusok szerint. Új-Anglia és Új-Hollandia tanárait jobban elismerték, mint déli kollégáikat, ahol a szegény gyermekek tanításának felelőssége gyakran fehér szolgákra, néha rabszolgákra hárult. Így különböző tanártípusok léteztek, a kevéssé felkészült nőtől kezdve, aki saját konyhájában vezetett iskolát lányok számára, egészen a középiskolák végzett tanáráig, és a latin iskolák lelkész-oktatójáig. A tanárok fizetéséhez a beiratkozási díjakat, ajándékokat és a közföldekből származó jövedelmeket használták fel. Sok tanárt fűszerekkel, élelmiszerekkel és állatokkal fizettek ki. Általában a tanárok nem ismerték a fizetés napját és módját; és innen ered a tanárok állandó helyváltoztatása, akik közül sokan látszólag csavargókká váltak. Ahhoz, hogy életben tudjanak maradni, sokan szükségesnek látták, hogy két vagy több elfoglaltságuk is legyen: pl. voltak köztük prédikátorok, könyvelők sőt még sírásók is. A határvidéken uralkodó körülmények nem jelentettek semmiféle ösztönző erőt a valódi emberi értékek kiművelésére. Az ottani állapotok a természeti erőkkel való könyörtelen harcot jelentették, a szorgos emberek a klasszikus művekben csak egy eszközt láttak a Szentírás megértéséhez. Gyermekeik latin iskolákba mentek 8 éves korukban, és 15 évesen fejezték be azt. Annak ellenére, hogy a tanárok felkészültebbek voltak, mint az alapiskolákban dolgozó társaik, sokan közülük mégis illetéktelenek voltak ezen állások betöltésére. A legjobbak közülük fiatal klerikusok lettek, akik egész napjukat a prédikáció és a tanítás munkájának szentelték. Az oktatás módszerei hagyományosak voltak, hosszú tanórák, feleslegesen komoly tananyagok. A lusta diák züllött volt vagy ostoba. Valamennyi esetben a testi fenyítés volt a legjobb fegyelmezési módszer. A Harvard College (1636) volt az első telepes egyetem Észak-Amerikában:[1] valójában ez volt az egyetlen felsőoktatási intézmény a XVII. század során (a William és Mary-ben (1693) a tanulmányok szintje nem érte el 1700-ig a college magasságát.)[2] A Harvard létezésének első éveiben jelentős pénzügyi nehézségekkel küzdött. A beiratkozott hallgatók száma nem haladta meg a 20-at, a rektor gyakran egy személyben volt tanár és adminisztrátor is. Az oktatás ortodoxiája felett éberen őrködtek a környék lelkészei, ami annyit jelentett, hogy a rektor gyakran bocsátkozott vitákba egyházi kollégáival. A törvényhozó gyűlés életrehívása nyomán a Harvardon folyó tanulmányok első terve középpontjában a papi hivatásra való felkészítés állt, és a korszak legjobb hagyományait követte. Ahhoz, hogy valaki fokozatot szerezzen, szükséges volt, hogy latinra és héberre tudja fordítani az Ó- és Újtestamentum görög változatát, és helyesen tudja elemezni azt. A tanterv így tartalmazta a csillagászatot, etikát, geometriát, filozófiát, politikát és fizikát. Összegezve: a XVII. század folyamán a különböző kolóniák átvettek bizonyos eszközöket annak érdekében, hogy a gyermekek megtanuljanak olvasni és írni. Amint ez logikus, ilyen vagy olyan okok miatt sokan közülük nem tudták kihasználni a lehetőséget; de kétségtelen, hogy megteremtették az ingyenes alapfokú oktatás bázisát. Ami a középszintű oktatást illeti, csak egyes szerencsések látogatták a latin grammatikai iskolákat, ahol görögöt, latint, matematikát és hittant tanultak. Ezen latin iskolák, melyek alapvető célként tűzték ki tanítványaik felkészítését a college-okba, rendkívül népszerűtlenek voltak a nép fiai körében, mivel nem vették figyelembe a határmenti élet szükségleteit. Ha nem alapítottak ilyen iskolákat, akkor elég magas büntetést kellett fizetniük, és gyakran azokon a helyeken, ahol léteztek ilyen iskolák, átalakultak olyan kiváltságos iskolákká, ahova már csak a gazdag családok gyermekei jártak. Összességében, a valamennyi