Előzmények

Mindennek a Légrády-testvérek kalendáriuma volt az oka.

Valamikor, a múlt század negyvenes éveinek elején, amikor épphogy csak megtanultam olvasni, találtam benne egy André Chénier-verset. Fiatalember - ez volt a címe. Jékely Zoltán fordította magyarra. Egy kisfiúról szólt, akit egy nagylány ölbekap és csókokkal halmoz el, de a kisfiú még annyira kicsi, hogy csak a cuppanásokat érzi, semmi egyebet.

Teljesen analóg volt a helyzet, ugyanis a szép Pelsőczy Olga engem is gyakran ölbekapott akkortájt, hat-hétesztendős koromban. Apám főjegyző volt Nyáregyházán, ahol cseperedtem. Olga a titkárnői teendőket látta el mellette a községházán. André Chénier verse tehát rólam is szólt és meglódította a képzeletemet: a cuppanásokon túl vajon mit kellene még éreznem Pelsőczy Olga ölében?

Ez a vers nyitotta meg előttem a francia líra csodálatos birodalmának kapuját. És ez volt az első francia vers, amelyet - mily merészség Babits Mihály és Jékely Zoltán után! - megpróbáltam magyarra átültetni. Akkor már gimnazista voltam s néhány orosz, valamint német versfordításom már meg is jelent a megyei lapban.

Aztán, amikor magyar-olasz szakos bölcsészhallgató lettem, szinte kizárólag csak Itália költőivel foglalkoztam, elevenekkel és holtakkal egyaránt. Ám a sors különös kegyelme folytán másodéves koromban - félig-meddig amolyan harmadik szakként - felvehettem a franciát is az Eötvös Kollégium jóvoltából. Süpek Ottó járt ki oda rendszeresen, hogy hármunkat - Lővey Emilt, Meszerits Pistát és engem - bevonjon a francia kultúra bűvkörébe. Nem tanulhattam rosszul, mert - mintegy "jutalomüdülésképpen" - 1959-ben, huszonkét esztendős koromban, UNESCO-ösztöndíjjal kiküldtek Franciaországba, három hónapra, hogy nevelő (moniteur d'étudiant) legyek egy gyereknyaraltató táborban. Néhány évvel később pedig - ugyancsak ösztöndíjasként - a nagyhírű poitiers-i egyetemen végezhettem el egy szemesztert. Madame Frandon, Roger Garaudy és Győry János nevét feltétlenül meg kell említenem, mert ők voltak ott a legkedvesebb tanáraim.

Attól kezdve rendszeresen fordítok francia verseket is. Jó néhány chanson és francia opera is az én magyar szövegemmel szólal meg kicsiny hazánkban. Elsősorban italianista vagyok, olasz művek tolmácsolója, de az a szerelem, amelyet fentebb említett négy tanárom, valamint két nagyszerű lány - Josyane Pierre és Catherine Vergne - ébresztett bennem a francia kultúra iránt annak idején, ma is izzásban tartja a szívemet.

Ennek az izzásnak az "égésterméke" ez a könyv is. Senki ne keressen benne protokoll-arányokat, a saját gusztusom szerint válogattam innen-onnan a verseket, több évszázad terméséből. Némely költő a kedvencek közül - például Charles d'Orléans, Voltaire, André Chénier vagy éppenséggel Alphonse de Lamartine - nagyobb teret kap itt, mint az eddigi hasonló jellegű gyűjteményekben. A kortárs költők verseiből, valamint az irodalmi értékű chanson-szövegekből alkalmasint majd egy másik antológiát állítok össze. Ez utóbbiak közül itt most csak két "világsláger" kap helyet: Louis Aragon Elza és Jacques Prévert Halott levelek című műve. Dalszövegek - de nagy költők alkotásai. Ezért ebben a gyűjteményben a helyük. (Aragon verséhez Léo Ferré, Prévert-éhez pedig Joseph Kosma szerzett egyébként zenét.)

Ha kedvüket lelik ebben a könyvben, gondoljanak hálás szívvel a Légrády-testvérekre, de még inkább Pelsőczy Olgára. Én is ezt teszem.

Baranyi Ferenc