Összefoglaló

Kalmár Károly nyug. főlevéltáros jelen munkája - egy több részből álló sorozat önálló köteteként - a zentai elemi iskolák történetét dolgozza fel az 1908. és 1944. évekkel jelölt időhatárok között. A kezdő időpontot az az esemény jelöli ki, amikor 1908. szeptember 17-én a helyi önkormányzat határozatot hoz az addigi községi népiskolák államivá válásáról, amelyet a magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Bács-Bodrog vármegye utólagos jóváhagyásával szentesít, s arról a zentai önkormányzattal szerződést köt. Végül is az állami elemi iskola Zentán az 1909/10-es tanévben kezdte meg működését.

A könyv első részében a szerző részletesen beszámol az új iskolák építéséről és a régiek tatarozásáról 1909 és 1918 között. Az iskolafejlesztés terén a leglátványosabb eredmény a munkástelepi hat tantermes (egyemeletes) iskola felépítése (1912), de ugyanakkor két tantermes és tanítói lakással ellátott iskolát emeltek Tornyoson, Gunarason és Keviben, továbbá egy tantermes, szintén tanítói lakással ellátottat a tanyavilág három pontján (Rudics-, Domonkos- és Polyák- iskolák). Ezek mellett a városban a meglevő iskolákat részben új épületekkel, részben új helyiségekkel bővítették ki, akárcsak a felsőhegyi iskolaépületet.

A továbbiakban a szerző a fennmaradt iskolai értesítők alapján igyekszik bemutatni az iskolai tevékenységet az oktatás ideje alatt és az órákon kívül egyaránt. Különös figyelmet érdemel az évzáró ünnepélyek műsorának részletes leírása, amelyből következtetni lehet az oktatás ideológiai irányultságára, annak nemzeti és vallásos tartalmára. Nem kevésbé érdekes az iskola útján folyó népjóléti tevékenység (a szegény sorsú tanulók támogatása) részletes bemutatása, amiből világossá válnak a korabeli rendszer szociális hibái, a népnyomor jótékonykodással történő megoldási kísérleteinek hatástalansága. Végül a jóval teljesebb számban fennmaradt iskolai anyakönyvek aránylag pontos képet adnak a működő iskolák tanulóinak és tagozatainak számáról, az ott működő pedagógusok (iskolaigazgatók, tanítók és tanítónők) személyéről.

Az első rész külön fejezete szól a háborús évekről, azaz az I. világháború idejére eső 1914/15-1918/19. tanévekről.

A II. rész "Iskolák a két világháború között" címen a Monarchia összeomlásától a Jugoszláv Királyság felbomlásáig terjedő időszakot vizsgálja, rámutatva az akkori rendszernek különösen a kisebbségi politika terén megnyilvánuló mulasztásaira és vétkeire. Említésre méltó, hogy a hátramaradt iskolai dokumentáció erre az időszakra még az előzőnél is hézagosabb, fogyatékosabb, ám a szerző szorgos kutatómunkával és kortanúk kikérdezésével kompenzálta az iratanyag hiányosságait. Így ennek a kornak az iskolaügyéről is megbízhatóan pontos kép tárul az olvasó elé.

Külön rész foglalkozik Zenta iskolatörténetének a II. világháború, azaz a magyar államiság részbeni helyreállítása idején lejátszódott történéseivel. A szerző az ebből az időből szinte hiánytalanul fennmaradt iskolai évkönyvek és a gondosan vezetett dokumentáció alapján igen szemléletesen mutatja be egyrészt az iskolarendszer magas fokú szervezettségét, a fejlesztésre tett különféle intézkedéseket, de a hazafias és vallásos nevelés túlfűtöttségét is, amelyet talán a háborús körülmények indokolnak.

A könyv legterjedelmesebb, IV. része részletesen leírja a város területén és a külterületeken működő (és működött) iskolákat, azok fizikai állapotát, felszereltségét, befogadóképességét és káderellátottságát.

A kötet szervesen beilleszthető a zentai iskolaügy történetét tárgyaló eddigi munkák sorába, s ha majd - reményeink szerint - elkészül az 1945 utáni időszakot feltáró, utolsó könyv is, azzal birtokunkba kerül a Zenta iskolaügyének teljes történetét bemutató, átfogó monográfia.

Szloboda János