PEDAGÓGIAI MŰHELY - Beszélgetések (Szerkesztette: Boreczky Ágnes)
SIMONFALVINÉ ILLÉS GABRIELLA

TANÁROK LELKI EGÉSZSÉGE EGY FALUSI KISISKOLÁBAN


Az iskolának két főszereplője a gyermek és a pedagógus. Kettejük viszonya, egymással való kapcsolata meghatározó mind a jelen, mind a jövő nemzedékének egészsége szempontjából. Miközben a pedagógusok évről-évre azt tapasztalják, hogy tanítványaik testben erősödnek, nőnek, ezzel egyidejűleg egyre gyengébbek, érzékenyebbek az emberi kapcsolatokban rájuk háruló hatások feldolgozásában, a követelmények elfogadásában és az azoknak megfelelő cselekedetek elvégzésében.

Minden iskolában kialakulnak a helyi sajátosságok, szokások, írott és íratlan szabályok, egyfajta légkör, amely lehet semleges, érdektelen, de lehet rettenetesen hideg vagy szeretetteljesen meleg. Hogy a légkör mitől jó vagy mitől válik kibírhatatlanná, azt a benne élők sem tudják mindig.

Az idők folyamán a hagyományos értelemben vett tanárszerep változik, a hangsúly a közös munkára tevődik, ám természetesen a tanítás sikeréért továbbra is a tanár felel. Gyermekeink lelki egészségéért sokan vagyunk felelősek. Szülők, rokonok, de azok a felnőttek is, akik mindennapi életükben találkoznak a kicsikkel-nagyokkal. Közöttük is kiemelt helyet foglalnak el a pedagógusok. Szerepet játszhatnak az önismeret és emberismeret fejlesztésében, megelőzhetik a túlterhelést a teljesítmények, követelmények, elvárások területén, segíthetik a gyerekek konfliktusmegoldási képességének kifejlesztését és ezzel megakadályozhatják a káros szenvedélyek felé fordulást, s nem utolsó sorban csökkenthetik a stresszhatásokat, megtaníthatnak a stresszek elviselésére, kialakíthatják az ezek feloldásához szükséges megbirkózási stratégiákat.

Dolgozatomban az utóbbi problémával foglalkozom. A kérdésem az, hogyan jelentkezik egy falusi kisiskolában a stressz, milyen stresszorokkal találkozhatnak a gyerekek.

A kérdések elválaszthatatlanok a másik főszereplőtől, a pedagógustól, így az iskola tanárai között is szükségesnek éreztem vizsgálatokat végezni, hiszen ahhoz, hogy segítsék tanítványaik harmonikus fejlődését, hogy magatartásuk, emberi közeledésük javítson azon, amit a kedvezőtlen körülmények elronthatnak, az szükséges, hogy ők maguk is lelkileg egészségesek, harmonikusak, kiegyensúlyozottak legyenek.

A témát a következő szerkezetben dolgoztam fel.
  1. Mentálhigiéné, mentálhigiéné az iskolában (Buda Béla és Veér András meghatározását tekintettem kiindulópontnak).

  2. Egészségfelfogás, egészségdimenziók (Meleg Csilla és Vastagh Zoltán kereteit tartottam szem előtt).

  3. Stressz, konfliktusok.
A következő hipotézisből indultam ki. Az általános iskolában a diákokat számos olyan hatás éri, amely stresszhelyzetet vált ki belőlük. A stressz - Selye János szavaival élve - az élet sója. Bizonyos mértékű stressz természetes és szükséges a hatékony munkához, de a nagy intenzitású és gyakran átélt stressz negatív hatással van az érzelmi életre és a mentális egészségre. A kutatás során a célom az iskolai oktatási és nevelési folyamatokban azoknak a stresszhelyzeteket kiváltó jelenségeknek a feltárása volt, amelyek a tanulókat és az őket tanító pedagógusokat érintik. Ehhez az alábbi vizsgálati módszereket választottam:
    1. Pedagógusok konfliktusai

