Címlap | Tartalomjegyzék | Ajánlás | Előszó | Önéletrajz | Impresszum
Bene Zoltán - Két part között
40. oldal
II. Veszedelmes viszonyok - Új történetek
Bojana Petric halála
Élveztem ezt, s tudtam, hogy Sorin Balcescu is élvezi. Megint összemosolyogtunk. Predrag Jovanovic ránk mordult, jebiga, nincs idő a hülyéskedésre, gyerekeskedésre!
Felhajtottuk a ponyvákat, és lepakoltuk az árut. Gépfegyverek, kézigránátok, puskák és lőszer voltak a rakomány. Miközben rakodtunk, Evlia Bogdanovic kifizette a sofőröket: tíz köteg márka cserélt gazdát. Ezután a négy dzsip visszafordult Magyarország irányába, a fákon túlra.
– Fényes nappal! – méltatlankodott Predrag Jovanovic. – A magyar határőrök is kibélelték ma a zsebüket! Azt hittem, legalább a szürkületet megvárják, mégis... Jebiga!
Sorin Balcescu leballagott a földútra, és feltolatott hozzánk a Volvoval. Felpakoltunk a platóra.
– A vajda már nagyon várja ezt a szállítmányt – beszélt Predrag Jovanovic. – Nem járunk rosszul!
Felbőgött a motor, a Volvo nekilendült. Lassan közénk ereszkedett a szürkület. Az égbolt ismét zúgni kezdett.
– Megint ezek a kurva jenkik! – fakadt ki Predrag Jovanovic. – Kezdenek idegesíteni! Ezúttal azonban az egyik vadászgép leszakadt az alakzattól, és fölénk ereszkedett. Hallottam, ahogy kelepelni kezd a fedélzeti gépágyú. Evlia Bogdanovic hirtelen megragadta a karomat, lerántott a teherautóról. Sorin Balcescu és Predrag Jovanovic is ugrottak. A Volvo kigyulladt, aztán felrobbant. Az amerikai vadászgép visszatért a kötelékbe.
– Jebiga! – káromkodott Evlia Bogdanovic. – Attól tartok, eltörtem a lábam!
– És oda a sok lóvé! – panaszkodtam.
Sorin Balcescu sápadtan bicegett oda hozzánk.
– Predragnak annyi – közölte; leült, belső zsebéből elővette a pálinkás üveget. Jót húzott belőle, aztán az orrom alá nyomta. Elvettem, meghúztam.
– Rohadék jenkik! – mondtam, mert szerettem Predrag Jovanovicot. Egyszer a niši bordélyházban egymaga kikészített öt éltes kurvát egyetlen éjszakán. Belevaló fickó volt, tudott és szeretett élni!
– Valaki felnyomott bennünket – vélekedett Evlia Bogdanovic. Arcát eltorzította a fájdalom. Nem tudtam, a lába fáj-e jobban vagy a sebe. Esetleg a rengeteg pénz, amit elveszítettünk?
– Bojana Petric lehetett – vetett rám egy ferde pillantást Sorin Balcescu. – Mindenki tudja, hogy régebben a jenkikkel is kurválkodott!
Bojana Petric az én nőm volt már három hete. Éreztem, ahogy a hátamon végigcsorog a verejték.
– Bojana jó lány – védekeztem. – És rosszul tudjátok azt a dolgot a jenkikkel!
– Akkor meg te voltál, madzsar! – förmedt rám Sorin Balcescu, a hangjából eltűnt minden cinkosság.
– Elég, Sorin! – suttogta Evlia Bogdanovic. – Te viszont nyírd ki a nőt, testvér. Töménytelen sok pénzt húzott ki a zsebünkből. Fojtsd meg. De előbb vigyetek orvoshoz!
Nem ellenkeztem. Bojana Petric kell legyen a bűnös, ha egyszer mindketten azt mondják. Tudtam, hogy bennük, Evlia Bogdanovicban és Sorin Balcescuban kell megbíznom, s nem egy nőben. Mégis fájt, hogy meg kell ölnöm Bojana Petricet.
– És Predrag? – intett a fejével a teherautó roncsai felé Sorin Balcescu.
– Majd a hollók – legyintett Evlia Bogdanovic. – Mostanában úgyis rákaptak az emberhúsra.
Sorin Balcescuval felemeltük Evlia Bogdanovicot a földről. Nehéznek éreztem, pedig vékony ember volt. Gólya viszi a fiát, gondoltam. Sorin Balcescu is ezt gondolta. Értettük egymást, tudtuk a másik gondolatát. Azt mondják, azokkal esik meg ilyesmi, akik együtt közel jártak a halálhoz, vagy akikre folyamatosan leselkedik ugyanaz a halál. Sorin Balcescu meg én csak bő hónapja ismertük egymást, és annyit, mint azon a napon, még soha nem beszélgettünk. Mégis tudtuk pontosan, mi jár a másik fejében. Ezért félve gondoltam arra, hogy Bojana Petric vinnyogni fog, amikor megfojtom. Mert megfojtom. Sírva és nyüszítve, de megteszem. Ha én nem, megteszi más, de akkor engem is kibeleznek. Mégsem ez bántott leginkább. Sokkal inkább az, hogy nem érzem már többet Bojana Petric selymes bőrét az ujjaim hegyén, és nem mártózhatom meg a szemében. Sajnáltam őt. Bár leginkább magamat sajnáltam. És féltem, hogy Sorin Balcescu és Evlia Bogdanovic megérzik gondolatomban a szánalmat.
Cipeltük Evlia Bogdanovicot, és én minden erőmmel azon voltam, hogy ne gondoljak Bojana Petricre. Tudtam, hogy Sorin Balcescu azonnal lefülel, ha egy pillanatra is megfeledkezem magamról. Reszketett a szám széle, de eltereltem a gondolataimat a nőről. A nőmről.
*
Netkötet Program - Irodalmi Rádió