azt a Nagy Nagy verset akartam megírni
röviden
hogy hosszasan tudjanak azon sírni
azt a Nagy Cet Verset
                        akartam kifogni
egy színtelen estén
a rímek tarka óceánjából
kicsi ceruzával kicsi papíron
feltrancsírozni s apró betűkből
feltálalni szép hajnalkor
                        egy tágas teremben
ahová begyűlnének:
a széplelkek a bénák a süketek a némák
a fűtők és léhűtők a fajankók a koldusok
a rablók és a Fitness-csajok a manók
a feltalálók a trágyahordók és az
űrhajósok...
        s ahol:
                sírnának és örülnének tombolnának
                és fütyölnének böfögnének szelelnének
                imádnának és fityiszt mutatnának
                áldadának és köpdösnének tapsolnának
                de mindenképp emésztenének...
        miután lenyelik a Nagy Cet Verset

BÖLCSŐHELY

romok közt háló
csúf madárbáró
buffog a bagoly
félre ne értse
fészkelő vércse
isten gyümölcse
moha-mezőn nő
kútágas légi
felkiáltójel
omlik a ház is
ebtanya menhely
vízi növények
köztük ösvények -
bújkálnak vének
Holdat hoz Bence
égszín lepelben
nem jön a farkas

Toldi is késik -

az égboltra friss fellegeket oszt
Istenszékén éppen azért ül most
hogy megfeddhessen engem a Nagyisten
hisz tudja rólam sok-sok léha esten
általában mindig bűnbe esem
velünk szemben a várból Marosvécsen
megles a Nap egy szikrányi résen
lent a völgyben a kósza Maros mellett
egy őztehén ikerborjat ellett
túl a parton - bár ránézésre négus
szamárháton bandukol egy Jézus

csodavár volt nékem a csűr
alján fészkelt kígyókirály
mögötte nyílt tágra az Űr
s eregélt rajt papírsárkány

itt rejt a szarka ha lopott
aranygyűrűt fülbevalót
a hátsó telek kincset ér
alant pihen a hun vezér

most is látom a csűr mögül
amint a Nap elszenderül
halványulni egy csillagot
mely sors jegyeként adatott

kerül egyet friss harmaton
mezítláb jön elő húgom
s míg Esz Andrással csürközöm
széna szárad a csűrközön

erre megy ki világgá megy
bujdosónak itt bújni kegy
Virág Guszti ha rejtezett -
rendszer elől menekedett

csodacsűr titkok tanyája
lángok közt ropog most fája
a bosszú halasztást nem tűr
mint rakétát fogad az Űr

gyomverte földön lapulunk
odalesz nagy találmányunk

ez a vidék nem is lenne zajos
ha nem volna Pataki Szőcs Lajos
hátán ha izzad szikkad is az ing
míg patak vízén hófehér liba ring
olajgyára dönög s úgy szuszog a malma
hogy azt visszhangozza
a környék kilenc halma

nagyon csúszós az ég elsiklik egy holló
formát vált a felhő csikó volt most meg ló
így még nem tud senki kis Kőrispatakról
Napba pillantani szalmakalap alól

Napba pillantani csodaszampót látni

álmaimban megjelenik
fából ácsolt durva ketrec
szuszog istálló zugában
fehérlik az éjszakában

én a nyulat sosem láttam
a ketrecbe be nem lestem
félálmomban csak etettem

arról soha nem álmodtam
hogy ketrecet pucoltam volna
friss almot cseréltem volna
vízzel megitattam volna

csak etettem csak etettem
még télen is
a rácsok közé zöldet tömtem

mikor nem álmodom ketrecet
ki eteti meg a nyulat (?)

amikor ezt írom
letörik egy szirom
víz tükréhez koccan
vadtyúk rian hosszan

amikor ezt írom
egy erős fuvallat
liliomot vallat
(szegény úgy bólogat)
egyetlen vétsége
szűzi fehérsége -
szép meztelensége

a Fecske utcában
nincs fecske
a Hajnal utcában
este van
az árnyaknak is
teste van

egyre hangosabb
a Galambok útja
jegeces egét
héja-had fúrja

a Juhász strasszén
farkasok járnak
a kutyaólakban
meg is hálnak

micsoda barom
aki ezt írta:
sztráda Pacsirta -
varjak riannak
útszéli fákról
a kert tövében
macska nyivákol

