I. rész

---

Már túl lehetett a felén. A muníció fogyásával nem sokat törődött, áldozatai fegyvereiben mindig maradt elég töltény. Kedvetlenül rúgta arrébb a szétlőtt testeket. Néha, amikor biztos volt benne, hogy már tiszta a terep és nem lephetik meg, válogatott a földrehulltak fegyverei között. Nem gyűjtötte őket: csak addig használta ezeket a szerkezeteket, amíg ki nem ürültek. Soha nem töltött újra és soha nem vásárolt tartalék elemeket. Azt tartotta, ha egyszer úgy fogy ki a tár, hogy nincs a környéken tartalék, akkor már úgyis mindegy.

Nem robot volt. Élő és sérülékeny organizmus borította a testét. Pontosan olyan, mint az emberekét. Sokak szerint eredetileg ember volt. Ennek ellenére legendák keringtek tetteiről a galaxisban, és még azok is tartottak tőle, akiknek felépítésüknél fogva nem tudott volna ártani. Ennek ellenére az egyik ok, amiért soha nem akadt ellenfele, hogy áldozatainál általában olyan fegyverek voltak, amelyekkel könnyedén elpusztíthatta őket. Elég volt megölnie az elsőt, a többieket már az elhullt katonák fegyverzetével végezte ki. Tökéletes gyilkológép volt. Fiatalkorában megbízásokat kapott olyan akciókra, amelyekért utólag senki nem akarta vállalni a felelőséget. Ezek nagyrészt állami megbízatások voltak. Amikor kiöregedett, megpróbálták elpusztítani. Beküldték a galaxis egyik csapdájába. Túlélte. Hogy hogyan, azt senki nem tudja, lehet hogy nem is járt ott, lehet hogy egyszerűen valaki mást küldött oda maga helyett. Mindenesetre azóta már elpusztította addigi munkaadóit, és bosszúhadjáratot indított mindenki ellen, aki valahogyan kapcsolatba hozható valamikori megbízóival.

Az első bosszú meglepte azokat, akik kiadták számára az utolsó küldetés parancsát. Onnan már nem lett volna szabad visszatérnie. A galaxis bizonyos pontjain olyan szakadás van a térben, ahol minden anyag elemeire esik szét. Ezeket a szakadásokat csak kísérleti úton lehet véletlenül felfedezni, vagy balesetek reprodukálásánál derül rájuk fény. Nincs olyan műszer a hagyományos térben, ami képes lenne kimutatni őket. Egy ilyen titkos, de az illetékesek által ismert szakadáson vezetett keresztül utolsó küldetésének útvonala, még csak nem is az útvonalának célja volt az. Ha elkerüli, legfeljebb végrehajt egy olyan feladatot, amit eredetileg másnak szántak, ha keresztezi, akkor soha nem éri el... Ő mégis visszatért és rajtaütött a bázison, bár észlelték, amint eltűnik űrhajója a szakadáson. Az első támadása után az elemzők még vitatkoztak rajta, hogy egyedül volt-e vagy szövetséges haderőkkel érkezett. Mivel azóta kiderült, hogy minden esetben egyedül dolgozik, az első esetre is ezt valószínűsítik. Nem akart hős lenni. Egyszerűen a bosszú hajtotta. Pechére az állomáson tartózkodott az a közutálatnak örvendő diktátor is, aki ellen már több merényletet kíséreltek meg az alattvalói, mégis minden esetben megúszta. Neki, egyedül neki, elsőre sikerült megölnie. Ezért aztán nemzeti hőssé avatták, mert azt hitték, azért jött, hogy felszabadítsa a népet. Pedig a nép a legkevésbé sem érdekelte. Csak a bosszú... Annyira, hogy azóta amerre jár megpróbálja megsemmisíteni az uralkodó apparátust. Nem tudni, hogy még mindig a bosszú hajtja-e vagy már csak egyszerűen vérszomjas, esetleg unatkozik, keres valakit, mindenesetre időnként lecsap egy-egy állomásra és halomra lövi a vezető politikusokat az őket kiszolgáló ártatlan személyzettel együtt. Ezért aztán azok, akik az adott rendszer ellenségei hősként éltetik, akik pártolói vagy haszonélvezői, azok meg vérdíjat tűznek ki a fejére. Azok a magányos kalandorok, akik a vérdíj fejében megpróbálták kivégezni, konzervdobozba csomagolva lettek visszaküldve a feladónak. Egy ideje meg is szűntek az ellene irányuló merényletek, mert a legutóbbi alkalommal a Rendszer speciális terroristaelfogásra kiképzett hadiflottáját semmisítette meg. A mostani akció csak egy közbenső kis űrállomás volt. Lehet, hogy gyakorlásnak szánta, esetleg saját kondíciójának fenntartása miatt döntött úgy, hogy végez az ott lakó tisztekkel és alkalmazottakkal. Célja egy ideje világos: útját a Föld felé vette.

