udovik Crijevic előkelő raguzai családból származott, 1459-ben született egy helyi patrícius fiaként. A szülővárosában végzett tanulmányok után a párizsi egyetemre ment tanulni, ahol mindkét jogot (egyházi és világi) hallgatta a filozófia és teológia mellett. Vizsgáit olyan sikeresen végezte, hogy egy ideig tanított is az egyetemen; itt kapta a Tubero melléknevet. Párizsból hazaérkezve szokatlan öltözködésével és viselkedésével állítólag annyira megbotránkoztatta polgártársait, hogy különböző atrocitások érték; ezek hatására belépett a bencés rendbe, és a Raguza melletti Szent András szigetre vonult, melynek kolostorában húsz évet töltött. Innen Visnjica-ba ment, ahol haláláig, 1527-ig a Szent Jakab kolostor apátjának tisztét töltötte be, Raguzában pedig érseki helynök lett. A bencés kolostorokban eltöltött évek alatt rengeteg ideje volt a klasszikus történetírók tanulmányozására, az események összegyűjtésére és lejegyzésére. Érdeklődött hazánk iránt, igyekezett megérteni a korabeli Magyarországon történteket, kapcsolatot tartott fenn magyar ismerőseivel, többek között Frangepán Gergellyel és Váradi Péter érsekkel. A kapcsolat kialakulásának több oka is lehetett, egyrészt, mert a kalocsai érsekség, Frangepánnal az élén, irányította az ország déli felének egyházi életét, másrészt a horvát származású egyházfő különösen érdeklődött a dalmát események iránt. A legfontosabb összetartó erő azonban azonos műveltségeszményük és világszemléletük lehetett. A művelt főpap udvara, mely az ország egyik humanista központja volt, jelentette a szellemi műhelyt, a megértő barátok létét Magyarországon. A XV - XVI. századi humanistáknak életeleme volt a művelt társaság, az eszmék, a gondolatok állandó kicserélése, az egymástól való tanulás. E szellemi légkörben az író és olvasó között nincs különbség: az olvasó maga is író és viszont; a humanista irodalom közönségét maguk a humanisták alkotják. Nyelvi akadály pedig nincsen, hiszen egész Európában a klasszikus cicerói latin nyelven írtak. Tubero számára ez a közösség nem csak adatokkal szolgálhatott koruk eseményeire vonatkozóan, hanem témákra is felhívhatta a figyelmét, s valószínű, hogy egyetértett mindazzal, amit a dalmáciai történetíró a magyarokról írt.
visnjicai apát teológiai és jogi tanulmányai alapján igen kritikus szemmel figyelte korának történéseit. Azért szentel nagy figyelmet a magyar viszonyoknak, mert úgy tekintett Magyarországra, mint az egyetlen olyan erőre, amely valamiféle ellensúlyt jelenthet a törökkel szemben Raguza számára. Ezt mutatja, hogy művéből, aminek eredeti címében is Pannónia szerepel, öt könyv szinte csak a magyarországi ügyekkel foglalkozik. A munka első négy könyvét tehát az 1490-től 1492-ig, azaz Mátyás halálától II. Ulászló hatalmának megszilárdulásáig terjedő időszak magyarországi eseménytörténetének szenteli, és ezt a korszakot tárgyalja a legnagyobb rendszerességgel. Az 5. könyvben már eltér ettől, és csak a számára fontos eseményeket veszi számba. A későbbiekben egyre több témát dolgoz fel, korábban is következetlen időrendje fellazul, és egyre több a pontatlanság is. Forrásaira, mivel művét nem fejezte be, s nem készítette el a felhasznált irodalmak jegyzékét, csak következtetni tudunk. Hivatkozik Diocleatesra Raguza történetének megírásakor, Pliniusra, és több alkalommal szóbeli értesüléseire. A magyar eseményekről barátai tájékoztathatták, művének többi részéhez a raguzai polgárok szolgáltatták az adatokat. Azt azonban, hogy Bonfini Decasait használta-e, nem lehet tudni. Nem kizárt, hogy ha Bonfinit nem is, valamiféle olyan más művet követett, amire Bonfini is támaszkodott. De a két munka szemléletbeli különbsége egyértelmű. Míg Bonfini udvari történetíróként nyilvánvalóan megbízójának kedve szerint írta könyvét - kiváltképp igaz ez II. Ulászló uralkodásának idejére -, ezzel szemben Tuberot nem kötik az előírások, nem kell elhallgatnia véleményét, nyugodtan írhat elmarasztaló kritikát is az uralkodóról, és ezt meg is teszi. Kora fejedelmi portréinak elkészítésekor módszere többnyíre nem a közvetlen jellemrajz, hanem cselekedeteiket bemutatva ábrázolja őket, és tetteikhez fűz megjegyzéseket. (Ezt látjuk majd Beatrix esetében is.) Néhány esetben azonban kivételt tesz, mint ahogy Mátyás királlyal is, hiszen a bíráló észrevételek mellett királyunkról elismerő hangon szól, még ha az udvari humanisták által lemásolt erénykatalógus hiányzik is. Ezzel szemben a királynőről alkotott képben dicséret szinte alig kap helyet. Elsőként a Mátyás halála utáni fejezetekben találkozunk vele.

