Gellért: Deliberatio, Gellért-legendák
| |
| |
| |
| |
|
Szent Gellért püspök (977 után - 1046) fennmaradt és elveszett műveivel Észak-Itália latinságát hozta Szent István udvarába. Egyesek szerint az 1020-as években, bakonybéli remeteségében, nagyobb valószínűséggel azonban Aba és Péter királyok uralkodásának idején írta Deliberatio supra hymnum trium puerorum című művét (teljes névvel: Gellértnek, a marosvári egyház püspökének értekezése "A három ifjú éneké"-ről a tudós Isingrimusnak). A teljes egészében, de talán nem végleges formában fennmaradt munkában Dániel próféta könyvének 8 verséről elmélkedett. Az első Magyarországon született szentírásmagyarázó értekezés a szerzetesi zsolozsma hajnali imaórája (=laudes) ószövetségi énekének részleteit kommentárokkal látta el. Célja az volt, hogy a Szentírás más helyeinek és az egyházatyák bibliamagyarázatainak és egyéb tudományos műveknek a segítségével feltárja a betű szerinti értelem mögött rejlő mélyebb (allegorikus) értelmet, mivel a mindennapos használatban a szöveget megkopottnak érezte. Mivel az értelmezéshez segítségül hívott művek idézeteit láncszerűen fűzte egymáshoz és egészítette ki saját megjegyzéseivel, katénás (latin catena = lánc) bibliamagyarázatot írt.
A középkori nyugati latin irodalomban is jelentős helyet elfoglaló, néhol meglehetősen nehezen érthető mű Dionysios Areopagita misztikus filozófiájának hatásáról és az észak-itáliai liturgia ismeretéről tanúskodik. Nyelve és stílusa ugyanolyan nehezen követhető, mint gondolatmenete. Különös szeretettel alkalmaz erősen egyénies kifejezéseket (pl. a Szentírás könyveinek megnevezésére, Tekintetes Lakodalmas = Énekek Éneke). Gellért maga említi fennmaradt munkájában két másik művét, de Pál és János apostolok egy-egy leveléhez írt kommentárja és a Szentháromságról írott műve elvesztek. Az 1083-ban szentté avatott szerző legendája feljegyezte, hogy hőse az év minden napjára írt szentbeszédet (homiliat), ezek azonban aligha lehettek tematikus sermok, de 1982-ben néhány töredékük előkerült.
SzK
Gellért-legendák
Szent Gellért legendája két változatban is korunkra maradt, hasonlóan az István-legendákhoz. A kisebb legenda jóval rövidebb a másiknál, s első látásra régebbinek tűnik, a szövegét fenntartó legrégibb kézirat a 12-13. század fordulójáról származik. A nagyobb legenda ugyanakkor csak 15. századi kódexekben őrződött meg, s szövege említi Erzsébet királyné 1381. évi halálát, tehát ma ismert formájában kései szerkesztésű, szövegét számos anakronizmus csúfítja. Míg azonban a rövidebb szövegezés nem tartott fenn értékelhető adatokat arra a korra vonatkozóan, melyben hősének élete lepergett, addig a nagyobb legendának valóban vannak korai eredetű adatai, melyeknek ismerete a 14. században már bizonyal feledésbe merült (pl. a csanádi püspökséget és a nádorispán tisztét archaikus formában nevezte meg). A nagyobb legenda forráshasználata is a korai keletkezés mellett bizonyít, ti. nem a 14. századi Képes Krónika, nem is a 13. századi krónikák szövegét idézte, hanem egy 12. századi, mára már elveszett szöveget használt forrásul. A két legenda szövege számos egyezést mutat, ám egyik sem vezethető le maradéktalanul a másikból. A két szöveg eszerint olyan közös őslegendára vezethető vissza, melynek szövege már a 12. század közepe táján elkészült. Ezt a szöveget hívebben tartotta fenn a 14. századi átszerkesztés durva nyomait magán viselő nagyobb legenda, míg a rövidebb szöveg nem más, mint a 13. században az őslegendából készült szentbeszéd, melyet a szent ünnepén mondtak el. A szerző ismerte és idézte a szimbolikus teológia 11. század elején élt mesterének, Chartres-i Fulbertnek egy antik veretű szövegét, ennek szellemében Gellért élete mögé az üdvösségtörténet perspektíváját rajzolta: "Hiszen gyermekkorában öltötte magára a szerzetesi élet ruháját, és az ősszülő balravivő útját elkerülve az Istenhez hasonlóvá alkotott új ember ösvényén járt: az engedetlenség miatt elhagyott föld, azaz a paradicsom örömeit már serdülő korában igyekezett megszerezni." Szoros kapcsolatot mutat az idézet szellemisége a 12. századi reneszánsz előkészítőinek szellemi magatartásával. Gellért életének eseményeit a legendaíró vélhetőleg tudatosan megváltoztatta. Ha ugyanis hősét Aba Sámuel király híveként mutatja be, súlyosan beárnyékolta volna Gellért szentségét, mivel a pápa kiközösítette a magyar királyt és főpapjait.
SzK