liturgia, liturgikus könyvek, szakramentárium

liturgia

A keresztény egyház szertartásainak összességét jelöli a görög eredetű szó (eredeti jelentése: a népért végzett közszolgálat), de elsősorban a nyilvános istentiszteletet, a misét és a papi zsolozsmát. A katolikus liturgia a 9. század óta szilárdult meg, ám kisebb eltérések később is mutatkoztak területenként (egyházmegyénként), koronként és szerzetesrendenként.

SzK

liturgikus könyvek

A szertartásban - misében, zsolozsmában - használt különféle könyvfajtákat jelenti. Az ókeresztény korban valószínűleg a Biblia kijelölt példányai voltak, később a szerepek (celebráns, felolvasó, előénekes stb.) megoszlásával ezeknek megfelelő könyvtípusokká alakultak. A miséhez tartozó legfontosabb könyvek: a Sacramentarium (a miséző pap főimái), a Lectionarium és Evangeliarium (olvasmányok, illetve evangéliumok), a Graduale (az időszak szerint változó énektételek, kiegészítve az állandó részekkel - Kyrie, Gloria stb.), majd az ezredforduló után a valamennyi tételt tartalmazó Missale (= misekönyv; hangjelzésekkel ellátott formája: Missale Notatum).

A zsolozsmához mindenekelőtt a Psalterium (zsoltároskönyv) kellett. Ezt egészítette ki a Hymnarium (himnuszok), míg a zsoltárokat keretező és az olvasmányközi énektételeket (antifónákat és responzóriumokat) az Antifonaleban találjuk. A szertartásvezető imáit a Capitulare tartalmazza, az olvasmányokat pedig a Lectionarium Officii. Az ezredforduló után itt is egybeszerkesztették valamennyi részt, ez a Breviarium (kottával: Breviarium Notatum).

MJ

szakramentárium

Olyan liturgikus kódex megjelölésére szolgál, mely a latin liturgia állandó és változó imádságait tartalmazza. Összeállításuk az 5. századtól fogva vált szükségszerűvé, mivel ekkortól az imádságokat többször újra fogalmazták. A szakramentárium a későbbi misekönyv előfutára, mely a 13. századtól váltja fel elődjét.

SzK