Erős, mint a halál

Cselekménye a századvégi Párizs előkelő, nagypolgári világába visz, és Olivier Bertin, sikeres festőművész és Guilleroy grófné szerelmének történetéről szól. Éveken át tartó és szinte meghitté váló titkos kapcsolatukban akkor támad tragikus fordulat, amikor a grófné lánya, Anette felserdül, s benne a festő - eleinte maga előtt is titkolva - szerelmének hajdani üde ragyogását látja újra megelevenedni. A történet s a távolságtartó, mégis lüktetően eleven lélekelemzések sora akkor válik örvénylővé, amikor a hősök a megkettőzött szerelem és a reménytelen féltékenység áramlásába kerülnek. Oliver is, Guilleroy grófné is ráébrednek az idő visszafordíthatatlan, romboló munkájára: az ifjúság és szépség utáni vágy ragadja őket végzetük felé...

Az egyívű - szinte novellisztikusan zárt - cselekményt a hangulatok, vágyak, érzelmek sokirányú mozgatása teszi tartalmassá, az alakokat hol ragyogó, hol komor fényekkel rajzolja meg az író.

Az ember szíve

Az író ebben a kisregényében egy hiú szépasszony kacér játékainak és egy műkedvelő széplélek tiszta rajongásának találkozásában az emberek közötti kapcsolat abszurditását, reménytelenségét mutatja meg.

Mariolle, a bizonytalan egzisztenciájú fiatalember váratlanul és akaratlanul beleszeret Michele de Burne-be, aki zsarnoki férje halála után élvezi szabad, független életét és szalonjában a legkülönbözőbb művészeket fogadja. Gyakran találkoznak titokban és a szalonban is, ami egyre előkelőbb lesz, és ahol se Mariolle, se ismerőse, az ünnepelt szobrász nem érzik jól magukat. Szerelmi bánatában Mariolle vidékre bújdosik. Megismerkedik Élisabeth-tel, aki most találkozik először az igazi szerelemmel. Bár Mariolle félti és sajnálja a lányt, kialakul közöttük a kapcsolat, melyet Michele megérkezése sem szakít félbe. Hamarosan mindhárman Párizsba indulnak. Michele szalonjára és az új, illusztris vendégekre gondol. Élisabeth a férfi által ígért házról és kezdődő úri életmódjáról ábrándozik. Mariolle viszont kiábrándult. Nem talál olyan nőt, aki egyesíti magában Michele "varázshatalmát" és Élisabeth odaadását. Menekülése semmit sem oldott meg. A Párizsba, szenvedései színhelyére, a szalonba visszahúzó erőkkel szemben tehetetlen.

Maupassant klasszikus tökéletességgel felépített stílusa kristálytiszta. A regény szemlélete romantikusan pesszimista: az "igaz szerelmet" megöli az úri szalonok nagyvilági élete.