egina igitur (...) relicta regia, in privatas civitatis aedes sese recepit; seu vim reguli metuens, seu, ut eo facto, quasi e domo sua pulsa esset, et digniorem commiseratione faceret, ac maius odium regulo conflaret. Proceres deinde supplex orat, ne se reginam legitime creatam deserant, privatamque esse patiantur..."

tt világosan látszik, amire az előbb már utaltam, miszerint a szereplők cselekedetei és annak magyarázatai adják a képet a bemutatni kívánt személyről, nem pedig a valós tulajdonságok felsorolása. A hatalmat magának megszerezni vágyó Beatrix arcképét sokkal jobban árnyalja mesterkedésének, tettei rejtett mozgatórugóinak feltárása. Ugyanebben a részben írja:

rincipes, qui Wladislaum in Hungaria regnare optabant, quamquam Beatricem, ne in regno quidem privatam agere e Republica existimarent, nedum Reginam esse nolebant, tantum odii, sive Reginae ipsius, sive Regis Matthiae culpa, in illam conceptum erat; nam et illa, praeterquam quod sterilis esset, parum benefica habita est, et Hungarorum Optimates, quemadmodum in Matthiam, ita et in uxorem eius erant animati..."

ogy az előkelőknek jó okuk volt a központi hatalmat mindeneszközzel erősíteni akaró Mátyás iránti ellenszenvre, könnyen belátható. De miért ez a gyűlölet a királynéval szemben? A hazai nemesek féltékenyen szemlélték a Beatrixszal ide érkező itáliaiak érvényesülését, hisz a király pár velük vetette magát körül. Nincs adat arról, hogy a Nápolyból jött királylány ideérkezése után bármiféle kapcsolatot alakított volna ki az itteni előkelők családjaival. Ezen kívül, ahogy azt már Bonfini is említette, a királynő egészen más szokásokat honosított meg az udvarban; a király és alattvalóinak találkozásai kötöttebbé váltak, ritkultak, megváltozott a királyi napirend. Ám Beatrix hatása nem merül ki ilyen "apró" dolgokban, mert aktívan belefolyt mind a bel-, mind a külpolitikába Mátyás, majd később saját érdekeit szem előtt tartva.
király egyik leveléből is értesülhetünk az ellenszenv meglétéről. Az új kultúra és szellem is idegenkedést váltott ki a nemesekből, s Mátyás ösztönzésére sem igyekeztek annak példáját követni. Ez okozta, hogy a király kénytelen volt magát az olasz humanistákkal körbevenni, hiszen közöttük találta meg műveltségének neveltetésénél fogva éltető légkörét. Ezen kívül a királyné Mátyásra gyakorolt, tudvalevőleg jelentékeny hatását is gyanakodva figyelték. Ám ez a befolyás sem volt elég ahhoz, hogy érvényesítse akaratát a trónutódlás kérdésében. Mivel pedig Hunyadi Mátyás e szempontból rendezetlen helyzetet hagyott maga után, halálakor özvegye sajátérdekeinek védelmében bekapcsolódott a hatalmi harcokba Ulászló oldalán, tőle várva uralkodói méltóságának jogszerű megerősítését egy újabb házasság révén.

