E kiadvány megkísérli a magyarországi - és azon belül különösen a települési - könyvtári ellátás változásának bemutatását. A legjellemzőbb idősoros adatokat közli a statisztikából válogatva. Az abszolút adatok és a belőlük generált viszonyszámok közreadása - remélhetőleg - nem csak hátratekintésre alkalmas, hanem trendek kitapintására és - amennyiben lehetséges - prognosztizálásra.

Kiadványunk tervezése közben a potenciális használók azon - talán nem is olyan ritka - habitusa lebegett a szemünk előtt, amely maga szereti "bogarászni" az adattáblákat, és a számok tanulmányozása során maga vonhatja le következtetéseit.

Bárki, aki indíttatva érzi magát - és ennek az indíttatásnak az elérése számunkra már fél siker -, tegye közzé ezeket a következtetéseket, szóljon hozzá, szívesen vesszük véleményét.

2004 novemberében

Somogyi József szerkesztő
Könyvtári Intézet

A Könyvtári Intézet munkatársai időről időre kísérletet tesznek arra, hogy a statisztikai adatok segítségével rámutassanak azokra az eltérésekre és tendenciákra, amelyek a különböző helyzetű könyvtárakat jellemzik. Korábban két tanulmányt is publikáltunk ebben a témában, mind a két alkalommal tíz-tíz év változásait bemutatva.^[1] Jelen dolgozatunkban elsősorban a mai helyzetre koncentrálunk, illetve az elmúlt öt év változásait vesszük alaposabban szemügyre.

Elemzésünk - reményeink szerint - segítséget nyújthat a minőségmenedzsment szemlélet és gyakorlat minél szélesebb elterjedéséhez, különös tekintettel a tudatos teljesítményértékeléshez, a különböző régiók, megyék és könyvtárak adatinak összevetéséhez. Munkánkkal esősorban a különböző időpontokban és helyszíneken elért eredmények eltéréseire, kiugró értékeire, a trendek irányultságára hívjuk fel a figyelmet, és kevésbé vállalkozunk arra, hogy az egyes eltérések sokrétű okait feltárjuk. Mindezen feladatok az egyes könyvtárakra várnak, csakúgy mint a lemaradás okai megszüntetésének és a felzárkózás módszereinek összegyűjtése, kidolgozása és alkalmazása.

A könyvtárakra vonatkozó adatokat az évente megjelenő könyvtári statisztikai kiadványokból vettük. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ezek az alapadatok mindenki számára hozzáférhetőek nyomtatott^[2] és elektronikus formában^[3] is, tehát az elemzések az egyéni igényeknek megfelelően kiegészíthetők, bővíthetők, finomíthatók.

Megbízható adataink több évre, sőt évtizedre visszamenőleg, elsősorban a települési könyvtárakra vonatkozólag vannak. Az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a munkahelyi-, szak- és felsőoktatási könyvtárak (továbbiakban: szakkönyvtárak) adatszolgáltatói megbízhatósága, teljesen kiesett viszont a látókörünkből az iskolai könyvtárak területe, mivel ezzel a feladattal az Oktatásügyi Minisztérium foglalkozik.

A legfrissebb - 2002-es - adatok szerint 2853 települési- és 632 szakkönyvtárt tartunk nyilván (1. táblázat). Meg kell jegyeznünk, hogy a könyvtárak valós száma ennél alighanem több is és kevesebb is. Több azért, mert az utóbbi évek igen alapos felderítési munkája ellenére még mindig vannak "lappangó" könyvtárak, amelyek nem szolgáltatnak adatokat, és amelyek létezéséről nem is tudunk. Ezek az intézmények elsősorban kisebb szakkönyvtárak, amelyek születését, átalakulását és megszűnését szinte lehetetlen nyomon követni. A statisztikákban közölteknél ugyanakkor valójában kevesebb önálló könyvtár található az országban, hiszen a könyvtárak nyilvánosságát szabályozó törvény megjelenése óta lehetőség van arra, hogy az intézmények külön egységei önállóan is nyilvánossá válhassanak, annak ellenére, hogy szervezetileg az anyaintézményhez tartoznak. Ez a jelenség főleg a felsőoktatási intézmények könyvtárainál figyelhető meg, ahol például a tanszéki könyvtárak önállóan is szerepelhetnek a listán. Ennek a helyzetnek a tisztázása az elkövetkezendő időszak egyik fontos feladata.