észak-amerikai számára nyújtott egyenlő lehetőségek koncepciója még messze volt a megvalósulástól. A XVIII. század elején a gyarmatokon csüggesztő volt az oktatás állapota. Új-Anglia számos városában büntetést fizettek, mert megtagadták a latin iskolák állítását. A Harvard, az egyetlen "college" az angolszász Amerikában, egy kis szeminárium volt, mely belső viták sorozatába bocsátkozott, és áldozatává vált egy pénzügyi krízisnek, mely létezését is fenyegette. Virginiában és a középső gyarmatokon volt néhány latin iskola, de az embereknek nem volt érdekük, hogy többet is alapítsanak. Tekintettel arra, hogy a határ folyamatosan előbbre tolódott, az iskolák fenntartása nagy problémát okozott a számos elzárt vidéken. Észrevéve végül is azokat a lehetőségeket, melyek Észak-Amerikában adódtak, az angol egyház 1701-ben megszervezte az "Evangéliumterjesztés"-t, hogy misszionáriusokat küldjön a tengerentúlra. Az észak-amerikai függetlenségi háború kirobbanása előtt az említett társadalom számos iskolát tartott fenn, nagyrészt elemi iskolákat, és elért a különféle tevékenységek csúcsához, még a puritán Új-Angliában is. Angliában és Amerikában is végéhez közeledett a klerikusképzésnek szentelt szemináriumok alapítása. A korszak tanárait a városi gyűléseken nevezték ki. Ez azt jelentette, hogy a tanár személyét a nép, a város lakói, a templomok, a királyi társaságok, a királyi intézők és London püspöke is próbára tette, amennyiben az anglikán egyház tanárairól volt szó! Ezen körülmények között a tanítás szempontjából legkívánatosabb tulajdonság az ortodox vallásosság volt. A felügyelettel klerikusokat, bizonyos funkcionáriusokat és bizottságokat bíztak meg, akik meglátogatták az elemi iskolákat, hogy meghatározzák, vajon kellően megtanulják-e a diákok a vallási hittételeket és a három törvényt. Az állás időtartama nagyrészt a szilárd vallásosságtól függött és a jó, erkölcsös jellemtől. A tanárok általában hozzá nem értőek voltak és bizonyos információk azt mutatják, hogy durvák és brutálisak is. De védelmükre el kell mondanunk, hogy a városokban és falvakban uralkodó légkör sem volt túlságosan finom. A tanárok nagy része férfi volt, kivételt képeztek a leányiskolák, és azon intézmények, amelyek gyakran nyáron tartottak nyitva, mikor a férfiak a földeken dolgoztak. Néha a déli ültetvényesek feleségei óraadásra szánták el magukat, hogy teljen egy kicsit az idő; néhányan közülük rabszolgáknak létesített iskolák élén álltak. A XVIII. század elejének Európája tanúja volt a nagy racionalista mozgalomnak, melyet felvilágosodás néven ismerünk. Ez a mozgalom számos ellentmondásos vonást mutatott, de összességében egy irányváltozás volt a hagyományos tekintélyuralommal szemben. Észak-Amerikában a felvilágosodás az egyén számára lehetőségei megismerését jelentette. Az olvasás iránti érdeklődés kezdett gyorsan terjedni, és emelkedett a magasabb szintű irodalom iránti igény és számos helyi újság látott napvilágot. A gyarmati történelem első éveiben az egyház és az állam ellenőrizték és buzgón cenzúrázták a nyomdászokat, de 1700 körül a szólásszabadság az amerikai élet egyik alapelvévé vált. Az új európai eszmeáramlatok miatt, a puritán klérus egyre nehezebben tudta fenntartani ellenőrzését Új-Anglia felett. A nagyszámú vallási irányzat elterjedése a gyarmatokon hasonlóképpen lehetetlenné tette az egyedüli egyház létezését, még a következő időszakokban is. A XVIII. század közepén a vallásos érzések újjászülettek, s ez egészen odáig vezetett, hogy ezt a korszakot "a nagy ébredés"-ként emlegetik. Emelkedett a vallásos igazgatók hatalma, de ez a hatalom különböző szekták kezében volt, és nem egyetlenegy kézben összpontosult. Ez a szellemi újjászületés leggyakrabban filantrópiában és altruizmusban csúcsosodott