Címlap | Tartalomjegyzék | Ajánlás | Előszó | Önéletrajz | Impresszum
Bene Zoltán - Két part között
4. oldal
I. Sodródás - Régebbi elbeszélések
Fábián Attila: Asztalos Péter
Éjjeli fürdőzés
(Ahogyan azt Asztalos Péter – miután a neveket gondosan és nagy körültekintésről téve tanúbizonyságot megváltoztatta, ám a tények komorságához „a lehető leghívebben” ragaszkodva – papírra vetette egy hosszú és kínkeserves éjjelen...)
1 |
Miután az öreg Gallai tisztázatlan körülmények között kiszállt a versenyből örökre, még három hétig jártunk a négy autóval Jugóba, a négy bazi nagy, kibélelt Mercivel. Négy-öt fuvart is megcsináltunk naponta, a Gallai, a Lótos, a Stein meg én. Kerestünk egy rakás pénzt, aztán elpasszoltuk a kocsikat, mert nem mertük tovább csinálni a businesst, be voltunk tojva, hogy mi lesz, ha egyszer lebukunk, ami bármikor megeshetett volna, mert a Gallai mindig kevés pénzt adott a vámosnak, nekünk meg egy vasunk se volt akkor még, csak a harmadik hét végén fizetett ki minket, igaz akkor a Mercik árából is kaptunk. Meg azért is abba kellett hagynunk az egészet, mert a Gallai, a Lótos meg a Stein akkor érettségiztek. Én meg közben csak tengtem-lengtem, biliárdozni jártam egy kocsmába, de mindig tönkrevertem a helyi alkoholistákat, ezért ott kellett hagynom a helyet, mert meg akartak agyalni. Egyszer bementem a Munkaügyibe is, de hogy mi a fenének, azt ma se tudom.
Aztán végre leérettségiztek azok hárman, utána meg a Forrásba mentek bankettolni, én meg a bárban vártam rájuk, de olyan későn jöttek át, hogy csontrészegre ittam magam addigra Unicummal és Gösserrel. De mikor végre nagy nehezen átjöttek, a látványuktól kijózanodtam rögtön, mert ők is be voltak rúgva igen alaposan, igen módszeresen, meg a két csaj is, aki velük volt. Iszogattunk még, meg hülyeségeket beszéltünk, aztán lementünk a Tiszára. Akkor már másodszor mentünk le éjjel a Tiszára, a régi híd lábához, fürödni meztelenül. A víz még kicsit hideg volt, de kit érdekelt. A csajok is jöttek velünk. Volt lenn valami béna társaság is, rendesen részegek, mint mi, a híd lábánál főztek disznópörköltet bográcsban, krumplival, hajnal kettőkor, vagy mikor. Miután megfürödtünk, kimásztunk a partra, odamentünk a tűzhöz, száradni. A két csaj már ott ücsörgött és Debrőit ittak palackból, mivelhogy ők nem jöttek be a vízbe. Mi meg odaálltunk a tűz köré, és az egyik szakács-gyerek odaszólt a Lótosnak, hogy „Megkavarod, komám?”, mivel a Lótosnak akkora pöcse van, hogy ahhoz képest egy marha nagy fakanál fogpiszkálónak se jó. Ezen röhögött mindenki, a Lótos meg vigyorgott, mint a hülyegyerekek az Osztrovszki utcában, a gyogyós iskolában, aztán meg fölöltöztünk. Ittunk mi is Debrőit, beszélgettünk is a szakácsokkal, voltak köztük jó nők, legalábbis nekem tetszettek. A Lótos el is tűnt az egyikkel fél négy felé, nyilván meghúzta a bokorban. Mikor visszajöttek, ettünk, aztán elmentünk haza.
Két nap múlva mentünk le megint fürödni éjszaka, vasárnap. Velünk volt három nő, a Csilla, a Vanda meg a Tündike. (A Tündikénél kisebb nőt én még nem láttam, viszont meg volt annak mindene.) Megint lehánytuk magunkról a ruhákat, de most a nők is, begázoltunk a vízbe, fáztunk rendesen, de mikor megmerültünk, rendbe jött a dolog. Mindenki a csajok körül tolongott, megpróbálta fogdosni őket, ahol érte, azok meg nem nagyon ellenkeztek, illetve a Csilla meg a Vanda nem, vagy legalábbis nem mindenkinek. Fel is kaptuk őket, és elhajítottuk, be, illetve beljebb a vízbe, ezt a Tündike is élvezte, de inkább a másik kettő körül tüsténkedtünk, érthető okokból. Viszont a víz azért csak hideg volt, túl sokáig nem maradtunk benne, kimásztunk a partra, és a pólóinkba kezdtünk törölközni, mivel tűz most nem volt. Úgy-ahogy megszárítkoztunk, felöltöztünk és nekivágtunk az éjszakának, még csak egy óra körül volt, nem akart senki hazamenni, bulizni akartunk még. Beültünk egy kricsmibe, a Gallai rendelt egy kört. Akkor derült ki, hogy a Tündike lelécelt, biztos megunta, gondoltuk, hogy mindenki rá akar mászni. Ittunk még néhány kört, aztán a Gallai lelépett a Csillával, a Lótos meg a Vandával, csak ketten maradtunk, a Stein meg én. Megittunk még valamiket, aztán mentünk mi is. Lenéztünk még a partra, mert a Stein észrevette, hogy nincs meg az órája, és hívott, keressük meg a homokban. De ott órát nem találtunk, csak a Tündike ruháit.
*
Netkötet Program - Irodalmi Rádió