Ajánlás

Egry Artúr, ha festő lenne, biztosan impresszionista képeket festene. Óriási érzéke van az apró részletek, érzések, benyomások, megtapasztalások mély, elgondolkodtató interpretálásához, ami költészetének lényege már. Szemlélődő típus, aki észreveszi a trágya szagában a belekeveredett virágillatot, aki a hó szűzi fehérségét látja és keresi akkor is, ha az szerencsétlenségére épp Budapestre hullott, ahol ezer és ezer kutya hugyozta sárgára. Szereti a kettősség ábrázolását, a verseiben erről tudatosan "elejtett szavai" hivatottak arra, hogy jelezzék: Ha gyarlók vagyunk is talán, akkor is embernek kell maradnunk! Csakazértis!

Artúr szeret szöszmötölni a szavakkal, a rímekkel, a stílusokkal, a "verstannal", ami az évek során egyre kifinomultabb és "töményebb"- tömörebb, élvezetesebb verseket eredményezett nála/tőle. Versei hol falra akasztani való akvarellek, pasztellek, hol arcpirító, bűntudatot ébresztő ostorcsapások. Az intellektuális, gondolkodó ember "fölényét" azzal fejezi ki, hogy mer alázatos lenni, hogy mer sajnálni, hogy mer undort érezni, hogy mer elvágyódni s hazavágyni, hogy meri ezt a világot úgy ábrázolni, ahogy az van. Hasonlatainak tökéletességén, zamatán érezni, hogy sokáig kereste őket. Egry Artúr ha verset ír, nekünk keresi azt meg a Végtelenben, értünk barangol vállalva a veszélyeket, ahogy azt minden igazi Költő teszi. Mert nehogy azt higgyük, hogy verset írni veszélytelen! Óh, nem! Gyakran lesz közben depressziós, pesszimista, önpusztító az ember. Artúrra elég reátekinteni, arcán nyomát sem látjuk a "szakmai ártalomnak". Sőt, megelégedett, nyugodt, mosolygós arca épp az ellenkezőjéről győz meg. S valóban, egy életvidám, életigenlő ember ő, aki ha megjelenik valahol, lehetetlen nem figyelni rá, aki higgadt mondataival, nem csak kijelent, hanem szeretett Költőjét, József Attilát idézve "tanít". Szerencsés ember, hiszen megtalálta azt a "Völgyzugolyt", amit mindenkinek meg kellene találnia, ahová visszavonulhatnánk, ha már elegünk van a "taposómalomból", ahol át lehetne és át kellene értékelnünk a világunkat, önmagunkat, kapcsolatainkat, érzéseinket, vágyainkat, ösztöneinket, és talán más emberként kapaszkodnánk onnan fel újra hétköznapjainkba.

Ötven verset kap most ajándékba az Olvasó Egry Artúrtól. Próbálják meg úgy "látni" ezeket a verseket, mint egy-egy impresszionista festményt. Virtuális "tárlatlátogatásukhoz" kellemes utat kívánok. Higgyenek nekem! Megéri "végigmenni" közöttük!

2005. július 30.

Karaffa Gyula