Bevezetés

Naplót természetesen sohasem írtam. E szóhoz ezeknek a lapoknak csak annyi a közük, hogy zömüket egy-egy élmény végén még aznap, azon melegében vetettem papírra, nemigen törődve megmunkálásukkal, még kevésbé műfajukkal; majd holnap meglátom, mit érnek, gondoltam. Másnap a kikészített fehér lapra a tisztázás helyett új hevenyészés került.

Később megszoktam a módszert is, a műfajt is. Végül már csak ilyen személyes jegyzetet tartottam érdemesnek írni, üzenetképp; az idő sürgetett. Előnyük, hogy akár az időt, ezeket is bárhol el lehet kezdeni. Aki olvasásukba fog, ott veheti fel a fonalat, ahol akarja, sőt jól teszi, ha nem engedi át később sem a vezetést, ha a maga feje után megy; így ellenőrizheti, jó irányba haladtam-e én.

Mert minden fonál, amelyet fölvesz, megfeszülve úgyis egyirányba mutat, a végén egy kérdésre bogozódik. Erre az egységre én is csak később jöttem rá, mások figyelmeztetése után. Évekig oldoztam-kötöztem az anyagot, anélkül, hogy magam is láttam volna, mi végre; így írtam készület nélkül, szinte öntudatlanul életemnek - most látom - legnagyobb vállalkozású könyvét. Minden szakasz azt feszegeti vagy arról szól, hogy mit jelent magyarnak lenni.

Magyaroknak szól, egymás között, néha kíméletlenül.

E lapokon nem elfogult nemzetieskedő vall. Épp ezért eleve vissza kell utasítania, hogy más országok elfogult nemzetieskedői a kulcslukon, tehát összefüggéstelenül kihallgatott vallomásokat népe befeketítésére használják fel. Ez most divat, főleg hazug összehasonlítások formájában. Holott az összehasonlításra csak az írónak lehet joga, hogyha a saját országa után a kéretlen kérkedők országát is megvizsgálhatná. Ezt azok sosem kínálták fel, sőt riadtan elzárkóztak ettől. E vallomás-tolvajokkal szemben az író magatartása csak az lehet, hogy annál nyíltabban beszél. Magyarnak a magyar közösségben van helye s legjobb dolga. E könyvben vannak öt-hat év előtti feljegyzések; ezek ma már nem időszerűek, dátumuk is jelzi, hogy a történelemhez tartoznak, a helyzet azóta megváltozott. Pirulva s bevallom ingerülten írtam ide ezt a bekezdést, szeretném, ha a nehéz idők múltán eltéphetném. Az olvasó, akihez eztán szólok, a magyar, vegye úgy, mintha nem is hallotta volna, egy percre elfordultam tőle, másfelé beszéltem. Visszatérek.

A könyv nehéz időben jelenik meg, épp ezért lehet értelme: nehéz dolgokról szól, egy nép létéről s létjogosultságáról. Pontosabban nem tudom összefoglalni, nem is akarom; nem kiszolgálni, nem gyámolgatni próbálom az olvasót, csak megindítani: nem nézem le. Legszebb jutalmam az lenne, ha a könyvet kielégítetlenül tenné le, nemcsak kielégítetlenül, de lelkifurdalással. Ha szomjat oltanék belé; ügyem az ő ügye. Ha úgy tekintené, mint egy csomó levelet, melyekre válaszolnia kell. Minden írásommal ilyesmit akartam. Egyik-másik évről azért van kevesebb jegyzet, mert egy-egy mag köré csoportosulva külön megjelentek, az Oroszországról, a puszták népéről, Petőfiről írt észrevételekben, két verseskönyvben.

Nyomtatásban ezek közül is sok megjelent. Változtatás esetén eredeti alakjuk érvényes. Volt, amelyik visszhangot vert; rögtön az első, mely a dél-dunántúli magyarság régi kérdését vetette fel újra, majdnem országos mozgalmat indított.

E mozgalom idején kezdett összetoborzódni az a fiatal írói gárda, amely tüzetesebb kutatásai során az ország csaknem minden régi s új kérdését felvetette, megoldást sürgetett, üldöztetést vállalt, majd az elvi győzelem után, a tényleges döntő harc előtt rajokra oszlott. Közös ifjúságunk emlékeül, az egykori közös cél emlékeztetőjéül nekik ajánlom munkámat.