PEDAGÓGIAI MŰHELY - Beszélgetések (Szerkesztette: Boreczky Ágnes)
KOZMÁNÉ KOVÁSZNAI MÁRIA

VÁLTOZIK-E A PEDAGÓGUS
A GORDON-TRÉNING HATÁSÁRA?

(Tréningtapasztalatok elemzése)


A kérdést időszerűnek látom, mert a pedagógus értéknyújtó szerepére ma is nagy szükség lenne. A közelmúltig ez az értékközvetítés a tekintélyelvűségen alapult, mára ez már szertefoszlott. A diákok kiszolgáltatottsága csökkent, nőtt viszont a pedagógusok kiszolgáltatottsága. A szülők, gyerekek, fenntartók nagyobb beleszólási joggal rendelkeznek az iskola életébe, mint eddig bármikor. A helyi igényeket kielégítő pedagógiai programok azt mutatják, hogy az oktatás kezdi a szolgáltatás jellemzőit felvenni. A hagyományos szerepkészlettel rendelkező pedagógus sokszor tehetetlennek érzi magát az új típusú elvárásokkal szemben.

Mai társadalmunkban a pedagógus segítő szerepe megnövekedett. Gondoljunk a gyerekeket érintő stresszes helyzetekre, a szülőkkel töltött viszonylag kevés időre, a tömegkommunikáció sokféle hatására. A kortárscsoportokban felerősödni látszik a negatív társadalmi minták hatása, illetve úgy tűnik, gyengül a család interakciós rendszere.

A terapeuta-szerű szerep elsajátításához az interperszonális kapcsolatokat szakszerűen kezelő pedagógusokra van szükség. Hipotézisemet is ebből vezettem le, ugyanis feltételeztem, hogy az új szerepkészlet kialakítása olyan konfliktusokhoz vezet, melyek kezeléséhez a pedagógusoknak nincs megfelelő eszközrendszerük. Feltételeztem, hogy a pedagógusok eszközrendszerét bővíti, szerepeinek egyeztetését, tanári hatékonyságát kedvezően befolyásolja egy kapcsolat- és személyiségfejlesztő tréning.

A segítő foglalkozások általános tapasztalata, hogy nagy a kifáradás és elfásulás veszélye. A "rutinból" tanítás és nevelés során a pedagógus elveszíti érzékenységét, fogékonyságát. A nevelés az alternatív pedagógiák megjelenésével kezdi visszanyerni megtépázott tekintélyét. Hatékonyan azonban csak úgy tudunk nevelni, ha az személyre szóló. Személyességünket pedig úgy őrizhetjük meg, ha érzékenyek, befogadóak, hitelesek és empatikusak vagyunk. A személyiségfejlesztő tréningeknek éppen az a célja, hogy az érzékenységet, a nyitottságot mind a problémákat, mind az örömöket tekintve újra előhozza és megerősítse.

Thomas Gordon amerikai pszichológus tanári eredményességi tréningje hatékonyságfejlesztő program, amelynek során a tanítás-tanulás folyamata eredményesebb lesz. A hatékonyság fokozása a tanulók és a pedagógus közötti kapcsolatrendszer javítására épül. A program önismereti és személyiségfejlesztő elemeket is tartalmaz. Humanisztikus szemléletének holisztikus jellegét mutatja, hogy az egész emberhez pozitívan közelít. Nagy hangsúlyt fektet a személyek közötti kölcsönhatásra. Humanista értékei a tolerancia, az együttműködés, a tisztelet és megbecsülés, a bizalom, a másikra figyelés, melyek vonzóak az iskola számára is, bár a szigorú hierarchikus rendszerben és versenyhelyzetben kétségkívül nehézségekbe ütközik a társas készségek kibontakoztatása.

A tréning során a hallgatók különböző készségekre tesznek szert: aktív hallgatás, én-üzenetek, konfrontálás, konfliktusmegoldási eszközök, tanácsadás stb. A készségeket az 50 órás tréning folyamán sokszor gyakorolják, hogy a különböző élethelyzeteket könnyebben tudják megoldani. A tréningnek személyiségfejlesztő hatása is van, nő empátiájuk, fejlődik asszertív magatartásuk, konfliktustűrő és -megoldó képességük, kritikai érzékenységük és önértékelésük.

