azdag patrícius család gyermekeként született Közép - Itáliában. Korszerű, humanista szellemű nevelést kapott, fiatalemberként gazdag családok mellett nevelősködött Ascoliban, Firenzében, Rómában. Viszonylag korán összeköttetésbe kerül a nápolyi uralkodóházzal, először Rómában - Beatrix nővérének, Leonórának tiszteletére adott fogadáson -, később pedig a Loreton keresztül utazó Beatrixnak is bemutatták. A retorikaoktatás mellett írói tevékenységet is folytatott, s tudós munkáival jó nevet szerzett Nápolyban. Ez lehetett az oka, hogy a Magyarországról visszatért Aragóniai Ferenc vele íratta meg annak a beszélgetésnek a leírását, melyen a királyi pár, Ferenc herceg és sok magyar főúr vett részt. A mű minden bizonnyal sikert aratott, és ez adta az ötletet, hogy írásait Budán is bemutatva egy tekintélyesebb pártfogóra tegyen szert. 1486 szeptemberében útnak indult, hogy Beatrixszal való ismeretségét felelevenítse, és bemutatkozzon Mátyásnak. Magával vitte kész köteteit a már megfelelő ajánlásokkal: Hemogenes szónoklattanát, Aphthonios Előgyakorlatok című munkáját, Herodianos históriáját, a Hunyadi család történetét összefoglaló könyvecskét mindezeket Mátyásnak; az előbb említett Symposiont és az Ascoli történetét feldolgozó Historia Asculana-t Beatrixnak dedikálva, az epigrammáit tartalmazó kötetet az ifjú Corvin Jánoshoz címezve. Hogy Mátyás érdeklődéssel fogadta műveit, s elégedett volt Boninival, ez a tőle kapott megbízásokból is kitetszik. Le kellett fordítania Philostratos műveit, valamint Averulino építészeti traktátusát. Helyzete mégis kedvezőt- lenül alakult, ezért az év végén visszautazott Itáliába és elfoglalta katedráját. Ám Mátyás nem mondott le tudós familiárisáról, ezért visszahívta öt. Ennek közvetlen oka, hogy 1488 elején megjelent Thuróczy János Magyar krónikája, amit az udvar finomabb ízlésű körei "tűrhetetlenül barbárnak " találtak. Mátyás tehát fölkérte Boncinit a tárgy reneszánsz szellemben, humanista stílusban, modern módszerekkel és méltó terjedelemben történő feldolgozására. Így Bonfini ismét Pannóniába indult, s kisebb - nagyobb megszakításokkal ugyan, de élete hátralévő részét itt is töltötte el.
munkához 1490 körül kezdett hozzá a tájékozódás és anyaggyűjtés után, és valószínű, hogy Mátyás halálakor már 16 könyvvel elkészült. II. Ulászló megbízását azonnal megújította, így az írást zavartalanul folytathatta. 1492-re betejezte az egészen Mátyás haláláig tartó eseményeket elbeszélő 38 könyvet, megírta a mű előszavát, melyben köszönetet mond Ulászlónak, hogy elődje után a munkát finanszírozta. 1493-ban, most már Ulászló felkérésére kezdi folytatni a Magyar történetet. Elbeszélésében az 1496-os országgyűlés az utolsó esemény, mert - miután szélütést kapott - búcsút mondott hivatalának, és nem sokkal később meghalt.