A könyvtárak számánál finomabb mutatónak számít a szolgáltató helyek száma, hiszen ez független a szervezeti hovatartozástól, és lényegében azt mutatja meg, hogy a használó hány helyen fér hozzá könyvtári szolgáltatáshoz. Adataink szerint a települési könyvtárak 3449, míg a szakkönyvtárak 1641 szolgáltató helyet tartanak nyilván, tehát - leszámítva az iskolai könyvtárakat - összesen több mint ötezer helyszínen vehetünk igénybe könyvtári szolgáltatást.

Az ötezer könyvtári részlegben összesen hétszázezer négyzetméternyi alapterületen több mint hatezer főfoglalkozású könyvtáros van a segítségünkre, hogy a százmilliónál is több dokumentum közül a kétmillió beiratkozott olvasó megtalálja az éppen neki valót...! A táblázat adatait szemlélve azonban máris jelentős különbségeket fedezhetünk fel a két típus között. A magyarázat kézenfekvő: a települési könyvtárak között jelentős a száma az aprófalvas települések kicsiny intézményeinek, míg a másik csoportban inkább a többmilliós állománnyal rendelkező országos hatáskörű szakkönyvtárak dominálnak.

A legszembetűnőbb különbség az állomány nagyságának tekintetében van, hiszen a szakkönyvtárak összességében mintegy húszmillióval nagyobb állománnyal rendelkeznek, és az éves állománygyarapítás meghaladja, az állománygyarapításra fordított összeg pedig többszöröse a települési könyvtárak hasonló adatainál. Az adatokban jól tükröződik a kétféle könyvtárhasználói magatartás is: a települési könyvtárakban még ma is inkább a kölcsönzés a meghatározó, a szakkönyvtárakban viszont a helyben használat.

A 2. táblázatból még szemléletesebben kiolvashatóak ezek a markáns különbségek: a települési könyvtárakban átlagosan csak tizenötezer dokumentumot találunk egy intézményben, míg a szakkönyvtárakban átlagosan százezret. A szakkönyvtárakba átlagosan több mint kétszer annyi olvasó iratkozik be, és majdnem háromszor annyian látogatják, mint a másik típushoz tartozót, ugyanakkor a kölcsönzési alkalmak és a kölcsönzött dokumentumok számának átlaga alig különbözik. Azt kell mondanunk, hogy az egy főfoglalkozású könyvtárosra jutó átlagos könyvtárhasználatok számában az egyéb különbségek ellenére nincs akkora eltérés, mint amekkorát vártunk: a települési könyvtárakban 5800 használat jut egy könyvtárosra, a szakkönyvtárakban pedig 4500.

A rendszerváltozás első tíz évében a legtöbb könyvtári jellemző kedvezőtlen tendenciát mutatott: jelentősen csökkent a szolgáltató helyek, és az év folyamán leltárba vett állományegységek száma (3. táblázat). Ebben az időszakban szintén csökkent - bár nem jelentősen, a beiratkozott olvasók, a kölcsönzők és a kölcsönzött állományegységek száma. Ugyanakkor valamelyest nőtt a könyvtárak alapterülete és a könyvtári állomány nagysága, valamint ugrásszerűen megnőtt - csaknem tízszeresére - az állománygyarapítás éves összege, amely jelenség az időszakra jellemző infláció és könyváremelkedés függvényében egyáltalán nem meglepő.