Jegenye téren
nem nő csak ében
a Tavasz utcában
tél az úr
járdáit lepi
hó-glazúr

van még egy utca
valahol hátul
új nevén: Sasok -
írja románul
egykor itt sétált
gyenge gilice -
most is ha szél fúj
gólya tolla hull
sok kis udvarban
valahol hátul

NAGY LÁSZLÓ
- makulátlan zászló -
háta mögött havas táj
ős rovásírással
teleróják
őzek rókák
bölények és farkasfalkák
vérrel ír rá Gábriel
fölötte ég
tüze leég
alatta már
irka-lappá
simul a jég

felhődunyhán a félholt
félhold -
az égnek behódolt

a Nap
- a féktelen kobold -
máshol kóborolt

csókákat terem most a jegenye
az Olt vize bűzlő tunya ringyó
részeg pakulárt cipel vén gebe
kövér szemétben dúskál Máriskó

csak tócsába húgyoz a kóbor eb
beteg bendőben feszít a fekély
bárány béget mikor zöldül a gyep
hanyag vándorként érkezik az éj

nincs ki a Nagy Égre felfesse a kéket
vándormadár helyén hagyva éles éket

ezért az idénről a tavasz elmarad

öröm fúlt sörömbe
öklöm hull ölembe
el-elcsuklik dalom
rémséges rím-alom
révületét dallom
csiklandom Dorottyát
kedvelem a nótát
Dankó Pista velem
fújja minden búját
farsangi vigalom
kavalkádját hallom
Konc kádját meglelem
rajt' lantom hangolom
Ciberét keresem
elejtem egy hanton

megint Nap kerül az égre
a mennykövet hevíti kékre

lehetnék tán bölcs Salamon
ékkő gyűlne érfalamon

szentek árnya vetül földre
röpke szellő felkap ölbe

majdnem felérek a csúcsra

ha folyton fennebb nem csúszna

sziszifuszi munkát végzek
számomra tán ez a végzet

fentről nézve - éppen ülök
alsók között elvegyülök

fűz tövén teng madárelit
egy fürtnyi tengelic
fénymagot hint míg közelít
Hintz a tengerPrinc

églő halak a madarak
a Nap köztük szalad
ha keresed hát megleled
e tavasznyi szeletet

szélszálon leng Teng
a kínai
pendülnek inai

hadar a Lét
húrjain
felszisszen egy dal
- lelkedbe vagdal -

felém húz fekete
        fecskesereg
felhőkbe búvik a Nap
        ha kesereg
sötéten közelít
        itt a sereg
gyönyörűbb madárrajt
        nem ismerek
szép hellén pajzsomon
        fecske-totem
lenne az ellen közt
        ijedelem

a reggelt ne keresd
elnyelte azt az est
a Hold is esetleg
csak sárga felesleg

fehéret felette
a torkos fekete

megvilágosodunk
ha Napot imádunk
szép szelíd hajnalon
a pünkösdi búcsún

dallamosan zengzetesen
verseimben mindig essen
nem akadok fenn az eSSen
                csak nevessen
                meg ne vessen
                kellemesen
                el ne essen
folytonosan
leszerelem
s mégis
fojtón oson
a szerelem

mezőmet                       erte
                                   v
                                 l
                               e
                a gyom f
                  villám
                k           k
              i       á       i
            c                   z
                  fölötte
              benne bujkál
              gyurkacskáné
              veri
                   veri
                        őszi eső
              harcmezőmön
              sámán     dOb
                               Ol
              emigrál
                        egy
                             t              m
                               u          o
                                  lipán

ó te ezt nem hallod Harold
párnám alatt csobog az Olt
fürge balin kereket old
mikor vízbe pottyan a Hold

hadd tudják meg a Felszegen
kopoltyúval lélegezem
horgász voltam hallá váltam
vagyok víz-magányba zártan

sánta csikó kullog kötőféken
lázong a test megint valami fáj
jegéből nem enged vár körül az árok
hol önmagában hont foglal a táj

az Olt vize kékrevert visszér
csupasz fűz ágán zúzmara zenél
róka a nyúllal egy üregbe tér
kisbalta vasán kicsorbul az él

kiégek én is lassan csendesen
mint korondi bokály olyan rendesen
ne öntsetek belém se bút se borút
nem vívom tovább a lélek-háborút

kényes torkomat több ital ne járja
ne komázzon vélem se szláv se árja
szunnyadnak bennem teremtő álmok
s mert alkotóm sosem volt álnok -