Valószínűleg eredetileg ő maga is innen származik. Külseje alapján földi ember, de ehhez ma már beható vizsgálatok szükségesek. A galaktikus népek sokasága és keveredése miatt nem lehet megállapítani egészen biztosan, hogy ki származik a Földről és ki valahonnan máshonnan. Eredeti iratait már akkor megsemmisítették, amikor utolsó küldetésére adtak parancsot felettesei, biztosak voltak abban, hogy nem tér vissza, amikor a hajója eltűnt a galaktikus süllyesztőben. A megsemmisítés manapság nagyon egyszerű: egy parancs csupán a központi számítógép memóriájában. Azóta senki nem tudja honnan származik, múltjából annyi marad fenn, amennyire emlékeznek azok, akik túlélték az akciókat.

Senki nem tudta mivel és honnan érkezik. Hajóját azért is lehetetlen volt azonosítani, mert általában arról az állomásról kötött el egy-egy nagyteljesítményű cirkálót, ahol éppen befejezte az akciót. Most mégis várták. Valaki előre jelezte, mik lesznek a tervei. Névtelen üzenetet kaptak arról a hajóról, amivel legutóbb felszállt. A hajón a személyzet egyik tagja rejtőzött el még a mészárlás kezdetén, majd a végén pont azt az űrsiklót választotta a továbbálláshoz. Betáplálta a koordinátákat, majd felszállt. Amikor észrevette a potyautast, szó nélkül kivégezte, beszíjazta magát az ülésbe, kinyitotta a zsilipeket, és kidobta az áldozatát az űrbe. De akkor már késő volt. Áldozata pár perccel előtte leadta a hajó központi számítógépének adattárát, amiben benne voltak a koordináták, ami alapján az úticélja világos lett mindenki számára. A következő akciója a Földön lesz. Minden emberi létesítmény irányító központján. Nemcsak a szellemi, de a technikai irányítás is itt volt centralizálva: a hatalmas, több várost átszövő számítógép, amely összefogta és egyben ellenőrzése alatt tartotta az intergalaktikus űrforgalmat, itt volt üzembe helyezve.

A Föld centralizált vezetését sok kritika érte. A központi számítógép, amely átlátta a galaktikus forgalmat és azt lényegében bármikor áttekinthetővé tette, csak itt állt rendelkezésre. Hatalmas apparátus dolgozott az adatok lekérésén és feldolgozásán. Ez sokakat zavart, már többször próbálták elérni, hogy szüntessék meg a központi ellenőrzést. A Föld vezetése eddig ezt az ötletet minden esetben elvetette, mondván: ellenőrzés nélkül kitör a galaktikus káosz és az anarchia. Az ellenzők legfőbb érve pedig az volt, hogy a hatalom egyetlen tevékenysége az, hogy fenntartassa önmagát és mindazt az apparátust, amit önmaga kiszolgálása céljából létrehozott. Sokan vonták kétségbe a centralizált földi hatalom hasznavehetőségét, a költségeket pedig, amit felemésztett a számítógép és az apparátus működtetése, egyszerűen irreálisnak tartották. Ennek ellenére a hatalom tevékenységébe nemcsak az irányítás, hanem a pénzforrások szétosztása is beletartozott. A galaktikus pénzek mind itt futottak össze, majd az apparátus fenntartási költségeinek levonása után kerültek újra szétosztásra. A számítógép kapacitása havonta duplázódott, így egyre több és több adatot volt képes feldolgozni. Ez egyre többeket zavart. Tudták, már csak egy lépés, néhány év, és olyan szintű ellenőrzés bevezetése válik lehetségessé, amely valamennyi élő organizmust számon tartja és ellenőrzi a végtelen galaxisban. Egyelőre azonban még csak sejtették, melyik hajó az, amelyik áthatolva a földi légkörön leszállítja azt az organikus gépezetet - aki valaha ember volt talán -, amelynek eddig nem volt ellenfele az egész Galaxisban...

