BENE ZOLTÁN: KÉT PART KÖZÖTT

Bene Zoltán - Két part között
25. oldal
II. Veszedelmes viszonyok - Új történetek

Virágének

Virág kétségtelenül a legcsúnyább lány a telepen. Betegesen sovány, szánalmasan nyeszlett, sehol nem gömbölyödnek testén azok az ingerlő gömbölyűségek, amelyek a többi lányt oly kívánatossá teszik. A haja szélfútta lobonc, az arca beesett, foltos és érett pattanások éktelenkednek rajta. Ajkai keskenyek és vértelenek, tekintete semmitmondó. A bőre is visszataszító: mintha pikkelyes volna; pipaszár karikalábai pokoli nagy lábfejben végződnek, járása kacsázó. Semmi kétség: nincs nála rondább teremtmény a telepen.

Virág minden reggel lekacsázik a faluba, hogy bevásároljon a családnak. Az apja, mióta bezárt a bánya, ki sem mozdul a portáról, az anyja folyvást a kertet túrja, télen meg a tévét bámulja. Virág kenyeret, tejet, kolbászt és kannás bort vásárol minden reggel. Iskolába nem jár, kimaradt a nyolcadikból, s eszébe sem jutott, hogy kezdjen valamit magával sem akkor, sem azóta. Nem mondta neki senki, hogy tanulhatna tovább, neki pedig így is jó. A szüleit sem érdekli, mi van vele, örülnek, hogy eljár a boltba és megfőz. Azt hallották, akkor sincs esélye, ha tanul. Járt már úgy a telepről fiatal, hogy csak elkanászodott a középiskolában. Meg aztán a taníttatás pénzbe kerül. Pénz viszont nincs.

Egyetlen adottsága miatt irigylik a telep bandába verődő kamaszai, a fiúk és a lányok, egyetlen isteni adománya miatt nem fordulnak el tőle a felnőttek, egyetlen okból nem gúnyolják a gyerekek: csodálatos, lelket gyönyörködtető, lágy hangja miatt. Virág bármerre jár, bármit csinál, állandóan dúdol magában. Akár a falu felé baktat, akár a csillagokat lesi esténként, akár a fakanál jár a kezében, akár a kertben gyomlál, mindig dudorászik. És mindig akadnak, akik gyönyörködve hallgatóznak a nyomában. Gyönyörűséget lopnak semmihez sem fogható, semmire sem emlékeztető dúdolásából.

Tibor a legvagányabb fiú a telepen. Nyolcadikba jár, reggelente az ő vezetésével vonulnak le a telepi gyerekek a falusi iskolába. Erős és tekintélyes, a többiek tisztelik. Ő köp a legmesszebbre az egész iskolában, szkanderban sem talál legyőzőre, a focipályán is egyike a legügyesebbeknek, s bár a tanulásban nem jár az élen, az anyja mégis büszke rá. Az apja is az volna, ha lenn nem omlott volna rá a tárna évekkel ezelőtt, mikor még működött a bánya. Tibor alig tudja felidézni a vonásait.

Egy tavaszi reggelen Tibor megvárja Virágot. A lány megpakolt cekkerrel jön a falu felől, a fiú a telep első házainál lép elé, elveszi kezéből a szatyrot, és szelíden arra kéri, dúdoljon kicsit hangosabban. Virág szívesen teljesíti a kérést. Így ballagnak egy darabig. Aztán Tibor megfogja Virág kezét, és gyengéden maga után húzza a telepszéli mező irányába. A lány nem ellenkezik, mélán zümmög, akár a méhecske. A madarak visszafojtják lélegzetüket, a repülő rovarok némán lebegnek körülötte, hogy élvezhessék csodaszép hangját. A pókok előszaladnak hálószéli rejtekükből, a mókusok összebújva fülelnek a fák ágain, és a szemük könnybe lábad.

A fiú és a lány a mező közepére érnek. A tavaszi nap fénye körbeöleli őket, a levegőben illatok sokasága rezeg. Tibor leteszi a bevásárlószatyrot, mindkét kezével megfogja Virág vállát, maga felé fordítja. Énekelj, kérleli, énekelj hangosan, és Virág mosolyogva énekelni kezd. Ismeretlen, mélyről fölzengő, semmihez sem fogható dalt. Tibor érzi, meg kell szereznie ezt a kincset! Kigombolja a lány blúzát, simogatja lapos melleit. Mikor elunja, megforgatja a lányt, felsőtestét előre dönti, majd a szoknyáját felhajtja és lehúzkodja a bugyiját. A nyamvadt kis feneket markolássza, egyre kapkodóbban liheg. Hangosabban énekelj! Virág hangja puha takaró a réten. Tibor a fűre dönti hanyatt a lányt, szétrakja lábait. Nézi satnya ölét, a rőtes, hosszú szőrt, szája nyitva, hörögve zihál. Még hangosabban énekelj! Ujjaival a combok közé nyúl, egyre vadabbul dörzsöli és nyomkodja a húst. Torkából artikulátlan hangok törnek elő. Még hangosabban énekelj!!! Letolja a nadrágját, és előremeredő, kissé görbe, vöröslő hímtagját a lány altestébe löki. Vonaglik, vicsorog, látása elsötétül, a harmadik mozdulatra rekedten kiált, aztán a nyeszlett testre rogy.

Néhány perc múlva tűnik fel neki, hogy elhallgatott az ének. Feltápászkodik, a nadrágját gombolja. Virág üveges tekintettel bámul rá a földről. Énekelj! A lány erőlködne, torkát, nyakát nyomkodja. Énekelj! Virág a fejét ingatja, bénultan öltözni kezd. Tibor undorodva nézi, majd legyint, hátat fordít és futni kezd a telep felé.

Virág felmarkolja a cekkert. Dúdolna, de néma. Botorkál hazafelé. Érzi, valami megcsurran a torkán, valami édeskés szivárgás. Ügyetlenül köp: véres folt a fűben. És csak csordogál az a meleg, parányi csermely. Lenyeli, nyeli, nyeli. Aztán nyeldekel, köpköd, köpköd, nyeldekel. Vonszolja magát hazafelé. A madarak értetlenül nézik.

Otthon először észre sem veszik, hogy nincs valami rendben. Csak néhány óra elteltével kezd hiányozni a lányból áradó lágy dalolás. Az anya nyit rá. Virág a szobában kuporog. Már az orrán is vér szivárog, a füleiből is vér csordul. A lábai közül, ahonnan kellene, nem! Erőtlenül, segélykérően néz az anyjára. Apja az anyja sikolyára ront a helyiségbe, cifrát káromkodik, rohan a szomszédba telefonálni.

A mentőautó sikítva fékez a ház előtt, Virágot hordágyra teszik, szirénázva viszik a kórházba.

Három hét múlva hozzák haza. Még sápadtabb, még véznább, még elesettebb. Csak sipító, fülbántó hangokat tud kipréselni magából.

Azóta nem hallgatóznak a nyomában. A gyerekek kicsúfolják, a madarak ügyet sem vetnek rá, a rovarok összecsipkedik, a pókok közömbösen összegömbölyödnek, ha megpillantják, a mókusok elfordítják a fejüket.

Előző oldal - Következő oldal

Netkötet Program - Irodalmi Rádió