A vizsgálatot egy budapesti tanári és egy kaposvári óvónői csoporttal végeztem. Kontrollcsoport segítette munkámat mindkét esetben. Olyan pedagógusokat választottam a kontrollcsoportba, akik ugyanazon a munkahelyen dolgoznak, ahol a csoporttagok. Vizsgálatukat azért tartottam fontosnak, mert felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az a pedagógus, aki ilyen típusú tréningre jelentkezik, miért teszi ezt. Azért-e, mert eleve valamilyen munkahelyi vagy magánéleti problémával küszködik és innen vár segítséget, vagy más indíttatásból teszi. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a kontrollcsoportok viszonya a konfliktusokhoz, az elégedettségi érzésük semmivel sem volt jobb, mint a csoporttagoké. Bizonyossá vált számomra, hogy a Gordon-tréningre jelentkezés motivációja a kíváncsiság, valami új megtanulása iránti vágy, az eszköztár bővítésének igénye volt. Egy hallgatóm azt írta, hogy laikusnak érzi magát a pedagóguspályán és profivá akar válni.

A vizsgálatban a hallgatók szubjektív boldogságérzésének a változását, a konfliktusokhoz való viszonyukat, illetve önértékelésüket figyeltem meg a szakirodalomból kölcsönzött kérdőívek segítségével. Mivel a változást kívántam mérni, ezért a "bemenő" és "kimenő" kérdőívek között azonosak is voltak.

Az elégedettségi mutatók a bemenő kérdőíveknél is viszonylag magasak voltak mindkét csoport esetében. Ez meglepő volt, hiszen két pedagógus mindennapi kommunikációját általában a panaszkodás jellemzi. Ezek szerint a magas értékeket úgy értelmezhetjük, hogy a pedagógusok nagyon boldogok? Az alacsony presztízs és fizetések ellenére a pedagóguspálya előnyei közé tartozik a kedvező időbeosztáson kívül az a pszichikai jutalom, amely a gyerekekkel való foglalkozás örömét jelenti. A vizsgálatból az is kiderült, hogy ez a szubjektív boldogságérzés még fokozható, különösen a tanároknál, akik nem kapnak annyi közvetlen visszacsatolást, mint az óvónők. A tréning végére a tanároknál ezek a mutatók nőttek. Az óvónők szubjektív boldogságérzése magasabb volt a bemenetnél is, amely feltehetően abból adódott, hogy a kicsi gyermekekkel való foglalkozás több azonnali örömöt jelent, mint a tanárok esetében az idősebb korcsoportú gyerekekkel való foglalkozás.

Izgalmas volt nyomon követni, hogyan változik a hallgatók véleménye a konfliktusokat illetően. A pedagógusokban óriási a megfelelni vágyás igénye. A kérdésekre adott válaszaikban nyomon követhetők azok az ellentmondások, amelyek a tényleges meggyőződés helyett az elvárt választ rögzítették. A tréning kezdetén szinte valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy a konfliktusok elkerülhetők, és valakinek mindenképpen vesztesként kell távoznia a helyszínről. A vereségmentes konfliktusmegoldást nem ismerték, és nem is nagyon hitték, hogy működőképes. Nem találkoztak még olyan módszerrel, amely lehetővé teszi a felek igényeinek figyelembevételét a konfliktusmegoldás során. A konfliktusoktól való félelem miatt szinte száz százalékban konfliktuskerülőnek vallották magukat. Ráadásul hajlamosak voltak sokszor ok nélkül is magukat hibáztatni, holott a bűntudat gátlón hat a kreatív konfliktusmegoldásra. Természetesen ez tovább rombolta amúgy sem túl magas önértékelésüket. Gyakori hallgatói kérdés, hogy: "Miért van az, hogy mindig csak utólag jut eszembe, hogy mit kellett volna mondanom a főnökömnek, a szülőnek, a gyereknek stb. És ha akkor nem jut eszembe, utólag már nem térek rá vissza, bármennyire is foglalkoztat a kérdés. Vagy mert nem merek (kiszolgáltatott helyzet), vagy mert nem akarom kockáztatni a kapcsolatunkat."