A központi computert üzemeltető bizottság minden segítséget megkapott, amit kért. Biztosak voltak benne, hogy a hatalom és a központosítás nyílt ellensége azért jött, hogy elpusztítsa a világegyetem legnagyobb kapacitású szuperszámítógépét. Ha ezért jött, azt is tudták, nem lesz nehéz dolga. Ahogy nőtt a gépezet bonyolultsága, úgy nőtt sebezhetősége is. Egyre több olyan pont keletkezett a szerkezetén, ahol egy apró sérülés is végzetes hibához vezethet. Ezeket a pontokat őrizték leginkább.

Ellenfelük egy lapos, ezüstösen csillogó V2-es űrhajóval érkezett. Földi modell. Nem hatalmas harci monstrum volt, mint amikkel eddig járt, hanem egy fegyvertelen, személyzeti luxushajó. Ennek ellenére védelmi rendszere egyedülálló, a legújabb technológiát, egy olyan pajzsot tartalmazott, amely már nemcsak visszatartja a támadásokat, hanem vagy felhasználja azok energiáit a saját céljaira, vagy egyszerűen semlegesíti azt. Amikor elkötötte, arra gondolt, hogy krómozott felületű fénylő hajóval még úgysem közlekedett soha. Értéke meghaladta az eddig használt összes harci cirkálójának értékét. Igazi luxusgépezet volt, valószínűleg valamelyik magas rangú áldozata érkezett vele utolsó útjára. A detektorokon pontosan látta, melyek azok a pontok, amelyeket az átlagosnál jobban őriznek a központi számítógép területén. A Föld lakosságának egynegyedét azért kellett kitelepíteni, hogy a számítógép elférjen. Burkolata összefüggő fémtakarót alkotott a földfelszínen, a bolygó nagy része úgy nézett ki, mint egy hatalmas csillogó fémváros. Közlekedni azokban az alagutakban lehetett, amelyek eleve azt a célt szolgálták, hogy a gép bővíthető legyen. Ahogy növelték a kapacitást, sorra zárták le az alagutakat és sorra telepítették ki az ott lakó embereket. A Föld energiafogyasztásának a felét ez a gépmonstrum emésztette fel. Energiaellátása önmaga belsejéből eredt, így az egyik legnehezebb feladat az lett volna, hogy azt szüntesse meg. Valószínűleg nem lett volna lehetetlen, de célja mégsem ez volt. Nem hitt a gépek erejében. A számítógépek eddig is keresték, mégsem találták meg soha. A gépek eddig még mindig tévedtek: több esetben ártatlanokat, vagy szándékos csalétkeket semmisítettek meg helyette. A legutóbbi tévedés galaktikus háborúhoz vezetett. A szomszéd naprendszer egyik uralkodója esett áldozatául a computer tévedésének. Az emberek szerencséje az volt, hogy a szomszédban a technikai fejlettség több fényévnyi hátrányt szenvedett a legutóbbi mágneses katasztrófa miatt, aminek mellesleg a Naprendszer több bolygója is áldozatául esett. Így könnyen ellenőrzésük alá vonhatták azt a kis települést, amely uralkodójuk elvesztése miatt inváziót kezdeményezett az amúgy is egyre elnéptelenedő Föld ellen. Végül megadták magukat, viszont beolvadtak abba több galaxist átszövő tégelybe, amelynek minden mozzanatát a Föld felügyeli.

Leszállt. Szokatlanul kevés fegyvert akasztott magára. Jobban tetszett neki az a kétféle személyes erőtér, amelyeket a hajón talált. Nem hatolt át rajtuk semelyik fegyver, amit magával hozott, ezért nem nagyon vett magához olyat, aminek nem látta értelmét. A személyes erőtér nem földi találmány. A hajó valószínűleg olyan galaxisból származó lényeket szállított előzőleg, ahol divat a személyes erőterek használata. Bizonyára csak a kiváltságosok juthatnak hozzá, ezért rögtön kettőt is magára akasztott. Az egyiket bekapcsolta és elindult.