eginae animum, re ex eius voto gesta, ac si deleto Reguli exercitu, quasi regnum sibi, simulque optatum confirmasset matrimonium, ingens laetitia incessit: qua gestiens, ut sunt feminae natura temperandis animi affectibus impotentes, credebat ea victoria rem suam magnis auctibus crevisse; atque ob id Hugarorum dolum percipere non potuit, qui ei (...) intendebatur, virique defuncti, non sine famae iactura, omnino iam obliviscitur, atque amori, quo dudum capta erat, indulgens, magno studio Vladislai partes suscepit. Illa enim, vivente adhuc coniuge (...) Wladislaum ardentissime amasse dicitur ..."
taque veste lugubri deposita, tanta regii coniugü eius animum, privatae vitae impatientem, cupiditas invaserat, iubet tibicines canere, puellas nobiles, quae regio more in eius ministerio erant, saltare, choreasque cum aulicis, ut in nuptiis fieri solet, ducere, nummos in plebem aedibus suis obversantem spargere, atque hoc pretio populi voces plaususque aucupari, demumque Vladislaum Hungarorum regem, virumque suum, impudenter sane, et praeter matronale decus, appellare..."
uamquam ille (...) Reginae (...) procacitate ac petulantia (...) vehementer oftendebatur. Nimirum pudore, ac modestia, praecipuis mulierum bonis, viri maxime capiuntur ..."
ccedit huc, quod haec mulier, vel sic caeterae dotes eam satis commendarent, sterilitate, ac paterno genere, satis enim constat Ferdinandum Neapolitanum Regem, patrem Beatricis, aut suppositum, aut ex incesto natum fuisse, indigna Vladislai coniugio censebatur..."

zekben a részekben a gyönyörű, erkölcsös tiszta és művelt királynő helyett egy a hatalomvágytól és az új szerelemtől önmagából kivetkőzött, asszonyi erényeit félredobó nőt látunk, aki inkább szánalmat ébreszt bennünk, ismerve tervének későbbi bukását, mint ellenszenvet. A szerző nem marasztalja el, s a házasság elleni okként meddőségét valamint származását hozza fel, megemlítve, hogy egyéb erényeit ezek feledtetik. Ezen kívül utal még néhány dologra, amit azonban nem fejt ki, csak céloz rá kétszer is.

taque non deerant, qui propalam dicerent, eo matrimonio pollutum iri familiam Casimirorum; ut illa subticeam, quae et quorundam malignitas in vulgus spargebat, et uxorem ducturo, magis cavenda sunt, quam verecundo scriptori memoranda ..."
t ceteras huius repulsae causas subticeam, quas quidem et dicere pudet, et uxorem ducturum prorsus nosse expedit; ne scilicet ea affirmare videar, quae non minus suspicionis, quam veritatis in se habere possunt..."

gyanebben a fejezetben inti János váradi püspök Ulászlót, hogy elődje példáján okulva ne vegye nőül Beatrixot.

ave igitur, ne pollicitationibus eius illectus, aut sterile subeas matrimonium ..."

ajd később a királynőt a "dühöngő pestissel" azonosítja,

ibi consulo, ut Neapolitanam matronam, tamquam pestem ac furíam evites, eiusque i1lecebras, praesentissimo veneno commixtas putes, atque Matthiae infelecitate discas, tuis nuptiis ac coniugio prospicere, doctusque alieno damno, domum tuam rectius componas, nec in simplices Boemorum mores atque in tuam regiam, transmarinum transferas exemplar. (...)Enimvero, si me audieris (...) (et) te a pestifero contagio reddes conservatum..."

- ezzel is nyomatékot adva szavainak. Ez az intés vagy inkább fenyegetés, mely egy beszéd szövegébe lett beillesztve, nem annyira a szerző konkrét véleményét tükrözi, hanem a kijelentést a beszélő szemszögéből nézve a felnagyítás eszközével teszi hangsúlyosabbá, hiszen a püspök célja Ulászló elrettentése. Később bukkan fel Tubero saját megállapítása:

rediderim Beatricem, alioquin singularis feminam ingenii, divina constitutione, cuius sane lege humana aguntur negotia, in fraudem Hungarorum incidisse, quo omni ex parte, patris eius Ferdinandi domus corrueret..."

