Címlap | Tartalomjegyzék | Ajánlás | Előszó | Önéletrajz | Impresszum

Bene Zoltán - Két part között
30. oldal
II. Veszedelmes viszonyok - Új történetek

Veszedelmes viszonyok

Egyik este aztán munkahelyemen, a raktárban elfogyott a söröm. A tévében nemsokára kezdődött a meccs, ezért fogtam magam és elmentem a közeli lakótelepen álló bádogkocsmába, hogy pillepalackomat teletöltessem csapolt sörrel, mint máskor. Egy feltűnően csinos cigánylány állt mellettem a pultnál.

– Maga őrzi a raktárt, nem? – szólított meg. – Azzal a két ronda döggel.

– Én vagyok – bólintottam, majd évődve hozzátettem:

– Vigyázzon azokkal a kutyákkal, mert valóban ronda dögök!

Erre felvonta a vállát és csücsörített a szájával, mintha meg akarna csókolni.

– Egy sörre azért meghívhat! – búgta.

Nagyvonalúan meghívtam egy sörre – meg se köszönte. Bosszúsan távoztam. Felbosszantott a szemtelensége. Nem sokáig dohogtam azonban, hiszen a szolgálati televízióban kezdetét vette a foci.

Az első félidő felénél megszólalt a kapura szerelt csengő. Ingerülten mentem ki (ki a fene zavar ilyenkor?), s legnagyobb meglepetésemre a kocsmabéli cigánylányt láttam a kerítésnél.

– Beenged? – kérdezte kacéran.

Először nem tudtam, mit tegyek, aztán megmozdult valami a combom tövében. Megkötöttem a két kutyát és kinyitottam a kaput. A lány, akár egy hercegnő vonult be a raktárépületbe. A szobába lépve azonnal vetkőzni kezdett. Egy szót sem szólt, csak kacsintgatott rám és sorra bújt ki a ruháiból.

– Gyere! – lihegte, mikor már meztelenül állt előttem. Közben egyik karját kinyújtotta, s a mutatóujját hol kiegyenesítette, hol begörbítette lassan, ritmikusan, többször egymás után; másik kezével a csípőjét simogatta. Nem kérettem magam, hozzá léptem és magamhoz öleltem.

A teste izzott, az öle úgy tüzelt, akár egy máglya. Észveszejtően szeretkezett! Teljesen kifacsart. Olyan lettem, mint egy rongy......

Heteken keresztül látogatott a cigánylány. Soha nem beszélt, csak ivott a sörömből és megkért, hogy hozzak pálinkát is. Nem várt el fizetséget, nem várt el semmit. Boldognak éreztem magam.

Egészen a mai napig.

Ma, miután a cigánylány elment tőlem, bedöglött a tévé. Nem jött álom a szememre, olvasnivalóm sem volt, ezért dühös lettem, fogtam magam, hazamentem, hogy legalább valami könyvet hozzak, amivel elüthetem az unalmas órákat. Ahogy benyitottam a lakásomba, összetéveszthetetlen hangokat hallottam a konyha felől. A gyomrom ökölnyire szorult, miközben a konyhába siettem. A látvány, amely elém tárult, letaglózott: a feleségem a konyhaasztalon ült szétvetett lábakkal, a lába között Tőzsér János állt letolt nadrággal, szőrös segge ütemesen mozgott.

– Basszátok meg! – kiáltottam, mikor szóhoz jutottam.

Tőzsér János abbahagyta a mozgást, hátralépett, felém fordult, a feleségem ijedten zárta össze a lábait, leugrott az asztalról és riadtan nézett rám. Tőzsér János nem vesztette el a lélekjelenlétét. Nyugodt mozdulattal húzta fel a nadrágját, rágyújtott egy cigarettára és közben végig a szemembe nézett, mintha mi sem történt volna.

– Bajod van? – vonta fel a szemöldökét. – Nem jó a kis roma csaj?

– Miféle roma csaj? – értetlenkedtem (és hirtelenjében valóban nem tudtam, miről beszél).

– Akivel minden második este kefélsz – világosított fel.

– Miért mondod ezt? Honnan tudod? – hőbörögtem.

Kapkodtam a fejem ide-oda. Hol Tőzsér Jánosra, hol a nejemre pislogtam, és egyszerre úgy éreztem, fordult a kocka: én vagyok a vádlott, engem kaptak rajta.

– Én fizetem, onnan – fújta felém a füstöt Tőzsér János. – Miért jöttél haza?

– Könyvért. Lerohadt a tévé, unatkoztam – mondtam őszintén, leforrázva.

– Ezt mondtad a múltkor is. Könyvet. Akkor is itt voltam. A hátsó szobában – mosolygott egykori osztálytársam.

Én zavaromban csak meresztettem a szemeimet, bámultam Tőzsér Jánost, bámultam a nejem, bámultam a konyhaasztalt. Éreztem, hogy kivörösödöm, a szemem könnybe lábadt.

– Az a kis kurva meg nyilván más kuncsaft után nézett ma éjjel – állapította meg Tőzsér János tárgyilagosan. – Azért nem telefonált, hogy jössz. Már senkiben nem bízhat az ember! Benned se, amúgy! Nem ott kéne gubbasztanod azon a kibaszott telepen?

– De – ismertem be. – Azért ez mégis...

– Mit mégis? – emelte fel a hangját Tőzsér János. – Kenyeret adok neked, gondoskodok nőről magányos éjszakáidra, és cserébe csak annyit kérek, hogy megkúrhassam a feleséged, akinek egyébiránt nagyobb élvezetet jelentek, mint te. És még finom és figyelmes is vagyok! Egy úriember! Nem nyíltan dugom az asszonyt, hanem a hátad mögött, nehogy megbántsalak! Mit akarsz még? Elmész te a picsába!

– Még tán meg is köszönjem? – hördültem fel, s mintha magamhoz tértem volna.

– Akár! – bólogatott Tőzsér János.

– Tényleg összefeküdtél egy cigánnyal? – szólalt meg ekkor a feleségem. Ettől a mondattól újra lehorgadtam. Képtelen lettem volna cselekedni, szólni, még a gondolataim is lebénultak.

– Neked senki nem osztott lapot – intette le Tőzsér János az asszonyt, majd felém fordult ismét:

– Húzzál vissza a telepre!

Lesújtottan, megsemmisülten álltam. Mint egy nagy rakás szar. Felemeltem a kezem, talán azzal a halvány szándékkal, hogy megüssem Tőzsér Jánost, de a karom aláhanyatlott. Ránéztem a feleségemre, a segítségét kértem tekintetemmel. Valami jelet vártam, hogy összetartozunk, hogy egy oldalon állunk, ő azonban csak megvetően lebiggyesztette az ajkát. Megfordultam hát és elsomfordáltam a lakásból. Most itt ülök a raktárépületben, a szolgálati szobában és írok. Egyelőre írok. Előttem a papír és egy pakli kártya. Írok. Nem tudom, mit fogok tenni, ha elmúlik az éjszaka. Most írok. Utána kártyázni fogok magamban reggelig.

 

Előző oldal - Következő oldal

*

Netkötet Program - Irodalmi Rádió