Nem várták. Mindenki a központi egységek környékén és az energiaellátó rendszerben számított rá. Ott, ahol megjelent, nem volt semmi jelentős technikai háttér, viszont ott őrizték a kormányzót. Itt is jelentős erőket vontak össze az uralkodó védelmére, a lényeget mégis a gép védelmére irányították. Személyes erőtere néha villant egyet, amikor eltalálták egy-egy nagyobb erejű energianyalábbal, de meg sem kottyant neki az egész. Pár perc múlva már a szokásos fegyverarzenállal felszerelve vágta az utat a katonák között, akik rendre el is hullottak, hátrahagyva azokat a fegyvereket, amelyeknek később sorstársaik estek áldozatul. Jó kedve volt. Nem sokszor találták el, de amikor igen, kellemes bizsergés futott rajta végig. Ilyenkor kellett volna meghalnia. Vajon milyen érzés lenne egyszer tényleg... De az erőtér nem engedett át semmit, csak sejtelmesen felcsillant, amikor valaki eltalálta őt. Szeretett volna valakivel találkozni, akinek valami hasonló védőpajzsa van, hogy megküzdjön vele. Tudta, az erőtereket minden esetben az azt elpusztító fegyverekkel párhuzamosan fejlesztik ki. Vajon itt van-e az a valami, ami az útjába állhat?

A hír, miszerint elkezdődött, gyorsan eljutott egyik pontról a másikra. A központi kompjuter "félt". Konstruktőrei szerint ennek az a legfőbb jele, hogy logikátlan következtetéseket vont le a közeli jövőre vonatkozóan. A gép feladata az lett volna, hogy számítsa ki a Pusztító útirányát és zárja le előtte az utat. Ez nem sikerült neki. A Pusztító valahogy mindig meglógott. Ezért elkezdték átcsoportosítani a katonai erőket abba a körzetbe, ahol a pusztítás elkezdődött. Így aztán egyre többen estek áldozatául a bajsza alatt mosolygó bosszúálló gépezetnek, aki végül egyetlen lövéssel terítette le a kormányzót...

A computer csak most döbbent rá: nem érte jött. A célpont a kormányzó volt, akit végül meg is talált. Memóriájában a csalódottság érzete cikázott végig, a saját jelentőségéről alkotott kép hirtelen megingott. Nem miatta jött... Egy élő ember kellett neki, egy halandó, aki hibázik, lassú és kicsi a kapacitása...

A visszaút már nehezebb volt. Egyre több áthatolhatatlanul összeomlott fémfolyosó és egyre több nehézfegyver állta az útját. De mindig megtalálta a kiutat a csapdából, ahová ellenfeleit előszeretettel becsalogatta. Már nem lehetett messze a kijárattól, ahol landolt. Eltökélte, hogy a csillogó luxushajójával járja ezután a galaxist, azzal távozik, amivel érkezett. Eddig nem ez volt a szokása, valószínűleg ez a döntése is meglepi majd az elemzőket utólag. Sohasem foglalkozott a külcsínnel. A rozzant csatahajói eddig még mindig megnevetették ellenfeleit, amelybe végül általában belepusztultak. Most hadd csodálkozzanak, mielőtt szétszóródnak hajóik darabjai a galaxis sötétjében. Lőtt. Nem pocsékolhatta a muníciót, minden lövése talált. Muszáj volt: az egyik energiafal, amivel a computer megpróbálta útját állni egy szűkebb folyosón, tönkretette személyes energiapajzsát. Az egyiket... A másikat az egyre szaporodó katonák miatt nem volt ideje bekapcsolni és üzembe helyezni. Éppen ezért nem hibázhatott. Ha valahová egynél többször tüzelt, azt csak élvezetből vagy rutinból tette.