    2. Boldogság-teszt pedagógusoknak

    3. Hajlam a szorongásra
    1. Tanítási klíma mérése

    2. Kérdőív 8. osztályosoknak

    3. Mi jelent stresszt a pedagógusoknak?
Vizsgálataimat Pacsán, a Körzeti Központi Általános Iskola és Labdarúgó Kollégium intézményében végeztem. A település Zala megyében helyezkedik el a megyeszékhelytől 35 km-re. Közúton jól megközelíthető. A vasútvonal a falutól 5 km-re halad. A pacsai iskola jelenlegi formájában 1978 óta működik. Körzetesített intézmény, a tanulói létszám évek óta 320-350 fő között ingadozik, a cigány etnikumhoz tartozó gyermekek aránya 16-21% között mozog. A Labdarúgó Kollégium 50 férőhelyes, a II-III. korcsoportos fiúk 1975 óta jönnek hozzánk tanulni a megye környező településeiről. A tantestület az 1999/2000-es tanév elején 26 főből állt. A kérdőívekre 22 fő válaszolt: 18 nő és 4 férfi. Átlagéletkoruk 36,3 év (23-55 évig), a nőké 35,5 év (23-51) a férfiaké 39,7 év (26-55 év). Tanítással átlagban 12,6 évet töltöttek a válaszadók, legkevesebb az 1 év, legtöbb a 36 év. A tantestület tagjai nyitottak, a gyermekek és egymás problémáira érzékenyek, figyelmesnek mondhatók.

A tapasztalatok szerint a pedagógusnak csakúgy, mint minden embernek meg kell küzdenie saját belső feszültségeivel, a személyes élete során felmerülő problémákkal, különböző súlyú és tartalmú konfliktusokkal. Ezek egy része (általában a többsége) az ő intim szférájába tartozó magánügy, amelybe illetéktelenül semmiképpen sem szabad beavatkozniuk másoknak, sem kollégáknak, sem szülőknek, sem hivatali feljebbvalóknak. Ugyanakkor a hivatás gyakorlása során rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy az adott pedagógus miként boldogul önnön problémáival, hogyan alakul mentálhigiénés állapota, mennyire képes megőrizni belső egyensúlyát, fékezni indulatait. Az a tény, hogy mennyire lesz úrrá személyes konfliktusain, feltétlenül meghatározza az iskolai konfliktusokkal való bánásmódját. Más lehet a megoldási stratégiája az egyik dimenzióban, mint a másikban, rendkívül meghatározó a pillanatnyi lelki- fizikai állapota. J. B. Rotter a személyiség-lélektanban használja a "locus of control" kifejezést, amelyből arra lehet következtetni, hogy a személy saját élettörténetének megélésekor milyen okoknak tulajdonít jelentőséget. Ha a történéseket rajta kívül álló okoknak (pl. a szerencsének) tulajdonítja, akkor külső kontrollal rendelkező személyről, ha azonban az életesemények formálásában saját szerepét is tekintetbe veszi, akkor belső kontrollal rendelkező személyről beszélhetünk. A pedagógusoknál e szempont figyelembevétele konfliktuskezelő magatartásuk értelmezéséhez járulhat hozzá. A tanárok saját konfliktusmegoldási magatartása mintát jelent tanítványaik konfliktuskezeléséhez is. A személyes életben előforduló interperszonális konfliktusok közvetve befolyásolják a pedagógus tevékenységét. A megfelelő önismeret, a saját személyiség lehetőségeinek és határainak bemérése, a személyiség kongruenciája és az ennek alapján kialakult szociális képességek (kommunikáció, kooperációs képesség, tolerancia, empátia) szintje jelenti a konfliktusokkal bánni tudás szubjektív feltételrendszerét. A kollégákkal kialakuló konfliktusok jelentős részének megjelenése természetes. Problémát okozhat, ha a lényeg a felszín alatt marad, és lappangva mérgezi a légkört, vagy ha manifesztálódik ugyan, de a heves megnyilvánulás kimerül indulatos veszekedésben vagy ha a hatalmi helyzetben lévők nem vállalják a konfliktust.

A szülőkkel adódó konfliktushelyzetek jelentős része abból az alaphelyzetből fakad, hogy a szülő ugyanahhoz a gyerekhez másképpen viszonyul, mint a pedagógus. Ezeknek a konfliktusoknak a kezelését az is nehezíti, hogy tisztázatlanok az iskola és a szülői ház kompetenciájának a határai. Az mára világosan deklarált követelmény lett, hogy a családok vállalják vissza azokat a gondozói, nevelői, világnézet-formáló funkciókat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt elragadtak tőlük. A rendszerváltozást követően az iskolák többsége nyilvánvalóan nincs abban a helyzetben, hogy továbbra is ellássa ezeket a feladatokat. A pedagógusok között azonban számos olyan akad, aki nehezen mond le arról a nevelői attitűdről, amelyre szocializálódott. A szülők egy része "visszaköveteli" ezen jogait, de sokan vannak, akiket felkészületlenül ért ez a felelősség. E helyzet törésvonalain rengeteg a feszültség. A pedagógusra mint szakemberre hárul a feladat, hogy kellő empátiával forduljon a szülő felé és megértse indítékait. Ez tipikusan az a konfliktus, amikor egyik félnek sem szabad a másik legyőzésére törekednie, és a gyermek érdekében döntő jelentősége van a konszenzusra törekvő konstruktív kommunikációnak.