Amennyiben az elmúlt öt év tendenciáit vizsgáljuk, szemünkbe ötlik, hogy az utóbbi egy-két évben a korábbi kedvezőtlen trendek megváltoztak, és több területen is javulás tapasztalható! (4. táblázat.)

A könyvtárak és a szolgáltató helyek száma a rendszerváltozástól kezdődően egészen 2000-ig folyamatosan csökkent, az utóbbi időben viszont a csökkenés megállt, sőt növekedést is tapasztalhatunk. Meg kell azonban jegyezni, hogy a változás mögött valószínűleg nem az új könyvtárak létesítésének hulláma áll, hanem az, hogy egyre több könyvtár nyeri el a nyilvános címet, és ezzel automatikusan bekerül a statisztikai adatgyűjtés rendszerébe, valamint több olyan könyvtár ismét megkezdte a működését, amely korábban évekig zárva volt (1. grafikon).

A könyvtárak összes alapterülete egyenletes emelkedést mutat, amelynek valószínűleg az a magyarázata, hogy a kilencvenes évek könyvtárbezárási hullámát a meglévő könyvtárak korszerűsítése és bővítése, új épületek átadása ellensúlyozni tudta (2. grafikon).

A beiratkozott olvasók száma a rendszerváltozás első tíz évében folyamatosan és egyenletesen csökkent, az utóbbi években viszont ez a tendencia is megfordulni látszik, és ismét emelkedés tapasztalható (3. grafikon).

A kölcsönzések, valamint a kölcsönzött dokumentumok száma a vizsgált időszak első tíz évében szintén jelentősen csökkent, majd a kölcsönzési alkalmak száma az utóbbi években ismét emelkedni kezdett, a kölcsönzött dokumentumok számának alakulása viszont inkább stagnáló képet mutat. (4. grafikon, 5. grafikon)

A könyvtárhasználati alkalmak számáról a korábbi évekből nincsenek megbízható adataink, a közelmúlt statisztikai adatai viszont jól tükrözik a mindennapi könyvtárosi tapasztalatot, amely szerint a szolgáltatások igénybe vétele a kölcsönzésről egyre inkább a helyben használatra tolódik át: ezek a mutatók az utóbbi öt évben egyenletesen és jelentősen emelkednek (6. sz. grafikon)

Az állománygyarapításra fordított összeg az első tíz év alatt közel tízszeresére emelkedett: 1989-ben 142 millió forint volt, 1999-ben pedig egymilliárd 368 millió forint. Az előző évtized elejének árrobbanását - ha némileg csökkentett tempóban is - mégis jól követte a könyvtárak állománygyarapítási összege. A csúcs mindkét területen 1992-ben volt, amikor a könyvárak az előző évhez képest 65 százalékkal, az állománygyarapítás összege pedig 57 százalékkal nőtt - az összesített árindex (az infláció) viszont ebben az időszakban már túljutott a robbanáson, és növekedése mérséklődött. Az évtized végére mind az árindex, mind pedig a könyvárak emelkedése megszelídült, sőt a könyvárak növekedési üteme alacsonyabb lett az összesített árindexnél. Az 1998-as évet mindenképpen kiugrónak kell tekinteni, mert ekkor az előző évhez képest majdnem ötven százalékkal nőtt a gyarapításra fordított összeg. A kiugró jelenség egyik magyarázata alighanem abban rejlik, hogy ebben az évben lépett be többféle könyvtár-támogatási rendszer, mint például az érdekeltségnövelő támogatás vagy a felzárkóztató pályázat. Az évtized végére az infláció éves szinten tíz százalékra, a könyvárak emelkedése 6 százalékra csökkent, ugyanakkor a könyvtárak állománygyarapításra fordított összege az előző évhez képest 20 százalékos emelkedést mutatott. A legutóbbi években mind az infláció, mind a könyváremelkedés tovább csökkent, az állománygyarapítás összege viszont a 2000-es mélypont után, egyenletesen emelkedik (7. grafikon)