A fenti kérdés függőségi helyzetben és egyenrangú kapcsolatban értendő, hiszen a gyerekekkel való foglalkozás aszimmetrikus volta inkább megfordítja ezt a függőségi viszonyt. Tanár-diák relációban a pedagógus van hatalmi pozícióban, az ő megítélésétől függ sok minden. Sokan ezt is szorongással élik meg, hiszen nem fér bele abba a képbe, amit a jó pedagógusról alkotnak a társadalom tagjai és maguk a pedagógusok is.

Vizsgálataim azt bizonyítják, hogy a tréning végére sokat változtak a konfliktusokról vallott nézetek. A pedagógusok el tudták fogadni, hogy a konfliktusokat sokszor nem lehet kikerülni és vesztes nélküli megoldásuk is van. El tudták magukat képzelni a másik fél szerepében, higgadtabbak tudtak maradni, és megtanultak időt kérni. Bátrabban belementek a konfliktusok megoldásába, annak ellenére, hogy ezt tudták a legnehezebben elsajátítani. Természetesen ez érthető is, hiszen segítő technikákat lehet alkalmazni "hideg fejjel" is, végiggondolva, hogy mit is kellene mondani, ám a konfliktusok erős érzelmi töltésük miatt gyakran sodornak bennünket kontrollálatlan területre.

Önértékelésük vizsgálata során meglepő volt, ahogyan saját tanóráikról nyilatkoztak. Írásaik alapján azt hihetnénk, hogy eltűnt a humor és a türelem a kissé unalmas tanórákról, ahol a gyerekek nyugtalanok és tanulási kedvük is csak közepesnek mondható. Ismerve azonban a pedagógusok örökös elégedetlenségét, azt tartjuk valószínűbbnek, hogy az önmagukkal szemben támasztott túlzott elvárások alapján nem tartották tökéletesnek munkájukat. Így öröm volt számomra, amikor a gyakorlatok során felfedezték értékeiket, és felszabadultan tudtak örülni.

A záró kérdőívek eredményei meggyőztek arról, hogy igenis változik a pedagógus a Gordon- tréning hatására, személyiségfejlődésük során nő empátiás készségük, türelmük, segítő szerepükben hatékonyabb meghallgatókká válnak, fellépésük határozottabb lesz, önismeretük bővül, önbizalmuk nagyobb lesz. A hatékonyságukat növelő technikák, módszerek közül sokat elsajátítanak, néhányat nagy biztonsággal alkalmazni is tudnak. A csoport nyújtotta védettség fokozza érzékenységüket. Mindenki megfogalmazta, hogy rövidnek találja az 50 órát, több gyakorlásra lenne szüksége. Ez a tapasztalat vezet el bennünket következő kérdésünkhöz: a pozitív tapasztalatok ellenére vajon mennyire tartósak ezek a változások. Elegendő-e 50 óra arra, hogy az elsajátított készségek beépüljenek a személyiségbe. Gyakorlott instruktorként mondhatom, hogy nem. Csak néhány készség marad meg, a többi feledésbe merül. A visszarendeződés nem teljes, de a gyakorlás hiánya óhatatlanul a feledést jelenti. Tartósnak bizonyult azonban a pszichológia iránti érdeklődés. Évekkel korábbi csoportok tagjai számolnak be arról, hogy milyen sokat olvastak azóta ebben a témakörben. A készségek felejtése azonban a leglelkesebb volt hallgatóknál jellemző. Ezért feltétlenül jó lenne a készségek életben tartására megerősítő, ismétlő kurzusokat, illetve esetmegbeszélő csoportokat létrehozni. Ezek segítségével a pedagógusok a készségek újratanulásán (felelevenítésén) kívül közelebb kerülhetnének a problémák hatékony megértéséhez és megközelítéséhez, az aktív megoldáskereséshez is.


IRODALOM

TARTALOM