ki, a nyomorultak iránti szimpátia és a távolabbi viharoktól való félelem miatt. A kereskedelem nyereségeinek nagy részét átadták a templomoknak, iskoláknak, college-oknak és filantropista társaságoknak. Minthogy ez az új segítség nagyrészt a vallásos hév újjászületése volt, sok iskola nagy jelentőséget tulajdonított a vallásos tantárgyaknak, melyek szinte minden egyebet kirekesztettek, megkönnyítve újra az egyházak nevelésügy feletti ellenőrzését. Jóllehet, a XVIII. század folyamán az egyházak mindvégig folytatták az iskolák alapítását, kezdett kibontakozni egy liberálisabb oktatásügyi koncepció. Idővel a tanulmányok terve bővebbé vált, és a vallásos tárgyak már nem bírtak olyan jelentőséggel, mint korábban. A legrégebbi telepek lakói biztonságot élveztek, és magas életszínvonalon éltek. Sokan közülük kialakították saját nevelési eszményeiket, melyek azután elterjedtek az angliai munkanélküliek soraiban. A nevelés, úgy vélték, a legalkalmasabb eszköz ahhoz, hogy valaki "úrrá és tudóssá" váljon, követve a kulturális program azon alapelveit, melyeket ezen cél vezet. Azért, hogy eleget tegyenek ezeknek az új igényeknek, sok iskola új viselkedési formákat vezetett be, és elegáns beszédstílust és a legjobb antik szerzők műveinek olvasását. Noha nem pótolta teljesen az egyházi nevelést, ez a képzés, mely a korszak társadalmi életére készített fel, jelentős lépést jelentett az említett irányba. Abban az időben nagy népi nyomás nehezedett az iskolákra, hogy váljanak szakképzési központokká, amely addig a tanoncképzéshez tartozott. Ami az északi és keleti kereskedelmi központokat illeti, az a tény, hogy a latin iskolákat legtöbbször olyan tanárok igazgatták, akiknek a képzettsége klasszikus tanulmányok oktatására irányult, jelentős igényt hívott életre a szakmai-gyakorlati képzés iránt. Az Atlanti-part legjelentősebb közösségei magán és félszakmai-jellegű "angol" iskolákat alapítottak. 1709-ben egy bostoni tanár számtant, csillagászatot, írást és matematikai eszközök használatát kezdett tanítani. New York városában 1731 elejétől kezdve könyvvitel órákat kezdtek adni, és kicsivel ezután modern nyelveket tanítottak, mint amilyen a francia, olasz, portugál és spanyol. Azok tanulták ezeket a tárgyakat, akik külkereskedelemmel szándékoztak foglalkozni. A század közepén, a latin iskolákat is beleértve, kezdték beépíteni tanterveikbe egyik vagy másik gyakorlati tárgyat. A középosztályhoz tartozó szülők, akik addig azért küldték idősebb gyerekeiket iskolába és college-be, hogy papi tisztséget töltsenek be, most úgy határoztak, hogy gyermekeiknek gyakorlati képzést is adnak valami olyan tárgyból, amely segítségével felkészültek lesznek arra, hogy a kereskedelmi és üzleti élet felé nyissanak. Ez súlyos adminisztrációs problémákat okozott, főleg akkor, amikor egy iskolában csak egy vagy két tanár volt, ez pedig nem volt ritka a gyarmati korban. 1750-ben megjelent egy új intézmény, az akadémia, amely különféle iskolai feladatokat látott el, köztük a college-be való felkészítést. Benjamin Franklin (1706-1790) 1749-ben írt "indítványaiban" egy akadémia felállításáról Philadelphiában,[3] mely két évvel később nyitotta meg kapuit. Felvázolt egy tanulmányi tervet, mely tartalmazta (a klasszikusokon kívül) a modern nyelveket, angol nyelvtant, retorikát, irodalmat, történelmet és természettudományokat. Ezek segítségével kívánt gyakorlati ügyekben járatos, jól nevelt és művelt embereket képezni. Ezen tantárgyak megszervezésének nehézségét úgy oldották meg, hogy három iskolában osztották el a tananyagot: latin, angol és matematika. A diáknak választania kellett a három kurzus között. Ennek az évszázadnak a végén számos akadémia jött létre az Atlanti-part mentén, köztük olyanok is, amelyek leányok számára