Előszó

Amikor megfelelő témát kerestem teológiai doktori disszertációm számára a keresztyénség és az iszlám kapcsolatainak tárgykörében, Simon Jargy professzor, munkám vezetője, felhívta figyelmemet arra, hogy az európai kultúrtörténet terén nagy hiányosság észlelhető a 16. századdal kapcsolatban, különösképpen a reformátoroknak az iszlámmal szemben tanúsított magatartására, a vallásos univerzalizmus egyes megnyilvánulásaira, valamint Theodor Bibliander híres, 1543-ban megjelent "Gyűjteménye" kiadásának részleteire vonatkozóan. Azt javasolta, hogy írjam meg Norman Daniel korszakalkotó munkájának (Islam and the West: The Making of an Image) folytatását. Ez utóbbi egyszer s mindenkorra összegezte a középkori keresztyénség uralkodó eszméit Mohamed vallásáról (megfelelőbb lenne Muhammadot írni a pontos kiejtés kedvéért, de én megmaradok a köznyelvben szokásos Mohamed használatánál). Az utóbbi ötven év folyamán megjelent egy pár tanulmány, melyek a német reformátorok iszlámmal szembeni magatartását írták le: Manfred Köhleré Melanchthonról és a muzulmán hitről, vagy Walter Holstené Luther és Bucer álláspontjáról a nem-keresztyén vallásokkal szemben, valamint a Lutherrel és a törökökkel kapcsolatos munkák egész sora. Ezért ésszerűnek tűnt kutatásaim központjába azt állítani, hogy hogyan gondolkodtak az iszlámról a svájci reformátorok, pontosabban a zürichiek, mert Kálvin és a francia és angol nyelvű reformátorok teljesen elhanyagolták koruknak ezt a súlyos problémáját. Ezért kutatásaimat Zwingli, Bullinger és Bibliander írásaira és megnyilatkozásaira korlátoztam, mindig szem előtt tartva a vonatkozó kontextust; bőségesen idézem a reformátorokat és humanistákat, kortársaikat és az előző nemzedékek gondolkodóit. Annál inkább és annál nagyobb örömmel csináltam ezt, mert ilyen módon, ha csak szerényen is, de tanúságot tehettem hálámról az iránt ország iránt, mely menekültként befogadott és nagylelkűen lehetővé tette, hogy polgárává válhassak.

Tanulmányomban tehát bőségesen idézem a reformátorok, humanisták és más 16. századi szerzők írásait, mert együtt hiszem Norman Daniellel, hogy ha csak röviden összefoglalom, vagy magyarázom gondolataikat, vesztenének értékükből és meggyőző erejükből. Emellett hasonló összefoglalások és magyarázatok félreértéshez is vezethetnek és minden esetben kevésbé meggyőzőek, mint az eredeti szövegek. A kor íróinak eredeti megnyilatkozásai lehetővé teszik az olvasó számára, hogy közvetlen benyomást kapjon, és világosabb képet alkosson magának a vita lényegéről. Az olvasás megkönnyítésére lefordítottam a 16. századi latin és német szövegeket franciára [magyarra], sok esetben megadva az eredeti nyelvű szöveget a fejezetek végén található jegyzetekben. Amikor, egyes ritka esetekben, mások fordítását vettem át, ezt jelzem ugyancsak a jegyzetekben. Ami az idegen nevek franciául [magyarul] való átírását és tulajdonnevek ortográfiáját illeti, a Nagy Larousse utolsó kiadását fogadtam el mércéül. Az arab nevekre vonatkozóan a hagyományos átírást követem, mert nem állnak rendelkezésre a tudományos átíráshoz szükséges jelzések. Végül szeretném itt kifejezni hálámat Simon Jargy professzor úrnak, aki nemcsak e tanulmány elkészítésére serkentett, de munkámban mindig lelkesen bátorított és az iszlám és a keresztyénség közötti évszázados kapcsolatokra vonatkozó széleskörű tudásával fáradhatatlanul irányított.