A könyvtárak gazdálkodási adatait a korábbiaknál is óvatosabban kell kezelni. Ha az időbeli változásokat nézzük, mindenképpen figyelembe kell venni az inflációt, amely nem egyenes arányban oszlik meg minden területen. Mást jelent a könyvek beszerzési árának szempontjából, mást az energiaárak vagy a bérek vonatkozásában. Az egy könyvtárra jutó éves összköltségek 1998 és 1999 között jelentősen emelkedtek, majd két éves visszaesést tapasztalhattunk, végül a 2002-es év ismét jelentős emelkedést mutat (5. táblázat).

Az egy könyvtárhasználatra jutó költség az elmúlt öt évben szinte egyenletesen emelkedett, mindössze 2000 és 2001 között volt némi visszaesés, míg az egy dokumentumkölcsönzésre jutó költség növekedése egyenletes volt. Amennyiben összevetjük a könyvtárak éves összköltségét, valamint az állománygyarapításra fordított összegnek az arányát, jelentős hullámzást tapasztalunk: a legmagasabb értéket 1999-ben találjuk, a mélypont 2000-ben volt, amelyet ismét egy emelkedés, majd ismét csökkenés követett. A könyvtárak összköltségvetése, országos szinten, a vizsgált időszakban minden évben emelkedett, az ingadozást az állománygyarapításra fordított összeg változásai befolyásolták. (Lásd: 4. táblázat.) A táblázat utolsó sorában található adatok azt mutatják, hogy a fenntartó milyen arányban veszi ki részét a könyvtár finanszírozásából, vagy - más megközelítésben - a könyvtár milyen mértékben kényszerül egyéb bevételi forrásokhoz jutni: pályázni, működési bevételt emelni stb. Mint az adatokból kitűnik, 1998-tól kezdődően egészen 2001-ig fokozatosan növekedett a fenntartó szerepvállalása, az utolsó évben viszont jelentősen csökkent.

Ismerve a hazai viszonyokat, nem meglepő, hogy az egyes megyék adottságai nagymértékben különböznek egymástól. A 6. táblázat szemléletesen mutatja a különbözőségeket, melyeket nagymértékben befolyásol az egyes megyék településszerkezete.

Nyilvánvaló, hogy az aprófalvas dunántúli megyékben több könyvtárt találunk, mint az óriásfalvas alföldi megyékben. Nem ennyire kézenfekvő az összefüggés az alapterület tekintetében, hiszen joggal várhatnánk el, hogy a nagyobb lélekszámú óriásfaluban nagyobb alapterületű kulturális intézmény legyen, ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy az alapterület szempontjából is szinte ugyanaz a rangsor, mint a könyvtárak és a szolgáltató helyek számának szempontjából, vagyis a legjobb mutatókat a dunántúli megyék adják: Vas, Zala, Veszprém és Somogy. Keletről furcsa módon egyedül Nógrád megye furakodott be az "elit" csapatba, pedig általában nem szokott az élmezőnybe tartozni. Érdekes helyzete van Pest megyének, amelyik mind a négy szempontból a leghátrányosabbak között található. Magyarázatul szolgálhat, hogy ebből a megyéből hiányzik a megfelelő nagyságrendű megyei könyvtár, sőt hiányoznak az igazán nagyméretű városok is, amelyek felfelé húzhatnák az adatokat.

Kevésbé kellene befolyásoló tényezőnek lennie a településszerkezetnek a lakosokra számított állománynövekedés szempontjából. A 7. táblázatban mégis azt látjuk, hogy mintha a dunántúli megyék lakosainak több és drágább új könyv járna, mint a keleti megyékben lakóknak. Zala és Somogy megye mindkét szempontból az élen jár, de kedvezőek a mutatói Vas megyének, Győr-Moson-Sopron megyének és Veszprém megyének is. Az állománygyarapodás tekintetében Szabolcs-Szatmár-Bereg vezet: ezer lakosra 217 új dokumentum jut, azonban ha a ráfordított összeget is megnézzük, akkor ugyancsak elszomorító képet kapunk, hiszen lakosonként mindössze évi 159 forint jut erre a célra, szemben például az élen járó Zala megyével, ahol ez az összeg 278 forint.