törékenyen is formámat hozom

zománcra hull kopik az ég
lassan megőrjít ez a pattogzás
ennyi rút madár nem röpült rég
- sötétbe rejtező nagy vonulás -

a napot hogyha újra megérem
kéket keresek égfedő hajlatán
csillagok helyén vásott rézérem
a Hold lesz már Napunk ezután

l. Feljelentés teremtésem ellen

szülém
nem jóra
sikerült a gyártmány
Made in
negyvennyolcban
sarjúkaszáláskor
májamra kiült
az ín
visszaadom
makacs epémet is
- nem én tehetek róla -
kitágult patkóbelem
még felüthető
egy döglött ló lábára
viheted
ki-kihagyó szívem
s immár engem is
át a Styxen
mely ott folyhat el
ama rét alatt -
érzem
ezerjófű illatáról

2. Pokoli éjszaka

lettem ím
kórházi
ágyhoz csövelt
közelemben
Vitos Gabi
álmában
csikókat hajt
s még befog
egy futamodó méhrajt
oly sűrűn
hessenti arcáról
a darazsakat
hogy felébred

most járni tanul
az ágyak közti
szűk folyosón
áll akár
szekere derekában
amint bedobja lovai közé
a gyeplőt
magasba lebben karja
hátha még
semmibe sikló ostorát
elkaphatja

hallom amint a telihold
pöffedt pofáját
az ablaküveghez veri

3. Sárgaház

gurul az ágy
pilula kerekeken
pirul a tündér
ha álomba
szenderedel
bódítanak
napotonok
benned bolygó
Nap-atomok
savas esték
holdas réme
imbolyog

4. Séta

Az ég gyomrában tumor a Nap
októberben ködöt arat
valahol bensőm kapuin túl
testemben csendes viadal dúl
tündöklő fegyencként
törökbálintosan
járom
a korház besárgult ligetét

tűnődik az Olt a rejtett csalin
aztán habosra hajszoltan rohan
akár pusztából űzött buta madár
a jurta füstje még vize fölött száll

ahogy eleim látták a Don-kanyarban
olyanná nézem az eget Csaracsóban
s amint gyűl azon sok rongyos vékony
felhő olyképpen lesz lobbanékony:

nyírfaderékba mennykő éke hasít
míg eső öblíti kormos sebeit -
újból napfény csillan a rét füvén

seregnyi seregély mint sötét lepel
a víz tükrén függönyként terül el
s végre horogra akad a balin

végre horogra akad a balin
így akad fenn szegény a csalin
tőzeg nyarában fonnyad karfiol
fodros fülében szöszke csirikol

pedig se üstje sem ezüstje
mégis megcsapta a mozdony füstje
a pályaőrt ki messzire nem jut
hisz Csíkcsicsóban azért van vasút

hogy közelítse s ne távolítsa
a földit ha sínre hajtja útja -
érkezik mégis sok-sok idegen:

goromba tömeg vonul hidegen
kocsmákba tódul sok szomjas torkú
s hamuba ejti lelkét a falu

hamuba ejti lelkét a falu
éget Caratto a vasas talpú
ágyuk bömbölnek Vargaszegen -
csókák csárognak a zsindelyeken

ölik a székelyt s Pálos mezején
varjúhad ül sűrűn feketén
Madéfalván az eb is vért ivott -
január egén épp hajnalodott

elei merszét utódok génje
félszként örökíti - mentve énje
a mába mely ferde hajlamú

hitéből fakad hogy még összetart
a halandó mert szakadhat a part
s kicsi derűre jöhet új ború

kicsi derűre jöhet új ború
békedúlt földre hullhat méla bú -
csak az hord magában szilánkot repeszt
akit a hűség csontjáig (r)epeszt

nagy hegyek iránt gyalogolnak
társakra lelni lemaradt fenyők
Rákosról indult vállán kereszttel
pünkösdi búcsúra Szakállas Ábel

sarki kocsmában szép kisasszony -
s hogy újabb pohárnyi hitelt kapjon
hozzá száll bé az öreg fogoly

ki Szibériában evett lazacot
s itthonról ilyen sorokat kapott:
"imánkban fiam rád is gondolunk!"