ortársai igen nagy fontosságot tulajdonítottak a műnek, keletkezésekor elsősorban politikai jelentősége volt. Mátyás a kül- és belpolitikai harcokban propagandisztikus célokra kívánta felhasználni, távlatilag fia hatalmi törekvéseinek igazolására, közvetlenül pedig a magyar trónra régóta áhítozó, az általa megcélzott császári trónt elfoglalva tartó Habsburgokkal szemben. Ez a Habsburg - ellenes él magyarázza, hogy Ulászló költségéket nem kímélve másoltatta minél több példányban, s ugyanez az oka, hogy 1515 után teljes körülötte a csend, senki sem olvassa, használja, a másolatok eltűnnek. 1541- re a közvetlen politikai aktualitása elenyészik, így megindul a kutatás a Tizedek után. Részei nyomta- tósban is megjelennek, lefordítják németre, franciára, magyar kivonatokat készítenek belőle, a XX. században napvilágot látnak a kritikai kiadások is, és 1995-ben végre elkészül a teljes magyar fordítás.
onfini a korábbi századokat tekintve vezérfonalként Thuróczy krónikáját követi, és ennek anyagát az egyetemes történeti feldolgozások segítségével nagymértékben kiegészíti. A krónikás hagyományokban sok helyen mutatkozó egyenetlenségeket, hézagokat stilisztikai eszközökkel tölti ki, beszédekkel, csataleírásokkal, analógiákkal. Az egyes szakaszok speciális szakirodalmát is hasznosítja (pl. Enea Silvio Piccolomini gót és cseh históriáját), ezek mellett mint- egy ötven antik és modern szerzőt említ. "Az ő magyar története - az elbeszélést minduntalan megszakító egyetemes történeti kitekintések révén - szerves részévé válik a egyetemes történetnek, mert ha az emberiség egészét figyelmen kívül hagyjuk, a magyar történelem is elveszíti értelmét." Bonfini műve nem annyira a magyar történelem feldolgozása, mint inkább humanista irodalmi alkotás, amelyből nem a tárgyra vonatkozó tudnivalókat kell megismerni, hanem azt, hogy mit tartott hazánk történetének a reneszánsz korának embere, egy kiemelkedő műveltségű, modern gondolkodású humanista.
magyar történet megírásában természetesen fontos szerepet kapnak annak meghatározó egyéniségei. Számos portrét találunk, amik a szereplők lelki alkatát, tetteit, az erényei és sorsa közti viszonyt érzékeltetik. A szövegben - különösen a IV - V. decasban - sok helyen találunk utalást Beatrix királynéra is. Ha azonban megvizsgáljuk ezeket a részeket, szembetűnővé válik, hogy a Mátyás-jellemzés mellett ezek mind terjedelmüket, mind nyelvi megformálásukat tekintve eltörpülnek, és ezeken a helyeken is főként a királyné külső tulajdonságait veszi számba.