Amikor már mindenhol ellenfelei feküdtek, valaki megmozdult a háttérben. Nem lehetett hátulról sem elpusztítani, gyorsabb volt. Senki nem tudja honnan ez a reflex, a galaxisban ezt senki nem volt képes utánacsinálni. Mielőtt támadója lőhetett volna egyet, ő már kilőtte kézifegyverének teljes tárházát ellenfelére. Ez történt most is. Ellenfele csak állt, bénultan tartotta fegyverét egyenesen a feje közepére célozva. A lövések, amelyek ellene irányultak, mind mellette csapódtak be a falba. Már halottnak kéne lennie, és ő mégis él. Bár lehet, hogy csak a sérüléseket nem érzi. A Pusztító közelebb ment hozzá, ő pedig remegett a félelemtől. Újonc volt, teljes menetfelszerelésben, fekete sisakban, remegő lábakkal. Ellenfelén nem volt sisak, vagy bármi, ami megvédené a testét egy esetleges támadás esetén. Leheletét és izzadtságát közvetlen közelről érezte, ismerős érzés volt. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy a fegyvere érintette a Pusztító homlokát... Nem, ez megint csak egy újabb csapda lehet! Akik eddig megpróbálták elpusztítani, mind meghaltak. Lehetetlen, hogy közvetlen közelről engedje magát lelőni, miután több száz tapasztalt katonát hagyott maga után holtan a kormányzóval együtt. Pont ő, az örök újonc, aki tíz éve nem vett részt katonai akcióban, így sosem léptették elő - ezért van még ma is az újoncokkal egyező besorolásban. Az első akciójából is úgy kellett megmenteni, ahol valószínűleg ő lett volna az egyetlen áldozat, ha nem hozza ki valaki az ártatlan, csigaszerű lények puha csápjai közül. Azóta csak őrszolgálatokat bíztak rá, azt is olyan helyeken, ahol nem lehetett konfliktusra számítani. Újra eszébe jutott első bevetése, és újra ugyanazt a hányingert és rosszullétet érezte, mint akkor. Lehetetlen, hogy pont ő pusztítsa el az elsőszámú galaktikus közellenséget...

Hatalmas fegyver csövét érezte a gyomrában. Tudta, ha nem lő, örökre elsötétül minden. Azért osztották ide, hogy lehetőleg túlélje a támadást, és ne zavarja a profikat az éles bevetésben. Remegett a keze és csöpögött sisakja alól az izzadtság. Végül elsült a gyomrának szorított fegyver...

Egymásra néztek. Az újonc arca láthatatlan maradt a sötét sisak mögött. Amikor kinyitotta szemét, még élt, ezt jelezték a sisakba épített műszerek. A gyomrának szorított ágyúcsőben nem volt töltény. Túlélte a lövést. Rálőtt a pusztító, és ő túlélte! Ez jelent valamit! Lehet, hogy az ő sorsa, hogy kivégezze! Lehet, hogy pont az ő dolga, hogy megszabadítsa a világot és annak uralkodóit a megállíthatatlan gépezettől, és nem kerülheti el a sorsát! Lehet, hogy emiatt az egyetlen feladat miatt maradt éveken át újonc! Nem kell mást tennie, csak elsütni a homlokára szegezett energiafegyvert! Ennyi az összes teendője, és kész! Itt áll előtte a "célszemély" pajzs nélkül! Véget ér a rémálom, őt kitüntetik, lehet, hogy jutalomból le is szerelik! Mennyi pénz is jár annak aki megállítja? Lőtt, de már elkésett. A Pusztító izmos keze elkapta saját homloka elől a fegyvert és egy mozdulattal kitekerve, a földre kényszeríttette az újoncot. Újra lőtt, de a lövedék újra mellé ment. Hiába... Elkésett... Túl sokat gondolkozott, megtegye-e...

Miután meggyőződött róla, hogy ellenfele fegyvertelen, elengedte. Az újonc saját kimerültségén már nem tudott úrrá lenni, és egyszerűen a földre esett. A Pusztító elrakta kézifegyvereit, és eldobta azt a mordályt is, ami ugyan töltve volt, de mégsem sült el egy perccel ezelőtt, amikor azt az újonc gyomrának szegezve elsütötte. Töltetlen vagy hibás fegyvereket soha nem cipelt magával... Kockázatos. Itt csak egyszer lehet hibázni. Fürkészően nézte a sisakot. Vajon mögé látott? Elővette maradék személyes energiapajzsát, és ahelyett, hogy magára akasztotta volna, az újonc mellé tette a földre és bekapcsolta. A pajzs vibrálva vette körül a kimerült újoncot, aki nem értett semmit. Mielőtt elájult, még hallotta a Pusztító hozzá intézett szavait:

- Nem a kormányzó érdekel, miattad jöttem. Maradj itt! Ez a pajzs megvéd másoktól. De menekülni se próbálj, mert ha belülről érinted a pajzs falát, elpusztít!

Majd csőre töltötte kézifegyvereit és elrohant...