"imánkban fiam rád is gondolunk
lennél itthon mondj már imát nálunk
templomunkban - hisz nem lehet hideg ott
ahol nagykabátot Jézus sem hordott

Budán töltötték az évnek felét
naponta az ezrest megkeresték
bátyáid s itthon nyitottak kocsmát
már nem akasztnak földbe csoroszlyát"

Göröcsfalván mind gyakrabban görget
baromfiudvart felverik ölyvek
bokáját törte jó kese lovunk

kertünkben nőtt egy madárijesztő
álmainkat is elhessegető
már nem vetünk de nem is aratunk

már nem vetünk de nem is aratunk
sok a telünk alig van nyarunk
ha fújja Miklós nyúlsíró sípját
havon a polkát rókák ropják

bevérzik a táj fehér gúnyája -
kilőtt ordast sokaság csudálja -
Szentmiklóson ne keress nyestet
a nagy hajtásban mind elestek

Kőd dűlőben ha terem kevés sarjú
fészket ver benne dolmányos varjú
s nyúlik árnya a lebukó Nappal

Morhegyeséről rian őzike
csillag hull a Szilas vizibe
s a kankalinnal újból ősz inal

a kankalinnal újból ősz inai
terűt ránt a ló feszülő innal -
már elvitte társát az adó
viszi a telket a víz az áradó

tatárdúlta udvarházat
Cibrefalván eső áztat
holdsarlóba kígyó harap
egy ásatag csempedarab

mezején s mert agyagba merevül
a lovag emléke így elevenül -
pedig üli lovát feszülő íjjal

a volt kulákot álmában (is) verik
untig mondta tollba emlékeit
a gazda s most termését menti kínnal

menti a termést a gazda kínnal
még az asszony is folyton rárivall
nem törődik velük már a Lét
lepi szívüket szürke árnyék

nyugalmat áraszt Szépvíz piaca
álomba révül az örmény-agora
a kemény tartású boltívek alatt
meddő legendát hordoz a huzat

kutakból még most is kiloccsan a víz -
László király lován rab kunt visz
s a pogány népséget űzi kereszttel

titokban jár-kel e balladás tájon
hogy fenséges emléke folyton fájjon -
árnyak riasztnak rideg tenyérrel

árnyak riasztnak rideg tenyérrel
északról szállnak ködmadarak
nagy csapatokban lemaradnak
s felrebbennek újból a széllel

míg az égen csillagok égnek
s távoli Édenek feleselnek
e tájon halovány Hold sem követ
hiába vagy a pápai követ

(virágesőben lovak pompáztak
Csíkmadarason amint vonultak
s Áron püspök áldást hintett el)

zúgja rádió a szívküldi választ:
"tavaszi szél vizet á...áraszt" -
lélek a testben vajon mit érlel

lélek a testben vajon mit érlel
ha megunja újabbat bérel
jobb testet - s a régi lakást
kisóhajtja hisz talált mást

a vártemplom harangja kondul
futnak az utcán bolondul
álarcosok bohóc katona
Karcfalván vad fársáng járja

s a szél a rémítő Nemere -
egykor latrokat sodort erre
itt is gyilkolt a mánista hóhér

sok férfi akkor ha összefog...
(- miért nem tették ma is titok -)
ezen tűnődni immár mit sem ér

tűnődni azon immár mit sem ér
hogy ökölbe szorul a szelíd tenyér
s dolgos formájú még mindig a marok
akkor is ha már dühömben marok

tó tükrén fürdik fürge fuvallat
a sorstalan sorsomról vallat -
a pofonokat még meddig álljam
néhányszor már kiakadt az állam

ez a Dánfalva nem dánok laka -
(csak az állít ilyet aki ostoba)
ha telibe találod a rímeket

a Végtelent még bölcsen bemérheted
fénnyel keríttesd be őstelkedet -
ha nem építesz házat készíts szonettet

ha nem építesz házat készíts szonettet
fonj bele Valót tartós verettel
birkózz benne barlangi medvével
ha már versben is vállaltad a Tettet

na és akkor mit ér az egész
hogyha felét sem fogja fel az ész
mert üresjárat mindaddig a vers
míg életet beléje nem lehelsz

hisz akkor hajtja itatni s nem máskor
juhait a jenőfalvi pásztor
mikor szomjúak s esdik a vizet -

így csábolja íróját is a Mű
a szédítő de valós veretű -
bár erre nincsen kellő kereslet

bár erre nincsen kellő kereslet
- a rím kedvéért már is eleshet -
serdülnek bennem pici angyalok
Szenttamáson velük gyalogolok

s mert magamban a rendet figyelem
tisztes távon kerül a szerelem
a Szentem is koldusként andalog
ő nem szólal én szintén hallgatok

azért nyelé el Jónást a nagy cet -
gyűlölje meg gyomrában a csendet
s kiáltsa hogy: nyíljon földi tér (!)

