három, jeles humanista - Bonfini, Tubero és Ransanus művéből próbáltam olyan részleteket kiragadni, melyek lehetőséget adnak Beatrix alakjának, helyzetének és szerepének megítéléséhez. De ezek a citátumok csak a szerzők véleményét tükrözik, s valószínű, hogy az igazság - mint mindig - az égig magasztalás és az elmarasztalás között van, félúton. Mindenkinek el kell döntenie, hogy ezekből mit fogad el, és melyikre tekint kritikus szemmel. Fontos azonban elmondani, hogy ezek a művek nem a mai ércelemben vett történelmi munkák. A bennük foglalt adatok, események, nevek - amik sokszor forrásértékűek ugyan - pontosságánál és tudományos módszerekkel való feldolgozásánál sokkal fontosabb, hogy ezekből megtudhatjuk, mit gondolt a humanista világ hazánkról, mit tartott érdemesnek elmondani Magyarországról, annak történelméről. Tehát sokkal inkább a kor szellemét tükröző irodalmi alkotások a humanizmusra jellemző megfogalmazásban, stílusban és kifejezőeszközökkel. A mégoly ellentétes méltatások ellenére, van egy pont, ahol a vélemények találkoznak mindannyian elismerik a királyné szerencsés szellemi adományait. Ez a Mátyás egész szellemi irányultságával tökéletesen egyező műveltség lehetett hatalmi állásának kulcsa.
átyás, mint minden, korszakára alakító hatást gyakorló nagy ember, egészen korának gyermeke volt s föltétlen odaadással vette föl lényébe amaz idők uralkodó áramlatát. Az Olaszországban megindult renaissance legcsodásabb varázsát épp akkor árasztotta az európai népek kimagasló szellemeire. Addig nem is sejtett perspektívák nyíltak meg az emberi értelem előtt a klasszikus ókor hagyományai elterjedésének s az ember és a természet elfogulatlanabb megismerésének hatása alatt. Az a gyökeres átalakulása az egyéniségben fölszabadúlt ember világnézetének, mely a keresztény hit tanításának s az ókori irodalom eszmekörének megkísérlett összeolvadásából bontakozott ki, az a pogányosan szilaj életkedv, mely a középkor aszketizmusát háttérbe szorította, s míg egyfelől az élet legfinomúltabb örömeinek, legszíngazdagabb pompájának élvezetére tanított, másfelől az antik műemlékek becsének, s az emberi test fölismerése útján a művészeteknek szinte káprázatos föllendülését idézte elő, mindez ellenállhatatlan erővel vonzotta, ragadta magával Mátyás lángeszét, égi képzeletét, határtalan becsvágyát. És mindennek az igéző női báj szimbólumában való megnyilatkozását, megtestesülését láthatta ő Beatrix személyében."