Nógrád megye részletes elemzést érdemelne, annyira ellentmondásosak a mutatói. Egyértelműen az élmezőnyben helyezkedik el a lakosok számához viszonyított könyvtárak száma, a könyvtári alapterületek nagysága, valamint a beiratkozott olvasók aránya tekintetében, ugyanakkor nagyon kedvezőtlen a helyzete az egy lakosra jutó állománygyarapítási összeg, valamint a kölcsönzött dokumentumok tekintetében. Valószínűleg a könyvtárépületek megmaradtak azokból az időkből, amikor a helyi bányászat és ipar még a fénykorát élte, a lakosságban is megmaradt még a könyvtár-látogatási kedv, de mindezekhez nem párosul megfelelő nagyságrendű állománygyarapítási összeg, melynek következtében az állomány egyre jobban elavul, és mindez megmutatkozik a kölcsönzött dokumentumok számának lecsökkenésében.

Jelen dolgozatunk kereteit meghaladja, hogy valamennyi megyét külön elemzés tárgyává tegyünk, ám a fenti adatsorok segítségével a helyi viszonyokat jól ismerő szakemberek bátran megtehetik ezt.

Az egy könyvtárra jutó átlagos költségvetést - legalábbis a táblázat adataiból úgy tűnik - legjobban az adott térség településszerkezete határozza meg. Az aprófalvas régiókban (Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Észak-Magyarország) ez a mutató konzekvensen alacsony, míg az alföldi régiókban magas. A többi mutató függetlennek látszik a településszerkezettől. A könyvtárhasználat és a dokumentumkölcsönzés költségének szóródása sokkal alacsonyabb, mint az átlagos költségvetésé, és az eltérések magyarázatára sem könnyű érveket találni. Mindenesetre szembetűnő, hogy Nógrád és Veszprém megyében mindkét érték meglehetősen magas - tehát egy-egy könyvtárhasználat illetve dokumentumkölcsönzés viszonylag sokba kerül. A könyvtárhasználat átlagos költsége magasnak tűnik még Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, saját régióján belül viszont alacsony Zala megyében (8. táblázat).

Az éves költségvetésen belül az állománygyarapításra fordított összeg aránya jelentősen lemarad az országos átlagtól Csongrád és Nógrád megyében, a legmagasabb értéket Heves, Somogy, Zala és Pest megyében találjuk. A fenntartói finanszírozás aránya viszont Veszprém és Szabolcs megyékben a legalacsonyabb, míg Zala és Fejér megyékben a legmagasabb.

Ha az elmúlt egy év változásait szemügyre vesszük, azt tapasztaljuk, hogy 2001-hez képest 2002-ben összesen 265-tel több működő könyvtárt regisztráltak. A statisztikai adatszolgáltatásba frissen belépő könyvtárak azonban nem egyenletesen oszlanak meg a különböző megyékben, hanem elsősorban az aprófalvas területeken összpontosulnak (9. táblázat). Baranya megyében például 71 új adatszolgáltató könyvtár van, Borsodban 34, Somogyban pedig 32, ugyanakkor az alföldi megyékben, mint például Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Békés, Bács-Kiskun alig találni növekedést, sőt Csongrád megyében egy könyvtárral kevesebbet jelentettek, mint korábban.

A korábban már vázolt tendenciák természetesen nem egyforma mértékben jelentkeztek az ország valamennyi régiójában. A 10-11. táblázatból kiolvashatjuk, hogy öt év alatt milyen változások következtek be az egyes régiókban, azokon belül pedig az egyes megyékben.