oly ostoba nem lehet az ember
- hogy hit nélkül csak úgy hitet rendel -
ima lesz a vers - lélekben elfér

ima lesz a vers - lélekben elfér
szabályt metrum szab helyet versláb mér
mondandót sem kérnek már hitelben
mit sem ér ha nincsen hit az elvben

ugat a sátán vadul valahol
Garados hegyén csészealj landol -
járnak az éjben űrbéli lények
belengik Domokost zöldes fények

a torony gömbjét izzani látták
veríték lepte Áron pap szobrát -
szép ábrázatán elbabrált a kín

fénylő barázdát húz a magasban
színes madárhad s az iharosban
tűnődik az Olt a rejtett csalin

tűnődik az Olt a rejtett csalin
végre horogra akad a balin
hamuba ejti lelkét a falu
kicsi derűre jöhet új ború

imánkban fiam rád is gondolunk
már nem vetünk de nem is aratunk
a kankalinnal újból ősz inal -
mentene termést a gazda kínnal

árnyak riasztnak rideg tenyérrel
lélek a testben vajon mit érlel -
ezen tűnődni immár mit sem ér

ha nem építesz házat készíts szonettet
bár erre sincsen kellő kereslet -
ima már a vers - lelkemben megfér

MÁR NEM TITOK

nincs arról írás - még betű nem létezett
mikor a jóisten minket megigézett
vagy nagyon szeret vagy csak azért büntet
ránk bizonyult volna az édeni bűntett

immár bárhogy is volt - mindig mer az árból
a magát irtó fajta - kapta kígyótól
örökül a titkot melyet már nem őriz

FÉNYKÉNT VISSZAJUTOK (?)

hozzám csak most ér
Tejútról jövő fény
megvillant egykoron
egy kora hajnalon
amikor születtem
csillag hunyt felettem

fénye futott felém
szférák rengetegén
s amint belémcsobban
villám mód ellobban
sistereg a nagy ég
istenem vagyok még
                vagy én is kihunyok
                s Legfelsőbb Lényemhez
                fényként visszajutok

vagyok rég elvetélt hiány
sisakrostélyból nőtt csihány
        kő alatt gyík
        földben csimasz
tömegsúlyom
                   görbe grimasz
            bár tartásom
            lovagias
s ez úgy is igaz
ha bennem vonul
a nagy hidalgo
s kísért
tudathasogatva
Sancho

síri csendben vár most a világ
üres keresztre hajlik olajág
vajon lesz-e közülünk megint
ki latrok között vállalja a kínt

ki megfeszülni másokért is tud
annak tana nem lehet hazug
ezért kell nekünk mindig új Krisztus
tiszta jóságos karizmatikus

akit megejt Nagyszombat csodája
csak annak lehet feltámadása

sokasodnak kételyeim
s egyre fogynak érdemeim
se jeleim se érmeim
elfordulnak embereim

tövist téphetek magamból
várat rakok szavaimból
Létfa ága szemembe vág
színszikrázik minden virág

így is nagyon szépen élek
izzanak lelkemben fények
milyen spirál az Eszmélet
nincsen hozzá még S-méret

...s én lelkes Eggyé így szaporodom!
                        (József Attila)

ha lélekkel felérném
s a létnek lenne ára
menten átcserélném
néhány beltelkemet
külső parcellára
- csupán annyicskára -
hogy
      nagyon ne fájjon
      s az a szép ESZMÉLET
      szabadon sarjadjon
                s hajtson
                sok Lelkes Egy
                április tizenegy
mezőben járassa
s ne sínek közt vonja
zöld ruháját öltő
múzsáját a költő

az ÉLET nem egy tan
s kesert párló vegytan
szerint teremthető
de igen a nagy Ő
szikráztatásával
lélekosztodással