fenti idézet alapján nemcsak Tubero jellemábrázoló módszerét ismerhetjük meg, hanem humanista latin stílusának néhánysajátossága is feltárul. A szerző, mint korának történetírói, követi a klasszikusokat a nyelvi szerkesztésmódban. Főként a beszédekben alkalmaz olyan körmondatokat, melyekben klasszikus nyelvi műveltségét villantja fel a mellékmondatok rendszerével és az igeneves szerkezetek felvonultatásával. A legnagyobb hatást Caesar mellett, akinek ismeretére Tubero művének címe is utal , Sallustius gyakorolta a szerzőre. Már az előszóban kifejti, hogy egyrészt azért jegyezte le az eseményeket, hogy megörökítse azokat, másrészt azért, hogy tanulságul szolgáljanak az utókor számára. Mert - mint írja - az államok számára a belső viszálynál semmi sem veszélyesebb, mivel ha a viszály beférkőzött, az országok összeomlanak. Ez igen hasonló Sallustius a római köztársaság utolsó szakaszáról írt művének alapgondolatához, mely szerint a nagy államok mind - mind a széthúzás miatt dőltek romba. És ezt a széthúzást ostorozza Magyarország esetében is, ami miatt az nem tud hatékonyan védekezni a török ellen. Az idézetből az is kiderül, a vallásos humanista apát számára Isten a dolgok végső oka, az emberek minden cselekedetének irányítója és részese akkor is, mikor úgy tűnik: az Isteni jelenlét rejtve van. Szerinte az emberi tettek és események Isten támogatásával mennek végbe; jól kigondolt tervek is csak az ő segítségével valósulhatnak meg sikeresen. Az emberi szerencsét sem tartja másnak, mint Isten által az emberek számára tett várakozáson felüli rendelésnek. Ezt mutatja az a két szöveghely is, amely a királynő sorsának beteljesedését az isteni akarat érvényesüléseként értelmezi.

t illa, utpote sorti suae destinata (...) divina constitutione, cuius sane lege humana aguntur negotia. in fraudem Hungarorum /incidit/..."

indezeken túl Tubero jártas volt római jogban is. Erőteljes jogi indíttatású szemléletének gyökereit iskoláztatásában kell keresni. Alapja a törvényeken alapuló igazságosság tisztelete. Beatrix Mátyás király halála után utódjához, II. Ulászlóhoz akart férjhez menni, hogy méltóságát és vagyonát megtarthassa. Bár ezt Ulászló és az előkelők ellenezték, egyesek mégis ígéretet tettek neki. Tubero megállapítja, hogy a királynő talán a római törvényekben bízott, melyek szerint a puszta beleegyezés is elegendő volt a házasság megkötéséhez

t illa (...) forte confisa seu Romanis legibus, quae ex nudo etiam consensu sponsalia constituunt..."

a a királynőről alkotott képet összegezzük az eddigi idézetek ismeretében, egyértelmű lesz, hogy a dalmáciai szerzetes túlzásoktól mentesen, alakját élesen bírálva, de nem gyűlölve állítja elénk Beatrixot. Mindez eredeti célkitűzéséből fakad, miszerint az írásban a "sine ira et studio" tacitusi elvét tűzte ki maga elé. Ez az elfogulatlanság eredményezi, hogy Bonfinival szemben, aki, kiváltképp Mátyás halála után nyílt ellenszenvvel beszél az özvegy királynéról, képes reálisan értékelni; a királyi udvartól távol pedig megengedheti magának az elvárt dicséretek mellőzését. Beatrix házassági tervéről, annak meghiúsulása utáni viselkedéséről a következőket írja:

aec femina, decoris ad matronam spectantis penitus oblita, nulla etiam primi coniugis Regis Matthiae Corvini, generisve clarissimi, habita ratione, fuit enim Ferdinandi Neapolitani Regis, viri in administrando regno longe omnium peritissimi, fiba, ad hoc immemor sterilitatis suae, adeo exoptavit Vladislai coniugium, quo sola esset apud Hungaros Reginae nomine vocitata: ut, cum tandem rescisset, se ab Hungaris elusam; palam profiteri, Vladislaum iusto sibi congressum matrimonio, haud erubuerit. Nec ei satis fait hant iniuriam ab se confictam, privatim intra parietes deplorare; verum etiam stulta quorundam amicorum persuasione, ad Romanum Pontificem eum deferre haud dubitavit, Regemque ex iure vocatum, Pontificis subiicere iudicio, quo facto, et proprio nomini turpissimam inussit notam, et Vladislaum, simulque Regnum Hungariae, maximo affecit incommodo..."

ajd ehhez hozzáfűzi:

uocirca, non tam Beatricem; quam eius cupiditatem, sexus, et naturae fragilitas, aliqua ex parte excuset; quam Hungaros accusandos censeo. Natura enim mulieribus animus affectionibus obnoxius, eius tantummodo perturbationis victor fere evadit, quae vel nullam, vel minimam, ut ita dicam, promittit voluptatem..."

ehát megjelenik egy objektív tényező, mely valamelyest menti a királynőt, ez pedig az asszonyi lélek természete. Ennek felvetése adja a Bonfini és Tubero közti alaphangbeli különbséget.