A tanítványokkal való szembekerülés a pedagógusok számára a konfliktus sajátos formáját hozza létre, hiszen miközben maga is az ütközés egyik résztvevője, egyúttal felelős a vele szemben álló félért. Feladatai közé tartozik, hogy a gyereket megtanítsa a saját konfliktusaival történő boldogulásra. Ez a feladat különösen nehézzé válik, ha a tanár érzelmileg erősen érintett a vitás kérdésben, esetleg éppen ő a sértett fél. Az indulat megfelelő formákban történő kifejezése joga a pedagógusnak, de elvárható tőle, hogy idővel mégis úrrá legyen indulatain, és ne tévessze szem elől azt a tényt, hogy az őt megbántó gyermek is rábízott, fejlesztendő személyiség, akiért minden körülmények között felelős. A pedagógus megértéssel, empátiával, együttérzéssel közelíthet a konfliktushoz. Ez természetesen alapos felkészültséget, megfelelő mentálhigiénés állapotot feltételez.

A "Pedagógusok konfliktusai" kérdőív húsz kérdéséből az első ötben arról kaptunk képet, hogy a pedagógusok szembenéznek-e konfliktusaikkal, vállalják-e azok meglétét mindennapjaikban. Ezután következtek azok a kérdések, melyek a pedagógusok magánéleti, munkahelyi, azon belül a kollégákkal, tanulókkal és a szülőkkel való konfliktushelyzeteinek megéléséről tájékoztattak. A kérdésekre adott válaszokat csoportosítottam, majd összehasonlítottam őket egymással, feltárva az esetleges ellentmondásokat. A konfliktusok megélésére egyértelműen pozitív válaszokat kaptam, bár abban már változatosabb volt a kép, hogy a pedagógusok milyen jelentőséget tulajdonítanak azoknak. A leggyakoribb konfliktusforrások a megkérdezettek között a tanártársak és a tanulók voltak. Jóval kevesebben élték meg konfliktushelyzetként a szülőkkel és az iskolai vezetéssel való kapcsolataikat. A konfliktushelyzetek megoldásában majdnem mindenki úgy tartja, hogy tevékenyen részt vesz. Érdemes felfigyelni azonban, hogy az előzőek ellenére mégis inkább konfliktuskerülő magatartással jellemezhetők. A konfliktusokba való beavatkozást inkább elkerülik.

A "Boldogság-teszt pedagógusoknak" szintén a mentalitás előzetes felmérésére szolgált. A szakirodalom szerint erős belső kongruenciával rendelkező teszt kérdései azt tudakolták, hogy a megkérdezett önmaga boldogságáról hogyan gondolkodik és ez mit jelent mások boldogságához viszonyítva. A vizsgálatok alapján összesítve húsz fő pozitív és három negatív módon értékelte saját beállítódását. Pár kérdéshez magyarázatot is fűztek a kollégák, melyekből egyértelműen kiderült, hogy a körülményeket nagyon meghatározónak tartják (külső kontroll). Életérzésük általában valamilyen konkrét történéshez kötődik, alapbeállítottságuk eszerint a közvetlen környezetnek való kiszolgáltatottság.

Ezután a konfliktusokkal és a boldogságérzéssel kapcsolatos attitűdöket összevetettem. A hat fokozatú skála alkalmat adott arra, hogy egyértelműen, de árnyaltabban fejezze ki az irányultságát mindenki (tehát az egyetértés fokozatait jelezhették a pedagógusok a skálán, azonban a kényelmesebb megoldást jelentő is-is válaszlehetőséget nem adtuk meg). A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a megélt boldogság szorosan összefügg a konfliktusok hiányával vagy azok kevés számával. Összehasonlítottam, hogy a munkahelyi vagy a magánéleti konfliktusok vannak-e nagyobb hatással a boldogságérzetre. Az eredmény: a kétféle konfliktus hatása nagyon hasonló képet mutat. Úgy tűnik, hogy aki harmóniát tud teremteni az élete egyik terén, az a másik területen is megtalálja az egyensúlyt maga körül. (A harmónia nem feltétlenül a konfliktus hiányát akarja jelenteni, hanem sokszor azzal együtt élni, azt feldolgozni).