átváltoztatásokban
földönfutásodban
jársz az Ő birtokán
ádámséva jussán
megint osztozkodol

kezdjük elölről ott
hol a gyümölcs tiltott

a kígyó kimarad

a vagyok az Nagy Ok
létem már okozat
leszek futóhomok
széthord világhuzat

s szétszór új birtokon
hol lesz megint Okom
ismét kihajtani
bárhogy - de létezni

ELBOCSÁTOTT SZAVAK

utcára tettek csórén egykoron
hadd szégyenüljön Ádám nyálas kölyke
Évák kuncogtak pucérságomon
elfedni pecsem nem volt falevél se

várta az Öreg hogy ragadok a szón
s bebocsátásért esdeklem hason
de én csak mentem tikkadt szótlanul
az Ige vert bennem egyre vadabbul

ezért súlyosak nekem a szavak
csak pőreségükben tiszták s igazak
nem adtam fel őket meleg jelzőkért
inkább lakoltam konokságukért

mit számít most már hisz van Főnevem
s csóró szavaim fölnevelgetem

hogyha már senki nem szeret
vághatok magamon eret
elhívom a huncut hentest
hadd mulassunk még egy rendest
még mielőtt már miután
valamelyik szép délután

nem várom be azt az estet
körbejárom egész Pestet
megpihenek Duna-parton
rakodópart alsó kövén
ahol úszik a dinnyehéj

már miután még mielőtt
rám köszönt fényes délelőtt
járok immár török földön
bújdosók közt csupa zöldön
keresek egy minarettet
végrehajtani a Tettet

        *
rám ugatnak holdas esték
még mielőtt felébrednék

házaik közé
dobtak bombát
ezért olykor bambák
a lakók
groteszk alakok
bár füle nagy
Frédi nem hall
s amikor nem trombitál
bordély bárban ordibál
míg Klotild hangja
enyhén mutál -
bár szólni neki
nem muszáj
Duci szíve
csak volt a másé
fején fonnyad
papírmasé
Lipot Willi azt súgja:
nem nóta
a banknota
s nem ér Lénárd
fél dénárt
néznek ők oly kajánul
a lélek menten elájul

        *
hagyd lépni a bambákat
ne rakj elébük aknákat!

sántítva űzöm a sánta nyulat
egy halmon a sátán rajtam mulat
közébünk bevág szirti kecske
nyomában ered ezüst erecske
végre elkapom a sánta nyulat
míg viszem jobbomon még kinyúlhat
ások kis gödröt sátán ad vödröt
mellyel az érből vizet merek
Tejút pora hull piciny gödörbe
vízzel locsolom körbe-körbe
nyulacska vérét közé kavarom -
cserszen a tücsök égő avaron -
vakkan a vekker - kész van a malter!
(innen már félálomban)
beteg lábamra felvakolom
míg kuvik riog fűzfa-tornyon
eszem a nyúlhúst guvadt szemekkel
s fel nem érem rövid eszemmel
min vihog a sátán ott a halmon
pedig folyton csontokkal dobálom

nem kellett ráfesteni a csíkot
ellett paripám zebracsikót
növekszik a kis parizebra
féli őt Salam it Harap -
székely lócsiszárból lett nagy arab

az én dühöm
        csak engem emészthet
másokat még csak
        részvétre sem késztet
bizonyára
        nem is olyan zord itt
ha már Csaba
        a Tejúton boltot nyit
nem akarok
        dalt írni én bárddal
beérem már
        mennybéli malaszttal
a darázzsal is
        ha zsongva marasztal
ne nézzen engem
        senki honos társnak
míg közöttünk
        hitvány hordák járnak

felkentek lámának Tibetbe'
- elmegyek meghalni Tahitbe

míg lótusz virága tavon nő
fák alatt boldogít tahi nő

nem harsog pártvezér tévében
csend honol a Tigris évében

egyszemélyes itt a parlament
a honatya tolldíszben hazament

lelkem még feltöltöm örömmel
bevégzem utolsó körömmel

síromhoz nem kellenek siratók
fák alatt békében kihunyok

őszidőben
őszülőben
csalatkozván
ősszülőkben
        már mindenfelé
        ég az Éden
        üszkös fák közt
        Káin lépdel
        bekeni az eget
        vérrel -
        Istenhez sikoly
        nem ér el
a gyilkos ég
Holddal perel -
menekül sok
jámbor Ábel

felmenő ágamon
ül elfajzott majom

rám hagyja örökül
a holdat törökül

ez az én birtokom
bekertelni unom

barátom Li Csein
örökli nincseim

csendes vizek mellett
hol halra sem tellett

szerzem e dalom
a pesti oldalon

egy két kilenc hétben
a nagy fene ködben

éggel palástolom
holddal gombolkozom

nevem Tibi Igric
lekurtítva tigric

mint puskából kilőtt golyók
                        a verebek
szagot vesznek az eltévedt
                        vérebek
őz cikkan át a tisztáson
                        hóba fúl
halálmadár rikkant egyet
                        valahol
friss tetemre fákról hull a
                        zuzmara
fehér madár őznek lelke
                        száll tova

már nem hallom látom üvölt a kapitány:
"tonul la câ ntec bozgore"
tonul...