nyílottak. Általában magánintézmények voltak, és a kurzusaikat a helyi lakosság igényeivel egyetértésben alakították ki, és a tanárok előzetes képzésével. Innen eredt a szabálytalan fejlődés, mivel miközben némely akadémiák csak alapfokú iskolák voltak, mások a college-beli tanulmányokra készítették fel a diákokat. Az állami ellenőrzés eszméje kezdett tért hódítani amiatt, hogy a nevelés sokkal inkább helyi, mint egyházi üggyé vált, és a Függetlenségi Háború pillanatáig ez így volt. Valamennyi törvényhozó gyűlés jóváhagyott oktatásügyet érintő törvényeket, de ezek - Új-Anglia szélén maradva - nem kerültek át a gyakorlatba. New York és Pennsylvania például igyekeztek saját nyilvános iskolai rendszert meghonosítani. De erőfeszítéseik megtörtek a különböző egyházi közösségek ellenállásán, akik úgy határoztak, hogy saját iskoláikat ők maguk igazgatják. Kétségtelen, hogy megnőtt az érdeklődés az oktatásügy állami ellenőrzése iránt, főként a függetlenség kikiáltása után. Thomas Jefferson (1743-1826) volt ennek a mozgalomnak az élharcosa Észak-Amerikában. 1779-ben bemutatott egy tervet az állami intézmények újjászervezéséről a Virginiai Törvényhozó Gyűlésnek. Ez tartalmazott egy javaslatot az ingyenes oktatás rendszeréről, amellyel egyetértésben az állam alapfokú iskolákat létesített egész Virginia területén, és középiskolákat hoztak létre a legjobban támogatott ifjak számára. Ezen tanulók közül a legjobbakat a William és Mary College-be küldték, amelyet megfelelőképpen kibővítettek és újjászerveztek, és amely állami egyetemmé alakult. A törvényhozó gyűlés szembehelyezkedett Jefferson tervezetével, a különböző vallásos közösségek és a William és Mary barátainak ellenállása miatt.[4] Jefferson legnagyobb hozzájárulása az oktatásügy fejlődéséhez az volt, hogy hitet tett az egyetemes és ingyenes nevelés eszméje mellett, amelynek a beteljesülése nagyrészt a következő évszázadban történt meg. Rögvest, mihelyt biztosították a függetlenséget, Észak-Amerikát elárasztotta a pamfletek, eszmék és cikkek végtelen áradata, amelyek az új köztársaság oktatásügyének ellenőrzését illető elképzelések visszhangjai voltak. Georges Washington (1732-1799) nemzeti egyetem alapítását javasolta a kongresszusnak, mivel ezt tartotta ideális eszköznek az ország egységesítéséhez. Hogy együttműködjön e terv anyagi támogatásában, elrendelt néhány cselekvési formát a kormánynak. Csakugyan a négy első elnök támogatta egy nemzeti egyetem alapítását, és számtalan esetben a kongresszus is támogatta a tervet. De nem született semmilyen végleges lépés ebben az ügyben, és a terv a feledés homályába merült a polgárháború idején. A konföderációs alapcikkelyek értelmében egyetértettek az állami iskolák rendszerének megalkotásával. Kipróbálásra került két szabályzat a nyugati tágas közföldekre vonatkozóan. Az 1785-ös szabályzat kimondta, hogy a földeket fel kell osztani 9,6 km-es oldalú négyzetekre, melyek "township" néven váltak ismertté. Mindegyik ilyen területet 36 részre kellett felosztani, melyeknek 1,5 km volt az oldaluk. A 16. föld-darab - mely minden township közepén helyezkedett el - eladásából befolyt jövedelmet nyilvános iskolák anyagi támogatására kellett fordítani. Az 1787-es szabályzat erősítette csak meg ezt az agrárpolitikát, és úgy rendelkezett, hogy a kormányzati szervek hajtsák végre azt, beleértve nyilvános iskolák alapítását is, ha Észak-Nyugatot már kolonizálták. Mindkét szabályzat tartalmazott egy pontot az oktatás szövetségi megsegítéséről: s így ezek voltak a XVIII. századi Észak-Amerika legjelentősebb törvényei a későbbi századok nyilvános és ingyenes oktatása szempontjából.
Fordította: Kéri Katalin
Atkinson, Carrol - Maleska, T. Eugene: Historia de la educación (ed. Martinez Roca, Barcelona, 1966.) 128-137. o. |