"Becsüljük meg eszünket, kezünket..."[5]
A dualizmus korának technikai létesítményei, művészi alkotásai, építészeti remekeinek sokasága, az emberi ész és szorgalom megnyilvánulásainak összes ekkor megmutatkozó eredménye méltán váltották és váltják ki az új generációk nagy tiszteletét és komoly elismerését.
Magyarországon az első legjelentősebb technikai művek a vízi utak fejlesztésével voltak kapcsolatosak. "A Vaskapu-csatornát a millennium idejében, 1896. szeptember 27-én nyitották meg."[6] Ezzel akadálytalanná vált a hajózás a torkolattól felfelé. Óriási jelentőségű volt a Tisza szabályozása. A Duna és a Tisza munkálatai azt jelentették, hogy más folyóink - Dráva, Száva - valamint az összes többi mellékfolyó szabályozásával kapcsolatos műveleteket is el kellett végezni. Az első feladat volt a tervszerű ármentesítés, amelyet további munkálatok követtek, mint például a partok alakítása, a töltések elkészítése, az ipari csatornák építése, a mesterséges vízi utak kiépítése, a zsilipek kialakítása, a patakpartok rendezése, a lecsapolások és az öntözések megoldása, az alagcsövezési munkák elkészítése, stb. Az összes többi mellékfolyónk, sőt patakjaink szabályozásának nagyságára, mértékére és átgondoltságára következtethetünk a Maros folyónál felmerült egyik problémából, amely nem kisebb volt, mint az, hogy a folyó Szeged alatt vagy a város felett torkoljon-e a Tiszába.
A Balaton rendezése is ekkor kezdődött meg. Ezekhez az építkezésekhez kapcsolódtak a kikötők, rakpartok kialakításának munkálatai, a folyókon és a Balatonon egyaránt. Fiume ekkor a világ legnagyobb faipari kikötője volt. Ebben az időszakban létesültek a vízierőtelepek is.
Parlamenti döntés nyomán polgári szervezetek alakultak, amelyek szervezték és vezették a munkák többségét. Óriási szerepük volt mindebben az önkormányzatoknak. Ekkoriban alakult ki a vízrajzi, vízügyi szolgálat is. A legismertebb személyiségek Vásárhelyi Pál és Kvassay Jenő - az Országos Vízépítési Igazgatóság főnöke - voltak.
A közutak kiépítésének feladata is erre a korra hárult. E munka nagyságát is egy példával szeretném szemléletessé tenni. Az Al-Dunán a Duna jobb partján húzódó Trajanus vontató út építése hetven évig tartott. Ezzel szemben a másik parton épült Széchenyi utat Vásárhelyi négy esztendő alatt építtette ki, mégpedig úgy, hogy különböző társadalmi szervezetek ekkor még nem állottak a rendelkezésére. Az útügyi szervezetek kifejlesztése után hatalmas fejlődést láthatunk, mert 1890-ig 26.400 km utat építettek, amelyekhez 1914-ig még további 15.000 km épült. Ehhez számítsuk még hozzá a főváros, a városok és a községek útjait is.
Vegyük figyelembe még a vasúthálózat fejlesztését, amelyet más helyen részletezek. Nagyvárosainkban sorra kiépítették a lóvasutat, majd ezt felváltották villamos kocsikkal. Ekkor készült el hazánkban az első Földalatti Villamosvasút, amely az európai kontinensen is az első volt. Százegynéhány alagút épült ebben az időszakban. A Lánchíd után 1872-76 között felépült a Margithíd, majd az 1894-96-os években a mai Szabadsághíd (Ferenc József-híd), 1903-ban pedig az Erzsébet-híd átadása következett. Ekkor építették a Központi Vásárcsarnokot és még sok fémszerkezetű épületet. Ekkor létesültek legfontosabb gyáraink is.
Milyen precíz térképészeti, földmérési, tervezési, szervezési munkát kellett végezni mindezek előkészítéséhez és kivitelezéséhez!
Sok kikötői raktárt, állomásépületet, különböző helyiségeket, stb. kellett építeni. A munkák folyamán sok millió talicska földet kellett megmozgatni, sok ezer átvágást kellett elkészíteni a folyók szabályozásánál, és hatalmas mennyiségű követ, fémet kellett bányászni és feldolgozni.
Két adattal szeretném jellemezni a korabeli gépesítés színvonalát. Az első szerint a történelmi Magyarországon 1910-ben egyezertizenhét, 1917-ben háromezer-egyszázhetvennégy automobil volt. A második szerint 1925-ben, a rendes járatban közlekedő autóbuszok száma hetvennyolc volt.[7] A dualizmus korából teherautók számáról nem találtam adatokat, tehát feltételezhetően nem lehetett több, mint a többi gépjármű száma. Ilyen körülmények között elvégezni ezeket a nagyszabású munkákat nemhogy meglepő, hanem egyenesen csodálatra méltó, hiszen a korszak legfontosabb és legismertebb szerszámai a csákány, lapát, talicska voltak.