s vonul örökkön egy sereg
nem háború irtóztatja
sem orosz fagy nem apasztja
tizedeli rémes ragály
gyűlöletnek mérge marja
s a Gőg szörnye egyre hajtja
csak fogyasztja csak fogyasztja
egytől-egyig elhullatja

hát én kiknek énekelek kapitány

        S mint akinek kenyér
helyett kötődő kéz követ hajít
                (Jeszenyin)

fehér havon
fekete kutya

szánalmas ravatal
hópehely malaszttal
hol vadakat marasztal
e HELY

szegény szelindek
kőszív-sintérek
szavának hittél -
kiben oly hit él
hogy szép csodálat
az emberállat

ebül csalódik

érzed-e mennyire hűsíti gyilok a test hevét
lám a tevék a léted vivék Nagy Kés Hegyére
és így jól kitevék bőrük örök hőségre
számítni kell újból frissebb sebhelyre

némelykor megejt az ihlet
ilyen korban már megillet
északról jött Hű Ilj a lett
verset hozott amint illett

minek hoztad Hű Ilj te lett -
a rénem is verset ellett
hoztam volna én szonettet
de abból csak hangsúlyos lett

lett sok apró rúnó^[1]-rén is
ellett rénkém regőset is
engem egész hülyévé tett

illett hoznom neked valót
ihletben fogamzott Valót
nevem szerint: Hű Ilj a lett

volt egy nőd is talán Alett -
emlékeztet Hű Ilj a lett
emléke régen odalett
tán holland volt lehetett lett

nálam is járt az az Alett
rénemen szépen rénegelt
mindig imádta a reggelt
Nappal feküdt a Holddal kelt

folyton üzekedett Alett
se nem ivott se nem evett
nevemre mondom én a lett:

vitte volna el az evet
aki ezért rajtam nevet:
engem is meghágott Alett

lappok jó földjén lopóztam
övig vízben néhol hóban
vajon szarvasom merre van
rövid iztem közben oztam

ne káromolj te hülye Ilj
nagy bánatodban is remélj -
(szólt Atyuska s feszült az íj)
ha kell ha nem engem ne szidj

rénedet már nem láthatod
(Napot szarva közt hordozót)
tuszkolom őt fel az égre

mögötte a szánom hasít
mennybolt jegén csodaösvényt
hogy a Nap kisüssön végre

javasolom néked Hű Ilj
csodaszarvas után ne sírj
finn földön is vannak rének
szívós borjakról regélnek

- szól ten' feleséged Ilja
ne keseredj ne ess transzba
Atyuskával ne húzz ujjat
inkább szerezz szarvast újat

nem jó népek ama lapok
nem közénk való alakok
légy te büszke azért vagy lett

s amint meg vagyon az írva
Iljet vigasztalja Ilja -
nem hiányzik innen Alett

kemény fák közt gyenge szél jár
hóból vizet fakaszt az ár
ott ahol még maradt elég
s a kanóc már szinte leég

Ilj a derék Jinnel tárgyal
tervet szőnek fénnyel-árnnyal:
úgy beszélik hallád-e Jin
finom fajta ott fenn a finn

azt suttogja folyton Ilja
hoznék onnan egy rénborjat
de a finnek messze laknak

mi lenne ha velem jönnél
hosszú úton elkísérnél -
biztos örvendene Ilja

magánkívül ül a sámlin
Lin Sám fia hétujjú Jin
nyestbőr köpeny lábán csizma
húrként feszül minden izma

nézése most a farkasé
mely magát nyúl után vetné
dobja perdül amint révül
igaz sámán kívül-belül

mert dalnok vagy s barátom Ilj
nem mondom hogy te is révülj
hozzánk illő forma a finn

imént a földjükön jártam
néhol réneket is láttam -
felocsúdtam így mondta Jin

Vipunen^[2] iránt indulnak
hangafüves réten járnak
fekete tehén nyomában
lazacos pataknak partján