Egy-egy esemény önmagában nem tekinthető stresszhatásúnak, éppen az egyéni különbségek, az ún. stresszrezisztencia (stressztűrő-képesség) miatt. Nem az esemény maga, hanem annak minősítése tesz valamit stresszé. A negatív hatású stresszélmények a pedagógus viselkedését is megváltoztatják. E hatások után az emberek kevésbé hatékonyak olyan feladatokban, amelyek pontosságot, türelmet, másokra való odafigyelést igényelnek. A pedagógus szakma magányos foglalkozás abban az értelemben, hogy a tanár elkülönülten, felnőtt társak nélkül végzi a tanítás munkáját. Erős autonómia-igény, fokozott felelősség és ebből adódóan szorongás, önértékelési bizonytalanság, a munka sikerélményeinek szűkössége az, ami irreálisan magas lelki követelményeket állít a pedagógusok elé. Ugyanakkor a lelki karbantartásra, kölcsönös támogatásra alig van szervezett lehetőség az iskolákban.

A "Mi jelent stresszt a pedagógusoknak?" című kérdőív 32 stresszhatást felsoroló megállapításai hat tartalmi csoportba sorolhatók. Az egyes részterületek összehasonlítása után a következő sorrendiség alakult ki. Első helyre a kollégákkal kapcsolatos stresszhatások kerültek. Ezután a tanulók következtek, majd a saját szükségletek kielégítésének hiányai, az ellenőrzés, a tanítással kapcsolatos feltételek hiánya és a szülők. Ezen eredmények tökéletesen egybeesnek a konfliktusokat feltáró kérdőívre adott válaszokkal.

Összességében hogyan látják az iskolában a tanárok és a tanulók egymást? Egyértelmű válasz nem adható. A klasszikus tanár-diák viszonyról alkotott kép azon a valós vagy képletes helyzeten alapul, hogy a tanár és a diák a katedra két ellentétes oldalán áll, kapcsolatukat valamiféle szembenállás jellemzi. A tanítás-nevelés - úgy tűnik - küzdelem, melyben két ellentétes érdek ütközik: a tanár alakítani akar, a diák pedig nem (vagy nem úgy) akar alakulni. A folyamat kimenetelétől függően a pedagógus sikernek vagy kudarcnak ítéli meg saját munkáját, függetlenül attól, hogy a sikerhez vagy a sikertelenséghez ő maga mennyit tett hozzá. A tanár-diák viszonynak azonban partnerkapcsolattá kellene válnia. Ahogyan két malomkő sem döntheti el, melyik csiszolja a másikat, ugyanúgy bármely emberi kapcsolatról elmondható, hogy nem egyirányú, hanem kölcsönhatások sorozata. A tanítás közös ügy, és úgy hatékony, ha mindkét oldalról nyitottan állnak hozzá. A szülők egy része az interjúk tanulsága szerint teljesen a tanárra hárítja azt a felelősséget, amelyet nekik kellene hordozniuk. A szülők az iskolának "delegálják" a problémát, így a felelősség sem őket terheli, a pedagógus pedig hibáztatható, ha a gyermeknek gondjai támadnak. A tanárra sokszor olyan terhek hárulnak, amelyeket nem neki kellene cipelnie, csak a társadalom, a család ráterhelte, és ő - megfelelni akarván az elvárásoknak - hordozza azokat. A "jó tanár" tulajdonságait csokorba szedhetjük, listát készíthetünk róla, modellezhetjük, azonban a személyiség torzulásához vezetne, ha a pedagógus megpróbálna görcsösen megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Mivel a tanár is ember, emberi mivoltából eredően számolni kell azzal, hogy hibázik, nem tud mindent, fáradt lesz, érthetetlenül vagy meggondolatlanul cselekszik. Ezeket a tulajdonságait a dolgozat vizsgálatai igazolták. De megmutatták azt is, hogy a tantestület legtöbb tagja hiteles, aki tisztában van korlátaival, becsületes és őszinte magához és másokhoz, érzelmeivel kapcsolatban nyitott.

Természetesen nincs olyan iskola, amely konfliktusoktól és kedvezőtlen élményektől mentes. Az iskola a társadalmi praxis részeként magában hordja az öröm, a siker, de a kudarc, a bánat, szomorúság, csalódás, frusztráció életérzéseit is. A nehézségek megfelelő emberi kapcsolatok közepette motiváló tényezőként hathatnak. A híres ökológus professzor, Juhász-Nagy Pál gondolatánál pontosabban és szebben nehéz lenne megfogalmazni a dolgozat következtetéseit.

"...én azt vállalnám mesteremnek, aki nem azt mondja meg, hogy én hogyan gondolkodjam, hanem azt, aki belőlem a saját igazságomat a legsikeresebben bontja ki. Ez lenne az új pedagógiai feladat az oktatás összes szintjén."


IRODALOM

A TÉMÁVAL KAPCSOLATOS IRODALOM

TARTALOM