A munkaszervezés, a technológiai sorrend, a felmerült műszaki problémák magas szintű megoldása mellett rá kell mutatni egy másik probléma kiváló szinten történő megoldására is, amely nem más, mint a megfelelő információáramlás biztosítása. A dualizmusban erre nem sok lehetőségük volt a vezetőknek. A plakátragasztás és a kidobolás természetes megoldásoknak számítottak, de ezekkel a régi és kezdetleges módszerekkel ilyen eredményeket elérni nem lehetett volna. Két további lehetőség maradt: az egyik az oktatási rendszer fejlesztése, amely akkoriban jelentősen előrehaladt, a másik pedig az irodalom útján való ismeretközvetítés, tehát a sajtó, a szakmai- és a szépirodalom.
Az ország vezetői, főurai, politikusai döntő többségükben a nemzet és a haladás érdekében fejtették ki tevékenységüket. Az 1820-as években alkotta meg világraszóló műveit a Nemzeti Múzeumot alapító gróf Széchényi Ferencnek és a Georgikont alapító gróf Festetics György Julianna nevű testvérének házasságából született "legnagyobb magyar". Gróf Széchenyi István legfőbb tevékenységei között tartjuk nyilván a lóversenyek meghonosítását, az első egyesület létrehozását, amely lótenyésztéssel foglalkozott, a Magyar Tudományos Akadémia alapjainak megteremtését, a dunai gőzhajózás életre hívását, a pesti Hengermalom és a Kereskedelmi Bank alapításában való részvételét, az Al-Duna szabályozásának irányítását, a Duna-Majna-Rajna-összeköttetés előkészítését, a Lánchíd létrehozását, a Tisza-szabályozás megindítását, a balatoni gőzhajózás megkezdését.
Ebben az időszakban Kossuth Lajos is alapvető jelentőségű csoportosulásokat hozott létre. Ezekben igen aktív szerepet vállalt. A Honi Iparvédegyletben igazgatóként tevékenykedett, a Magyar Kereskedelmi Társaságban alapító tagként és a Magyar Iparműszaktár-egyletben is tagként szorgalmasan dolgozott, az Iparmű Kiállítások szervezőjeként is ismerjük tevékenységét, a Gyáralapító Társaság megalakulásának kezdeményezője, és a Magyar Nemzeti Igazgatóság egyik kiemelkedő alakja volt.
Kossuth Lajos az ipartestület irodalmi tevékenységét is meghatározta. Ő szerkesztette a "Hetilapot". Támogatta és segítette a "Népszerű könyvtár" és a "Mester-szótár" készítését, továbbá több ipariskolai tankönyv és az iparstatisztika készítésének hatalmas munkáit.
Bár a nemzeti átalakulás útjáról és teendőiről Széchenyi és Kossuth véleménye teljesen eltérő volt, mégis megegyeztek abban, hogy a szabadság, a vagyonosodás, és a szellemi előrehaladás ennek az előfeltétele, a nemesi előjogok, a jobbágyrendszer pedig ennek a gátló tényezője, akadálya. Mindketten részt vettek a Batthyány-kormányban és tették a dolgukat. Ilyen nagyszerű előkészület után a dualizmus időszakában hatalmas előrelépés történt hazánkban a gazdasági-társadalmi-politikai átalakulást illetően.
A korabeli épületek is magas művészi színvonalról tanúskodnak. A teljesség minden igénye nélkül felsorolok néhány közismert, ekkor épült művészi kivitelezésű épületet: ebben az időben készült a lipótvárosi Szent István-templom, a budapesti m. kir. Operaház, a m. kir. Kúria. Ebben az időszakban hozták létre a legfontosabb intézmények épületeit is, méltó helyet adva ezzel a tőzsde tevékenységének, a bank és pénzügyek intézésének, a posta és a takarékpénztár munkájának. Ma is megcsodálják a Királyi Palota szépségét az arra járó külföldiek és magyarok. De nem csak hivatalok épültek, hanem fürdők, szállodák, kormányzósági paloták, múzeumok, színházak. A Milleniumi Emlékmű, a Parlament nem pusztán egy ország építészeti remekei, hanem egy ezer éves állam emelkedésének jelképei is egyszerre. Városi, vármegyei székházak sokaságát sorolhatnánk fel, valamint iskolákat és intézeteket, amelyek azóta is ellátják feladatukat a száz éve emelt épületekben. Ebben az időben újították fel a történelmi Magyarország székesegyházait, templomait, várait.