Ilj kantaléval^[3] bájol
Jin mélán gyöngyöt bűvöl
egyikük a sámos táltos
másikuk meg runó-gyáros

halmot másznak tavon úsznak
vízi kutyán lovagolnak
nem ér velük fürge kígyó

távol tartja a daloló
szabad szonett ritmusában
kántál Hű Ilj hallgatja Jin

bíbor nyár dúl Suomiban
Turkuban rének turkálnak
szél nyaggatja a nyírfákat
dal fogan az éjszakában

Nap az égen alig bolyong
van itt aztán elég jávor
nem éppen mindenik jámbor
közeledni egy sem bolond

követik a fehér varjút
így közelítik a harjut^[4]
elöl jár Jin mögötte Ilj

csetenesben rian vadtyúk
egy eget tartó vénhedt szil-
fán röpköd most gondolatuk

jártál-e már Karjalában
gőzöltél-e szaunában
verted tested nyírfaággal
hűtőztél-e vízsugárral

tudod-e hogy mi a sima^[5]
s csak egy járja nincsen dupla
elnehezül Karjalában
kinek karja kinek lába

házigazdánk jó Jukonen
a szent fáról virgácsot csen
veri magát sok meztelen

marja torkom mesimarja^[6]
ajkamat finn Mesi marja -
ej ha így meglátna Ilja

szép a finn nyár de oly rövid
itt nincs éj csak röpke hajnal
a sarki nyúl folyton csak nyargal
a Göncöl rúdja (is) eltörik

oszlik a pára - gímtej habja
a tűző Nap elapasztja
Obud^[7] vize Aurajoli
belemerülhetsz megtisztulni

szampót^[8] építenek a hegyen
felfogadta a vén Jukonen
ácsolni Jint mázolni Iljet

házat készíteni festett fedelet
kamrácskát hol töltené a telet
hajadon lánya Aino

malmot ácsolnak tarka tetővel
holdat barnával napot fehérrel
festik szél ezüstöz berkenyefát
tóra hajtja a búvárkacsát

morajlik malom muzsikája
zuhogót zokognak alája
hiúzszemmel nappalnyi résen
csak úgy ámul öreg Jukonen

csodát művel a két lett mester
szampó árnyéka vízre vetül
hol Ajnó fűrdik meztelenül

vetkőzni Jin sem restell
táltosunk versvízben esik el
s Ajnóval örökre elmerül

derék Jin drága jó pajtásom
a szampót finnek frigyládáját
sustákot hányó pénzes malmát
suomiak elől elásom

oda hol gímeket kerestél
Köd szigetén mert közeleg ősz tél -
közben én leltem gyöngyrímeket
közébük rejtem e remeket

hogy még Jukonen is feledje
milyen volt tarkálló teteje
tóra hullt árnyékát se lelje

észak szigetén Ajnóról regélnek
s tündökölnek gyönyörű rének
szóljon róluk egy másik ének

tündökölnek gyönyörű rének
nem feszülnek tündér ökölnek
Jukonen lapát tenyerének
látását félik - meghőkölnek

felhajtanak jégrécét farkast
agancsuk fatőn forrást fakaszt
ó ez a rénes nem is rémes
rénborjú nézése beszédes

szemének szűk tava kitisztult
homlokán ájul el a múlt -
Hű Ilj ki is választja magának

kezet ad rá az öreg Juno
Ajnó kedvence a réntinó
feszül neki nagy út sarának

rénem pünkém^[9] bájos tehénkém
ne légy versemben baljós rímkém
indulunk Ilja látására
szolgálásaimnak te vagy ára

lappföldet messze elkerüljük
hogy Atyuskát ne ingereljük -
szánját húzni tuszkolna égre
nem léphetnél pünkösdfűs rétre

időtlenségben vár ránk Ilja
lásd szemeit gyöngyökké sírja -
s te így végzed be a kalandot:

csodarén leszel mennybolt éke
minden letteknek büszkesége
szarvad közt hordasz napot csillagot

olvasd mesterszonett helyett
hív pajtásom Hű Ilj te lett
runókban réned legeltesd
rímek dombján el ne veszejtsd

engem láthatsz kitelt Holdban
Ajnó fürdik sugarában
s míg Atyus az eget szántja
Alett lábaimat mossa

kár volt sírnunk zuhatagot
elsodorta szegény aggot -
keresi lánya Aino

mihelyt a szél felhőt kavar
s elönti az űrt csend-avar
dalt zokog a csodamalom