aec nuptiarum expectatio, non parum ab intento belli studio regis animum remisisse fertur: deseruere conatus, et affectate uxoris desiderio generosi impetus retepuere, incedebat viriles animos, atque admodum molliebat, constantissima, frequensque Beatricis fama, quam singulari forma, venustate faustissima, incomparabili pudicitia, nobilitate rara, item extemporalitate orationis, et expeditissima pronunciatione prestantem, ex omnium ore perceperant. Accedebat virtutum muliebrium copia, etiam supra quam sexus ille pateretur: quibus accensus, in amorem se coniecerant."

zt összehasonlítva a IV. decas 8. könyvében szereplő király- képpel, nyilvánvaló lesz, hogy Beatrix alakjának megrajzolására az általános és kötelező elemeken kívül vajmi kevés egyedi tulajdonságot, jellemvonást vonultat fel. A Mátyásról írt rész egyértelműen olyan ember véleményét tükrözi, aki közvetlen közelről szemléli az uralkodót, jól ismeri, túllép a szokásos és személytelen dicséretek, magasztalások halmazán, s mély tiszteletről tanúskodó, de viszonylag reális képet kapunk a nagy törökverő, Hunyadi János fiáról.

ivo Mathie statura corporis fuit aliquanto maiuscula quam mediocris; forma eximia, generosus aspectus et multum referens magnanimitatis; rubens facies et flava coma, cui venustatem obducta supercilia, vegeti et subnigricantes oculi et sine menda nasus ne mediocrem quidem cultum addebant; obtutus eius liber ac rectus leonis more oculis nunquam inter videndum fere conniventibus. Favorem semper obstinato indicavit obtutu, quem vero limis respexit oculis, infensum sibi esse portendit; prominentiore collo et mento fuit et ore aliquanto latiore..."
roinde formosum erat corpus, cui color albus cum rubore fuerat admixtus, ex qua quidem mixtura mirum quandoque, ut de Alexandro perhibent, fragravit odorem, quin etiam lineamentis oculorum et levitate illi nimis fuit assimilis, quem semper vitae habuit archetypum..."
ec humanis quidem passus est sibi facile interdici voluptatibus, muliercularum quandoque obnoxius fuit amoribus, sed matronis abstinuit. Crapula et vino saepe cum amicis animum relaxavit; promptissimus ad promittendum; non difficilis ad iram; ingenium perquam liberale ac magnificum et ad clarissima quaeque facinora intentum; crudelitatis expers et barbarice inhumanitatis, qui ardentissimum inerat imitandorum Romanorum studium, quibuscum perpetuam sibi emulationem indixit..."
ugebat et illud splendorem maiestatis et spectantium admirationem, quod regalem celsitudinem non superbia, non elatio animi, non ianitorum improbitas ambibat, sed tanta mansuetudo, benignitas et clementia circumvenerat, ut nemo eum adierit, qui non modo gratia, sed solo aspectu se non beatum profiteretur..."
on purpure, non auree trabee splendor assiduus..."
omestico et mediocri delectatus habitus nisi cum res postulabat, tunc decorum studiosissime servauit..."
alibus et facetiis admodum oblectatus est et quandoque ita popularis, ut inter amicos domestice cenaturus culine curam obiret..."

zek az apró megjegyzések árnyalják az arcképet, melyből ízig-vérig humanista fejedelem tekint le ránk, akinek alakja délceg, tagjai egymással harmonizálnak, teste bírja a megpróbáltatásokat, aki remek hadvezér, bölcs uralkodó, aki vallásosságával is kitűnik, és bőkezű támogatója a művészeteknek. Beatrix esetében azonban csak asszonyi szépségét, erényeit dicséri, de nem ismerjük meg jellemét, és később is csak utalásokból vonhatjuk le a következtetést, miszerint e szűkszavúság oka a királyné és Bonfini közötti rossz viszony lehet.
kapcsolat megromlásának hátterét valószínűleg a királyi udvarban ekkor kiéleződött ellentétek adták, mert a trónutódlás miatt aggódó Mátyás tíz évi meddő házasság után arra az elhatározásra jutott, hogy utódjává nyilvánítja természetes fiát, Jánost. A 12 éves fiút elismerte, s hogy a származása körüli homályosságot eloszlassa, kidolgoztatta számára a római eredet teóriáját, és a Corvin nevet adta neki. Beatrix természetesen igen hevesen reagált erre, mert még reménykedett abban, hogy világra hozza a törvényes utódot. Ebben az évben az udvar két pártra szakadt, az egyik Corvin Jánosban látta a trónörököst, a másik Beatrixtól várta azt. E csoport magját a Budán tartózkodó aragóniaiak alkották, és persze Bonfinit is ide sorolták. Az is lehet, hogy magyarországi utazását a nápolyi udvar támogatta, hiszen mini kiváló szónok jó szószólója lett volna a királynő ügyének. Azonban ideérkezésekor hozta magával a Corvinusok eredetéről szóló, tehát a kiskirályfi legitimitását igazoló könyvecskét, hozott egy verseskönyvet, melynek előszava hasznos tanácsokat adott a trónörökös neveléséhez, és hozta a Symposiont. A beszélgetésben lényegében Mátyás és Beatrix áll szemben egymással. Mátyás a tisztes, szemérmes házastársi szerelmet tartja helyesnek, míg felesége szerint a szüzesség a legfőbb erény, amit a házasfelek közt is tiszteletben kell tartani. A vitából Beatrix kerül ki győztesen, és Mátyás belátja, hogy ezután tartózkodniuk kell a testi érintkezéstől. Nem nehéz elképzelni, hogyan fogadta ezt a "dicsőséget" a gyermek után sóvárgó királyné. Bonfini tehát belépése pillanatában a Corvin - párthoz csatlakozott. A később keletkezett Magyar történet egyértelműen az ifjú herceget pártfogolja, sajnálkozik bukásán, és Beatrixről a mű végén leplezetlen ellenszenvvel beszél.

