Utószó (részlet)

Öt esztendő sem telt el a nagy magyar parasztháború lecsendesedése után, máris egy latin nyelvű hősköltemény került ki a nyomdaprés alól.

Tárgya: 1514, szerzője Taurinus István, Erdély humanista püspöki helynöke. Társadalmi válságok idején az uralkodó osztály egy része kiszakad a maga köréből, és részben elméleti megfontolásoktól vezettetve, részben mert már alatta is megingott a gazdasági alap, a feltörekvő, lázadó társadalmi osztályhoz csatlakozik. Így történt abban az időben is. 1514-ben nemcsak Dózsa és számos tisztje származott a nemességből - a megtorló törvények utóbb egész vármegyék nemességét vonják kereset alá, nemcsak az alsópapság és a szerzetesrendek számos tagja vezérkedik a paraszti hadban, de a titkos szimpatizánsokat megtaláljuk a magasabb, a művelt körökben is. Tubero Lajos, az előkelő szellemű történetíró nyilván a teljes megértés, sőt egyetértés szellemében fogalmazta, jegyezte fel klasszikus nyelven Dózsa György ceglédi beszédét. Az alnép, a lecsúszott nemesek, a szegény papok lázadását a királyi és főpapi udvarokból is rokonszenvvel nézik művelt humanisták.

Ilyennek érezzük Taurinus Istvánt is, a Paraszti háború költőjét...