Címlap | Tartalomjegyzék | Ajánlás | Előszó | Önéletrajz | Impresszum
Bene Zoltán - Két part között
11. oldal
I. Sodródás - Régebbi elbeszélések
Kiss Anikó: Sodródás
Sodródás
Szécsi Imrének – ő tudja, miért
„Ennyi az egész? S ha ennyi, mi hát?
Alig volt - érzed - s alig lesz tovább.
Két érthetetlen közt a józan csendben
Ülsz, mint egy üres és hideg teremben.”
(Tóth Árpád)I.
Emlékszem, lementünk az Olajba, a Centrum Áruház mellé. Magas, széles, ormótlan szocreál épület volt, ma is az. Olajos Ház, vagy valahogy így hívták (mint az egyik lakótelepen egy másik, szintén igen ronda építményt), mert a város határában elterülő kőolaj- és földgázmezőket kiaknázó bányatársaság tulajdonát képezte. Ahová mi mentünk, az, bár része volt mind ennek a háznak, mind a cégnek magának, mégis valamelyest más kategóriát képviselt, mert valójában Olajos Klub névre hallgatott, és keveréke volt a füstös talponállóknak és az egyre szaporodó diszkóknak. Ami a „hely” elhelyezkedését illeti, ugyanolyan felemás volt, mint az egész, amit képviselt: öt-hat alagsori helyiséget foglalt el, amelyekben járva-kelve kockás, repedezett lapokkal borított padlón tapodtunk, a keretet adó falak, stílusosan, olajfestékkel kimázolva, minden sarokban füstölgő szemetes és ittas, sörösüveget szorongató egyének, szájukból cigaretta lóg. Az egész gyanúsan emlékeztetett az Alvilág néven közismert kocsmára, ami szintén némi szerepet játszik ebben a történetben, s ami ugyancsak alagsorban rendezkedett be, éspedig egy művelődési háznak félig az utcaszint alá süppedő területein. De erről majd inkább később.
Mindenesetre lementünk az Olajba. Négyen voltunk, két fiú, két lány. Előbbi kettő először, utóbbi kettő sokadszor járt már az említett helyen. Hétvége volt, talán szombat. A két fiú közül az egyik Szécsényi Ignác volt, a másik én, Asztalos Péter, mindketten másnaposan és tizenhat évesen, túlzott nyomatékú libidóval, ennek ellenére erős erkölcsi érzékkel és felettébb hangsúlyos gátlásokkal felszerelkezve. A két lány közül az egyiket Gyöngyinek hívták, vékony volt, szőke és magas, a másikat pedig, a barna hajú, középtermetű, szépnek ígérkező mellekkel megáldottat Áginak, s előző este botlottunk beléjük egy szalagavató bál pangásos időszakában, a Tisza Szálló emeleti báltermének egyik sarkában, vagy a folyosón, vagy, mindenesetre, valahol a hotel épületének valamelyik zugában. Előző éjjel, esetleg aznap hajnalban beszéltük meg a szombat esti randevút is, és elképzelésünk sem volt arról, vajon mi fog kisülni ebből. Hát, legelőször az Olaj sült ki.
Hihetetlen vacakul éreztük magunkat. A körülöttünk terjengő, bennünket is mocsár-gyanánt magába szippantani vágyó szubkultúrával semmit sem tudtunk kezdeni, sem mellette, sem ellene nem tudtunk fellépni. Tengtünk-lengtünk, táncoltunk a lányokkal, megittunk egy-két sört, húztuk az időt. Néha ellenszenves alakok nyomakodtak elénk, puszit nyomtak Gyöngyi és Ági arcára, lejattoltak velünk, beszéltek valamit, valamiről, amiből rendszerint egy szót sem értettünk, egyrészt a zajból, másrészt a beszélők beszédkultúrájának fogyatékosságaiból kifolyólag. Aztán az alakok mindig hamar odébbálltak, mi táncoltunk tovább, suta mozdulatokat tettünk, néha szóltunk is, de süket fülekre találtunk. Hihetetlen vacakul éreztük magunkat.
Tíz óra felé végre elmentünk, otthagytuk az Olajat mindenestül, csak a két lányt vittük magunkkal, akik valahonnan megérezhették, hogy nincs minden rendben, s felajánlották, hogy menjünk át egy másik helyre. Mi Szécsényi Ignáccal kapva kaptunk az ajánlaton, s késlekedés nélkül átballagtunk a Galériába, ahová akkoriban gyakorta jártunk. Ez egy kávéházra emlékeztető vendéglátó egység volt, diszkrét zenével, hat-nyolc személyes bokszokkal, miniszoknyás pincérlányokkal és kellemes félhomállyal. Lehetett beszélgetni. Lehetett, csak nemigen volt miről. Az Olaj-féle szubkultúra kísértett.
*
Netkötet Program - Irodalmi Rádió