Az irodalom, az építészet és egyéb művészetek nyújtotta információk mellett az országos munkák elvégzéséhez alapvetően szükséges volt az oktatási rendszer szakembereinek kiképzése és az oktatás hálózatának létrehozása, megfelelő kiépítése, majd felhasználása is.
Erre az időszakra esett a kornak megfelelő színvonalú műszaki értelmiség kialakítása és fejlesztése is. A műszaki értelmiség nevelésében a korszak nagy tanáregyéniségei kiemelkedő munkásságot fejtettek ki: Például Stoczek József, aki 1871-től a Műegyetem első választott rektora volt. Nagyszigethy Szili Kálmán, aki kemény és kitartó munkával elérte, hogy nyugat-európai színvonalra emelkedett a Műegyetem. Kisfaludi Lipthay Sándor pedig az egyik legnépszerűbb tanár volt az intézetben. A gyakorlati életben kimagasló tevékenységet folytattak Hollán Ernő és Dunaszentgyörgyi Tolnay Lajos mérnökök. Itt kell kiemelni Kherndl Antal tudós tanárt is, aki a grafosztatika világhírű művelője volt és Wartha Vince tudós tanárt, aki a kémiai technológia első előadója és az agyagipar fejlesztője volt. Még a fejlett államok is a vasutak gőzmozdonyokkal való fejlesztésén munkálkodtak, amikor Kandó Kálmán 1900-ban beadta az elektromos vontatásra vonatkozó alapvető tanulmányát.
A gépipar területén világhírű volt Mechwart András, Ganz Ábrahám, valamint Borbély Lajos a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű RT. technikai igazgatója. Az elektromosság gyakorlati felhasználásában kiemelkedőt alkotott Jedlik Ányos, aki az elektromotort és a dinamót fedezte fel, de nem szabadalmaztatta, valamint Déri Miksa és Zipernovszki Károly, akik 1882-ben szabadalmaztatták az öngerjesztésű váltakozó áramú generátort és Bláthy Ottó, aki előző két társával együtt 1885-ben szabadalmaztatta a zárt vasmagú transzformátort.
A szemléletformáló, újító, nevelő tanárok munkásságát nem részletezem tovább, de ki kell még emelni, hogy igen élénk szakirodalmi tevékenységet is folytattak. Magyar és német nyelven jelentették meg a munkáikat, valamint többen közülük folyamatosan kaptak meghívásokat külföldi egyetemekre és különböző tudományos társaságokba. Előadásaikat magyarul tartották a Műegyetemen. Munkásságuk nyomán a mérnöki tudományok kiléptek az ismeretlenségből, majd a másodlagos elismertségből; terjedt a technikai szemlélet és a tudományos alapokon álló gyakorlat. Ilyen óriási teremtő munkához a politikusoknak bizonyos szinten egységre kellett jutniuk, meg kellett teremteni a pénzügyi lehetőségeket, meg kellett alkotni a megfelelő törvényeket, meg kellett szervezni a munkákat, ki kellett képezni a szakembereket.
Ehhez először iskolákat kellett szervezni és fejleszteni, mégpedig felső-, közép-, és alsófokú iskolákat, amelyekben az alapismereteken felül szakmai képzésben is részesültek a tanulók. Ezzel az iskolafejlesztéssel jutottak megfelelő egzisztenciához - szakmájukon keresztül - az emberek tömegei. Így volt biztosítva a megélhetésük. Így váltak részeseivé és alkotóivá a fenn vázolt csodás fejlődésnek, amely az újkori pedagógia leglátványosabb és legdöntőbb lépése volt. Az európai kultúra több szakaszban fejlődött, kiemelkedésének ez volt a legutóbbi szakasza. Hajnal István ezt írja erről:
"Az újkori Európa három-négyszáz év alatt oly fejlődést mutat, ami szédületes magasságba emelte nem csak a Föld összes egykori kultúrterületei fölé, hanem minden régi kultúra fölé, aminek létezéséről az emberiség öt-hatezer éves múltjában tudomásunk van."[8]
Ezt a fejlődést a nevelő- és oktatómunkának is köszönhetjük. A magyarországi iparoktatás a dualizmusban nemhogy nem volt elmaradott, hanem helyenként, bizonyos területeken és szakmákban meg is előzte az európai színvonalat. Munkám további részében ezt az iskolaszervezési és iskolafejlesztési tevékenységet szeretném kifejteni.
A következő fejezetben vázolom mindazokat az ismereteket és folyamatokat, azokat a tanulmányutakon szerzett tapasztalatokat, amelyeket a magyar oktatás és a magyar iparoktatás kiváló irányítói megfigyeltek és kellő kritika után hazánkban bevezettek, kialakítottak és fejlesztettek.