Címlap | Tartalomjegyzék | Ajánlás | Előszó | Önéletrajz | Impresszum
Bene Zoltán - Két part között
33. oldal
II. Veszedelmes viszonyok - Új történetek
Ólomszürke ég
2.
Roland lassan mindennapos vendéggé vált a lakásban. Erikát zavarta, hogy annyit van a lányával, de nem szólt. Nem volt biztos abban, hogy Ramónát félti, vagy önmagát sajnálja. Ez a bizonytalanság engedékennyé tette: olyasmit is elnézett a lányának, amit korábban soha. Például nem tette szóvá, ha erősebben festette magát, beleegyezett abba is, hogy rikító színeket melíroztasson a hajába, sőt, még az ellen sem volt kifogása, hogy testékszert rakasson a köldökébe és a szemöldökébe. Holott Erika alapjában véve régimódi, mi több, egy s másban vaskalaposan maradi gondolkodású volt.
Éjszakánként egyre azon járt az esze kereke, mi lehet az oka mindennek. Napról napra jobban elhatalmasodott rajta az érzés, hogy irigy a lányára, hogy vetélytársat lát benne, egy olyan nőt, akinek sikerül mindaz, ami neki nem. Restellte magát emiatt. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy szüksége van egy férfira ahhoz, hogy visszanyerje a kiegyensúlyozottságát. Azt nem merte bevallani magának, hogy azóta erősödött fel benne ez a vágy, mióta Ramóna életében megjelent Roland. Vagy mindesetre azóta vált hangsúlyosabbá...
Tél elején az egyik munkatársa, voltaképpen az iroda egyik legmagasabb beosztású dolgozója, meghívta az egész irodát budakeszi házának avatójára. Erika szívesen vette a meghívást, gondosan kiöltözött, csinosította magát, nagy reményeket fűzött az összejövetelhez.
Azon a szombat estén lehettek mintegy hatvanan-hetvenen a hatalmas, modern, fényűző házban. Erika elveszettnek érezte magát. A terek agyonnyomták, megijesztették. Hol ide, hol oda csapódott, beszélgetett néhány szót egy-egy csoporttal, magányosan álldogáló alakkal. Többnyire módos emberek alkották a meghívottakat, a jobb társasághoz tartozó nagyképűek, felkapaszkodott újgazdagok, alig akadt néhány rokonszenves figura. A nők nagy része affektált, a férfiak végtelenül beképzeltek voltak. Erika cefetül érezte magát, tudta, hogy kilóg ebből a társaságból, kívül rekedt ezen a körön, ezen az életmódon. Látta a hozzá hasonló kollégákat ( a beosztottakat, mindennapi embereket ): szintén zavartan ténferegtek, feleségükkel, férjükkel a karjukon. Csakhogy ő közéjük sem tartozott, a párosan kirekesztettek közé, akik belekapaszkodhattak valakibe ebben az idegen, ellenséges környezetben. Egyedül volt, elmondhatatlanul egyedül. Valami mégis arra intette, maradjon még. Húzta az időt, bele-belehallgatott a társalgásokba, eszmecserékbe, pezsgőt ivott, finom borokat kóstolt, el-elmajszolt valamiféle méregdrága ételkülönlegességet. Tíz óra felé viszont már úgy érezte, megpattan valami a fejében, ha nem szív egy kis friss levegőt, ezért kióvakodott a teraszra. Csípős hideg fogadta. Jól esett. Feje felett szikrázóan ragyogtak a csillagok.
– Így meg fog fázni – hallott egy hangot a háta mögül.
Egy férfi lépett mellé, gyengéden a vállára terítette a zakóját.
– Köszönöm – mosolyodott el Erika.
A férfi beszélni kezdett. A csillagokról. Nagy jártasságot mutatott a csillagászatban, élvezetesen mesélt a csillagképekről, mutogatta őket, elmondta történetüket, a hozzájuk fűződő legendákat, kedvesen tréfálkozott. Erika nevetett rajta.
– De lassan valóban megvesz bennünket az Isten hidege, ha itt ácsorgunk! – jelentette ki egy idő után a csillagok tudója. – Inkább menjünk fedél alá!
Visszamentek a házba, ahol már javában táncoltak.
– Szabad? – érdeklődött a férfi, és Erika boldogan beleegyezett. Miközben egymást átölelve táncoltak, érezte a férfi testének melegét, s hogy a keze jóformán átégeti a ruhát a derekán. Egyszerre mozdultak, a zene andalító ütemére, mintha valami felfoghatatlan egység, meghatározhatatlan, ősi összetartozás irányítaná a mozdulataikat...
Később Erika nem volt képes felidézni, hogyan keveredtek egy félreeső szobába.
A férfi vadul csókolta a nyakát, kigombolta a blúzát, a melleire tapasztotta ajkait, s egyszerre azt érezte, hogy ellentmondást nem tűrve húzza fel a szoknyáját, gyakorlott mozdulatokkal szabadítja meg a bugyijától, s a következő pillanatban kéjes sóhajjal vette tudomásul, ahogy belé csusszant. Hosszan, érzékien szeretkeztek. A nő úgy érezte, feneketlen kútba zuhan, az ujjait a szájába kellett gyömöszölnie, nehogy sikongasson, a teste verejtékben úszott, szinte öntudatlanul zuhant keresztül a világon. Egy kis időre talán önkívületbe is esett. Arra tért magához, hogy a férfi suttog a fülébe:
– Én megyek ki először, nehogy feltűnő legyen. Néhány perc múlva gyere utánam, addig rendbe hozhatod magad!
Erika beleegyezően bólintott, s a férfi kiosont az ajtón.
A nő egyedül maradt a félhomályban, felöltözött, megigazgatta a ruháját, mélyeket lélegzett. Hirtelen eszébe jutott, hogy azt sem tudja, hogy hívják ezt a férfit, akinek ezt a soha nem tapasztalt boldogságot köszönheti. Kinyitotta, szinte feltépte az ajtót, visszatért a társaságba, hogy a nyomára bukkanjon, beszéljen vele, a szemébe nézzen. De nem találta sehol.
*
Netkötet Program - Irodalmi Rádió