Lovasság, hadművészet
| |
| |
|
A honfoglaló magyar törzsszövetség fegyveres ereje kizárólag lovasságból állt. Mohamedán források szerint a magyaroknak 20 ezer lovasa volt. Fegyverzetük a 6-9. századi lovasnomád harcosokéhoz hasonló lehetett. Fegyvernemek a könnyűlovasságon belül nem mutathatók ki. A 10. század második felétől nehezebb fegyverzetű lovasságról is vannak adataink. Ezek kétélű, egyenes pengéjű karddal voltak felszerelve, de lényegében lovas íjászok voltak. A 10. század utolsó harmadától számolhatunk valódi nehézlovassággal, melynek harceljárása az elsöprő erejű támadás és közelharc volt.
A tatárjárásig háromféle lovasság különböztethető meg:
- steppei harceljárást alkalmazó könnyűlovasság,
- nyugati lovagi harcmodort követő nehézlovasság,
- a kettő között álló, átmeneti típusú lovasság.
HADMŰVÉSZET
A honfoglaló magyar törzsszövetség hadművészete hasonló a steppei népekéhez. Bölcs Leó bizánci császár Taktika című művében a türköknek nevezett magyarok hadművészetéről a következőket írta: "A magyarok nem kézitusában, hanem hadicsellel szeretnek győzni. Az ellenség utánpótlásának megakadályozása kedvenc stratégiájuk. Hadjárataikra sok állatot visznek magukkal, ezért legnehezebben a legelő hiányát viselik el. Körülárkolt tábort nem építenek. A nemzetségek és a törzsek a csata napjáig külön élnek. Egymástól nagy távolságra előőrsöket állítanak. Harcrendjüket éjjel állítják fel. Tartalék erőiket készenlétbe helyezik, a távolból való harcot, a cselvetést, a bekerítést, a színleges meghátrálást, majd hirtelen visszafordulást kedvelik." Fő fegyverük az íj és a nyíl. Géza fejedelem és István király a nyugati típusú nehézlovasságot igyekezett meggyökereztetni. Már Géza korában feltűnt a kétélű kardos, de még fémpáncél nélküli lovasság. A hadjáratok általában úgy zajlottak le, hogy a magyar csapatok megostromolták az útjukba eső várakat, majd élelemszerzésre és zsákmányolásra alkalmas területre vonultak. Csata olyankor alakult ki, ha lest tudtak vetni az ellenségnek, vagy ha nem volt elkerülhető az összecsapás.