Utószó (részlet)

"Az anarchizmus nem rögzített és zárt társadalmi rendszer, hanem inkább az emberiség történetének egyfajta irányzata. Ez az irányzat, szemben az egyházi és kormányzati intézmények szellemi gyámkodásával, azért küzd, hogy minden eleven egyéni és társadalmi erő szabadon és akadálytalanul kibontakozhassék. Még a szabadság is viszonylagos és nem abszolút fogalom, mert terjedelme egyre bővül, és egyre szélesebb köröket fog át sokféle módon. Az anarchista számára a szabadság nem elvont filozófiai fogalom, hanem minden emberi lény eleven, konkrét lehetősége arra, hogy természettől kapott képességeit kiteljesítse és a társadalom javára fordítsa. Minél kevésbé befolyásolja az egyházi vagy politikai gyámkodás az ember természetes fejlődését, annál hatékonyabb és harmonikusabb lesz az emberi személyiség, s annál inkább ő lesz a mértéke ama társadalom szellemi kultúrájának, amelyben nevelkedett."

Rudolf Rocker szavai szerint az anarchizmus: lehetőség. Út a gazdagabb, érdekesebb és szabadabb jövőbe, lehetőség a szellemi és politikai kibontakozásra: lezáratlan ideál, nyitott választás, kipróbálatlan, vonzó eshetőség. Az anarchista a jövőbe lép, új, uralom nélküli valóságot alkot hivatásának engedelmeskedve.

Az anarchizmussal foglalkozó társadalomtudós szerepe ennél csak jóval prózaibb lehet. Először is vállalkozhat az anarchizmus elméleti érvrendszerének és különböző típusainak vázolására - ez a politikai filozófus és a politikatudós közelítése. Másodszor azt kutathatja: mikor, melyik típus, miért, hogyan bukkan fel egyes történelmi helyzetekben, milyen társadalmi rétegek képviselnek anarchisztikus követeléseket - ezek a szociológus kérdésfeltevései. A harmadik lehetőség az anarchista mozgalmak leírása, dokumentálása és koruk társadalmába illesztése - ez az anarchizmus történészeinek feladata. A három közelítés természetesen nem zárja ki, hanem részben átfedi egymást, s helyet hagy pszichológiai és közgazdasági kérdezősködésnek is az anarchisták és az anarchizmus természetéről.