Bevezetés (részlet)

Különleges korszakban íródtak ezek a tanulmányok. A XX. Kongresszus felszabadította a marxista gondolkodást, a XXII. Kongresszus pedig távlatot kínált számára. Az előbbi következtében az ideológia már nem volt kénytelen apológiának lenni - az utóbbinak köszönhetően a társadalomtudomány még nem volt kénytelen empíriává korlátozni önmagát. Ismét helyreállt az ideológiának és a tudománynak az az egysége, amely a marxista gondolkodást mindenkor jellemezte.

Az csak véletlen, hogy a két kongresszus évében jelenik meg Marx Gazdasági-filozófiai kéziratainak orosz, illetve magyar fordítása. Jó tíz évvel később az a tény, hogy a Politikai gazdaságtan alapvonalai immár nemcsak a németül jól tudók számára hozzáférhető, csupán a szűkebb szakkörök - a marxisták mint szakma - érdeklődését keltette fel. Holott Marx a Grundrissében lényeges korrekciókkal továbbfejlesztette és új összefüggésekre terjesztette ki azt a módszert, amely a Gazdasági-filozófiai kéziratok olvasóit olyan intellektuális izgalomba hozta: a filozófiai és a gazdasági megközelítés egyesítését a humán tudományokban.

Ennek az intellektuális izgalomnak a termékeként lépett fel - egyebek között - a szovjet esztétika társadalomelvű irányzata, és bontakozott ki a 60-as évek elején az a vita, amelynek során, két fronton harcolva, a maga igazát bizonyította.

Látszólag a valóság esztétikai minőségeiről - szépségéről vagy rútságáról, fenséges vagy közönséges, komikus vagy elégikus, tragikus vagy idilli jellegéről - volt szó. Valójában erről is, meg ennél jóval többről is: az emberi valóságról általában. Hátunk mögött volt már az a korszak, amikor azt tudtuk hinni, hogy valóságunk olyan minőségekből áll, amilyeneket lelkesedésünk vagy ennek pótlékai belévetítenek - és még volt hátra néhány év addig a másik korszakig, amikor majd azt hisszük tudni, hogy minőségeit objektív módszerekkel megállapíthatjuk és egzakt eljárásokkal mérhetjük.