egno Hungarico nihil sterilitate reginae incommodius accidere posse..."
...a magyar birodalom számára semmi sem lehet károsabb a királynő meddőségénél...

tt már nyoma sincs a korábban fellelhető jelzőknek, hanem egyértelmű a Beatrix felett mondott ítélet. Az egész haza számára ártalmassá vált a megérkezésekor ünnepelt nápolyi királylány.

ddebant plurimum laeticiae Pannonicae, faustissimus et perquam hilaris Beatricis aspectus: cui speciosa frons, elata supercilia, saginata tempora, item erubescentes utrique malem, cum oculorum hilaritate, nasi modestia, ac oris venustate, tantum rarae gratiae comparabat, ut forma habituque Venerem, Dianam pudicitia, et sapientia eloquentiaque Palladem ex omni parte Referret...qui (scilicet Mathias) virginis pulchritudine, ac ingeii dexteritate usque adeo coepit aestuare, ut nihil anhelantius appetere videretur..."
rimis eum annis nullam noctem sine Beatrice transegit, at it ne ab re quidem: venustas namque formae, dexteritas ingenii cum apposita elocutione coniuncta, ipsum (mihi crede) Socratem in amoris aestum coniecisset..."

z előbbi idézetben elénk tárul a reneszánszra oly jellemző antik utalásrendszer. Mitológiai hasonlatokkal, egy ókori isten, hérosz vagy történelmi személy nevének felidézésével az ismeretek, célzások egész sora indul meg az igényes olvasóban . Venus, Diana és Pallas Athene említésével egyértelművé válik, mely tulajdonságokat igyekszik kiemelni Bonfini. A szépség, az erkölcs és a bölcsesség mind - mind a reneszánsz fejedelemasszony szükséges erényei. Azzal, hogy eme istennőkkel méri össze a királynét, szinte isteni magasságokba emeli, és megelőlegezi neki a "diva" megszólítást, mindezt anélkül, hogy szavakba kellene öntenie. Ugyanakkor más oka is lehet, hogy a dicséretnek ezt a formáját választotta a konkrét tulajdonságok felsorolása helyett. Azáltal, hogy az istennők mellé helyezi, megadja a tovább nem fokozható elismerést, de mesterien kikerüli, hogy a vele rossz viszonyban álló Beatrixről - talán akarata ellenére - dicshimnuszokat zengjen.
néhány idézetből is kitűnik, hogy Bonfini is, a kor szokása szerint, a klasszikus latin nyelven ír. Tudatosan válogatja meg a jellemzés nyelvi eszközeit, és ezeket úgy variálja, hogy az olvasó figyelmét folyamatosan ébren tudja tartani. A felsorolásban válogatja a jelzős kifejezések szerkezetét. De nemcsak a szerkezetek, hanem a mondatok felépítése is követi a cicerói hagyományokat. A királyné jellemzését tartalmazó rész azonban az egész mű Mátyás korát felölelő fejezeteinek terjedelmét figyelembe véve roppant kevésnek látszik, főként egy olasz honból érkező humanista történetíró tollából, kinek feladata Beatrix érdekeinek védelme lett volna, ám nem lehet véletlen a fentebb leírt okok miatt.
eglehet, hogy Bonfini e "balsikerű" fellépése indította Magyarországra pár hónappal később a nápolyi udvar hivatalos megbízottját, a szintén kiváló historikusnak és szónoknak tartott Petrus Ransanust, aki Mátyás halála után ténylegesen támogatta a királyasszony törekvéseit.