Gyepü, határvédelem, őrök

GYEPÜ

A határvédelem szakszava: műveletlen, lakatlan földet, térelválasztott közt jelent. A magyarok gyepüi a 9-10. században több napi járóföldre kiterjedő lakatlan területek lehettek, melyeken a kalandozások során könnyedén áthatoltak. Szállásaikat ilyen módon pusztán hagyott területek gyűrűjével védték.

HATÁRVÉDELEM

A steppén élő magyar törzsek szövetsége több napi járóföldre terjedő gyepüvel védekezett más népekkel szemben. A szó szoros értelmében vett országhatárok csak a kárpát-medencei letelepedés után alakultak ki. A határokat egyrészt ellenőrzött természetes védővonal (erdőrengetegek, hegyek, mocsarak, széles folyók) biztosította, másrészt sáncrendszer kiépítése szolgált védelemre. Ehhez a várak is hozzátartoztak. A gyepün túli lakatlan területsávot, a gyepüelvét is folyamatosan figyelték. István király határispánságokat, őrgrófságokat szervezett a védelem érdekében. A védelmi rendszer gerincét a 11-12. században a határvármegyék alkották. Sajátos népelemei voltak a felderítők, az őrök, az íjászok, az erdőket vigyázók, a kapuőrök, a várőrök, a hírnökök és csőszök.

ŐRÖK

A határvármegyék várainak és a gyepüterületnek katonai biztosítását ellátó személyek, akik vámos feladatot is elláttak. Könnyűlovasokból álló csapataik parancsnoka az őrnagy volt. Közülük kerültek ki a gyepüelvék felderítői és első telepesei.